Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-05 / 54. szám

Semmi mesterkéltség, hamisítatlan jókedv Az idei, immár negyedik Ford-bál ismét hatalmas si­kert aratott az elmúlt szom­baton. Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont aulájába 300 vendéget vár­tak, akik hajnalig mulatoztak. A hangulatról Jóni György zene­művész és zenekara Kovács Kati, Szandi és a Back II Black gondos­kodott. A jókedvet bizonyítja, hogy a táncparketten szinte végig „telt ház” volt. Fiatalok, idősek együtt szórakoztak. A fenséges svédasztalos vacso­rát a kecskeméti Holló Lakodal­mas és Vendégház szolgáltatta. Sőt az ízletes meleg- és hidegtá­lak mellett a Magyaros (Kígyósi) csárdaételek is terítékre kerültek, amiket a vendégek muzsikaszó mellett fogyaszthattak el a külön­teremben. Az itallapon számos neves hazai borászat nedűjei so­rakoztak fel. Az idei bál különlegessége volt, hogy ezúttal szivarklub és koktélbár is várta a mulatozókat. Az urak nagy örömére bőséges kínálat akadt a minőségi sziva­rokból. Az esten a fővédnök, Thomas Owsianski, a Ford regionális ügy­vezető igazgatója, valamint dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnöke is részt vett. Báli összeállításunkban fel­idézzük az est emlékezetes pilla­natait. ▲ Az est házigazdája Hovány Márton, a Ford Hovány Kft. ügyvezető igazgatója volt. Egész este fergeteges jó kedvvel és mókával járult a bál kitűnő hangula­tához. Mint elmondta: „A szívem értetek dobog, mindennap értetek dolgozom!” A negyedik Ford-bál ismét hatalmas sikert aratott a vendégek körében. A mulatság hajnalig tartott. A vacsorát követően az ismert hazai popzenekar, a Back II Black lépett színpadra. Szandi idén is óriási sikert aratott slágereivel. Kovács Kati fülbemászó dallamaira sokan perdültek táncra. A körasztaloknál baráti társaságok foglaltak helyet. A jó zene sokakat a táncparkettre csalogatott. Zsigóné Kati tojásfestő népi iparművész és férje mindig jól érzi magát a Ford-mulatságon. Héjjá János, a McDonald’s kecskeméti vezetője és felesége első ízben vett részt a Ford-bálon. Nemcsak az ételek, hanem a borok is ízletesek voltak. Dr. Balogh Lászlót, a megyegyűlés elnökét is láthattuk táncolni.

Next

/
Thumbnails
Contents