Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-03 / 52. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Március 3., hétfő Nézőpont Takács Valentina Mehetünk a varázslóhoz? Csak úgy cikáznak a milliárdok a szemem előtt, ha az egészségügyre vonatkozó minimumfeltételekre gondolok. A törvény értelmében jövőre már sehol nem lehet például tízévesnél idősebb defibrillátort vagy tizenkét évesnél idősebb nagyfrekvenciás sebészeti vágót használni. Eredetileg március végéig kellett volna teljesíteni a gép-műszerekre vonatkozó elvárásokat, de az intézmények haladékot kaptak december végéig. Nagylelkű döntés. Csak azt nem tudom, hogy aki hozta, az honnan veszi, hogy fél év múlva már lesz pénz. Nézzük a mostani valóságot. A kecskeméti megyei kórház tényleg az ország jobbjai közé tartozik, így ide csak ötmilliárd forint kellene az építészeti, tárgyi és személyi minimumfeltételek teljesítéséhez. Gondoljunk bele, hogy akkor mennyire volna szükség akár a szegedi klinikák esetében, ahol a legkisebb gond is négyzetméternyi potyogó vakolatokban mérendő! A magyar kórházak döntő többségükben örülnek, ha a berendezések szükséges felülvizsgálatát el tudják végeztetni, és egyáltalán működik a készülék. Törvényt hozni mindenki tud, de pénz adni hozzá már annál kevésbé. Ilyen minimumfeltételeket egyébként az élet szinte minden területére előírnak. Ezt követően pedig kezdődik a határidőkkel való fenyegetés. Az intézmények persze nem tudnak teljesíteni, és amikor jönnek az ellenőrzések, akkor szemlesütve hallgathatják a korholó szavakat, mert nyilván az ő hibájuk, hogy nincs bankjegynyomda a kettes műtő mellett. Bankóprés a műtő mellett? A lányok prostik, de ki a strici? A Kecskemétről kivezető országutak mellett dolgozó prostituáltak futtatóinak pere kezdődik meg holnap a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Az elsőrendű vádlott a 43 esztendős K. Gy., akit egyebek között emberkereskedelemmel, személyi szabadság megsértésével és kitartottsággal is megvádolt az ügyészség. Bíróság Kecskeméti kommandósok szabadították ki a Petőfivárosban a szolnoki, emberkereskedelemmel megvádolt személy lakásából a munkára fogott prostituáltakat - adta hírül a Petőfi Népe 2002. január 2-án. Az előző év utolsó napján, szilveszterkor szervezett akcióban öt lányt és egy szolnoki „menedzsert” találtak a Vízmű utcai luxusházban a kommandósok. Egy 18 esztendős dombegyházi lány küldte oda őket, aki előző nap csodával határos módon tudott megszökni a prostituáltakat futtató hálózattól. Első útja a rendőrségre vezetett, ahol elmondta: őt és még egy másik lányt is 250-250 ezer forintért vette meg a szolnoki férfi, aki Kecskeméten építette ki a birodalmát. Rajta kívül még több lányt is dolgoztatott a város környéki főutak mellett. „Munka közben” állandó felügyelet alatt tartották a pillangókat: kigyúrt, kopaszra nyírt, tetovált fejű fickók lesték minden mozdulatukat, majd elvették a kuncsaftoktól megszerzett bevételt. A rendőrök a szilveszteri akció során őrizetbe vették a villában tartózkodó hálózat irányítójának mondott szolnoki férfit. Az ügyészség állítja, hogy volt olyan lány, akiért a férfi 200-300 ezer forintot is fizetett a felhajtók- nak. A nőknek aztán naponta 15-30 ezer forintos keresetet kellett produkálniuk a főnöknek. Aki nem hozta a bevételt, azt megfenyítette: letérdeltette, majd iszonyatos módon megverte. Így aztán nem csoda, hogy sokan közülük a rendőrségi akciót követően azonnal terhelő vallomást tettek. Csakhogy a hírek szerint időközben fordulat történt: a lányok ugyanis sorra vonták vissza a vallomásukat. Elmondásuk szerint ők valóban prostituáltak, de erről mit sem tudott a velük egy házban élő - mint említettük, korábban már lányok futtatása miatt is elítélt A nyári melegben a lányok lenge öltözetben kínálták szolgáltatásaikat. ember. Aki csak megszánta őket, amikor szállást adott számukra a Vízmű utcában. És azért tettek terhelő vallomást a férfire, mert a nyomozók megfenyegették őket. A szolnoki K. Gy. mellett a holnap kezdődő tárgyaláson ott ül majd a vádlottak padján a 25, illetve 24 éves szolnoki, a 30 éves kevermesi, valamint a 29 éves kecskeméti vádlott-társa is. A büntetőperben három kecskeméti és egy kiskunfélegyházi sztárügyvéd védi párhuzamosan a fővezérnek tartott, jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő szolnoki „menedzsert”. KÉP ÉS SZÖVEG, NOSZLOPY N. MIKLÓS Tízezerért vette a Nikont Keresztény politikusokat nevelnek A Mindszenty József-kollégium első hétvégi kurzusa Helyénvalónak tartom, ha egy röntgengép nem Görögországgal egyidős. De azt gondolom, hogy egy kormánynak, egy minisztériumnak feladata a cél meghatározása, a gondoskodás az anyagi forrásról, és majd csak aztán a követelés. Ha egy fejlesztési folyamatból bármelyik a három közül kimarad, a rendszer felborul. Annyi pénz az egész országban nincs, amennyi most nagy hirtelen kellene az elvárások teljesítéséhez. Ezért ha az egészségügyi minimumfeltételek rendszerén nem változtatnak, akkor jövőre a kórházak szép sorjában bezárhatnak, a beteg pedig kúráltathafja magát a törzsi varázslóval. Márpedig olyan nincs, hogy tömegesen bezárnak kórházakat. Tudják ezt a döntéshozók is. Akkor meg mire való a felhajtás? Nem tudom, de színjátéknak, szemfényvesztésnek tökéletes. Kecskemét Orgazdaság alapos gyanúja miatt indult nyomozás egy kecskeméti férfi ellen. K. T. decemberben ugyanis megvett egy fényképezőgépet, bár tisztában volt vele, hogy az bűncselekményből származik. A 39 éves férfi tízezer forintot fizetett ki a 740 ezer forintot érő Nikon F90 típusú fényképezőgépért. Ha a tolvaj tudta volna, hogy mit tart a kezében... ■ Audi A3 Limited Ha szereti a bizsergetően különleges élményeket, próbálja ki az A3 Limited modelljét. Ezt a csábító megjelenésű, rendkívül gazdagon felszerelt modellt most akár 1 591 000 Ft árelőnnyel is megszerezheti, így az Audi A3 Limited 1.6-os motorral már 5 561 000 Ft-tól megvásárolható. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Az Audi A3 limited modellre vonatkozó ajánlat a készlet erejéig érvényes. Fogyasztás: 5,0 9.5 1/100 km, CÖj.-kibocsátás: 135 220 g/km. exkluzív fényezés alapáron ► automata klíma ► oldallégzsákok elöl ► négyküllős börkormány ► könnyűfém keréktárcsák ► bőr ülések ► fűthető első ülések ► kődfényszóró ► Concert II CD-s rádió ► Brill Kft 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Telefon: 76/503-020, 76/503-021 e-mail: audiertekesites@brillkft.hu A fiatalok érdeklődéssel hallgatták az előadásokat. fotó: sz. t. Lakitelek Jókora túljelentkezés jellemezte a Mindszenty József Politikai Kollégium első kurzusát, melyet az elmúlt hétvégén tartottak a Lakitelek Népfőiskolán.- A kurzus elsődleges célja a polgári összefogás kereszténydemokrata gondolkodású, fiatal értelmiségi bázisának kialakítása, illetve megerősítése - tájékoztatta lapunkat a házigazda Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. Az MDF-es honatya elmondta: olyan fiatal politikusnemzedéket szeretnének kinevelni, amely alapos elméleti és gyakorlati tudással van felvértezve. A jelentkezők elsősorban a plébániák, ifjúsági közösségek, egyetemi lelkészek, lelkiségi mozgalmak környezetében lévő, 21-35 év közötti katolikus fiatalok közül kerültek ki. Az ötven résztvevő egy része Magyarország különböző tájairól érkezett, de szépszámban jöttek a határon túlról is. Kérdésünkre Lezsák Sándor elmondta: a most kezdődő kurzus két évig tart. A fiatalok havi rendszerességgel találkoznak majd egymással, júliusban pedig egyhetes nyári táborban, illetve egy brüsszeli gyakorlaton vesznek részt. Ez utóbbi költségeit részben a Lakitelek Népfőiskola, részben a kollégiumot támogató cégek, vállalatok biztosítják. Olyan vállalkozások, amelyeknek érdekük, hogy az ország értékrendjében a keresztény szellemiség is helyet kapjon. A honatya hozzátette: ősszel a református fiatalok számára indítanak hasonló kollégiumot. Az elmúlt hétvégi előadások során a fiatalok többek között tájékoztatást kaptak a politika alapfogalmairól, az EU-integráció történetéről, a katolikus társadalmi tanításról, a kereszténydemokrácia történetéről és nemzeti kulturális örökségünkről. A gyakorlati tanulás alkalmával kommunikációs tréninget, önismeretet, konfliktuskezelést, ülésvezetést, programszervezést is elsajátíthattak. MUNKATÁRSUNKTÓL Soha többé öreg műszerek? Teljesíthetetlenek a minimumfeltételek Egészségügy Jövő januártól elvileg még vészhelyzetben sem lehetne használni a tízévesnél öregebb defibrillátort. Sok kórházban a röntgen is öreg, hiába várnánk rá. Év végéig ugyanis minden magyarországi egészségügyi intézmény tárgyi feltételeinek meg kell felelnie a törvényben előírtaknak. Az ehhez szükséges milliárdok azonban még hiányoznak. Az egészségügyi minimumfeltételeket meghatározó jogszabály még 1998-ban született. Ennek értelmében az egészségügyi intézmények adott határidőn belül kell, hogy teljesítsék az elvárásokat. Ez komoly problémákat okozhat a kórházaknak, rendelőknek. Különösen a tárgyi feltételekkel van baj, hiszen életbe lép a gép-műszerek alkalmazhatósági idejének meghatározása. Hegedűs Iván, a kecskeméti megyei kórház gazdasági igazgatója a problémával kapcsolatosan így nyilatkozott:- Minél nagyobb egy kórház, annál többe kerül a minimumfeltételek teljesítése. Ez a mi esetünkben 5 milliárd forint, igaz, az összeg javarészt az építészeti elvárások teljesítésére kell. Ilyen szempontból nincs gond addig, amíg valamelyik osztály korszerűsítését el nem kezdjük. Addig ugyanis az ÁNTSZ-től megkapjuk a működési engedélyt. Amikor azonban hozzákezdünk valamilyen munkálathoz, akkor már a feltételeket teljesíteni kell. Az építészeti, tárgyi és személyi minimumfeltételek összességét tekintve tény, hogy vannak indokolatlan, túlzó elvárások is. Mi igyekszünk, hiszen az elmúlt három évben 1,2 milliárd forint értékű beruházást hajtottunk végre. Dr. Pozsgai Attila orvos ezredes, a Kecskeméti Repülőkórház főigazgatója így nyilatkozott:- Információim szerint a beteg- ellátás minimumfeltétel-rendszerére vonatkozó törvényt hamarosan új alapokra helyezik. íme egy példa: jelenleg a feltételrendszer előírja, hogy mekkorának kell lennie, és milyen berendezésekkel kell rendelkeznie egy műtőnek. A módosítás azonban nem ezt emelné ki, hanem különbséget tenne egy vakbélműtét vagy egy agyműtét feltételei között. Legnagyobb problémáink azonban építészeti jellegűek, és az ilyen átalakítás még többe kerül. Igaz, hogy korszerűsítésre célhitelként már jóváhagytak számunkra 3 milliárd forintot. A baj az, hogy a honvédség anyagi körülményei nem valami fényesek, ezért elképzelhető, hogy a jóváhagyott összeget lefaragják vagy legalábbis csúsztatják. Jó helyzetben van azonban az új egészségügyi centrum. Dr. Kel- lerman Péter főorvos, alapellátási igazgató úgy nyilatkozott, hogy az alapellátás tekintetében sem építészeti, sem pedig a műszerekkel, berendezésekkel kapcsolatos hiányosság nincs. TAKÁCS VALENTINA