Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-05 / 80. szám

2003. ÁPRILIS 5., SZOMBAT M E G Y E I KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Fellebbezett a gyanúsított Kecskemét / Budapest Fellebbezett a szerdán elren­delt, 30 napra szóló előzetes letartóztatása ellen Sz. I. kecskeméti vállalkozó. A vá­rosi önkormányzat egykori képviselője - mint megírtuk - az országossá dagadt ok­mánybélyeg hamisítási ügy­ben szerepel. Szerdán délben két újabb gya­núsítottat helyezett előzetes le­tartóztatásba a hamisbélyeg- botrány ügyében a Budai Köz­ponti Kerületi Bíróság. A két gyanúsított - egyikük volt a kecskeméti Sz. I. - ugyan ön­ként jelentkezett a rendőrségen, de a bíróság szerint tartani lehet attól, hogy szabadlábon lévő társaikkal összebeszélnek. A gyanúsítottak fellebbeztek a bí­rósági végzés ellen. A büntetőügyben egyébként - mint ismert - elsőként egy buda­pesti ügyvédnőt tartóztatott le a bíróság, aki az ORFK kommuni­kációs igazgatója szerint az ügy kulcsfigurája lehet. Ráadá­sul az ügy­védnő és a kecskeméti gyanúsított vezetékneve azonos. A Pe­tőfi Népe in- formációi szerint ez csupán véletlen: semmilyen ro­konságban nincs a két ember. Megírtuk, hogy a kecskeméti gyanúsított önként jelentkezett a hatóságoknál, ezért nem kell tar­tani attól, hogy elszökik vagy el­rejtőzik. Ugyanakkor az előzetes letartóztatást elrendelő bíróság hangsúlyozta: a széles elkövetői körre, az összehangolt elkövetői tevékenységre utaló adatokra te­kintettel vélelmezhető, hogy a még szabadlábon lévő társaikkal összebeszélnek, amivel veszé­lyeztetnék az eljárás eredmé­nyességét. A végzés ellen Sz. I. fellebbezett, így a bírói döntés egyelőre még nem jogerős. NOSZLOPY A gyerekek lelkesedtek Vaskút / Nagybaracska Április 3-án csütörtökön dél­előtt Vaskút, délután Nagyba- racska volt az úti célja a Bács- Kiskun Megyei Önkormány­zat Mozgó Európa Pontjának - tájékoztatta az Objektív Hírügynökséget Somogyi Ti­bor, a Mozgó Európa Pont munkatársa. Csütörtökön délelőtt a vaskúti- ak a művelődési ház előtt már a tíz órai érkezéskor türelmetle­nül várták a buszt. A gyerekek lelkesen segítettek a kipakolás­nál, mert már alig várták, hogy megrajzolhassák elképzelései­ket az Európai Unióról. A szak­emberek szerint látszott, hogy az iskolában felkészült tanárok oktatják a gyerekeket. Sokat tudtak ugyanis az Európai Unió­ról, és érdekes kérdéseket intéz­tek még a Mozgó Európa Pont munkatársaihoz. Rendíthetetlenül tekerték az europárt délután Nagybaracskán is, ahol a település lakóinak élén Király Sándor polgármester fo­gadta a Mozgó információs buszt. A gyerekek itt is aktívak voltak, a felnőttek azonban kije­lentették, hogy már eldöntötték, hová teszik az ikszet a szavazás napján. Ennek ellenére a kérdé­seik meglepően konkrétak vol­tak, az azokra kapott válaszok pedig - úgy tűnt - megnyugtató­an hatottak a kérdezőibe. Elkötötték a Golfot Baja Egy bajai férfi feljelentést tett is­meretlen tettes ellen a városi rendőrkapitányságon vasárnap. Elmondta, hogy az éjszakai órák­ban a lakása előtt lezártan parko­ló 1995-ös VW Golf Variant 1.9 TDI típusú személygépkocsiját ellopták a benne lévő 50 ezer fo­rint készpénzzel és személyes irataival együtt. A bűncselek­ménnyel okozott kár 1 millió 850 ezer forint. Ezt követően nemsokára je­lentették az ügyeletén, hogy március 29. 15 óra és március 30. 11 óra között ismeretlen tet­tes eltulajdonította a Baján, a Bokodi úti szeméttelep mögötti erdőben elhelyezett 80 kaptárt, a bennük lévő 70 méhcsalád­dal. Az okozott kár mintegy 1,5 millió forint, tudtuk meg Virá- nyiné Schön Mónikától, a bajai rendőrség sajtószóvivőjétől. ________ Gazdasarok____________ É rtékes a kölesmag Mint már arról írtunk, területala­pú EU-támogatásban részesülhet belépésünk esetén már 2004-ben számos gabonaféle, köztük a kö­les termesztése. Lássuk hát, milyen kölesfajtá­kat vethetünk és hogyan! Hazai nemesítésű a Fertődi 2, a GKT Piroska, a Gyöngyszem, a Lo- vászpatonai pirosmagvú, a Maxi és a Topáz. Kapható és ismert az újvidéki Biserka és Rumenka is. Nálunk a kölest kásanövényként ismerték, de liszt és szeszipari anyag is készült belőle. Napja­inkban kis területen, kettős ter­mesztésben és kipusztult veté­sek pótlására használják. A szemtermést borító toklász alapján megkülönböztethető fe­hér, piros, sárga és szürke köles. Hőigénye lényegesen nagyobb, mint a többi gabonaféléé. Csírá­zásnál 10 foknál magasabb hő­mérsékletet igényel. Vigyáznunk kell, hogy csírázáskor 12-14 fokos meleg legyen, bokrosodásnál 16- 18, a virágzáskor pedig 20-22. Május első felében célszerű vetni az apró magot, tömörített mag­ágyba. Másodnövényként még a korai fajtákat is június derekéig célszerű elvetni. Gabonavetővel 10-12 centiméter sortávolságra, 2-3 centi mélyre vessünk el hek­táronként 30-40 kiló magot. A kö­les tápanyag szükséglete köze­pes. Nitrogénből 30, foszforból 14, káliumból 35 kiló hatóanya­got igényel hektáronként. Bokro- sodás idején célszerű a kölest 35- 50 kiló nitrogénműtrágyával megszórni. Egyenlőtlenül, vagyis zöld száron érik a legtöbb fajta. Eze­ket akkor kell learatni, amikor a bugák sárgulnak, illetve a viasz­érésben levő szemek a fajtára jel­lemző színűek. Cséplés után a termést tisztítani és azonnal szá­rítani kell. Vigyázzunk, mert túl- érésben a köles kipereg! Természetesen, mint minden más növény esetében, a köles ter­mesztése is akkor lehet sikeres, ha a biztonságos értékesíthetősé­géről meggyőződtünk. Elköltözik-e a börtön? A női fegyház és börtön városközpontból való áthelyezésének ügye is szóba került dr. Bá- rándy Péter igazságügyi miniszter április 3-i kalocsai látogatásakor. A börtön 200 százalékosan ki van használva. Kalocsa A büntetöintézet belvárosból való kiköltözteté­sének gondolata régóta foglalkoztatja a városve­zetést. Az 1896-97-ben épült objektumban 1950- ig törvényszék működött, majd néhány hónapig megyei bíróság székelt az épület­ben. Még ugyanabban az évben megkezdte működését a Mária- nosztráról áttelepített női fegy- ház és börtön, amely azóta is Ka­locsán funkcionál. A ’90-es évek­ben megkezdett tárgyalások eredményeként a létesítményt egy zöldmezős beruházás révén áthelyezték volna a Miskei útra. Az elképzelés egy svájci érdekeltségű befektetői csoport figyel­mét is felkeltette, ám a tárgyalásokat 1997-ben felfüggesztették. Az igazságügyi tárca részéről legutóbb (tavaly szeptember­ben) dr. Hankó Faragó Miklós politikai államtitkár látogatott Kalocsára, hogy tájékozódjon az ügyben. Leszögezte: az igaz­ságügyi tárca szándékai szerint a jövőben két nagy regionális börtön épülne, a meglévő inté­zeteket pedig - akár kiköltözte­tés, akár rekonstrukció útján - folyamatosan korszerűsítenék. Hasonlóan nyilatkozott tegnapi látogatásakor dr. Bárándy Péter miniszter. Mint mondta, Kalo­csa esetében nem a meglévő objektum bővítése lenne a jó megoldás, hanem a korábban felmerült zöldmezős beruhá­zás. Hozzátette: az ügyben még a jelenlegi ciklusban előrelépés várható, sőt a magántőke bevonása sem kizárt. A magyarországi büntetés-végrehajtási intéze­tekben száznyolcvan százalékos a telítettségi arány. A kalocsai börtön leterheltségét jól jelzi, hogy a kétszáz férőhelyes intézményben több mint négyszáz elítéltről gondoskodnak. Noha az intézmény vezetése minden tőle telhetőt megtesz a fogva tartás körülményeinek jobbítá­sa érdekében, a zsúfoltság miatt ez nehezen oldható meg. FOTÓ ÉS SZÖVEG: MIKLÓS IMRE Álellenőr zsarol a megyében Kevesebben adtak nyugtát, mint tavaly ADÓELLENŐRZÉS BÁCS-KISKUNBAN (RÓNA 2003.) Ellenőrzött vállalkozás: 141 db Szabálytalanság összesen: 65 db Nyugtaadás elmulasztása: ^ 58 db Vizsgálat piacon: ;-..j 13 db Szabálytalanság piacon: H :. Wr 10 db Üzletbezárás: 9 db Kiszabott bírság: 4 millió 380 ezer Ft Forrás: APEH Bács-Kiskun Az elmúlt napokban nagysza­bású nyugtaellenőrzést vég­zett az APEH a megyében. Hogy, hogy nem, ugyanezek­ben a napokban feltűnt Kun- szentmiklóson egy szélhámos, aki a revizorok ellenőrének adta ki magát, s azt ígérte a vállalkozóknak, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segít megúszni a büntetést. Az ál-szuperrevizor Szabó Tibor néven mutatkozik be, de ha vala­milyen igazolványt kérnek tőle, kereket old. Korábban Szolnok megyei adóellenőrök jelezték itte­ni kollégáiknak, hogy garázdálko­dik a területükön egy ilyen figura, s lám, egy fontos pillanatban fel­tűnt Bács-Kiskunban is. Az adó­hivatal óvatosságra inti a vállalko­zókat, s lapunkon keresztül is hangsúlyozza, hogy az ellenőrök mindig párban dolgoznak. Az APEH megyei igazgatósága felje­lentést tesz ismeretlen tettes el­len. A nyugta­adási állapoto­kat ellenőrző akciót egyéb­ként Róna 2003. fedőné­ven készítették elő az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazga­tóságán, s 20 olyan revizor vett részt benne, akiket ezen a környéken nem is­mernek. Két nap alatt összesen 141 vizsgálatot végeztek, amiből az derült ki, hogy a nyugtaadási kötelezettség betartása a megyé­ben lényegében se nem jobb, se nem rosszabb az országos átlag­nál. Az ellenőrzések során azt is vizsgálták, hogy a vállalkozás be­jelentett tevékenységet végez-e, s szabályszerűen foglalkoztatja-e az alkalmazottakat. A kívánatos­tól 65 esetben mutatkozott vala­milyen eltérés, ami 46 százalék. A nyugtaadás 58 alkalommal ma­radt el, ami 3 százalékkal maga­sabb, mint a tavalyi, hasonlóan átfogó ellenőrzésnél. Az ilyenkor kiszabható bírság magánszemély esetén 100 ezer, más adózó ese­tén 200 ezer forint. Az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósá­gán tegnap tartott sajtótájékozta­tón elhangzott, hogy összesen mintegy 4 millió 380 ezer forint bírság kiszabására lehet számíta­ni, átlagosan körülbelül 67 ezer forint értékben. Ha visszaesőről van szó, akkor az üzletet átmene­tileg be kell zárni. A Róna 2003. akció nyomán a megyében 7 vál­lalkozás számíthat 6 napos, két vállalkozás pedig 10 napos bezá­rásra. Törteti Anikó (16 éves) Bács-Kiskun megye - Kunszállás Új játékra várjuk 14 és 35 közöt­ti csinos lányok, asszonyok je­lentkezését. A hölgyek minimum 4, maximum 12 darab fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a töb­bi pedig bekerül internetes al­bumunkba. A látogatók szava­zatai alapján minden hónap vé­gén megválasztjuk és ajándék­kal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. A havi győztes jutalma egy 15 ezer forint értékű fotócsomag. Szavazzon az interneten! További képek: www.petofinepe.hu Fizetési gondok Kecskemét / Bábolna Érdemi megállapodás nélkül ért véget tegnap Kecskeméten, a baromfifeldolgozóban a Bá­bolna Rt. vezérkarának és a pulykatermelők képviselőinek megbeszélése. Az eszmecserét a közös panaszok kapcsán több megyéből egymásra talált pulykatermelők kezdeményez­ték. Közös sérelmük, hogy a szerződésben kikötött 30 na­pos határidővel szemben 80- 100 nap múlva kapták meg a leadott baromfi ellenértékét, az rt. egyoldalúan kilónként 13-15 forinttal csökkentette az átvételi árat. Szabics Kálmán, a termelők egyik képviselője a tárgyalás vé­gén elmondta az MTI-nek: az rt. vezetői „nem tudtak ígéretet tenni arra, hogy a jövőben be­tartják a 30 napos fizetési határ­időt”. Viszont az átvételi ár eme­lésének lehetőségét megvizsgál­ják. Marczali Gábor, a Bábolna Rt. vezérigazgatója a fentieket megerősítette. Ötvenéves a gimnázium Bácsalmás A Hunyadi János Gimnázium 50. évfordulóját ünnepli idén, ezért holnap egyhetes programsorozat kezdődik. A hunyadisok alkotá­saiból kiállítás nyílik a gimnázi­um második emeletén. Hétfőn 11 órakor a művelődési házban A bolygónk bajban címmel kez­dődik előadás, majd természet- tudományi vetélkedő a gimnázi­umban. Kedden Kriminalisztikai gyöngyszemek címmel tart is­mertetőt dr. Fenyvesi Csaba egyetemi docens. A szerda drog­ellenes előadással indul, majd a felsőoktatási fejlesztési törekvé­sekről beszél dr. Nemes András tanszékvezető egyetemi docens. 11-től a Power of Dance együttes előadásában részletek láthatók a Hair című musicalből, 14 órakor jubileumi versmondó verseny veszi kezdetét. Csütörtökön 10- kor kezdődik A magyarság és Eu­rópa az Árpád-korban című szimpózium, dr. Makk Ferenc egyetemi tanár vezetésével. Pén­teken ugyanitt 11 órától Az uniós csatlakozás küszöbén: álom és valóság címmel dr. Rapcsák Já­nos kormány-főtanácsadó tart előadást. Szombaton 15 órakor hunyadisok találkozója a gimná­ziumban, majd este a finálé: tánc és bálozás a Sárga Csikóban. B. E. Kistérségi televíziók Lakitelek Népfőiskolán a Duniversitas Egyesület, a Szent István Egye- A kistérségi és kisközösségi tele- tem és a szemlének otthont adó víziók immár negyedik éve visz- intézmény. A tehetségkutató ver- szatérő filmszemléjét május 13- senyre új egyéni vagy csoportos tói 15-ig rendezi meg a Lakitelek alkotásokkal lehetett nevezni. ■ LABDÁK, HÁLÓK. Solton 36 megváltozott munkaképességű dolgo­zónak ad munkát egy fővárosi kézműipari cég. A 4-6 órában dolgo­zók különféle labdákat varrnak, valamint sport kapu- és védőhálókat készítenek méretre. fotó: banczik Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents