Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-05 / 54. szám
12. oldal - Petőfi Népe 2003. Március 5., szerda SPORT Halasi kick-box-aranyak Az Union Kiskunhalas Pécsett sikeresen szerepelt sportolói és edzőjük, Koller István. ___PÉCS_______________ A hét végén Pécsett megrendezett II. osztályú kick-box országos bajnokságon az Union Kiskunhalas négy sportolót indított, közülük hárman aranyérmet nyertek. A full contact 52 kg-os súlycsoportban Bóna Orsolya - élete első „kesztyűs mérkőzésén” - a döntőbe jutásért vívott harcban szenvedett vereséget a kecskeméti Marosi Nikolettől. Ezután viszont hengerelt az Union. Új versenyzőjük, a keceli Vancsik Nándor (aki kyokushin karatéban kalocsai színekben japán bajnoki második helyezett is volt) három K.O. győzelemmel lett magyar bajnok. Vancsik (low-kick 71 kg) az első összecsapáson a pécsi Zigler Csabát combrúgással ütötte ki, a másodikon a karcagi Gyarmati Imrére jobb felütéssel mért K.O.-t, míg a harmadik mérkőzésen a pécsi Bárdon Csabát fejrúgással búcsúztatta. A thai box 71 kg-os súlycsoportban Blum Richárd 17 évesen lett bajnok a felnőttek között, méghozzá két fejK.O. győzelemmel! A szegedi Forró László után a pécsi Kovács Gábor is behódolt az ifjú trónkövetelő előtt. Az est főmérkőzésén a +91 kg-os súlycsoportban Tóth Csaba vívott magyar bajnoki döntőt a hazaiak élversenyzőjével, Szalai Rajmunddal. A két izomkolosszus csatájából Tóth került ki győztesen. A halasi sportoló már az első menetben balhoroggal leütötte Szálait, a másodikban pedig - mikor már nyomasztóvá vált Tóth fölénye - a pécsi sarokból bedobták a törölközőt. ■ Szentmiklósi csapatsiker Birkózás _________Hírek_________ SÚLYEMELÉS. A szövetség elnöksége kijelölte a Lutrakiban április 15. és 20. között sorra kerülő Eb-n induló magyar csapatot: Ajkay Anikó (53), Nagy Szilvia (58), Laczi Katalin (75, Kecskemét), Ádám Róbert (56), Kecskés Zoltán (69), Gyurkovics Ferenc (105). A kecskeméti Tóth Ferenc (+ 105 kg) a március 21- én sorra kerülő, szombathelyi Savaria Kupán még teljesítheti a kiküldetési szintet. LABDARÚGÁS. Magyar Kupa negyeddöntő: MTK-Dunaferr 3-2 (2-2), gl.: Silva, Ferenczi, Illés, ill. Nikolov, Lengyel. FTC-ZTE 2-0 (0-0). Gólszerzők: Tököli, Penksa. SAKK. Március 8-án rendezik a diákolimpia egyik selejtezőjét a kalocsai Kertvárosi Általános Iskolában. Nevezni március 6-áig Csupor Péternél, a Logikusak(k) Kulturális és Sport Egyesület sakkszakosztályának vezetőjénél. A legjobbak az országos döntőbe jutnak. ATLÉTIKA. A hétvégi országos bajnokság befejezésével kiderült, hogy a március 14. és 16. között sorra kerülő, birminghami fedett pályás vb előtt 9 magyar aüéta teljesítette a kiküldetési szintet. JÉGKORONG. Csütörtökön kezdődik az OB I. döntője, melyet az Álba Volán és a Dunaferr játszik. A négy győzelemig tartó párharcban a pályaelőny az alapszakaszban élen záró fehérváriakat illeti, vagyis minden páratlan sorszámú találkozónak ők a házigazdái. KOSÁRLABDA. Diósgyőrben rendezik a női Magyar Kupa fináléját. A mai elődöntő párosítása: Pécs- BSE (15.15), Diósgyőr-Soproni Postás (18 óra). A győztesek másnap 18 órakor játsszák a döntőt. Érdekesség, hogy a Pécs 1997 óta sorozatban nyerte az MK-t. VASAS. A Magyar Labdarúgó Liga úgy döntött, hogy a korábban hatszoros bajnok Vasas bizonytalan gazdasági helyzete miatt egyelőre nem vehet részt az NB 1/B hétvégén rajtoló, tavaszi szezonjában. A piros-kék klub nem felelt meg a liga által követelt feltételeknek, így kezdeményezik az MLSZ-nél a Vasas játékjogának felfüggesztését. Ha négy találkozón nem állnak ki, akkor a klubot visszaminősítik az ötödosztályba. MAI MŰSOR. Labdarúgás. UEFA Kupa nyolcaddöntő visszavágó: W. Kraków-Lazio, 18 óra. Magyar Kupa negyeddöntő: Debrecen-Sop- ron, BKV Előre-Siófok, 14 óra. ■ A néhány éve fiatalon elhunyt kun- szentmiklósi birkózó, Vida Richárd tiszteletére minden esztendőben emlékversenyt rendeznek sporttársai. Az ideire e hét végén került sor, melyen több mint száz utánpótláskorú fiatal vett részt. A színvonalas versenyen a legjobb helyezést elért csapat megkapta a Vida család által felajánlott serleget. A megyebeliek eredményei, diák II. krcs., 26 kg: 2. Molnár Tamás (KTE), 28 kg: 3. Szántó Csaba (Kunszentmiklós), 31 kg: 2. Orosz Máté (Bócsa), 34 kg: 1. Tóth Viktor (Bócsa), 2. Nagy Norbert (Kiskőrös), 3. Simó Csaba (Bócsa), 37 kg: 2. Bábszki Gergő (Kiskőrös), 41 kg: 2. Farkas Renátó (Kszmiklós). Diák 1. krcs., 46 kg: 1. Bányi Olivér (KTE), Kikaptak Budapest Női Extra Liga: BSE-Phoenix Meca- no Kecskeméti RC 3:0 (20, 23, 16). Budapest, Szamos u., 150 néző. Vezette: ifj. Juhász, László. Kecskemét: Kiss A., Czakó, Kovács A., Szabó J„ Forgó, Ékes. Csere: Czéh (liberó). Edző: Farkas Mihály. Az eredmény alakulása, 1. j.: 1:4, 2:7, 7:9, 11:13, 16:15, 21:19, 2. j.: 2:3, 7:8, 9:11,17:15,18:19, 23:22, 3. j.: 4:1, 5:4,12:8,16:11,21:15. Bátran, jól kezdtek a kecskemétiek, kitűnően védekeztek, s mezőnyben is tartották magukat nagynevű ellenfelükkel szemben. Ez azonban NB I/B-s férfimérkőzés: Makó KC- Kiskőrösi KSK 31-23 (16-12). Makó, 150 néző.Vezette: Bacs, Dravecz. Kiskőrös: Nagy P. - Kun 2, Horváth 2, Nagy T. 2, Kovács 3, Gelley 4/2, Dobos 7/1. Csere: Pagács, Weiszhaupt, Tömöri 3, Babák, Pu- lay. Edző: Kajcsa András. Kiállítás: 10, ill. 8 p. Hétméteres: 4/4, 5/3. Az eredmény alakulása: 5. p.: 4-1,9. p.: 7-2, 13. p.: 7-5, 17. p.: 10-6, 20. p.: 10-9, 27. p.: 14-12, 35. p.: 21-13, 43. p.: 23-17, 52. p.: 27-20, 58. p.: 30-23. Már az első öt percben látszott, hogy különböző okok miatt nem sikerült jól a Kiskőrös felkészülése. 2. S. Tóth Tamás (KTE), 3. Farkas Zoltán (Kszmiklós), 50 kg: 2. Rácz Péter (STE). Serdülők, 35 kg: 1. Supka Bálint (Kiskunhalas), 38 kg: 1. Csapi Gergő (Kkhalas), 42 kg: 2. László Attila (KTE), 3. Bállá Edina (Kkfháza), 47 kg: 1. Patai Péter (Kkfháza), 53 kg: 1. Krisztián Attila (Kszmiklós) 2. Kiss László (KTE), 3. Majos István (Kszmiklós), 59 kg: 2. Szabó Róbert (Kkfháza), 3. Fekete László (Kkfháza), 66 kg: 3. Bárdos Zsolt (Kszmiklós), 85 kg: 1. Nagy József (Kkfháza), 3. Szalai Zoltán (Kkhalas), +85 kg: 2. Lentnár Ádám (Kiskőrös). Csapatverseny: 1. Kunszentmiklós 43, 2. Dunaferr 41, 3. Kiskunfélegyháza 37, 4. KTE 34, 5. Miskolc 32, 6. Érd 30 pont. A legjobb hazai versenyzőknek járó kü- löndíjat Krisztián Attila és Farkas Renátó kapta. ________________■ a lányok csak arra volt elegendő, hogy megszorongassák a jó erőkből álló BSE-t. A hírős városi gárda jól küzdött, több látványos labdamenetet nyertek meg. Kitűnt: Fekete, Szabó A., Pető, ill. Ékes, Czakó. Farkas Mihály: - Szinte csodaszámba megy, hogy négy egymást követő meccsen ugyanabban az összeállításban tudtunk pályára lépni, s ez biztató a rájátszás előtt. Ráadásul betegségek tizedelték a csapatot, ezért nem a legjobb előjelekkel utaztak Makóra, a tavaszi szezon nyitómérkőzésére. A hazaiak magabiztosan kezdtek, s hétpercnyi játék után már öt gólra elhúztak. A következő percekben elsősorban Dobos révén sikerült a vendégeknek felzárkózni, de a Makó fölénye egyre nyilvánvalóbbá vált. Ebben részük volt a körösi játékosoknak is, mert kihagyott ziccerek, rossz indítások sorozatával megkönnyítették ellenfelük helyzetét. A rosszul sikerült bajnoki rajt után csak reménykedhetnek a körösi szurkolók, hogy szombaton, az Ózd ellen kiköszörülik a csorbát kedvenceik. s. l Vereséggel kezdtek Kézilabda _________________________Tudósítóink jelentik__________________________ Csellel, gánccsal rangsoroltak CSELGÁNCS Területi utánpótlás-rangsorver- seny, Paks. Megyebeli eredmények, diák C-krcs. 30 kg: 1. Kovács Levente (Kecskeméti Hírős JSE). Diák B- krcs: 38 kg: 2. Máté Dávid; serdülők, 36 kg: 1. Náczi Róbert, 40 kg: 2. Pusztai Norman, 45 kg: 1. Mihá- lovics Zoltán, 2. Deák Ferenc, 50 kg: 3. Babák Bence, 55 kg: 1. Tóth Tamás (mind Kecskeméti JC). Országos 1. o. felnőtt-rangsor- verseny, Budapest. A KJC eredményei, férfiak, 66 kg: 2. Hammer Erik, 81 kg: 2. Kállai Zoltán. Nők, 52 kg: 1. Perge Ilona, 70 kg: 2. Beke Ivett. Edző: Bíró Tamás. A Bajai Judo Club cselgáncsozóinak eredményei, női 70 kg: 2. Csikós Anikó. Férfi, +100 kg: 7. Dardos József. Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa, Miskolc. A Kecskeméti JC eredményei, 40 kg: 3. Barcsik László. ASZTALITENISZ NB I. B-csoportos női mérkőzés: Szombathely-Akker Plus Solt- vadkerti TE 6:12. Győztesek: Ambrus Tímea 4, Valics Emese 4, Ambrus Beáta 2, Szabó Brigitta 1 és az Ambrus T.-Ambrus B. pár. A vendégek fölényes győzelmet arattak a 2. helyezett Szombathely ellen. Ezzel a vadkertiek 5 pont előnnyel vezetik a táblázatot. BILIÁRD NB I-es csapatbajnokság: Pécsi Fordán BC-Kecskemét Fordán BSE 8:0. A Németországban is játszó légiósokkal asztalhoz álló pécsiek nem adtak esélyt a vendégeknek. DIÁKSPORT Véget értek a kyokushin karate diákolimpia elődöntői. A több száz versenyző közül megyénkből a következők jutottak a március 30-i, Veszprémben sorra kerülő döntőbe (súly- és korcsoportonként a legjobb 16 vívja majd), a Kalocsai SE- ből: Vernóth Csilla (junior, Dózsa Szki), Csefkó Eszter (ifjúsági, Belvárosi Ált. Isk.), Romsics Péter (Belvárosi) és Zsubori László (serdülő), Szőnyi Márkó és Mike Péter (mindhárom Eperföldi Ált. Isk., gyermek krcs.). Edzőjük Szűcs Zsolt 2 dános mester. Császártöltésről: Molnár Ferenc (ifjúsági), Rácz Andrea és Kövesdi Kornél (gyermek). Edzőjük Vancsik Nándor 2 dános mester. Kiskőrösről: Tóth Kitti és Rohos- ka Elvira (junior), Tóth Betti (gyermek). Edzőjük Travnik Norber 1 dános mester. KÉZILABDA Férfi felkészülési torna, Lajos- mizse. Eredmények: Mizse KC- Tiszakécske 24-22, Mizse-Delfin KC Kecskemét 28-22, Delfin-Tiszakécs- ke 31-20, Mizse-Kalocsa 15-23, Delfin-Heves 17-17, Tiszakécske-Ka- locsa 14-19, Heves-Mizse 14-16, Ka- locsa-Delfin 15-20, Heves-Kalocsa 21-20, Heves-Tiszakécske 17-15. Véeredmény: 1. Mizse KC 6, 2. Delfin 5, 3. Heves 5, 4. Kalocsa 4, 5. Ti- szakécske 0 ponttal. A megyei szövetség e torna megrendezésével segítette a hét végi bajnoki rajtra készülődő csapatokat. KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzés: Kiskunfélegyházi KC-Debreceni ASE 58-60 (14-15, 12-13, 18-14, 14-18). KKC: Laczkó 13/3, Pallagi 9, Ábrahám 20/6, Hevér 9, Máté 4. Csere: Ma- kány 2, Pál 1. Edző: Nádasdi József. A küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzésen kis híján meglepetés született, mivel a hazaiak alaposan megszorították a debrecenieket. NB Il-es férfimérkőzés: Miklósi KékRókák-Kobak KC 96-91 (15-26, 23-18, 36-22, 22-25). Kunszentmiklós, 120 néző. Vezette: Szilas, Bölcsföldi. Miklósi KékRókák: Király 17/6, Kenderes 18/3, Sértő 27/18, Horog 2, Tóth P. 17/3. Csere: Magyar 4, Őrsi 11. Edző: Pálinkó Gábor. Sérülések és egyéb okok miatt csak hét játékossal készült a hazai csapat az eddig nyeretlen vendégek ellen. Az első negyedben mutatott gyenge védekezés és pontatlan, távoli dobások miatt a vendégek jelentős előnyt szereztek. A másodikban már sikerült valamit ledolgozni a hátrányból. A szünet után végre bejöttek a kunszentmiklósiak távoli dobásai, bár a védekezésük ekkor is elég szellős volt. Ebben a szakaszban a vendégek nem találták a Rókák támadójátékának ellenszerét. A zárónegyedben Sértő - aki vezeti az NB Il-es csapatok hárompontosdo- bó-listáját - remek játéka újabb hazai kosarakat eredményezett. A végére - 16 pontos vezetésnél - kissé kiengedtek a hazaiak, de a győzelem nem forgott veszélyben. SAKK NB Il-es csapatbajnokság, 8. ford.: Szarvas-Kunszentmiklós Bégé M. SE 6:6, Orosháza-Köszolg Kiskunhalas 7.5:4.5, Békés-Tákisz Kecskemét 8:4, Bajai SE-Decs 4:8, Tamási-Kalocsai SE 4.5:7.5. A kalocsai győztesek: Magony, Czibulka, dr. Halász, Sáfrán, Papp P., Matota; döntetlent ért el: Halász A., Rup- páner, Somorai. Nem sok hiányzott a még nagyobb arányú kalocsai győzelemhez. Makó II.-Kecskeméti Széchenyi SE 4.5:7.5. A kecskeméti győztesek: Sárosi Zoltán, Kovács Adrián, Sári Tibor, Donkó Mátyás, Deák László; döntetlent játszott: Reiss Tibor, Marosi Csaba, Vámos Viktor, Szakolczai Péter, Bolváry Tamara. A Széchenyi SE 4 ponttal vezet a Tóth László-csoportban. TEKE A hét végén Kunfehértón barátságos mérkőzést játszott egymással az Eb-re készülő magyar és olasz ifjúsági válogatott. Eredmény, nők: Ma- gyarország-Olaszország 2932-2750 fa, férfiak: Mo.-Olaszo. 3140-3004 fa. NB Il-es férfimérkőzés: Szanki Olajbányász SE-Postás 6:2 (2493- 2372 fa), csapat-pályacsúcs. Pontszerzők: Kardos Benő 439, Tarna- szentmiklósi Sándor 429, Csukonyi Gyula 424, Kiss Gyula 408 fa. Diákolimpia országos döntő, Kecskemét. A versenyen 12 városból 164 sportoló vett részt. A kecskeméti eredmények, IV. krcs., 50 m: 2. Szabó László (Református) 21.82,100 m: 2. Szabó L. 47.33,200 m: 3. Szabó L. 1:49.08. Az eseményen a junior és a felnőtt korosztálynak is rendeztek versenyt. A kecskemétiek eredményei, junior leány, búvárúszás 50 m: 1. Szegény Judit 20.10, 3. Szabó Tímea 21.50. Uszonyos 400 m: 2. Szegény J. 3:55.07. Fiúk, búvár, 50 m: 1. Pomodi Ernő 19.79. Uszonyos 400 m: 1. Ács Ferenc 3:40.30. ÚSZÁS A diákolimpia V-VI. korcsoportjának országos döntője, Székes- fehérvár. Eredmények, nők, 100 m pillangó: 2. Magó Ágnes (Bolyai Gimn. Kmét) 1:04.01 - új egyéni csúcs, 200 m vegyes: 2. Magó Á. 2:27.95. Fiú, 100 m gyors: 13. Slakov Vlagyimir (Bolyai) 1:01.72. ULTI Mohács-sziget Kupa, 2. forduló, 28 versenyzővel. Az állás: 1. Vélin Marin (Hercegszántó) 11, 2. Vöő György (Hercegsz.) 10,3. Laszinger Csaba (Homorúd) 10,4. Vékony Antal (Hercegsz.) 10, 5. Barna István (Hercegsz.) 10 ponttal. LABDARÚGÁS NB Il-es terembajnokság, rájátszás az 1-6. helyért: Aréna Zeneszalon Kiskunfélegyháza-Cerberous Budaörs 5-4 (4-1). Kiskunfélegyháza: Bánó - Karsai, Kertész 1, Fórizs, Siber 1. Csere: Fekete, Valkovics, Fütyü 2, Szabó 1, Cseh. Csapatvezető: Faragó János. Siber már az első percben végén megszerezte a hazaiaknak a vezetést. Ezután a két kapus percei következtek, majd Szabó szemfüles találatával növelte előnyét az Aréna. Fütyü találatára csak egy „válasz” érkezett (3-1), majd a félidő előtt ismét a rutinos félegyházi játékos zörgette meg a budaörsiek hálóját (4- 1). A második félidő elején hamar gólt értek el a vendégek, ám a harcias Kertész egyéni akciót követően növelte az előnyt (5-2). Ezt követően már csak a budaörsiek találtak a hálóba, de a hazai győzelem nem forgott veszélyben. A két csapat ma Budörsön, Magyar Kupa-visszavágón ismét megmérkőzik egymással. Farsang Kupa női teremtorna, Hajós. Végeredmény: 1. Katymár, 2. Baja, 3. Géderlak, 4. Bácsborsód, 5. Sükösd, 6. Dusnok, 7. Dunapataj, 8. Bugac. Jakabszállási terembajnokság, 14. forduló: Knorr-Fülöpjakab 5-1, Lux-Gál SC 17-1, Matkó-Jóbarát 6-2, Csellengők-Alfa 94 6-6, Kunszállás- Szerviz 11-6, Monostor-Iskola 10-4, Jim Beam-Jagermesterek 12-6, Tűzoltó SC-Kunszállási Csibészek 9-1. Interszőnyeg korosztályos (1994-es sz.) megyei bajnokság, Kiskunmajsa. Az A-csoport eredményei: Izsák-Nyárlőrinc 0-0, Kis- kunmajsa-Kecskeméti LC A. 0-1, Ladánybene-Hírös Ép B. 0-2, KLC- Izsák 1-0, Hírős Ép-Kkmajsa 0-4, Nyárlőrinc-Ladánybene 1-0, izsák- Hírös Ép 3-1, Kkmajsa-Ladánybene 7-0, Nyárlőrinc-KLC 0-4, Ladányb.- Izsák 0-1, Kkmajsa-Nyárlőrinc 3-0, Hírős Ép-KLC 0-4, Izsák-Kkmajsa 1-5, KLC-Ladányb. 8-0, Nyárlőrinc- Hírös Ép 2-0. Végeredmény: 1. KLC Szendrei Joma Sí A csapata, 2. Kiskunmajsa, 3. Izsák, 4. Nyár- lőrinc, 5. Hírős Ép B., 6. Ladánybe- ne. A B-csoport eredményei: Kis- kőrös-UFC Kecskemét 1-0, Laki- telek-KLC B. 1-1, Soltvadkert-Hírös Ép A. 0-1, KLC-Kiskőrös 0-1, Hírős Ép-Lakitelek 2-0, UFC-STE 0-0, Kis- kőrös-Hírös Ép 0-1, Lakitelek-STE 0-2, UFC-KLC 2-0, STE-Kiskőrös 00, Lakitelek-UFC 0-0, Hírős Ép-KLC 4-0, Kiskőrös-Lakitelek 3-0, KLC- STE 0-3, UFC-Hírös Ép 0-0. Végeredmény: 1. SC Hírős Ép. A csapata Kecskemét, 2. Kiskőrös BEM SE, 3. Soltvadkert, 4. UFC, 5. Lakitelek, 6. KLC B. Mindkét csoportból az első két helyezett jutott a döntőbe. A Kecskeméten rendezett Lánchíd Kupa teremtorna végeredménye: 1. Beton FC, 2. Kósa Kft., 3. Csigavér és az Arany Ászok csapata. Befejeződött a kecskeméti városi terembajnokság. Végeredmény: 1. Csavar Gáz Bt., 2. Club Átrium Kerekegyháza, 3. Hírős Ép, 4. TÁH, 5. Napsugár, 6. Modul, 7. Vagabund, 8. Denver, 9. KFC ifj., 10. Örökifjak, 11. Lupo, 12. Kósa Kft., 13. Pólyák Parkett, 14. Esély, 15. Tiszakécske. A gólkirály Lantos Henrik (Csavar Gáz), a legjobb mezőnyjátékos Nagy Adrián (Átrium), a legjobb kapus Fekete Zoltán (Csavar Gáz) lett. Ide tartozik még: miután az egyik - magát győzelemre is esélyesnek tartó - csapat nem jutott a rájátszásban az 1-4. közé, nem állt ki a további mérkőzéseire. A sportszerűtlenség miatt a csapatot kizárták. Interszőnyeg Kupa felnőttteremtorna, Szentkirály (13 csapattal). Végeredmény: 1. Prérifarkasok Szentkirály, 2. Aranypáva Kiskunfélegyháza, 3. Csavar-Gáz Kecskemét. A kecskeméti városi teremlabdarúgó-bajnokság győztese, a Csavar Gáz Bt. csapata.