Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-26 / 97. szám
'3Mil 2003. Áprius 26., szombat 3. OLDAL HAZAI TÜKÖR Szélessávon az Unióba Budapest Az SZDSZ szerint az egészséges versenyhelyzet kialakítása és az információs társadalom megteremtése a cél a hírközlési törvény módosítása kapcsán - derült ki a párt tájékoztatóján. Kuncze Gábor pártelnök szerint a kettős korszakváltás idejét éljük. A kettős korszakváltás egyik eleme az Unióhoz való csatlakozás, a másik a jelenleg zajló információs robbanás - mondta Kuncze Gábor. A pártelnök szerint a távközlési törvény módosítása nem érte el az általa kitűzött célt. Az SZDSZ ezért szorgalmazta az Informatikai Minisztérium létrejöttét, és helyezte középpontba a tudásalapú információs társadalom ügyét. Fontos, hogy olyan törvény lépjen életbe, amely a versenyt erősíti és amely a magyar szabályozást pontosan illeszti az unióshoz - mondta. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter közölte: két helyen akar a minisztérium katalizátorként beavatkozni a modernizációs folyamatba: az egyik a versenyképesség javítása, a másik egy új törvény megalkotása. A versenyen keresztül lehet fokozni a teljesítményt és elérni a sikereket. Ehhez tömeges eszközhasználatra, az informatikai eszközök és szolgáltatások tömeges elterjedésére van szükség. Nem a hagyományos internetfejlesztést támogatjuk, hanem a szélessávú, a modernebb, a hasznosabb technológiát - mondta Kovács. A miniszter kitért a közösségi hozzáférés biztosítására is. Enélkül kettészakad a társadalom: azokra, akik tudják használni a internetet, és azokra, akik szociális körülményeik miatt ezt nem tehetik meg. A miniszter célként jelölte meg, hogy a vezetékes, az alternatív és az intemetszolgáltató elférjen a piacon. Kovács hangsúlyozta: technológiai semlegességet akarunk: a mobilszolgáltatás, a vezetékes, a kábeles, a rádiójeles szolgáltatás együtt versenyezzen a fogyasztóért a piacon. BARANYA RÓBERT Tüntetés az iskolákért Eger Már csütörtökön is tüntetés volt Eger főterén a helyi iskolabezárások és összevonások tervezete miatt, péntek reggel pedig többen tiltakozó transzparensekkel várták az önkormányzati képviselőket a Városháza előtt. A hevesi megyeszékhelyen augusztus elsejei hatállyal összevonják a II. Rákóczi Ferenc és a Ráchegyi Általános Iskolát az utóbbi épületében, s az intézmény vezetésére pályázatot írnak ki. A 2004/2005-ös tanévtől kezdődően nem indul több nyolcosztályos, úgynevezett „kisgimnazista-képzés” a Dobó István Gimnáziumban. A Móra Ferenc Általános Iskolát és Előkészítő Szakiskolát áthelyezik a volt katonai kollégium épületébe, a Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium mellé, ugyanakkor a költöztetés anyagi kihatásait és a kollégium tulajdonviszonyait még vizsgálják. Augusztus elsejével a 106 éves múltra visszatekintő Mezőgazda- sági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetet a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolához csatolják, ami az első lépése egy nagyobb integrációnak, 2004 szeptemberétől ugyanis egyetlen nagy szakképzési intézet működik majd Egerben. Ennek része lesz a mai Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet is. Minderről csaknem kilenc- órás vita után, név szerinti szavazással, csütörtökön késő este döntött a szocialista-szabaddemokrata többségű városi ön- kormányzat. A szavazati arány - 16:10 - pontosan megfelelt a politikai erőviszonyoknak, a Fidesz köré szerveződött Szövetség az Egriekért, az MDF, az Egri Lokálpatrióta Egylet és a MIEP képviselői ellenezték a „racionalizálási” javaslatot. Az ülésen részt vett az érintett iskolák jó néhány pedagógusa, diákja, a szülői munkaközösségek vezetője. A képviselőket reggel tiltakozó transzparensekkel várták a Városháza előtt, előző nap a város központjában, a Dobó téren tüntetés zajlott az iskolabezárások, összevonások elkerülése érdekében. A javaslatot az előterjesztő Törőcsik Miklós alpolgármester elsősorban a gyermeklétszám jelentős csökkenésével indokolta. Szerinte a túlméretezett városi oktatási rendszerből egy nagyobb iskolányi, 550-600 általános iskolás korú gyermek hiányzik. Az ellenzék viszont átfogó szakmai vizsgálatot kért. A helyi jobboldali politikusok úgy vélekedtek: mindez a kormány felelőtlen választási ígéreteinek következménye. Eger ugyanis - mivel nem kapta meg a tavalyi ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés teljes fedezetét - idén 205 millió forint működési hitel felvételére kényszerül. RÉNES MARCELL MÉG 3 NAP TUDOMÁNYOS ELISMERÉS. Pro Universitate et Scientia kitüntetést kapott Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Professzorok Világtanácsától. A kimagasló oktatói, kutatói, tudományos, valamint oktatás- és tudományszervezői munkásságért járó elismerést Kecskés Mihály, a világtanács elnöke adta át. FOTÓI EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Kifuthatnak a vitorlások PupftpP5T motorral felszerelt vitorlás ha-------------------------jókra, továbbá eltörlik a 0,4 kiloA Balatonon a jövőben sem watt/négyzetmétert jelző felső kell üzemeltetési engedélyt arányszámot, kérni a vitorlázóknak a se- Az április 25-én elkészült mó- gédmotorokhoz, mert a pénte- dosítási javaslat már az utóbb ken elkészült módosítási ja- említett kiemelésekkel kerül szer- vaslatban - amely a jövő hét dán a kormány elé - tudta meg la- elején kerül a kormány elé - punk Székely Györgytől, a Minisz- eltörlik a vitorlás hajókra vo- terelnöki Hivatal turisztikai ál- natkozó paragrafust, akár- lamtitkárság hivatalvezetőjétől, csak a 0,4 kilowatt/négyzet- aki azt is elmondta: a két éve méter arányszámot. megalkotott rendeletet visszavonni, hatályon kívül helyezni Egy márciusi kormányrendelet a nem lehet, ugyanis más területe- segédmotorral rendelkező vitor- két is szabályoz. A jogszabály a lás hajók számára üzemeltetési kormány jövő heti jóváhagyása engedélyt ír elő. Ez azt jelentet- után léphet életbe, te, hogy'a Balatonon több ható-_________ csikós klaudia V áltozó balatoni veszélyjelzés Május 1-jétől működik a viharjelzés a Balatonon és a Velencei-tónál. Muhoray Árpád dandártábornoktól, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetőjétől megtudtuk, hogy elsőfokú viharjelzés tavaly 2144, a másodfokú pedig 1000 órán át működött a Balatonnál . Hosszú éveket követően 2001 -ben történt az első nagy fejlesztés, az idén pedig áttérnek az európai uniós normákra: 30-ról 45-re, illetve 60-ról 90-re nő a percenkénti felvillanások száma, s a nyaralók nyugalmának érdekében'éjszakánként a fényerősséget negyven százalékkal csökkentik. A szakemberek szerint egyébként a viharjelzés helyett helyesebb lenne a veszélyjelzés kifejezést használni. A Balaton körül huszonöt, a Velencei-tónál pedig két fényjelzőt működtet a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága. A meteorológiai adatokkal való kiszolgálást a siófoki obszervatórium végzi, czeme attila sági engedélyt is be kellett volna szerezni, ami az ügyintézés harmincnapos határidejét tekintve hosszadalmas folyamat, és amig ez tartott volna, addig a vitorlázók nem szállhatnak vízre. Azonban mégis kifutnak a hajók, ugyanis április 23-án a gazdasági, a környezetvédelmi tárca és a turisztikai államtitkárság, valamint a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Tisza-tavi RIB képviselői által folytatott egyeztetésen döntés született arról, hogy a Balatonon a jövőben sem kell üzemeltetési engedélyt kérni segéd1 . :| | 1 j f 1 ~p \ "V . V Felvitorlázva fotó: kováts tibór M7: fizetős vagy nem fizetős Budapest Négyezer siófoki és környékbeli polgár aláírását adta át Balázs Árpád siófoki polgármester és Debreczeni Béla lokál- patrióta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőjének. Azt kérik: újra legyen ingyenes az M7-es Zamárdi és Balatonvilágos között. A városvezetés által elvégeztetett mérés szerint Siófok belvárosában 50-70 százalékkal növekedett a forgalom, sokan nem tudják megfizetni az autópálya díját. A polgármester tavaly decemberben fordult először a minisztériumhoz, hogy - Tatához és Hatvanhoz hasonlóan - az említett szakaszon tegyék ingyenessé az autópályát. Kérelmét elutasították. Balázs szerint Csillag István gazdasági miniszter januárban megígérte: közös forgalomszámlálást végeznek, és áprilisban újra döntenek a „balatoni főváros” kéréséről. A polgármester hozzátette: a tárca nem kezdett méréseket. Megkérdeztük a parlamenti pártok képviselőit: egyetérte- nek-e azzal, hogy az M7-es bizonyos szakaszai ingyenesek legyenek. FARKAS MELINDA - BARANYA RÓBERT FÓNAGY JÁNOS fideszes országgyűlési képviselő: Általános és egységes tarifákat kell bevezetni az autópályákon, de csak akkor, ha már kiépült a teljes gyorsforgalmi úthálózat. Ma ez megvalósíthatatlan, sok helyen nincs kész az autópálya, és a tulajdonviszonyok sem egységesek, az M5-ös például nem az Állami Autópálya Rt. tulajdonában van. A teljes hálózat kiépítéséig lehet kedvezményt adni, amennyiben aránytalanul nagy forgalom zúdul egy városra. HERÉNYI KÁROLY, az MDF frakcióvezetője: A nagyvárosok melletti szakaszok legyenek ingyenesek. Nem értem, hogy Csillag István miniszter - ígérete ellenére - miért nem segít a siófokiaknak. Európában is bevett szokás, hogy a nagyvárosok mellett húzódó néhány kilométeres szakaszon a tehermentesítés érdekében eltörlik a tarifákat, ellenkező esetben elviselhetetlenné válna a forgalomnövekedés. PODOLÁK GYÖRGY, MSZP, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke: A használatot valakinek meg kell fizetnie. Magyarországon minőségi utakat kell építeni, ha be akarunk lépni az európai vérkeringésbe. Ennek árát a költségvetésnek vagy a használóknak kell fizetniük. Ha úgy döntünk, hogy költségvetésből fizetjük ki a használatot, akkor az azt jelenti, hogy máshonnan kell pénzt elvenni. BITVAI MIKLÓS, a Állami Autópálya-kezelő Rt. vezérigazgatója: Nem értek egyet az ingyenessé tétellel, hivatalból sem tehetem ezt, az üzemeltetés és főképp a biztonságos közlekedés ugyanis pénzbe kerül. Ha a használók matricákat vesznek, azzal a társaság bevételhez jut, amit visszafordít az autópálya fenntartásába. Ha nem fizetnek, kevesebb pénzt tudnak visszaforgatni. Az ingyenessé tétel az autópályák korrekt kezelését veszélyezteti. Hírek Segítő javaslat Az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa azt javasolta a kormánynak, emelje fel a 62 év feletti súlyos mozgáskorlátozottakat megillető közlekedési támogatások összegét. Lenkovics Barnabás szerint a kerekes székkel közlekedők nem tudják igénybe venni a magas padlózatú tömegközlekedési eszközöket, mti Lelkészi jelölés Az evangélikus egyház új püspökét szeptember 6-án iktatják be tisztségébe Budapesten. A posztra Gáncs Péter országos missziói lelkészt és Lupták György kiskőrösi igazgatólelkészt jelölték pénteken, mti Blöffolimpia Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint blöff volt a 2012-es olimpia budapesti megrendezésének gondolata, és az erről való beszéd ma is blöff. Deutsch Tamás fideszes politikus szerint szomorú, hogy Kuncze Gábor lesajnálja és becsmérli azon magyar emberek hitét, akik támogatták és támogatják, hogy Budapest benyújtsa a 2012-es olimpia rendezésére szóló pályázatot, mti Romafórum A Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős politikai államtitkára üdvözli a finn miniszterelnök kezdeményezését egy Európai Roma Fórum létrejöttére. Teleki László reméli: a testület segíti majd egy egységes, európai romapolitika kialakítását, europress Négy új kötet Az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítványmégy kötetet ismerte- tett a X. Budapesti Nemzetközi ■TIE’ Könyvfesztivál keretében: A magyar hadtörténelem évszázadai magyarul és angolul is megjelent Veszprémy László és Király Béla szerkesztésében. Két nyelven adták ki a Király Béla és Lee W. Congdon szerkesztette A magyar forradalom eszméi című tanulmánykötetet is. A háromkötetes Erdély történetét Szász Zoltán és Köpeczi Béla állította össze. A negyedik kötetet, amely az Iratok az emigrációról címet viseli, Király Béla, Balogh Piroska és Vitek Tamás neve fémjelzi, euopress Kölyöksziget Rendezvénysorozat nyílik 2003. június 16-22. között a Hajógyári-szigeten a 6-16 éves gyermekeknek és családjaiknak. A házigazda Barabás Évi, az RTL Klub műsorvezetője és Csol- lány Szilveszter olimpiai és világbajnok tornász. A Kölyöksziget kabalaállata, a madár, nevet keres magának. A fődíj: táborozás a Kölyökszigeten. A „Madár” feliratú pályázatokat a 1145 Budapest, Róna u. 207. szám alá várják, europress Szegedi direktor Székhelyi József színművészt választotta a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok főigazgatójává a város közgyűlése pénteki ülésén. A testület hét pályázó közül - 25 igen, 3 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett - döntött a budapesti művész mellett, mti Kifogásuk van A Magyar Gyógyszerész Kamara országos elnöksége nem támogatja az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvénytervezet kormány által elfogadott változatát. Á kamara szerint a testület javaslatait a szaktárca figyelmen kívül hagyja, és diszkriminálja a gyógyszerészeket. A Magyar Gyógyszerész Kamara országos elnöksége alkotmány- ellenesnek tartja, hogy a törvénytervezet hátrányos megkülönböztetéseket tartalmaz, mti ■