Petőfi Népe, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-07 / 183. szám
PETŐFI NÉP E ALMANACH Növény- és állatritkaságok a puszták buckáin Orgoványon hasonló természeti adottságok vannak mint a közelben található Bugacon. A térségi turizmus szervezett formái 1933- ban jelentek meg, 1976-ban hozták létre a Kiskunsági Nemzeti Park Orgoványi Tájvédelmi Körzetét. Területe közel háromezer hektár Orgovány és Ágasegyháza között terül el. Területe láprétekkel, mocsarakkal, kaszálókkal, homokbuckákkal, szikes pusztákkal tarkított. Szigorúan védett terület a Város-sziget, a Nyakvágó elnevezésű nádasok, valamint a Hollóshegy, Pálinkás és Zsombóhát nevű borókás homokbuckák. Júniusban teljesedik ki a homoki flóra, a pázsitfüvek között ott ékeskedik azonban az árvalányhaj, felettük gubbasztanak az őshonos galagonyák, terpeszkednek a borókák, de éli világát a kökény és a fagyai is. Itt található a hazai ugartyúk- állomány jelentős részére. A nádasok leggyakoribb növénye a nádon kívül a káka, a gyékény, a sárga virágú bizinke, a füzény és a peszernye. Az állatvilágban is található ritkaság a térségben, 1973-ban itt találta meg Goz- mány László a kiveszettnek hitt Metelka-medvelepkéket. A turizmus fejlesztésének forrása lehet a település külterületén meglévő tanyasi életmód is. Az utóbbi öt évben jelentős számban vásároltak tanyát német, holland valamint svájci állampolgárok is a faluban. A fent leírtak is bizonyítják, hogy valóban érdemes felkeresni Orgoványt. Az ide látogatóknak a helytörténeti múzeum, a katolikus és a református templom megtekintése után érdemes látogatást tenniük akár lófogatokkal a Kiskunsági Nemzeti Parkban, ahol közelebbről is megismerhetik a buckákat, borókásokat, szikes tavakat. Sőt aki teheti, ne hagyja ki a pusztában az ebédet sem. Az orgoványi specialitás a birkapörkölt. Egykoron pásztorok lakta vidék volt, akiknek kedvenc ételeik közé tartozott a birkapörkölt, a tarhó és a fordított kása mellett. ■ A szőlő a megélhetésük A településen meghatározó a mezőgazdaság, az aktív dolgozók több mint 60%-a ezzel keresi megélhetésének forrását. Orgovány környékén jelentős szőlőültetvények találhatóak mintegy 9 ezer 600 hektáron, de ebből 3 ezer hektár a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozik. Az ipari termelés sem most, sem korábban nem volt meghatározó a községben. A községi rendezvények közül is kiemelkedik a Szüreti Fesztivál, ahol a díszes fogatok mellett a vendégek ízletes borokat is megkóstolhatnak. Emellett állandó községi rendezvénynek számít már a pónifogathajtó verseny, a falunap, az alkotótábor, és a főzőparti. A programok sorát egészítik ki a községben tartandó országos állat- és kirakodóvásárok is. A kereskedő Szárazná Sallai Ilona:- Születésemtől fogva Orgoványon élek. Minden ideköt: barátok, rokonok, gyökerek. Tizenkét évvel ezelőtt nyitottam meg saját zöldség-gyümölcs kereskedésemet, a központban bérelek egy helyiséget. Nap mint nap több helybéli megfordul nálam, jókat beszélgetünk, viccelődünk. Nyugodt, csendes a mi településünk, talán egy kicsit zárkózott is, de így legalább keveset érzékelünk a nagyvilág zajából. Nagy örömömre szolgál, hogy évente több nagy községi rendezvényt is szerveznek. A falunap a legkedvesebb számomra, amikor Orgovány apraja-nagyja megjelenik. Mulatunk, beszélgetünk. Ilyenkor olyan rég nem látott ismerősökkel is összefutok, akikkel a hétköznapokon nem. De szívesen elmegyek a többi rendezvényre js.____________ ■ A gondozónő Dér Istvánná:- Huszonegy éve dolgozom a polgármesteri hivatalnál mint gondozónő. Nagyon sok emberrel vagyok napi kapcsolatba munkámból kifolyólag, főként idősekkel. Szinte mindenki ismer, hiszen itt születtem, itt élek. Eleinte kerékpárral, majd motorral jártam a külterületet. Meglátogattam mindenkit, s ott segítettem nekik, ahol tudtam. Ma már egy szolgálati kocsival közlekedek keddenként és péntekenként, de igény esetén, akár mindennap. Nagyon szeretem a munkám, örömmel végzem szeretett településünkön. A munkámat az utóbbi hónapokban már jelzőrendszerek és telefonok is segítik, így szükség esetén rögtön tudnak riasztani a rászorult betegek. Igaz, hogy több lett a munkám, de nem panaszkodom, ha tehetném még több időt töltenék velük. ■ Számos beruházás valósult meg az elmúlt hónapokban Orgoványon. Bár nem nevezhetőek olyan nagy volumenűeknek, látványosaknak mint egy-egy nagyvárosi több százmilliós építkezés, de a község életében jelentős változást hoztak. Ez a tendencia a tervek szerint a jövőben folytatódni fog. Maszlik István polgármester szeretné ha a település virágosabb, még rendezettebb és idegenforgalmi szempontból láto- gatottabbá válna az elkövetkező időszakban. MASZLIK ISTVÁN 1952-ben született Kecskeméten. 1977-től dolgozik az orgoványi polgármesteri hivatalnál, különböző beosztásokban. 2002 októberében választották meg Orgovány polgármesterének. Hobbija a festészet és a kertészkedés AZ EGÉSZSÉGHÁZ az 1980-as évek végén épült. Az orvosi rendelők mellett helyet ad a védőnői szolgálatnak, a labornak és a fizikoterápia rendeléseknek. A szociális ellátás területén tanyagondnoki szolgá- lat és családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat működik. __________________ ■ E gyütt semmi sem leheteüen Orgovány A település a Duna-Tisza közén a kiskunsági homokhátság déli részén Kecskeméttől 26 km-re fekszik. A megyeszékhelyről az 54-es úton közelíthető meg a legkönnyebben, a jakabszállási elágazás után bekötőút halad Orgoványig. A település szabálytalan hatszög alakú. • A község területén elvégzett ásatások leletei azt mutatják, hogy Orgovány a Kr.u. I-II. századtól lakott-település volt. Az elmúlt évszázadban többek között szarmatákra utaló nyomokat, római kori emlékeket, avar sírokat, Árpád-kori temető maradványait tárták fel. A település 1436 és 1505 között a halasi székhez tartozott, és kunok lakták.- A községi intézmények közül hol történtek a közelmúltban felújítások?- Örömmel számolhatok be róla, hogy a piac modernizálása megtörtént. Régóta húzódó probléma volt ez a település életében, hiszen a csütörtöki piaci napokon több százan keresik fel a piacot a környező településekről is. Felújítottuk az elárusító-asztalokat és a vizesblokkokat, így ma már minden előírásnak megfelelően működik. Emellett jelentősek voltak a régi iskolaépületben végzett építési munkálatok. A tetőszer- kezet felújításán kívül külsőbelső javítások történtek. Végezetül kiemelném még a központban található park és környezete rendbetételét.- A közműveket tekintve milyen előrelépések történtek?- Több mint 90 százalékos részvétel mellett 2002-ben kiépült a szennyvízhálózat, a rendszer része az Izsák-Ágasegyháza-Orgovány közös beruházásnak. S 2003 tavaszától megoldódott a szilárdhulladék szállítása is Izsákkal és Jakabszál- lással közösen.- Az adatokat látva a lakosság száma csak kis mértékben csökkent.- Más településekkel szemben valóban szerencsésebb helyzetben vagyunk. Az iskolai gyereklétszám is csak néhány fővel csökkent. Orgoványon nem jellemző a munkanélküliség, bár a fiatalok egy része inkább a nagyvárosi életet tartja előnyben. Két cipő- és egy lakatosüzem működik, akik több száz főt foglalkoztatnak, de mezőgazdaságból is sokan élnek.- Mekkora a település tanyás térsége?- Nagynak mondható, a lakosság egyharmada él tanyán. Sokan korszerűsítették otthonukat az elmúlt években, a parkosítás mellett a legtöbb helyen komfor- tosították is az épületeket. Az ön- kormányzat a Démász Rt. segítségével a külterületen már majdnem mindenhol korszerűsítette a villanyhálózatot, szakaszosan, minden évben egy-egy dűlőben. Itt jegyezném meg azt is, hogy évek óta jól működik a tanyagondnoki szolgálatunk is.- Végezetül milyen beruházások szerepelnek a tervei között?- Igaz új polgármester vagyok, de kis település lévén már mindenki régóta ismert. Az ajtóm mindig nyitva áll a választóim előtt. Ha tudok segítek, s ötleteiket is szívesen fogadom. Szeretném ha a jövőben tovább folytatódnának az útépítések, évente két utca aszfaltozását ütemeznénk be járdaépítésekkel párhuzamosan. S nagy hangsúlyt fektetnénk a falu rendezettségére, ehhez azonban a lakosság segítségére is szükségem lesz. De úgy érzem együtt semmi sem lehetetlen, s néhány éven belül Orgovány idegenforgalmi szempontból is vonzóbbá válik._____________■ A NÉPESSÉG VÁLTOZÁSA 2002. ÉV LAKOSSÁG SZÁMA: 3.554 Korosztály fő 0-17 754 18-60 2.060 _________614ŐI________740 2 003. ÉV LAKOSSÁG SZÁMA: 3.546 Korosztály fő 0-17 762 18-60 2.016 61-től 768 Forrás: polgármesteri hivatal_______________ Míg 1559-ben önálló község, 1649-ben már csak puszta, a török pusztítása nyomán. 1697-től kecskeméti bérlők bérlik, a Rá- kóczi-szabadságharc idején hadi gyülekezőhely. 1745-től Kun- szentmiklós pusztája. Az 1890- es években kezdődik meg az úri birtokok parcellázása és 1901- ben önálló település lesz. • A település az 1919-es események nyomán vált ismertté, hiszen a vörös uralom után a kivégzések egyik fő színtere a község volt. A termelőszövetkezetek szervezése 1948-ban kezdődött meg, de a szakszövetkezeti rendszer érte meg a rendszerváltás idejét. 1956-ban számottevő hadicselekmény a községben nem történt. 1960-1990 között megvalósult a közművek, intézmények kiépítése, a mezőgazdaság biztos megélhetést adott a falunak á mostoha természeti adottságok ellenére. Jelenleg testvérvárosa nincs a településnek, de már kialakulóban van a németországi Pilsting városával. ■ A körzeti orvos Dr. Takács Katalin:- Törzsgyökeres orgová- nyiként büszke vagyok otthonomra, nagyon szeretem az itteni nyugodt életvitelt. Egy nagyvárossal szemben vannak előnyei és hátrányai is a községnek. Korábban 6 évig dolgoztam Kecskeméten, de a szívem visszahúzott. A falusi emberek mentalitása más, ezt csak az ismerheti, aki kis közösségben él. Mi odafigyelünk egymásra. Mint háziorvos nekem még ennél is különlegesebb szerep jut, hiszen velem a legféltettebb titkaikat, problémáikat is bizalommal megosztják a pách ensek. Én tiszteletben tartom ezeket, s ha tudok mindig segítek akár magánjellegű dolgokban is. Emellett a környék szépsége és jó levegője sem hasonlítható össze a zajos várossal. Szeretnék mindig itt élni. ■ A vállalkozó Víg Gábor: Büszkén vallom, hogy orgoványi vagyok. Mindig is itt éltem családommal. Úgy gondolom mindenki szereti azt, ahol felnőtt, ahová született, bár az gyakori, hogy felnőttként mégis elköltözik, de ettől még nem felejti el. Én is évekig morfondíroztam rajta, hogy munkahelyváltás végett elhagyjam Orgoványt, de aztán hosszas latolgatás után mégis maradtam. Ennek ma már nagyon örülök. Sikeres vállalkozás vezetőjeként, ma 30 főnek nyújtok megélhetést a Lakforg Kft. keretein belül, ezzel az egyik legnagyobb vállalkozás vagyunk a községben. Fémipari tevékenységgel, mezőgazdasági gépgyártással foglakozik immár 14 éve a cég, úgy érzem eredményességünk titka, hogy mint az életben, úgy a vállalkozásban is mindig előre nézek. ■ Országos sikerek a pónifogathajtásban Szabó Elek nagyon sok alkalommal állt már fel a dobogóra, több mint 40 serteg tulajdonosa. Amatőr szinten több mint hat évvel ezelőtt honosodott meg Orgoványon Szabó Elek kezdeményezésére a pónifogathajtás hagyománya, amelyet rövid időn belül siker koronázott. Évről évre több település csatlakozott a versenyekhez, az országos lovasszövetség felkarolta, majd megalakult az I. Magyar Pónifogathajtó Egyesület. Minden évben több helyszínen rendezik meg a versenyeket, amelyen Szabó Elek és társa Csajbók Pál is több alkalommal részt vett már. A bajnokság egyik helyszíne mind a mai napig természetesen az orgová- nyi futballpálya. ____________■