Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-05 / 80. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Április 5., szombat - |j§ J|| Nézőpont Bálái F István ___________ T isztelet az adófizetőknek Egyszer összeszólalkoztam egy kecskeméti bőrdíszművessel, akihez javítani vittem a lányom táskáját. Szerintem kétszeresét kérte a reális árnak, ráadásul a munkája minősége is kívánnivalót hagyott maga után. Miután végül megegyeztünk, s kifizettem a díjat, csodálkozott, hogy miért állok még ott az üzletben, miért nem megyek már a dolgomra. Nem kaptam még nyugtát - mondtam, s megkeményítettem magam, hogy álljam a tekintetét. Elsápadt, s úgy megváltozott az arca, mintha marslakót látna. Percekig kereste a tömböt, s mikor kitöltötte, olyan volt, mint aki citromba harapott. Amint átadta, már látszott, hogy pattanásig feszíti a düh. Ha még maradtam volna, nem kizárt, hogy kapok egy pofont. Ezt a nyugtakérést valóban revansnak szántam az inkorrekt és mogorva kiszolgálásért, de egyébként is próbálok következetes lenni. Gyakran kérem a nyugtát, ha látom, hogy szándékosan felejtik el adni, de nem kötözködöm, ha se tömb, se pénztárgép nincs a láthatáron. Kecskeméten nemcsak a piacok nagy részén van így, de például sem a színház, sem a megyei bíróság büféjében nem láttam évekig sem kísérletet arra, hogy nyugtázzák a bevételt. Hogy most ezeken a helyeken hogy van, azt nem tudom, de régebben talán azt gondolta az üzemeltető, hogy nincs szem előtt. Mivel nem vagyok APEH ellenőr, a környezetemben né- hányan furcsállják nyugtafigyelő szokásomat, s értetlenkedve fogadják azt a felvetésemet, hogy mások is kövessék a példámat. Nem mintha ez alapvető fordulatot hozna az állami költségvetés helyzetében - ami egyébként is legyen a pénzügyminiszter gondja, mondják az ismerőseim -, de szerintem helyes irányba változna a szemlélet. Ugyanis csak az hű a nagyban, aki a kicsiben is hű. Valahogy így mondja az írás, a civilizált emberiség évezredes tapasztalatainak tárháza. Az hű a nagyban, aki a kicsiben is hű Ezek a gondolatok akkor jutottak eszembe, amikor az APEH legfrissebb adatait olvastam a nyugtaadási fegyelem ellenőrzéséről. Piacon és közterületen 13 esetből tízszer maradt el a nyugta, összesen pedig 141 vásárlásnál 58 alkalommal. Ezzel az írással azok előtt akarok tisztelegni (83-an voltak, tehát a többség), akik adtak nyugtát. Vélhetően jó adózók is, ők fizetik a közkiadásokat. Kiutasított Érsekhalma Hat román állampolgárt utasítanak ki hazánkból, akik illegálisan vállaltak munkát egy érsekhalmi gyümölcsösben. A munkafelügyelőség munkatársait a határőrök is segítették a feketemunkások ellenőrzésében. Szerdán délelőtt Érsekhalma térségében tartott idegenrendészeti ellenőrzést a Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság bevetési alosztályának kijelölt járőr csoportja és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség Bács- Kiskun Megyei Felügyelőségének munkatársa.- A határőrök egy érsekhalmi gyümölcsösben végeztek ellenőrzést, amelynek során hat román állampolgárt igazoltattak, akik fákat metszettek egy almáskertben - tájékoztatta lapunkat Kovács Iván alezredes, a határőrfametszők igazgatóság sajtóreferense. - Az ellenőrzött személyek jogszerűen, érvényes útlevelekkel tartózkodtak Magyarországon, ám munkavégzésre szóló vízummal nem rendelkeztek. A külföldiek egy irodahelyiségekből kialakított ideiglenes szálláson laktak. A régi épület 15-20 fő számára volt berendezve fekvőhelyekkel. Az előállítottak nem tanúsítottak ellenállást, elismerték a munkavégzést és megnevezték alkalmazójukat is. A munkaadót a Határőrség vizsgálója a BM Központi adatnyilvántartásból azonosította, ellene a munkaügyi hatóság feljelentést tett. A román nemzetiségű illegális munkavállalókat az igazgatóságra szállították, ahonnan a jegyzőkönyvek felvételét követően átadták őket a területileg illetékes bevándorlási hivatalnak. A külföldieket feltehetően meghatározott időre kiutasítják Magyaror- szág területéről. pn-informAció LEMOSÓPERMET. Kissé megkésve ugyan, de még időben végezte el a gyümölcsfái (meggy, őszibarack) lemosópermetezését a napok- ban Horváth József, haleszi (kiskunfélegyházi) telkén. fotó: sz. a. Mielőbbi egyenrangú partnerséget Keresni a lehetőséget, hogy a kisebb termelők is élni tudjanak Ezekben a napokban az EU-hoz történő csatlakozás a leggyakoribb beszédtéma az emberek közt. A belépésünk esetén várható változásokat latolgatják mindenfelé, különösen mezőgazdasági berkekben. Munkatársainknak egy hegybíró és egy falugazdász beszélt arról, hogy mit hoz a gazdáknak az EU. EU-integráció- A mennyiség helyett a minőségi termelés kap hangsúlyt az uniós csatlakozást követően a szőlő- termelésben - vélekedett Selb László kiskunfélegyházi hegybíró. - Erre utalnak azok a változások is, melyek a belépéssel a szőlősgazdákat érintik. Elmondta, hogy a szőlőtermelésben megszűnik a földalapú támogatás. Az Európai Unióban - vagyis, ha belépünk, nálunk is - a szerkezet-átalakítást, a korszerűtlen fajták és művelési módszerek cseréjét támogatják, hektáronként 7 ezer euroval. Ennek azonban feltétele, hogy a termelés mennyisége nem növekedhet. Életbelép az úgynevezett kivágási támogatás is. Ez azt jelenti, ha a szőlősgazda úgy dönt, hogy kivágatja korszerűtlen ültetvényét és azt nem telepíti újra, akkor igényelheti az igazoltan több évre elmaradó hasznát. Az unióban támogatják a must üdítőként, illetve sűrítményként való felhasználását, valamint a bor lepárlását is. HÚSMARHA TÁMOGATÁSI SZINTEK 2004-BEN Speciális húsmarha prémium egyedenkénti összege: 26675 Ft/állat Anyatehén támogatás: 28008 Ft/állat Vágási prémium: tü». « . .10670 Ft/felnőtt állat, illetve Forrás: PN-Infó 6669 Ft/borjú Szigorodnak a nyilvántartások is, tehát nagyobb rálátás nyílik a borkészletek alakulására. Ez valószínűleg a borhamisítás további visszaszorítását eredményezi. Selb László elmondta: bíznak abban, hogy a szigorításokkal visszaáll a szőlőtermelés becsülete. Reméli, azt is elérik egyszer, hogy a borászok az előállítási ár felett vásárolják meg a szőlőt a termelőktől. A hegybíró bízik abban is, hogy a magyar szőlősgazdák mielőbb egyenrangú partnerei lesznek az unió más tagállamaiban élő gazdáknak. Egyelőre azonban nem így van. Mint mondta, Franciaországban és Magyarországon ugyanannyi euro támogatást biztosítanak egy hektár szőlő újratelepítéséhez. Ugyanakkor közel azonos költségek mellett a francia gazdának ötször többet fizetnek a szőlőért, mint a magyarnak. Selb László tehát csak bizakodni tud. Úgy véli, ettől már csak jobb lehet, mert ha nem, akkor ki kell vágni az összes szőlőt.- Pontosabb nyilvántartásra lesz szükség az unióban, mint amilyen most van - osztotta meg ismereteit Berecz János tisza- kécskei falugazdász. - Vezetni kell azt is, hogy ki mivel, mekkora területen gazdálkodik és milyen állatállománya van. Ebben a kezdeti lépéseket már megtettük. A falugazdászoknál ugyanis regisztráltatni kell minden gazdának a termelését. Az állatok ENÁR (fülszámozás) jelölése is elkezdődött. Korábban csak a szarvas- marháknál és a juhoknál volt kötelező, de most már a sertéseknél és a kecskéknél is bevezetik. Ez az alapja annak, hogy valaki támogatást igénybe tudjon venni, s a támogatás jogossága ellenőrizhető legyen a kifizető részéről.- Természetesen a pályázatoknál, a beruházásoknál is ellenőrizni fognak mindent. Az uniónak meg kell találnia azt az arányt a régiók, kistérségek fejlesztésében, hogy helyben tartsa a lakosságot, és megélhetést is biztosítson neki. Erősítik a vidékpolitikát. Olyan tevékenységeket támogatnak, mint például a falusi turizmus, a környezetvédelem. Ezekre lehet majd támogatást kapni.- 2004-ben csak a jelenlegi uniós tagállamokban adott közvetlen támogatás 25 százalékát adják a magyar mezőgazdasági termelőknek. Ehhez a nemzeti támogatást hozzá lehet rendelni, ami maximum 30 százalék lehet. A százszázalékhoz képest tehát 55 százalékkal indulunk, ha tagállam leszünk. A gabonaféléknél 40 ezer forint körüli hektáronkénti támogatást kaphatnak a termelők 2004-ben, az idei 7 ezer forinttal szemben. Kedvezményezettek lesznek a gabonatermesztőkön kívül azok is, akik olajos és fehérje növényeket termelnek. A húsmarha-tenyésztés szintén támogatásra számíthat. Az optimális méretű üzemek - ahol a gépkihasználtság megfelelő - sem panaszkodhatnak majd. A zöldséget és a gyümölcsöt pedig termelési, értékesítési szervezeteken, TÉSZ-eken keresztül lehet majd biztonságosan eladni.- Mostohagyereknek számítanak majd azok, akik abrakfogyasztó állatokat tenyésztenek, ugyanis a kukorica ára várhatóan lényegesen emelkedni fog. Akik gyenge minőségű talajon gazdálkodnak, el kell dönteniük, hogy tudnak-e mennyiséget és minőséget termelni. Keresni kell annak a lehetőségét, hogy a kisebb termelők is élni tudjanak. Az uniónak hétéves költségvetési ciklusa van. A következő 2007-ben kezdődik. Akkor már mi is beleszólhatunk a pénzek elosztásába, mert nem kívülállók, hanem tagállam leszünk. Addig azonban el kell fogadni azt, amiről a koppenhágai megállapodás szól. VAJDA-SZENTIRMAY HANGSZEREK TÁRLATA. A lajosmizsei művelődési házban Birinyi József hangszergyűjteményéből láthatnak kiállítást az érdeklődők. A Széplak teremben megtekinthető tárlatot április végéig tartják nyitva.______________________________________________ FOTÓ! banczik RÓBERT Harminc család a város mostohagyereke? Vámos fogások Dél-alföld Március utolsó hetében 284 jogsértést derítettek fel a dél-alföldi vámosok. Az esetek elkövetési értéke meghaladja a 24 millió forintot. Nagylaknál jelentkezett belépésre 29-én egy olasz a személyautójával. Kiderült, hogy a jármű gáztartálya duplafalú. Az üregben 335 dobozban összesen 1.675 db reuma elleni injekció volt elrejtve. A férfi ellen a vámosok csempészet miatt eljárást kezdeményeztek, a 255 ezer forint értékű gyógyszert pedig lefoglalták. Ugyanezen a napon jelentkezett belépésre a gyulai vámhivatalnál egy magyar kamionos. A vámvizsgálatkor kiderült, hogy a bejelentett textiltermék meny- nyiségen felül 703.762 forint értékben különféle gyermek konfekcióáru is van a rakományban. A csempészet vétsége miatt indított eljárásban a vámhivatal a többletárut lefoglalta. ________■ Ba ja / Dunafürdö Világítást és vizet kérnek, valamint a házakra veszélyes fák kivágását a Vén-Duna partján élő bajaiak. Csütörtökön a terület helyi képviselője, Nagy Attila és a városüzemeltetési osztály munkatársa, Homonnay Ildikó bejárta az üdülőövezetet. Korábban lapunk beszámolt arról, hogy az itt élő mintegy 30 család a város mostoha gyerekének érzi magát. A fúrt kút olyan vasas vizet ad, mellyel még főzni, mosni sem igen lehet, nemhogy inni belőle. Panaszolták azt is, hogy a hídról lekanyarodva nincs világítás, továbbá néhányan a házuk mögött álló kivénhedt fák miatt életveszélyben érzik magukat. Több éve kérik orvosolni a problémákat, ám eddig kevés sikerrel. Idén azonban változhat a helyzet. A bejáráskor egyértelműen megállapították, hogy valóban veszélyesek a fák, lti kell vágni jó néhányat. A Gemenc Rt.- vel egyeztet ez ügyben a városháza. Víz is lesz, a területen lévő, korábbi MÁV-kutat átvette a bajai önkormányzat, az engedélyeztetés zajlik a székesfehérvári vízügynél. Sajnos, innen is vasas vizet nyernek majd, a városi ivóvíz bevezetése egyelőre elképzelhetetlen a magas költségek miatt. Megoldják hamarosan a kereszteződés kivilágítását, oszlop van a megfelelő helyen, arra lámpát szerelnek fel. Fejlesztések várhatók a Duna innenső partján is. Lakossági hozzájárulással csatornáznak és utat építenek idén a Bodrogi és a Budai Nagy Antal utca végén, a Baka-kút térségében. Lesz járda a Rezét és a Gránátos utca között is. Keresnek egy fiút PlRTÓ Eltűnt egy 14 éves Pirt ói fiú. Pusoma János március 28-án délután négy óra körüli időben távozott a lakásukról és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Az eltűnt személyleírása: kb. 145 cm magas, vékony testalkatú, haja barna, rövidre nyírt, a bőre színe kreol. Az eltűnéskor viselt ruházata: nagyzsebes vászonnadrág, barna kockás ing, fekete félcipő. Aki az eltűntet látta, vagy a tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a kiskunhalasi rendőrkapitányság ügyeletét, illetve a 107, vagy a 112 segélyhívó számot! ■ Rongálót keresnek Nyomozás Rongálókat keres a Bajai Rendőrkapitányság. Ismeretlen tettesek egy 39 éves garai lakos tulajdonában lévő Ford Focus személygépkocsi oldalát karcolták körbe valamilyen hegyes tárgy- gyal. Az okozott kár mintegy 150 ezer forint. ■