Petőfi Népe, 2003. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

Petőfi Népe 2003. Január 25., szombat Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Hírek VÍZÁLLÁS. Mára 356, keddre pedig 343 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohács­nál 385, illetve 376 centit vár­nak. Ami a vízhőmérsékletet il­leti, tegnap Bajánál 1,3, míg a mohácsi szakaszon 2,3 Celsius- fokot mértek. VONATSTOP. Csütörtök éjféltől Baja térségében 4 vasúti járatot érint a vonatstop. Magyar Ferencné forgalmi szolgálatos elmondta: csak a Baja és Sárbo- gárd közü, reggel 5.50-kor és 15.53-kor induló „kis piros” nem közlekedik. Helyette vonat­pótló autóbuszok szállítják az utasokat oda és vissza (Bajára az egyik vonatpótló busz 9.55- kor, a másik 20.00-kor érkezik). Minden egyéb vonat menetrend szerint közlekedik. ÉPÜL A HÍD. Hétfőn ténylege­sen is folytatják a szekszárd- dusnoki Duna-híd építését - kö­zölte csütörtökön Szabó György, a Ganz Acélszerkezet Rt. fő-épí- tésvezetője. Most is dolgoznak a létesítmény környékén, többek között geodéziai ellenőrzéseket végeznek a szakemberek. A híd­ra vezető M9-es út építése egy­előre áll, tájékoztatott Rikker Ist­ván, projektiroda vezető. Az út nyomvonalán a múlt héten elta­karították a havat, most arra vár­nak az építők, hogy a talaj vala­melyest felszáradjon. Addig is folyik a szervezés, hogy a jó idő beköszönte után behozhassák a lemaradást. MADARAK. A magyar galamb tenyésztők bajai egyesülete ga­lambkiállítást rendez február 1- jén és 2-án Baján, a Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban. A bemutatandó galambok és díszbaromfik szom­baton 9 és 18, vasárnap 9 és 15 óra között tekinthetők meg. SZEMÉLYI HÍR. A mélykúti képviselő-testület a következő 5 évre Mikó Lászlónét bízta meg a helyi Művelődési Ház és Fenyő Miksa Könyvtár igazgatói teen­dőinek ellátásával. ■ BAJAI PIACI ÁRAK (JAN. 22.) TERMÉNY tojás db 15-20 vöröshagyma Rs 80-100 fokhagyma kg 350450 burgonya kg 80-100 sárgarépa kg 150-200 zeller db 60150 paprika db 100120 cékla, fekete retek kg 70100 szárazbab kg 450500 bimbós kel kg 220300 káposzta kg 100120 tök kg 6080 gomba kg 330430 karalábé db 6080 méz kg 7001000 alma kg 130180 dióbél kg 13001400 ponty kg 600690 mák kg 400500 kárász, keszeg kg 250 csuka, harcsa kg 1200 FORRÁS: PN-APATOK Mit terveznek a méhészek? Évadnyitó Soha jobb árakat mint tavaly, és soha rosszabb termést mint 1999-ben! Ezekkel a szavak­kal köszöntötte a minap mé­hésztársait Gégény Benjámin klubelnök, és erre emelték pezsgőspoharaikat a bácskai méhészek. Évadnyitó koccintásra gyűlt ösz- sze a minap a Baja és Körzete Mé­hészklub tagsága. Bár csak baráti találkozóról volt szó, a Sugovica- parti városból és a környező tele­pülésekről mintegy ötvenen talál­koztak (akár évi közgyűlést is tarthattak volna). Ezért határoz­hattak hivatalosan is úgy, hogy idén 2500 forint a tagdíj. A Dél- magyarországi Méhészet című, a városban kéthavonta megjelenő lapra minden klubtag előfizet (éves díja 1500 forint), így méhé­szenként 4000 forintot szednek be az esztendőben. A klub hama­rosan közhasznú egyesületté ala­kul, hogy a jövőben a méhészek és a pártolók adójának 1 százalé­kát is felhasználhassák. Március­tól a Kamarás Étteremben gyűlé- seznek, minden hónap második keddjén, 18 órakor. A tavalyi, si­keres méhész majális sikerén fel­buzdulva idén még látványosabb, kulturális programokban gazda­gabb megmozdulást szerveznek. Lesz mézvásár, termékbemutató, zene és tánc. A Gemenc méhé­szeti gyűjtemény (múzeum) előt­ti, árnyas tisztáson, a pörbölyi kisvasút állomása mellett méhész labdarúgó kupát rendeznek. A kétnapos, novemberi nemzetközi mézverseny is sikeres volt, ezért megismétlik. Folytatódnak a to­vábbképző tanfolyamok is a mé­hészeknek a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskolában. KIRÁLY LÁSZLÓ Kell-e buktatni alsó tagozaton? ____________Baja / Vélemények ________ K iing József (osztályvezető, közművelődési és közoktatási vezető): - Alsó tagozaton, de az ál­talános iskola egészén el tudom képzelni, hogy ne buktassanak a pedagógusok. Ehhez azonban sok mindent meg kell változtatni. Azzal teljes mértékben egyetér­tek, hogy a gyermekeket ne hoz­zuk stresszhelyzetbe. Mindez nem azt jelenti, hogy ne követel­jünk tőlük. A követelményeket úgy határozzuk meg, hogy élet­kori sajátosságaiknak megfelelő és a döntő több­ség által teljesíthető legyen. Azt a módszert és eszközt kell megváltoztatni, ami a gyerek adott helyzetben való megszégyenítéséhez és megbé­lyegzéséhez vezet, hiszen ennek élenjáró példája volt a bukás. Meg kellene változnia a „tetten érő pedagógus” magatartásnak is. Ez azt jelenti, hogy vannak pedagógusok, akik azt kutatják, amit a gyermek nem tud. E helyett a pedagógus segítségére, támogatására van szükség. Keltsen bizalmat a diákban és ne fegyőrt játsszon. A kö­vetelmények következetes számonkérése fontos, de nem parancsuralmi eszközökkel, ordibálással, a tanulással való büntetéssel kell elérni, hogy a gyerek tanuljon. A buktatás annál a pedagógus­nál eszköz, akinek a nevelési módszereiben, a felkészülésében, a motivációban mutatkoznak hiányosságok. Ók a buktatást tartják a megfelelő és egyetlen eszköznek a munkára késztetéshez. Ez azonban bebizonyosodott, hogy eredményte­len módszer. ÚSZNI TANULNAK. A madarasi Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ iskolásai Gombkötő Ist­ván testnevelő tanár segítségével a bajai uszodában ismerkednek az úszás alapjaival. A foglalkozásokat nagyon élvezik az általános iskolás gyerekek.________________________ fotó: berki erika Veress Sándor (szülő és nagyszülő): - Ha csak igennel vagy nemmel válaszolhatok, akkor azt kell mondanom, hogy nem ellenzem a bu­kást. Visszaemlékszem tanulóéveimre, de apa­ként és nagyapaként is úgy vé­lem, hogy vissza kell tartani - mégpedig saját érdekében - azt a gyermeket, aki nem tudja vagy nem akarja elsajátítani a tananya­got. Szerintem ez a közösség ér­deke is, hiszen azzal, hogy a gyermek az évek során csak küszködik a számára teljesíthe­tetlen követelményekkel, maga is boldogtalan lesz, ha teszem fel a negyedik osz­tályban még nem tud olvasni és számolni. De azt is meg kell mondanom, hogy a problémák meg­oldását nem a bukásban, illetve a bukás esetleges eltörlésében látom. Sokkal inkább abban, hogy a tananyag és a gyermekek különböző irányú leterheltsége a többszörösére nőtt. Emelkedett a tanórák száma, de a gyermekek amúgy is túl sok időt töltenek az iskolában. A tanulnivalók és a különórák csökkentésében van a megoldás, de hozzáteszem, hogy ebben az iskola mellett a szülőnek is megvan a felelőssége. Jó lenne például, ha az édesanyák több időt tölt- hetnének a kisgyermekeikkel. Röviden úgy fogal­mazhatom meg, hogy a leterheltség mérséklésé­ben az iskolának és a szülőnek együtt kell mű­ködnie. Ehhez azonban a társadalomnak meg kell te­remtenie az előfeltételeket. A KULTÚRA NAPJA. Baján, a József Attila Művelődési Központ színpadán a III. Béla Gimnázium és a Liszt Ferenc Zeneiskola tanu­lói adtak színvonalas műsort Ottmár Attila összeállításában és rende­zésében szerdán a kultúra napja alkalmából. fotó: gál zoltán Megtelnek ________Vadgazdálkodás Ön ös érdek és a törvényi kötele­zés is arra szorítja a vadászatra jogosultakat, hogy télen élelem­mel lássák el a vadállományt. Rémálmaikba sem kívánják a va­dászok azt a másfél évtizeddel ezelőtti telet, amikor a kemény hideg és az élelemhiány az őzek jelentős százalékát pusztította el, s a rákövetkező néhány évben sok ízületi beteg szarvast ejtettek el. Ma már minden vadásztársa­ságnak kötelező vadföldet mű­velni a szükséges takarmány egy részének megtermelésére. Üzem­tervükben az is előírás, hány ete­tő, szóró legyen a területen. Akár a vadetetők egymillió forintos bírságot is kaphat az a hanyag gazda, aki el­mulasztja ezt a kötelezettségét. Az FM megyei hivatala és a Du- na-Dráva Nemzeti Park Igazgató­ság egyaránt ellenőrzi a vadászat­ra jogosultakat, feltöltik-e rend­szeresen az időben jól előkészí­tett etetőket. Persze nemcsak a téli takarmányozási kötelezettség miatt látják el a vadállományt. Ahol ugyanis nem találnak élel­met, onnan elvándorolnak az ál­latok. Fontos az itatás is. A szar­vasok, őzek, vaddisznók ilyenkor jobbára száraz takarmányhoz jutnak, s ha nem törik fel a tó­csák, patakok, tavak szélén a je- get, megsínylik a szomjazást. ■ Spanyol rakott hal _____________Halételek_____________ A z elmúlt esztendőt a hal évének nyilvánította a Haltermelők Or­szágos Szövetsége. Idén is folyta­tódik az akció, melynek célja a hazai halfogyasztás növelése. La­punk szombatonként receptet közöl az Újvári Sándor felelős ki­adó által jegyzett Halételek, raj­zok, emberek a halászlé főváro­sából című könyvből. íme Keszi Teodóra Mária receptje: hozzá­valók: 8 darab halfiié, 1 fej vörös­hagyma, 1 kis doboz konzerv gomba (körülbelül 20 dkg), 1/2 pohár fehér bor, 1/2 csésze leves, zsemlyemorzsa, 7 dkg vaj, 1/2 csésze olaj. Elkészítés: Egy tűzál­ló formába olajat, vágott vörös­hagymát és a vékonyra szelt gomba felét elhelyezzük. A kö­vetkező sorban ráhelyezzük a halfiléket, majd erre a gomba má­sik felét. Borral és levessel meg­öntözzük, megsózzuk, meghint­jük zsemlyemorzsával és olvasz­tott vajjal meglocsoljuk. Közepes lángon a sütőben megsütjük és forrón tálaljuk.______________■ A bor a levestől is függ Gasztronómia __ N emcsak a különböző főételek­hez, a levesekhez is más-más bor illik. A friss zöldségleveshez pél­dául finom, könnyű, illatos fehér borokat kínáljunk. A húslevesek­nél viszont - ahol a hús és a zsír édeskés ízhatása kiegészül a sós ízzel - a tökéletes ízhatást száraz, határozott, de nem durva sávú fe­hér borokkal és nem túl csersa­vas vörös borokkal érhetjük el. A különböző halászlevekhez a szá­raz, testes és finom sávú borok, valamint a karakteres fűszeres vörös borok illenek leginkább. A gulyás típusú levesekhez finom csersav tartalmú és fűszeres vö­rös borokat kínáljunk. A bableve­sek mellé csersavdúsabb, mar­kánsabb zamatú vörös borokat ajánlanak a szakemberek, ezek az emésztést is segítik. A borle­ves mellé pedig csak azt a bort szolgáljuk fel, amiből az előétel készült. A BOROTAI Takarékszövetkezet közleménye Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy takarékszövetkezetünk 2003. febr. 10-étől az alábbi betéti kamatokat alkalmazza Kamatozó takarékbetétkönyv Évi kamat, % EBKM, % látra szóló 1,5 1,5 1-3 évre lekötött Takaréklevél 4 4 1 éven túli felvét esetén 4 Éven belüli felvét esetén kamatot nem fizetünk 4 Lakáscélú betétek 5 éven túli felvét esetén 4 4 4. Pénzforgalmi számlák Lakossági bankszámla lekötés nélkül 2 2 Vállalkozói bankszámlák lekötés nélkül Lekötött betét a pénzforgalmi számláról 2 2- 3 hónapra lekötve 3 3- 6 hónapra lekötve 3,5 3,5 1 Takarékszelvény, Matrac betétjegy kamatozása az üzlethelyiségben kifüg­gesztett "Hirdetmény" szerint Igazgatóság Anyakönyvi hírek • Baja Születtek, 2003. január 13-tól 21- ig anyakönyvezettek: Sevaracz Dorka (anyja neve: Turcsányi Zsu­zsanna) Baja, VecseriMárk (Mester Melinda) Gara, Kővári Ferenc (Gacza Beáta) Sükösd, Lőczi József (Bolvári Ilona) Sükösd, Garisa Pan­na (Jávor Éva) Baja, Szetteli Adél (Zsebi Andrea) Érsekcsanád, Ke­resztes Luca (Kubatov Zsuzsanna) Hercegszántó, Szalma Patrik (Nagy Mariann) Madaras, Hosszejni Szemira (Orgován Valéria) Bátmo- nostor, Farkas Emese (Vasas Valé­ria) Baja, Barabás Ákos (Stalter Andrea) Császártöltés, Fuszen- ecker Nikolett (Hargitai Henrietta) Hajós. Házasságot kötöttek, 2003. január 18-án anyakönyvezettek: Kollmann Péter Pál és Soblocher Helga, Saiga Gábor és Kulimák Andrea. Meghaltak, 2003. január 13-tól 21-ig anyakönyvezettek: Heller Istvánná Fehér Mária Mag­dolna (Rém), Némethné Schneider Anna (Baja), Csémi István Mihály (Baja), Burány Mihály (Dávod), Ju­hász András (Mélykút), Oszvald Antalné Tenyér Erzsébet (Vaskút), Gerstenmajer János (Rém), Gracza Istvánná Nagy Veronika (Mada­ras), Kovács Károly Sándor (Baja), Gyetvai András István (Mélykút), Gedovics Jánosné Csilics Katalin (Baja), Schindler Antal (Császártöl­tés), Patai Sándor (Siklós), Büksi Józsefné Szili Erzsébet (Bátmonos- tor), Maros József (Baja), Janotka Istvánná Papp Erzsébet (Szerem- le), Révész Mihályné Bartus Etel Margit (Madaras), Rozinka Mihály (Bácsborsód), Baranyi Géza Lajos (Bácsalmás), Schäffler Péter (Nagybaracska). ________ ■ Ö KOMENIKUS IMAHÉT. Baján az imahét harmadik alkalmának az evangélikus templom adott otthont. Igét hirdetett Kotmájer Mihály, a baptista gyülekezet lelkésze. A római katolikus, református, evangé- likus és baptista hívek közösen imádkoztak a békéért, fotó: gál zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents