Petőfi Népe, 2003. március (58. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-03 / 52. szám
5| 2003. Március 3., hétfő MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Nyitott iroda és páncélszekrény ISJFTt I ™ wmm 9 w hölgyek m Óvári Izabella (20 éves) Baranya megye - Sásd Új játékra várjuk 14 és 35 közötti csinos lányok, asszonyok jelentkezését. A hölgyek minimum 4, maximum 12 darab fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig bekerül internetes albumunkba. A látogatók szavazatai alapján minden hónap végén megválasztjuk és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. A januári gyó'ztes jutalma egy 15 ezer forint értékű fotócsomag. Szavazzon az interneteit További kepek: www.petofinepe.hu Ki hibázott? Rendőrség Akadt dolguk a hétvégén is a rendőröknek. Több lopási és betörési ügyben indítottak nyomozást. A legnagyobb fogása annak a tolvajnak volt, aki egy nyitott mackóból 1,5 millió forintot vitt el. Nem kapnak pénzt a magánóvodák Kecskemét Augusztus végén lejár a kecskeméti önkormányzat és három magánóvoda közoktatási megállapodása. A szerződéseket a város nem újítja meg. Kecskemét városa 2000-ben kötött megállapodást Köhler Róbert katonatelepi és Háromszéki Józsefné hetényegyházi magánóvoda-fenntartóval közoktatási feladatokra. Egy évvel később ugyanilyen szerződés jött létre a Cseriari Kht.-vel is. Ezek a megállapodások idén augusztus 31-én lejárnak. Ezért Kecskemét képviselő-testületének még az óvodai jelentkezések előtt döntenie kellett arról, hogy a szerződéseket meghosszabbítja-e. A legutóbbi Véres kezű SOLTVADKERT Péntekre virradó hajnalban a soltvadkerti rendőrjárőrök meglepődve tapasztalták, hogy a főtéri OTP-fiók pénzkiadó automatájának ablaka be van törve, látható jelei vannak egy feltörési kísérletnek, ráadásul véres is a szerkezet. Eszükbe jutott, hogy percekkel korábban igazoltattak közgyűlésen kiderült: az óvodai gyereklétszámok folyamatosan csökkennek. Még az önkormányzati fenntartású óvodáknál is átszervezések, férőhelyszám-csök- kentések vannak a gazdaságos kihasználtság érdekében. Ez azt jelenti, hogy megszűntek azok a körülmények, amelyek miatt szükséges volt az önkormányzati feladat megosztása a nem ön- kormányzati fenntartású óvodákkal. Az új helyzetre való tekintettel a városatyák úgy döntöttek, hogy a megállapodásokat nem újítják meg. így a költségvetésben erre a célra betervezett ösz- szegből 1,7 millió forint megmarad. Ebből a pénzből az önkormányzati óvodák tárgyi feltételeit fejlesztik majd. TAKÁCS VALENTINA széfrongáló egy ittas helyi lakost, akinek a keze volt véres. Az adatok alapján őrizetbe is vették a 29 éves férfit, aki bevallotta, hogy ő próbálta meg feltörni a pénzkiadó automatát, amelyben - mint később kiderült - egymillió forint készpénz volt. A pénzt nem sikerült kivenni a széfből, az okozott kár 150 ezer forint. B. F. I. ÓVODAI BÁL. A bajai Lökért sori óvoda a Bereczki-iskola aulájában rendezett jótékonysági bált. A több mint kétszáz személyes mulatság bevételét eszközfejlesztésre és az udvari játékok felújítására for- ditják. A kicsik is műsort adtak. _ _ __ fotó, rab rita A Tesco Áruház pénztáránál bukott le két kecskeméti polgár pénteken délelőtt. A beépített kódellenőrző rendszer ugyanis sípolni kezdett, amikor a 26 éves nő és a 35 éves férfi fizetés nélkül akart elvinni egy 40 ezer forintos autós rádiós magnót. A biztonsági őrök elfogták a két tolvajt, elvették tőlük a műszaki cikket, majd átadták őket a járőröknek. Á két kecskeméüt őrizetbe vették, ellenük lopás alapos gyanújával indult eljárás. A bolti szarkákat sikerült elfogni, azt a tettest azonban nem, aki az egyik kecskeméti használtautókereskedés nyitott irodájába ment be észrevétlenül pénteken délután. A tolvaj a nyitva hagyott páncélszekrényből 1,5 millió forintot vitt el. Izsák-Kisizsák belterületén tizenkét teli gázpalack tűnt el az ABC melletti gázpalacktárolóból szombaton hajnalban. A tettes vagy tettesek levágták a lakatot, majd feltehetően teherautóra rakták a zsákmányt. _________■ Az áldozatoknak jár a segítség! Többen jelentkezhetnének a pénzért Áldozatvédelem Nyolc esetben csaknem 1 millió forintot osztottak szét tavaly Bács-Kiskun megyében súlyos bűncselekmény sértettjei vagy azok hozzátartozói között. Ez a szám azonban jóval kevesebb annál, mint ahányan igénybe vehetnék a kárenyhítési lehetőséget. A Magyar Köztársaság 1999- ben teremtette meg a jogi és pénzügyi feltételeit a különösen súlyos, erőszakos bűncselekmények sértettjei és hozzátartozóik állami kárenyhítésének. A feladat ellátására közhasznú szervezetet hozott létre, a Biztonságos Magyarországért Közalapítványt. Bács-Kiskun megyében három városban: Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön és Kecskeméten működik áldozatvédelmi iroda. Bakos Rita, a megyei főkapitányság munkatársa elmondta, hogy bűn- cselekményekkel vagy egyéb jogi problémákkal kapcsolatban keresik fel általában az emberek az irodákat. Az ott dolgozó alkalmazottak - több esetben nyugalmazott rendőrök - segítséget nyújtanak az állampolgároknak a probléma megoldásában. Az iroda fő feladata azonban az, hogy a különösen súlyos, erőszakos bűncselekmények sértettjeinek és hozzátartozóinak segítsen abban, hogy a közalapítványtól kárenyhítést kapjanak. A főhadnagytól megtudtuk, hogy tavaly nagyon kevesen, mindössze nyolcán kaptak pénzbeli támogatást. Egy esetben a bántalmazás miatt elhunyt személy hozzátartozója kapott nagyobb összeget, 400 ezer forintot.- Ennél jóval többen vannak, akik igénybe vehetnék a közalapítvány segítségét - tette hozzá Bakos Rita. - Előfordult, hogy súlyos bűncselekmények esetén mi magunk hívtuk fel levélben a sértett figyelmét erre. A sértettek - indokolt esetben - akár többször is kaphatnak pénz- beni támogatást, aminek mértéke a minimálbér összegétől annak tízszereséig terjedhet.- A közalapítványnak megvannak a lehetőségei, hogy a jelenleginél jóval nagyobb számú jelentkezés esetén is pénzbeli kárenyhítést nyújtson. A feltételekről a három településen az áldozatvéPERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. 2003. tavaszi tanfolyami ajánlata Pénzügy-számviteli képzések A mérlegképes könyvelő képzés előfeltétele a 32/2001. X. 10. PM rendelet értelmében a középfokú pénzügyi-számviteli végzettség, valamint 2 éves gyakorlat • Pénzügyi és számviteli ügyintéző (középfokú) 1 éves • Vállalkozási ügyintéző (középfokú) 1 éves • Mérlegképes könyvelő (emeltszintű) 2 éves képzés • Államháztartási szakosító (emeltszintű) 1 éves képzés • Pénzügyi-számviteli szakellenőr (emeltszintű) 1 éves képzés • Adótanácsadó (felsőfokú) 2 éves • Okleveles adószakértő (felsőfokú) 1 éves képzés Társadalombiztosítási, munkaügyi képzések •Társadalombiztosítási ügyintéző (középfokú) 1/2éves képzés • Társadalombiztosítási szakelőadó (emeltszintű) 1/2 éves képzés • Személyügyi ügyintéző (középfokú) 10 hónapos képzés • Személyügyi gazdálkodó (emeltszintű) 1/2 éves képzés Egyéb képzések • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (középfokú) 1/2 éves • Társasházkezelő (középfokú) 1/2 éves Marketing és reklámügyintéző (középfokú) 1,5 éves A fenti képzéseket 2003. áprilisában indítjuk min. 20 fő jelentkező esetén! Jelentkezési határidő: 2003. április 20. A Munkaügyi Központ támogatását kérő hallgatók, kérjük a képzés megkezdése előtt egy hónappal adják bejelentkezésüket! Y perfekt További információk és jelentkezési lap kérhető: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806 Kinek jár a kárenyhítés? 1. Súlyos, erőszakos bűncselekmény sértettjeinek. 2. A sértett halálakor hozzátartozójának, illetve annak, akinek ellátásáról az elhunyt köteles volt gondoskodni. 3. Aki az elhunyt eltemettetéséről anélkül gondoskodott, hogy erre köteles lett volna. delmi irodákban kaphatnak felvilágosítást - tájékoztatott Bakos Rita rendőr főhadnagy. ______c. z. Kecskemét/Méntelek Súlyosan megsérült egy 43 éves férfi az elmúlt héten csütörtökön este Ménteleken, az egyik távolsági buszmegállóban. A rendőrségtől kapott információk szerint a busz Kecskemét és Ladánybene között közlekedett, és nem sokkal este nyolc óra után állt meg a megállóban. Éppen elindult, amikor a férfi leesett a busz lépcsőjéről, és megsérült. A buszsofőr megállt egy rövid időre, de végül elindult Kecskemét felé az utasokkal, akik között ott volt a férfi lánya is. A kecskeméti rendőrség közlekedésrendészeti osztálya olyan személyeket keres, akik látták a balesetet. A tanúk a 76/484-684/3423-as telefonszámon jelentkezhetnek. • Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitel felső határa 100 000 Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 65 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 757 Ft, 26 hetes futamidővel. További információért hívja a Provident Pénzügyi Rt.-t hétköznapokon 7:30-20 óráig, egy helyi hívás díjáért: 0640505050 THM: 227-438% PROVIDENT EH FINANCIAL A htfdftét twm mtnósöl ajánlattétdm’k, a Piwident a kóksont a saját fcittHekú szennt bocsátja rmtelkm^re: IDŐSEK MULATSÁGA. A kecskeméti Margaréta Otthonban farsangi ünnepséget rendeztek. A műsorban előadták a János vitéz című daljá- tékot, s magyar nóták is szerepeltek a programban. _____________________________________________________________fotó: banczik Róbert Éjszaka menekültek a lakók Kiégett egy ötszintes lakótömb földszinti közös helyisége szombaton hajnalban, Kecskeméten. Egy ember megsérült, a füst miatt a lakókat is ki kellett menekíteni. Tüzriadó A tűz a Burga utca 11. számú lépcsőház 12 négyzetméteres közös helyiségében keletkezett, ami elektronikai javítóműhelynek volt berendezve. A bérlője, egy 48 éves férfi most is - mint ahogy az gyakran előfordult - ott töltötte az éjszakát. Elmondása szerint gázlámpával akart világítani, amikor az eddig ismeretlen okból felrobbant és lángba borította a helyiség berendezését. A tűz miatt a lépcsőházat és a lakásokat sűrű füst árasztotta el. A kecskeméti tűzoltók négy gépjárműfecskendővel és több mint húsz emberrel vonultak a helyszínre. A műhelyben tartózkodó férfinek még időben sikerült kimenekülnie, égési sérülései csekélyek voltak. A mentők ellátásra kórházba szállították. Pocsai Árpád tűzoltó őrnagy, kecskeméti szolgálatparancsnok elmondta, hogy a tűzoltók a 13 lakásban alvó embereket - köztük kisgyermekeket és időseket is - felzörgették és friss levegős oxigénmaszkban kimenekítették őket a sűrű füstön át az utcára. A mentéshez emelőkocsira vagy létrára nem volt szükség. Az utcára kényszerült emberek a tűzoltógépjárművekben vagy saját autóikban melegedve vészelték át a hideget. A tűz szerencsére nem terjedt át másik helyiségre, így a hatástalanítása után a tűzoltók légbefúvó berendezéssel kiszellőztették a lakásokat és a lépcsőházat. A lakók alig több mint egy óra kényszertávoliét után visszatérhettek otthonaikba, senkinek nem esett baja. OBJEKTÍV