Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-10 / 159. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉLEMÉNYEK 2003. Jűuus 10., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Nézőpont Knbatovics Tamás Félmilliárd forint sok pénz. Nagyon sok. Manapság a lottófőnyere­mény harmada. Ekkora hitelt vehet fel Baja különböző fejlesztések­re. Közműveket kell építeni az ipari parkban és a Szegedi úti egy­kori laktanya területén. Érdemben kellene cselekedni, még mielőtt a Sugovicába csúszik a város központja. Ráférne a javítás a nagy forgalmú városi utakra is. A kívánságlistát még hosszan lehetne so­rolni. Régóta és majd’ mindenki által ismert gondok várnak orvos­lásra. Amihez pénz kell. Nagyon sok pénz. A félmilliárdnak a sok­szorosa. Most elszánták magukat a városatyák, és néhány napja úgy döntöt­tek, ha másképp nem megy, akkor hitelből kell előteremteni a be­ruházásokhoz szükséges pénz egy részét. Erről hosszas vita után döntöttek. Valamennyi jelenlévő képviselő igennel voksolt a már többször tárgyalt ügyek kapcsán. Dőreség lenne azt hinni, hogy a pártok képviselői levetették magukról szervezetük mezét és nagy boldogsággal borultak egymás nyakába. Vitáztak, amivel nincs is semmi baj. He­lyes, ha választott döntésho­zóink alaposan körbejárják a témát, mielőtt a zsebünkről döntenek. Végül is ezért fizetjük őket. Fontos feladatok teljesítésé­hez szükséges ez a temérdek pénz, amit esetleg kölcsönvesz a vá­ros. Hétköznapi mértékben mérve: minden bajaira juthat csaknem 15 ezer forintnyi adósság. Ugyanakkor a városatyák többfordulós vitája bizonyította: a pár­tok, szövetségek közötti nagypolitikai bizalmatlanság nagy úr. Még egy kisváros képviselő-testületének érdemi munkáját is képes hát­ráltatni. így aztán kötelezőnek tűnő politikai nyilatkozatok han­goztatására is sikerült némi időt fecsérelni. A Szegedi úti volt lakta­nya kapcsán az egyik oldal búsonghatott, hogy a mai hatalom már nem ír ki pályázatokat fejlesztésekre. Rögtön érkezhetett a válasz: tavaly februárban az előző kormány elutasította a várost, amikor ismét magának kérte a területet, ráadásul erre csak ősszel derült fény. Vádolhatta az egyik tábor a másikat időhúzási szándékkal, vi­szonzásul máris érkezhetett a kérdés: Mire ez a nagy sietség? Ezek és hasonló „sérelmek” felsorolása jó játék. Olyan, mint a tikitaki. Aki belekezd, nem tudja befejezni. De semmi értelme. Olyan, mint a tikitaki Milliárdos játékok • • Öntözővízből soha nincs hiány, folyamatosan pótolják a készleteket Milyen gyakoriak a hosszan tartó aszá­lyok a dél-alföldi régióban? Honnan tölti fel az ADUVÍZIG az öntözőcsatornákat? Ezek a kérdések nemcsak a szakembere­ket foglalkoztatják az olyan forró napo­kon, amilyenekben bőven van részünk ezen a nyáron is. A Duna mente Nincs két egyforma időjárási helyzet - ál­lítja Rónay István, a bajai székhelyű ADU­VÍZIG osztályvezetője. A mostanihoz ha­sonló, hosszan tartó, nyár eleji aszály leg­utóbb az ’50-es és a ’90-es évek elején ala­kult ki. Ez a 2003. évi májusi rekordhő­mérsékletekkel járó csapadékhiány annyi­ban különbözik az előzőektől, hogy az egész országra kiterjedt. Ennélfogva nagy a kár, és rendkívülinek mondható a vízhi­ány. Az Alföld középső része kifejezet­ten kedvezőtlen helyzetben van az ország többi részéhez viszonyítva. Elemezve az elmúlt néhány évet az de­rül ki, hogy az újabb csapadékhiányos időszak 2000 nyarán kezdődött. Viszont azt megelőzően, az 1998-99-es években árvízzel és belvízgondokkal kellett meg­birkóznunk. Az elmúlt hosszú, kemény tél a 60 milliméter hóvíztartalmával arra intett bennünket, hogy gyors olvadás ese­tén ismét belvízproblémák lesznek. Fel is készültünk rá, de az olvadás lassú volt, így belvízkár nem keletkezett. Ellenke­zőleg: már márciusban csapadékhiány mutatkozott. Az ADUVÍZIG már ekkor megtette a szükséges intézkedéseket, hogy megtartsa a vizet az alsó-Duna-völgyi területen, kü­lönösen a hátsági részeken. Ahol csak le­hetett, a Duna vizével feltöltötték az öntö­zőcsatornákat és tározókat. Azóta folya­matosan másodpercenként 15 köbméter­rel pótolják a készleteket, egy hete már szivattyúzással, a folyam alacsony vízállá­sa miatt. Minden főcsatorna maximálisan fel van töltve. Egyetlen panasz sem érke­zett vízhiány miatt a gazdálkodók köréből a tavasz kezdete óta. Teljesen fel vannak töltve az öntözőrendszerek Szabadszál­lás, Harta és Fájsz térségében. Valamikor a térségben 30 ezer hektá­ron folyt öntözés. Jelenleg 17 ezer hektár­ra van vízjogi engedély, azonban mind­össze 8-9 ezer hektárra kötötték meg a szerződéseket. Eszerint harmadára csök­kent az öntözött terület, az aszály ellenére. Hogy ennek mi lehet az oka, azt csak ta­lálgatni lehet. Való igaz, hogy az öntözés hektáron­kénti költsége összesen mintegy 45-50 ezer forintot tesz ki. Ebből azonban a víz­készletre fizetendő járu­lék hektáronként 500 forint, amit az állam rendszerint el is enged. A szolgáltatás, amennyiben a vízkészletet biztosítják, hektáronként 3000 forintba kerül. Kétség­telenül a legtöbbe az ener­giaforrás (dízel üzemanyag vagy villanyáram) kerül. A vízügyesek mindenkor fel­Ha áttekintjük száz év statisztikáit (1900-tól napjainkig) 15 olyan adatsort találunk a Duna alsó szakaszán, mely kísértetiesen hasonlít az idén tapasztalt, májusi-júniusi csapadékhiányra és alacsony vízállásra. Egyértelműen látszik az is, hogy a Duna ebben a kora nyári és a késő őszi időszakban mintegy 2-2,5 méterrel alacsonyabb át­lagos vízállást mutat, mint a múlt század elején. Márci­usban, majd júliusban és augusztusban jellemzők a na­gyobb árhullámok, melyek mindig összefüggésben van­nak az Alpokban lehulló csapadék mennyiségével (az esőzés után egy héttel éri el az árhullám a Duna bajai szakaszát). A folyam vízgyűjtő területén a sokéves át­lagnál valamivel kevesebb hó hullik. Mindezekből az adatokból azonban messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, hiszen a 100 év ehhez túl kevés. Forrás: VITUKÍ Rt. töltve tartják az öntöző­csatornákat, attól függet­lenül, hogyan alakul a Du­na vízállása. Mindenki számára rendelkezésre áll az öntözővíz, még ha nem is élnek a lehetőséggel a gazdák és a gazdálkodó szervezetek. Ezek a csa­tornák halasítva vannak, így a halállomány megtar­tása miatt is biztosítani kell a vízutánpót­lást. Ráadásul 950 hektárnyi halastó friss vízzel való ellátásáról is gondoskodnak a vízügyesek. Ennek ellenére a nagyon ma­ÖHTÖZES A DUNAI TÉRSÉGBEN Negyedszázada 30 ezer ha Jelenleg 8-9 ezer ha Költség (ma) 45-50 ezer Ft/ha Fotrás: ADUVÍZIG ______________ g as hőmérséklet miatt állandóan figye­lemmel kell kísérni ezeket a vizeket, mert ilyen körülmények között oxigénhiány és annak következményeként halpusztulás következhet be. Szükség esetén számítás­ba kell venni a halak áttelepítését is. Télen enyhén emelkedett a talajvíz szintje. Most a talajvíz is megcsappant. Júniusban intenzív volt a vízszintcsökke- nés. A Duna is rásegített, hiszen alacsony a vízállás, és a folyam is egyre több talaj­vizet von el. A talajvízészlelő kutakban rekordot döntöget az alacsony vízszint. Rónay István hangsúlyozta, hogy a tartó­san alacsony vízállás és talajvízhiány mi­att készenlétben tartják a szivattyús víz­pótló műveket Kada-fokon és Foktőn egy­aránt. Ezekkel a jelenleginél alacsonyabb vízállás mellett is pótolható a víz az ön­tözőcsatornákban. Az egynyaras öntözési engedélyeket soron kívül intézik - tájé­koztatott Rónay István, az ADUVÍZIG szakembere. KIRÁLY LÁSZLÓ A jó iskola a legbiztosabb befektetés Az iskola a legjelentősebb gazdasági tárca a kormányzatban. Ez a legjobb és legbiztosabb befektetés. A jó isko­la a jövendőnek, az élhető és jöven­dőképes országnak a biztonságát ad­ja meg - hangsúlyozta a Kistelepülé­sek Tanítójának VIII. Országos Ta­lálkozóján mondott köszöntőjében a házigazda, Lezsák Sándor. A honatya szerint: a jövő elsősorban az óvodákban, nem pedig a felsőoktatásban rejlik. Az óvoda és az iskola együttműkö­désén múlik, hogyan alakul az adott tele­pülés jövője. Bevezetőjében Lezsák Sándor el­mondta: idén nyolcadik alkalommal ta­lálkoztak Lakiteleken az egyiskolás kiste­lepülések tanítói, hogy a Klebelsberg Kollégium keretében megbeszéljék idő­szerű problémáikat. Az ország különbö­ző tájait képviselő pedagógusok közt vol­tak a Dunántúlról, a Duna-Tisza közéről, a Hajdúságból, de érkeztek a határon túl­ról is. Az eszmecserén jelen volt Szaba­dos Tamás, az oktatási tárca politikai ál­lamtitkára is, akiről Lezsák Sándor el­mondta: nem először vesz részt a kistele­pülések tanítóinak összejövetelein. Az államtitkár kezdettől élénk érdeklődést mutatott a kisiskolák gondjai, problémái iránt. Neki köszönhető, hogy - az írott sajtó és elektronikus médiában, valamint a különböző szakfolyóiratokban közölt beszámolók mellett - a parlament költ­ségvetési vitájában, de a különböző bi­zottságok ülésein és az oktatási törvény módosításának vitáiban is megjelent mindaz, ami az elmúlt nyolc esztendő­ben megfogalmazódott a kisiskolák taní­tóinak találkozóin. Lezsák Sándor hangsúlyozta: a Lakiteleken megfogalmazódott gondola­tok, tapasztalatok alapján javasolta a kö­zelmúltban a parlamentben egy olyan bi­zottság felállítását, amely az óvoda- és is­kolabezárásokat vizsgálja. A honatya ki­jelentette: javaslatát, indítványát a parla­ment elfogadta, és várhatóan szeptember elején, az első plenáris ülések egyikén meg is történik a grémium felállítása, tag­jainak kijelölése. Végezetül a házigazda szerepét betöltő honatya elmondta: a bi­zottság feladata lesz azoknak a javasla­toknak a kidolgozása, amelyek az óvo­dák, iskolák megtartását eredményezik. Az ötnapos eszmecserét Bódi Ferenc szociológus, Harmatos Áronné iskola­igazgató és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő vezette. A tanácskozáson ne­ves szakemberek, közéleti személyisé­gek tartottak előadást. Az elmúlt tizenöt esztendőben drámai változáson ment át a magyar iskolaszer- kezet, illetve iskolarendszer - hangsú­lyozta beszédében Szabados Tamás, az oktatási tárca politikai államtitkára. Az akkori 1,35 millióról mára körülbelül 860 ezerre, 2006-ra pedig előreláthatóan 800 ezerre csökken Magyarország gyereklét­száma. Ez több mint egyharmados fo­gyatkozást jelent - szögezte le az állam­titkár. Hozzátette: a csökkenés egyrészt a nagyvárosok nagy iskolastruktúrája szá­mára jelent jelentős fenyegetettséget, ahol a demográfiai hullám idején, az 1970-es években megépültek az úgyne­vezett lakótelepi iskolák. A másik végle­tet a kistelepülések iskolái jelentik. Itt még az iskola-összevonások lehetősége sem adatik meg. Ezeken a helyeken a kérdés úgy tevődik fel: az adott település egyetlen iskolájával mi lesz? Országjáró útjain szerzett benyomása­ira hivatkozva Szabados "Tamás kijelen­tette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy az önkormányzatok foggal-körömmel ra­gaszkodnak iskoláikhoz. Pedig vannak igazán szélsőséges esetek is. Például egy Veszprém megyei településen mindösz- sze négy tanuló jár a helyi iskolába, két pedagógus tanítja őket. De van olyan - templomból átalakított csodálatos - isko­la is, ahová egytől nyolcig ötvenküenc gyerek jár, osztatlan, vagyis nem össze­vont osztályokba. Az államtitkár leszö­gezte: az iskolák látogatása kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a települé­sek iskoláinak célszerű készíteni egy, a demográfiai helyzet várható alakulására vonatkozó közép- és hosszú távú tervet. Amennyiben biztosítottnak látszik a gyermeklétszám, fel kell tenni a kérdést: hogyan tervezik fenntartani az iskolát? Az államtitkár szerint nincs kis és nagy iskola. Minőség van. Amelyik iskola mi­nőséget tud produkálni, megadja a gye­Pályázati felhívás A Magyar Nemzetpolitikai Társaság és a Lakitelek Népfőiskola pályázatot hir­det az 1989-2003. között történt iskolabezárások okainak, illetve körülmé­nyeinek feltárására. Olyan szociográfiák, szociográfiai jellegű esettanulmá­nyok elkészítését várják, amelyek egy-egy iskola vagy óvoda bezárásának történetét Írják le, elemzik okait és körülményeit, bemutatják azok összefüg­géseit a helyi társadalom mindennapi életében, a település, településrész sorsában. A pályázónak vizsgálnia kell az intézmény megszüntetésének gaz­dasági, lélektani, demográfiai, esetleg politikai okait, indítékait, értékelnie kell hivatkozások, a döntéshozás érveit, illetve a döntés megalapozottságát. A pályázatban szerepelhet a bezárt intézmény vagyonának (például ingatlan) to­vábbi sorsa, a megszüntetés hatása a településről való elvándorlásra és a gyerekek életesélyeire, tanulási körülményeire. A pályamunkákat két pél­dányban (a mellékelhető dokumentációval együtt legfeljebb 30 gépelt olda­lon) 2003. október 10-éig kell beküldeni a következő címre: Népfőiskola Ala­pítvány 6065 Lakitelek, Felsőalpár 3. Díjak: I. díj 100 ezer, II. díj 75 ezer, III. díj 50 ezer forint. Az Apáczai Kiadó bemutatóján Esztergályos Jenő igazgató tar­tott előadást. rekeknek mindazt, amire a huszonegyedik században szükség van, munkavállalásra alkalmassá neveli őket és megtanítja egész életen át ta­nulni, az életben fog maradni. Ezt nem lehet központilag el­tervezni. A helyi társadalom­nak kell eldöntenie, szolidari­tást vállal az iskolával, egyál­talán, milyen módon szervezi meg a saját iskolaügyét. Ahol a szülők azt látják, hogy gyer­mekeik jó, minőségi oktatást kapnak, ott kiállnak iskolájuk mellett. Ahol ennek ellenke­zőjét tapasztalják, ott meg­vonják szolidaritásukat. Általános érvé­nyű recept nincs. De arra sincs többé szükség, hogy felülről mondják meg, melyik az életképes iskola és melyik nem - szögezte le végezetül az oktatási tárca államtitkára. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár a kistelepülések önszerveződéseinek ha­gyományairól tartott előadást. Elmondta: az ember életéhez hozzá tartozik az, hogy szeressék, és hogy sajátjának mondhasson egy közösséget. A legrégeb­bi közösség a család és a hozzá tartozó rokonság. Nemzetiségek szerint család- modellek alakultak ki. Egykor az egész falu területe a közösségé volt, minden munkát csak engedéllyel lehetett végezni (például a fakivágást). A települések, a közösségek nagyon összetartóak voltak. A hatalom viszont minden esetben eze­ket a közösségeket akarta szétverni, mert ha megmaradnak, ellen tudnak állni. Az, hogy egy közösség meddig marad fenn, attól függ, milyen élményeik vannak. Ko­rábban a nagy családban együtt marad­tak a gyerekek a szülőkkel, nagyszülők­kel. Az utóbbi időben azonban a család sokat veszített megtartó erejéből - véle­kedett Andrásfalvy Bertalan. Dobos Krisztina oktatáspolitikus elő­adása bevezetőjében kiemelten szólt ar­ról a sokakat foglalkoztató kérdésről: va­jon milyen lehetőségei vannak Magyar- országnak, milyen a társadalmi képünk, ebbe hogyan illeszkedik bele az oktatás, milyen elképzeléssel lehetne az oktatás­ügyet, a pedagógusokat, egyáltalán: a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos szervezési, irányítási lehetőségeket ko­molyabban venni. Az MDF Pedagógus Kollégiumának vezetője szerint az euró­pai országok nagyjából velünk azonos problémákkal küzdenek. Képtelenek fel­dolgozni az 1960-as évek végén elindult, úgynevezett oktatási expanziót, melynek eredményeként mára lényegesen meg­nőtt a felsőfokú oktatásban részt vevők száma, az ott eltöltött idő, ugyanakkor érezhetően csökkent a főiskolák, egyete­mek színvonala. A felsoroltak mellett lé­tezik egy másik, hasonlóan komoly problémacsomag is - hangsúlyozta Do­bos Krisztina -, egyre kevésbé motiváltak a diákok, egyre kevésbé lehet megszeret­tetni velük a tanulást. Felvetődik, vajon Magyarország egy évvel az uniós csatla­kozás előtt tanult-e számos európai or­szág problémáiból, hibáiból és tévedése­iből, vagy ugyanazt az utat járja végig. Az oktatáspolitikus kiemelten szólt a roma kisebbség társadalmi integrációjá­nak fontosságáról, majd megfogalmazta a mai magyar oktatás és az iskolarend­szer időszerű feladatait. ▲

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents