Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-29 / 252. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLÉMÉNYEK 2002. Október 29., kedd 1KBI Nézőpont Hámori Zoltán _________ K ifigyeltem a Nagy Testvért Azt azért nem árt tudni, hogy a Big Brother, a Nagy Testvér, az George Orwell (1903-1950) angol író találmánya. 1984 című regé­nyében a diktatúrák természetrajzát írta meg. Egyebek mellett azt ábrázolta zseniálisan, ahogy a zsarnokságban mindenkit megfi­gyelnek, a magánéletbe hétköznapi szinten avatkoznak bele. A Nagy Testvér mindent és mindenkit lát, hall, megfigyel és ennek nyomán büntet. Hát ebből lettek mostanára a tévéshow-k. Nem akarom minősíteni a televízióban éjjel-nappal futó úgynevezett valóságműsorokat, mert úgyis megvan mindenkinek a határozott magánvéleménye, meg­győzni se tudnék senkit. Viszont szívesen megosztom önökkel egy érdekes megfigyelésem tapasztalatait. A valóságshow-k nemcsak a tekintetben idézik a zsarnokságot, hogy mindenki „megfigyelve van”, hanem a besúgókat illetően is. A beígért boldog jövőt te­kintve is. Még abból a szempontból is, hogy a zsarnokságból mindig az elnyomók húznak hasznot. Hogy mivel bizonyítom mind­A ycnmnlscnohnl ezt? Gondol)anak csak bele: a /l jCbiLl lLOK£LlgUOL játékosokat néha behívják egy 1 , - külön szobába, ahol minden­(7 Z elnyomók. félét kötelesek mondani a tár- J saikról. Klasszikus ügynöksze­rep. Beígérik a boldog jövőt, sok millió forintot, de a több­ségnek nem jut semmi. Ráadá­sul a Nagy Testvér ugráltatja őket, bohócot csinál belőlük, akkor ad enni, inni, amikor ő akar. Tiszta sztálinizmus. Még abban is kísérte­tiesen hasonlít az említett szörnyű rendszerre, hogy a benne részt vevőknek lassan elmegy a józan eszük, viszonylag egészséges fiatal­emberek lelki betegekként jönnek ki a barakkból. (Bocsánat, a villá­ból.) Régen ilyen lehetett, mikor valakit kizártak a pártból. Aztán vagy fölakasztották, vagy nem. S mindebből a tévétársaságok húzzák a jó nagy hasznot, a nézettség révén befolyó, tetemes reklámdljakból. Jó, mondhatják most önök, de nem kötelező nézni. Nem ám, de a zsarnokságnak van még egy komoly fegyvere: be szokta vetni a hatalom igézetét. Mert a hatalom az édes dolog, s a nézőnek nagy hatalma van, azt szavaz ki a műsor­ból, akit akar. Ezzel be is zárult a kör, minden stimmel. húznak hasznot Szegény George Orwell meg forog a sírjában. AKCIÓ a Szil vasi cs Társa Bt. r^jgjig'j összes üzletében 2002. október »0- W november 05. x*/ Sertéskaraj 799 Ft/kg Sertéslapocka 699 Ft/kg Sertésdagadó 699 Ft/kg Egész csirke 369 Ft/kg Csirkecomb 429 Ft/kg Csirkemell csontos 699 Ft/kg Csongrádi parasztkolbász 779 Ft/kg Virsli 289 Ft/kg Főtt füstölt császárszalonna 799 Ft/kg Medve sajt (5 ízben), 140 g 165 Ft/db Kristálycukor, 1 kg 179 Ft/db Merido Mokka, 2x250 g 529 Ft/db Pilsner urquell sör, 0,33 I 109 Ft/ü Supi üdítőital, 5 I 279 Ft/db Banán 189 Ft/kg Női-férfi dzseki polárbéléssel 4.999 Ft Üvegmécses, A7 39 Ft Zseblámpa 399 Ft Alfa C órás rádió 2.999 Ft Aiwa mini HIFI-torony 49.999 Ft 1 Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! TÁJÉKOZTATÓ! Tájékoztatjuk a T. Utazóközönséget, hogy Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésében 2002. november 1-jén (Mindenszentek) a Köztemetőhöz az alábbi eljutást biztosítjuk: Köztemető I. kapu: 12. SZ. vonal járatai menetrend szerint közlekednek, valamint 112-eS jelzésű buszok szükség szerint közlekednek, és a Széchenyi tér - oda színház/vissza posta - Bem u. - Köztemető I. kapu megállóhelyeken állnak meg. Köztemető II. kapu: 38. SZ. vonalon a buszok menetrend szerint közlekednek, valamint 118-as jelzéssel szükség szerint indulnak a járatok, és a Széchenyi tér - oda irányban színház - Technika Háza - Noszlopy G. park - Köztemető II. kapu megállóhelyeken állnak meg. Vissza irány megállóhelyei: Köztemető II. kapu - Noszlopy G. park - Technika Háza - Széchenyi tér. Kunság Volán Rt. 290323 Kecskemét Pang az export, több a fiktív számla Egy megyei cég felszámolása több mint 400 millió forint bevételkiesést okoz az APEH-nél AZ ADÓELLENŐRZÉSEK EREDMÉNYESSÉGÉNEK ALAKULÁSA BÁCS-KISKUNBAN 2002.1-IX. HÓNAP I Megállapítással zárult adóellenőrzések száma «Adóellenőrzések száma 2001. I-III. n.év Időszak 2002.1-III. n.év Forrás: APEH Mérséklődő gazdasági növekedésre utal­nak a 2002-es esztendő első kilenc hó­napjának pénzforgalmi bevételei - mond­ta Vörös Attila, az APEH megyei igazgató­ja. További kedvezőtlen jelenség, hogy a kiemelt adózók körében is újra feltűnnek a fiktívszámla-befogadások. Bács-Kiskun A megye (mezőgazdasági jellegéből és ki­viteléből adódóan) hagyományosan áfa­visszaigénylő pozícióban van. Ám míg a 2001. esztendő háromnegyed évi áfamérlege 3,7 milliárdos visszaigénylést mutatott, az idén ugyanebben az időben csak 1,03 milli­árd forint általános forgalmi adót igényel­tünk vissza. Az okok között az export stag­nálását, az összes értékesítés csekély (csu­pán 5 százalékos) növekedését, a saját vál­lalkozásban végzett beruházások csökkené­sét, valamint a beszerzések változatlan mér­tékét kell említeni. Ezek az adatok a gazda­sági növekedés mérséklődésére utalnak. ÜZLETBEZÁRÁSOK BÁCS-KISKUNBAN 2002-BEN Nyugtaadás A bezárás Üzletek elmulasztása időtartama száma (alkalom) (nap) (db) 2 6 12 3 10 3 4 20 1 Forrás: megyei APEH Az első kilenc hónapban 22,7 milliárd fo­rint nettó személyi jövedelemadót fizet­tünk. Egy jelentős méretű megyei cég felszá­molása az szja tekin­tetében 136 millió, a társadalombiztosítási bevételeket illetően pedig 271 millió fo­rint kiesést okoz. A társadalombiztosítási bevételek egyébként megyei szinten 46 milliárd forintra rúg­tak. Az idén tovább folytatódott az adóel­lenőrzések hatékony­sága, ami főként az ellenőrzendő adó­alanyok kiválasztásá­ban nyilvánul meg. A 6156 adóellenőrzés­ből 1634 végződött valamilyen - elsősor­ban adóhiányra utaló - megállapítással. Az áfa és a különféle támogatások kiutalása előtti ellenőrzés már olyan hatékony, hogy az ellenőrzésre kiválasztott vállalkozások 89 százalékában meg kell akadályozni a visz- szaigénylés kiutalását. A tárgyalt időszak­ban ez 836 millió forintot tett ki. Az idén 2878 operatív ellenőrzést végez­tek az APEH megyei igazgatóságának dolgo­zói, amelyek elsősorban a nyugtaadásra irá­nyultak. A nyugtaadás kötelezettségének 16 üzlet már visszaesőén nem tett eleget, ezért ellenük a mellékelt táblázatban közölt intéz­kedéseket kellett foganatosítani. Sajnos újra feltűntek a fiktívszámla-befo­gadások a kiemelt adózók körében is. Az egyik ilyen vállalkozás ellenőrzése során ki­derült, hogy a cég 1998 és 2001 között 111 olyan fiktív számlát szerepeltetett a költ­ségei között, amelyek kibocsátója nyolc bu­dapesti társaság, akik ellen szintén vizsgá­lat indult. Egy élőállat-kereskedéssel és -fuvarozás­sal foglalkozó megyei kft.-nél a vizsgálat 69 millió forint adókülönbözetet tárt fel, ami szintén fiktív számlák befogadásán alapszik. Egy másik - ugyancsak élőállat-kereskede­lemmel foglalkozó - megyei cégnél a vizsgá­lat során 71,2 millió forint áfakülönbözetet kellett jegyzőkönyvezni, mert a kft. olyan számlák alapján akarta az áfát levonni, ame- lyek fiktív társaságtól származnak. b. f. i. Lovas terápiával a gyógyulásért Kiskunhalas Két éve szűnt meg Halason a sportlovasképzés egyik hazai fellegvárának számító lovas­iskola. Ám a szélnek eresztett sportolók nem hagyták abba a munkát: látták az igényt és saját erőből megteremtették a szervezett lovagoltatás lehe­tőségét. A Füzér Gábor és dr. Váczi Lajos nevével fémjelzett lovasklub te­vékenységük egyik kevésbé is­mert formájáról tartott bemuta­tót a napokban a lovasiskolában. Dr. Váczi Lajos elmondta:- Alapvető célunk a mindenki által elérhető lovaglás lehetősé­gének biztosítása volt. Egyre több iskola jelezte a szándékát, s idén tavasztól a Révész Központtal is együttműködünk. Az intézetben kezelt sérült gyerekeket lovagol- tatjuk, nagy tűrőképességű lova­kon, oktató és pedagógus felügye­lete mellett. A református egyház által létrehozott Révész Központban Muskó Gabriella tanárnőt arról kérdeztük, hogy a lovaglás mi­lyen módon használható fel a gye­rekek nevelésében.- Gyermekkoromban Szege­den kezdtem lovagolni - kezdte a beszélgetést a zeneterápiával és gyógylovagoltatással foglalkozó pedagógus. - A versenyzés mel­lett több helyen lovászkodtam, közben megszereztem az edzői képesítést is. Kiskunhalasra ke­rültem, ahol a Határőr Dózsában folytattam a tevékenységem. Pe­dagógusként gyerekeket nevelek, és régóta foglalkoztatott a gondo­lat, hogy miként tudnám össze­kötni ezt a lovaglással. Március­ban helyezkedtem el a református egyház pedagógiai szakszolgála­tánál, mely a halasi Révész Köz­ponthoz tartozik. Maruzsenszki Erna igazgatónő nagyon meg­örült az ötletemnek. Dr. Váczi La­jos és Füzér Gábor felajánlották, hogy lovakat biztosítanak a terá­piához oly módon, hogy a foglal­kozásokat a gyerekek szállítása nélkül az intézmény udvarán tudjuk megtartani.- Milyen múlttal rendelkezik a lovas terápia?- A lovas terápiával a vietnami veteránokat kezdték el gyógyítani Svájcban. Innen terjedt el a vilá­gon. Bizonyítottan bevált terápiái eszköz, amely nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyítja. Az al­kalmazott eljárással elősegíthető a fizikailag vagy lelkileg sérültek habilitációja és rehabilitációja.- Az intézetben kezelt gyerme­keknek miért hasznos ez a lehető­ség?- Az intézetünkben hiperaktív - sokat mozgó -, értelmi és moz­gássérült, halmozottan sérült, va­lamint autista és down-kóros gyermekekkel foglalkozunk. A módszer önállóan is megállja a helyét, de mi össze szoktuk köt­ni a foglalkozást egy megelőző gyógytornával. Fizikailag azért is fontos, mert ellazítja és fejleszti a tolókocsiban mozdulatlan izmo­kat. A ló háromdimenziós mozgá­sa - grafikus ábrázolásban - 90%- ban megegyezik az ember moz­gásával. Amikor mozgássérült gyereket ültetünk a lóra, a lóból érkező impulzusok áttevődnek a sérült idegpályákra, és ezek az idegpályák működni kezdenek. A sokat mozgó gyerekek a lovaglás ideje alatt sokkal fegyelmezetteb­bek és utána is jobban szót fogad­nak. Vannak értelmileg sérültek, akiknek szűkebb a világuk, mint az egészséges embereknek. Ők is megnyílnak, megismernek egy új világot, szoros érzelmi kötődésük alakul ki a szeretett állattal. A ló közelében megváltozik a viselke­désük, kapcsolatba lépnek a kül­világgal. A lóval való találkozásuk élményét semmi máshoz nem le­het hasonlítani. A foglalkozás alatt felülről látják a világot, mo­zognak, lovagolnak és - ha csak egy rövid időre is - úgy érzik, hogy ők is egészségesek - magya­rázta Muskó Gabriella tanárnő. TÖRÖCSIK DÁVID ®<3 ;v r u 3 ©utasam T.Oi 55 LE 12 szelepes, 4 hengeres, 5 ajtós, 5 személyes, nagy csomagtérrel. Polikarbonát ütésálló fényszóró, színre fújt lökhárítók, új műszerfaldesign ... stb. fflBP 'Sa Csak nálunk: oJiMHKW 100 ooo Ft A értékű ajándék (kp.-i zár, rádiós magnó). AKCIÓ! lO% befizetéssel, IP azaz 220.000 Ft-tól elvihető. Használt autójáért minimum 150.000 Ft-ot _______________________________adunk, ami a 10% önrészt csökkenti! K ECSKEMÉT Autószalon, márkaszerviz, használtautó-kereskedés (5-ös főúton, Bp-felé a TESCO-tól 300 m-re) Tel.: 76/507-111 • Nyitva: H-P: 8-17, Szó: 9-12 cS>HYUnDHI JÄ5] MEBIT CCNU tagvállalat A Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító Rt. kecskeméti igazgatósága felvételt hirdet: bankbiztosítási tanácsadó részére. Magas egzisztencia, kiemelt jövedelem, ingyenes képzés. A hat hónapos átképzés idó'szakára havi rendszeres jövedelmet biztosítunk. Jelentkezési határidő: 2002. október 31-éig, ? a 76/502-580-as telefonon. I

Next

/
Thumbnails
Contents