Petőfi Népe, 2003. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-26 / 97. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Április 26., szombat Nézőpont Barta Zsolt ___________ S zőlősgazdák az út mentén Mit szólsz a gazdák tüntetéséhez? - kérdeztem tegnap soltvadkerti szőlész ismerősömet. - Egyetértek velük, több szempontból is - mondta. - Égetően fontos, hogy minél előbb megoldják az erdélyiek legális foglalkoztatását idehaza. Tény, hogy a környéken nincs annyi szabad ember, amennyi a rövid idejű, de annál intenzívebb idénymunkát segítene a térségben elvégezni. Erre kellene jogszabályt változtatni. De mihamarabb, mert ami most van, az tragédia, de ami ősszel várható a fagy és a most meg nem művelt szőlők miatt, az katasztrófa lesz Soltvadkert történetében. De az is igaz, tette hozzá felhívott ismerősöm, hogy a volt kisgazdapárti képviselő tegnap maga ellen tüntetett. Amikor ő volt országgyűlési kormány- párti képviselő, akkor született az a jogszabály, mely alapján most a határőrök járják a környéket emberekre vadászva. Ezt az utasítást az Orbán-kormány miniszterei - dr. Pintér Sándor, Varga Mihály és dr. Harrach Péter - együttesen írták alá. A 2002-es Belügyi Közlöny 10. számában, az 1088-1089. oldalon jelent meg, ez hatalmazza fel most is a határőröket a szigorú ellenőrzésre. Persze a mostam kormány se szent. Felfüggeszthette volna a végrehajtását ennek a rendeletnek, de nem tette. A Határőrség pedig csak azt hajtja végre - mondta végül ismerősöm -, amit a korábbi kormány kiadott. Soltvadkert két szempontból is érdekes hely az Alföldön. Az egyik olyan település, ahol a legtöbb szőlőt termesztik a szorgos gazdák. S az egyetlen olyan település, ahol 1998 és 2002 között az egy főre jutó kormánypárti országgyűlési képviselők száma a legmagasabb volt. Egy MDF-es, egy fideszes és egy kisgazda ült négy évig a térség és a város érdekeit képviselve a parlamentben. Jól emlékszem, hogy 2000-ben a polgármester egy önkormányzati ülésen kijelentette, hogy meg kell oldani az erdélyi vendégmunkások foglalkoztatásának a problémáját. Ha nem sikerül, akkor a vadkerti szőlők nagy részét ki lehet szántani. Ezt a beszédét két olyan városatya is hallgatta, akik parlamenti képviselőként szorgoskodtak a T. Házban. Soha jobb esélye nem volt a vadkerti és a térségbeli külföldi munkaerőgondok orvoslásának, mint akkor. Nem léptek semmit, pedig a gazdák azért küldték őket az Országgyűlésbe, hogy a helyi gondokat is orvosolják. Közülük ketten ma is a környékbeliek bizalmát élvezik a parlamentben. A honatyák nem csináltak semmit? Az első év az EU-ban a tanulásé Ami jár a gazdáknak, ahhoz mindenképpen hozzá tudjanak jutni Valószínűleg több is, de az első év mindenképpen a tanulás éve lesz a magyar gazdálkodók számára az EU-ban. Ebből kiindulva a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara egy sokoldalú programot készített. Ezzel megkönnyíti a megye gazdáinak azon ismeretek megszerzését, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ne passzív elszenvedői, hanem aktív részesei lehessenek a csatlakozásnak. Agrárkamara Ez a program besegíti a gazdákat a csatlakozás folyamatába, segít nekik abban, hogy ami jár nekik, ahhoz hozzá tudjanak jutni - tömören így fogalmazta meg Nagy Lász- lóné, a témával foglalkozó munkacsoport vezetője és Horváth Mariann menedzser a szándékuk lényegét. Azonban a program nemcsak a termelők számára, hanem azoknak a szakembereknek, háttérszervezeteknek is mintegy kézikönyv gyanánt szolgál, akik részt vesznek az agrárgazdaság EU- integrációs felkészítésében. A megye gazdálkodóinak csatlakozási programját a Bács-Kis- kun Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával dolgozta ki a kamara. Mint a szakemberek elmondták, az anyag már fönn van az interneten - honlapjuk: www.bacsmagrarkamara.hu - és társadalmi vitára bocsátják azt, várva a gazdálkodók és a szolgáltató szakemberek, szervezetek jobbító szándékú véleményeit. Közös érdek a program hatékony gyakorlati hasznosíthatósága. A program megfogalmazói a megye agrárgazdaságának helyzetelemzésére, az uniós szabályozásokra, a csatlakozási tárgyalásokon elért eredményekre és a közös agtámaszkodtak munkájukban. Vizsgálták, hogy a megye mezőgazdasága mennyire illeszkedik az unióhoz, s milyen irányban kell elmozdulnia a siker érdekében. A program leírja a közösségi agrárpolitika (CAP) lényegét, amelyhez igazodni kell majd. Kifejti ágazatonként a szabályozásokat, ismerteti az EU piaci szervezeteit, eligazít, kinek hová kell majd fordulnia. Megkülönböztetett módon kezelik a program szerkesztői a támogatások témakörét, a pénzek lehívásának módját. Bemutatják az EU-ban működő Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszert. Azt is megtudhatják a gazdák az agrárkamara honlapján, hogy milyen szolgáltatások állnak rendelkezésükre a sikeres pályázat elkészítéséhez. A többi közt választ kapnak a kérdésre: hová fordulrárpolitika (CAP) változásának tendenciáira jón, aki KÉSZ-t kíván létrehozni? Eltűnt a motor Baja Egy vaskúti lakos feljelentést tett a bajai rendőrkapitányságon. Eszerint április 20-án 22 óra és 22-én 23.30 óra között ellopták a PIAGGIO típusú segédmotorkerékpárját. Baján, a Kodály utcában egy lépcsőház előtt hagyta a fekete színű járművet lezárt állapotban, az értékét 25 ezer forintra taksálta. A bajai rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás eredményeként őrizetbe vették B. E. 17 és J. P. 16 éves mélykúti lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatók a motorkerékpár ellopásával. _____■ A GRÁREXPO. Tegnap dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg a 14. Kisgazdaságok, Farmergazdaságok Gépei Kiállítást és Vásárt Jánoshalmán. Idén mintegy 115 kiállító vonultatja fel termékeit. A gépkiállítás vasárnap este zárja kapuit. fotó. bukik Sándor Gyors és precíz szakszerviz Gazdag gumiabroncs- és alufelni-választék a Bácska Gumi Kft.-nél Akció 16" kerekekhez május 31-ig Teknő alufelni + Bridgestone gumi nettó 40.784 Ft +áfa BMW, VW, Seat, Renault, Audi és Mercedes személyautókhoz Európa már naprakész a Bácska Guminál! GUMI KFT. Kecskemét, Izsáki út 6. • Tel.: 76/416-656; 416-655 E-mail: bacskagumi@matav.hu « www.bacskagumi.hu ________ K ecskeméten a Bácska Gumi Kft.-t nemcsak akkor érdemes felkeresni, ha abroncsot és alufelnit szeretnénk vásárolni, vagy a nyárigumi-garnitúrát felszereltetni. Bármilyen gumiproblémával bizalommal keressük fel a neves hírős városi szaküzletet, melynek szervizében a szakemberek hozzáértő tudással, gyors és precíz munkát végeznek. Vége a télnek, a csúszós utak már a múlté. A kellemes tavaszias időjárásban sok autós bátrabban, merészebben, nagyobb sebességgel halad az utakon. Ezért nem mindegy, hogy a gumiabroncsainkon az esetleges korábbi sérüléseket hogyan orvosolták a szerelők, mivel a rosszul javított abroncsok komoly balesetek előidézői lehetnek. A Bácska Gumi Kft. szervize felkészült mindenfajta gumiabroncshiba javítására, legyen szó személy- és teherautóról, vagy traktorról, targoncáról. A hibák, sérülések általában a kerekek belső oldalán keletkeznek, amelyek külsőleg nem látszanak. Ezért érdemes a kormánykereket úgy elfordítani, hogy jól láthassuk a belső felét. A szakemberek szerint évente több alkalommal is érdemes átvizsgáltatni kerekeinket, hogy a baleseteket elkerüljük. A legtöbb esetben a sérüléseket ki lehet javítani, nem szükséges új gumiabroncsot vásárolni. Nem mindegy azonban, hogy kihez fordulunk problémáinkkal. Nagyon sokszor találkoznak a Bácska Gumi szervizében is rosszul javított kerekekkel, amelyek egyáltalán nem biztonságosak - mondta el lapunk érdeklődésére Balassa Sándor ügyvezető igazgató. Ha egy-egy hibát rossz technikával javítanak ki a hozzá nem értő kezek, akár még nagyobb balesetet is okozhatnak, mintha hozzá sem nyúltak volna. A Bácska Guminál ez azonban nem fordulhat elő, szakembergárdája naprakész, mindig betartja a technológiai fegyelmet és a legkorszerűbb gépparkkal dolgozik. így rájuk mindig számíthatnak az autósok! A gumiszaküzletben még mindig tart a tavaszi akció. Választékukban mindenféle méretű nyári abroncs és alufelni megtalálható, több neves gyártó cég terméke kedvezményes áron kapható. A téli gumiabroncsok cseréje folyamatos a szervizben, érdemes azonban előre időpontot egyeztetni a sorbaállás elkerülése végett. Bácska Gumi Kft. - A biztonságos közlekedés záloga! Majálisra készül a kisközség Kunbaracs Színes programokkal várják a kikapcsolódni vágyó gyermekeket és felnőtteket május 2-án Kunbaracson, a sportpályán. A majális zenés, kulturális és ügyességi programokból kínál egész napra tartalmas szórakozást. A rendezvény délelőtt fél tízkor a Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar zenés felvonulásával indul. Tóth Rozália festőművész és Hajduné Szabó Amaril- la textiltervező és bábkészítő kiállítása 10 órakor nyílik meg az önkormányzati hivatalban. Ezt követően, fél 11-kor bemutatót tartanak a magyarság honfoglalás kori életéről. Az élő történelemóra keretében a résztvevők jurtát állítanak és megismerkedhetnek az íjászattal. Fél egykor rendőrtechnikai bemutatóra várják a kíváncsi ünneplőket. A bográcsos főzőverseny eredményhirdetése két órakor lesz, majd fél háromkor a Ládafia Bábszínház előadását láthatják a gyermekek. Délután a sporté lesz a főszerep: fél négykor ügyességi versenyek, majd fél ötkor barátságos labdarúgómérkőzés szerepel a programban. Az egész napos mulatság este nyolc órakor Impulzus-bállal zárul a faluházban. TUDÓSÍTÓNKTÓL Lángra kapott a nádas Szelidi-tó autókkal nem tudták megköze------------------------------------------- líteni a területet. A tűz mintegy A kalocsai tűzoltók három gép- 1,5 kilométer hosszan terjedt szét járműfecskendővel vonultak ki a part mentén, több helyen a víz szerdán Dunapatajra, ahol a felszínén is lángoltak a száraz Szelidi-tó mellett lángra kapott a nádszálak. Szerencsére épületek nádas. A tűzoltók órákig dolgoz- nem voltak veszélyben. Az anyaiak a tűz megfékezésén, mivel a gi kár nem jelentős, lápos-ingoványos területen az ___________________________! L as iirös-ép A Hirös-Ép Kft. Generálkivitelezési Divíziója felvételre keres: építésvezetői munkakörbe építő- vagy építészmérnököt, illetve műszaki előkészítőt és művezetőt legalább technikusi végzettséggel, változó munkahelyre. Idegen nyelv ismerete és kivitelezés területén szerzett gyakorlat előny. Jelentkezni levélben fényképes, kézzel és géppel írott önéletrajzzal: “ST TÜV Hirös-Ép Kft. 6000 Kecskemét, Bajnok u. 3.