Petőfi Népe, 2002. október (57. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-08 / 235. szám

www.bacsmmk.hu mkozp@mail.datanet Tisztelt pályaválasztás, pályamódosítás előtt álló Fiatal! A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ immár harmadik alkalommal rendezi meg pályaválasztási kiállításait. Az előző évekkel ellentétben idén nem három, hanem négy helyszínen várjuk az érdeklő­dőket. A rendezvénysorozatot azzal a szándékkal hoztuk létre, hogy a pályaválasztás, pályamódosítás előtt álló fiatalnak az egész életét alapvetően megha­tározó pályaválasztási döntését megkönnyítve fel­vázoljuk a munkaügyi központ lehetséges szerepét ebben. Fontos, hogy a fiatal megalapozottan tudjon dönteni a pálya- választást, iskolaválasztást érintő kérdésekben. E nehéz és igen fele­lősségteljes választás meghozatalában azonban tudniuk kell, hogy való­színűleg nem ez lesz az utolsó választásuk. Az ember az élete során többször kerül válaszút elé, amikor az addigi pályáját módosítani kény­szerül, hiszen a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve bebizo­nyosodott, hogy akár négyszer-ötször is változtatni kell a korábbi el­képzeléseinken. A pályaválasztás nem egy egyszeri döntés, hanem egy élethosszig tartó folyamat. A kiállítás célja, hogy az érdeklődőkkel megismertessük a szervezet munkáját és a rendelkezésre álló eszközöket. A munkaügyi központ ezekben az olykor igén nehéz helyzetekben kíván segítséget nyújtani a különböző kérdőívek, pályaválasztást segítő számítógépes progra­mok, egyéni tanácsadások igénybe vételével. Emellett számos iskolát, felnőttképzéssel foglalkozó szervezetet hív­tunk meg, amelyek bemutatkozásukkal nagymértékben segíthetik a pályaválasztás előtt álló, illetve pályamódosítást fontolgató ügyfeleink választását. Kívánom, hogy akik ezeken a kiállításokon részt vesznek, megtalál­ják a számukra leginkább megfelelő megoldást a problémájukra. _______________________________________________________________HEWTEUEMDI ECPCMC T ámogatás a képzéshez A munkanélküliek, ezen belül a pályakez­dők helyzetéből az egyik lehetséges kiutat a képzés, a tanulás adhatja. Hogy a képzésen részt vevők milyen támogatást élvezhetnek, míg tanulnak, erről Baracsi Istvánt, a Bács- Kiskun Megyei Munkaügyi Központ képzési osztályvezetőjét kérdeztük. A munkaügyi központ a mun­kaerőpiac igényei, szempontjai alapján választja ki azokat a kép­zéseket, amelyeket a munkanél­küliek, ezen belül a pályakezdők részére ajánl. A munkaügyi köz­pont elsősorban ezekre az ún. ajánlott képzésekre nyújt támoga- ást. Előfordulhat azonban az is, aogy a munkanélküli, a pálya­kezdő olyan képzésben szeretne •észt venni, amely nem szerepel a ámogatott képzések jegyzéké­ren, és ehhez kér támogatást. Ha íz így kiválasztott képzés bizo- íyos - a különböző jogszabályok íltal előírt - feltételeknek megfe- el, akkor a munkaügyi központ íz ajánlott képzésekhez hasonló­in nyújthat hozzá támogatást, ’ontos tudnivaló, hogy ebben az isetben a munkanélkülinek a tépzéssel megszerezhető új is- nereteinek, szakképzettségének negfelelő munkáltatói szándék- íyilatkozatot is kell a kérelmé- íez csatolnia. Gyakorlatilag ezzel ámasztja alá, hogy miért kéri a tépzési támogatást. A képzési támogatás keretén »elül a munkaügyi központ több­éle támogatást tud nyújtani. A sgfontosabb a képzési költség, zaz az oktatási és vizsgadíj meg- érítése. Ennek mértéke 50 és 100 zázalék között lehet. Ha a kép- ;és heti óraszáma eléri vagy neghaladja a 20 órát, akkor pá- yakezdőknek, valamint azoknak munkanélkülieknek, akik már rém jogosultak munkanélküli íradékra, a képzés idejére kere- etpótló juttatás is adható. Azok- iak a munkanélkülieknek, akik munkanélküli járadékuk folyó- ításának első 180 napja alatt kez­Baracsi István dik meg a tá­mogatott kép­zést, a munkanélküli járadékuk meghosszabbodik a képzés ide­jére, de legfeljebb 1 évig. Azok a munkanélküliek, akik a 180 nap letelte után, de még járadékon kezdik meg a támogatott képzést, a járadék lejártát követően kérhe­tik a már említett keresetpótló jut­tatást a képzés hátralévő idejére. A képzési támogatás megítélé­sekor a pályakezdők a munka- nélkülieken belül kiemelt réte­get képviselnek. Az ő esetükben, amennyiben a képzésük támoga­tása indokolt, nincs mérlegelés. A teljes képzési költséget támo­gatja a munkaügyi központ. A ke­resetpótló juttatásra viszont az ál­talános szabályok az irányadók. Igaz, nem támogatás, de na­gyon fontos tudnivaló, hogy azok a munkanélküliek, pályakezdők, akik nem a lakhelyükön, hanem más településen vesznek részt támogatott képzésen, jogosultak a 90 százalékos kedvezményű jegyre a helyközi közlekedési eszközökön. Az ehhez szüksé­ges igazolást a támogatást nyújtó kirendeltség állítja ki. Természetesen ahhoz, hogy valaki - akár munkanélküli, akár pályakezdő - képzési támogatás­ban részesüljön, annak sok fel­tétele van, amit nem lehet általá­nosítani. A támogatás személyre szól, és minden egyes kérelmező esetében külön-külön mérlegelés tárgyát képezi, hogy megkapja-e a támogatást. Ami viszont biztos: a támogatáshoz még a képzés kezdete előtt kérelmet kell be­nyújtani az illetékes kirendelt­ségen. Hagyománnyá vált a Pályaválasztási Kiállítás Melyik lenne a legmegfelelőbb szakma? Ezt a kérdést évről évre pályaválasztás előtt álló diákok ezrei és szüleik teszik fel. A válasz megtalálása nem könnyű, de a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ munkatársai a lehető legtöbb segítséget nyújtják ebben. A szakmaválasztás problémája manapság nem csak akkor merül fel, amikor a gyerek kikerül az általános vagy középiskolából. A munkaerőpiac folyamatos változása miatt a munkavállalók gyak­ran arra kényszerülnek, hogy új szakmát tanuljanak, átképezzék magukat. A piaci átalakulás következményeként az is előfordul, hogy az iskolából kikerülő szakmunkás nem tud elhelyezkedni, így kénytelen másik szakmát tanulni. Hogy mi legyen az, illetve hogy piacképes szakma legyen az - a választáshoz segédkezet nyújtanak az érdeklődőknek a pályaválasztási kiállításon a szak­emberek. r J Nagy László A Bács-Kiskun Megyei Munka­ügyi Központ 2000-ben első al­kalommal, az irányító szakmai szervezetek anyagi támogatá­sával újszerű kezdeményezés­ként szervezte meg pályavá­lasztási kiállításait - mondja Nagy László humánszolgálta­tási csoportvezető.- Akkor a megye két, régiós kisugárzású városában, Kecs­keméten és Baján vártuk az iskola- és a szakma- választásban érintett érdeklődőket. 2001-ben épít­ve az első rendezvények tapasztalataira a megye földrajzi középpontjában elhelyezkedő Kiskőrösön is megszerveztük a kiállítást. A rendezvények fo­gadtatása, a látogatók és a kiállítók kedvező véle­ménye arra ösztönöz bennünket, hogy a helyszí­nek és a kiállítók körét tovább gyarapítva megjele­nésében és tartalmában még magasabb színvona­lon szervezzük meg a kiállítás-sorozatot. A kiállítások elsődleges célja, hogy a pályavá­lasztás előtt állók számára elérhetővé tegyék azo­kat az ismereteket, amelyek a döntés meghozata­lához szükségesek. Szakmát választani nem pusz­tán annyit jelent: felütni a tájékoztató kiadványo­kat és rábökni a kiszemelt iskolára, képzésre. Ah­hoz, hogy a képzésben részt vevő fiatal előzetes el­várásai, a képzés minősége, időtartama, a munka­erő-piaci feltételek és más tényezők mind össz­hangban legyenek - alapos mérlegelésre van szük­ség. A döntése előkészítéséhez érdemes kikérni a szakemberek segítségét. Erre jó alkalom a pálya- választási kiállítás, amely idén négy helyütt: Kecs­keméten, Baján, Kiskőrösön és Kiskunhalason tár­ja ki kapuit. tani. Sokan közülük már rendelkeznek va­lamilyen szakmával. Az ő esetükben az de­rül ki, hogy nem volt szerencsés a szakma- választás, vagy kevés­nek bizonyult a meg­szerzett tudás mondja Nagy László. A pályaválasztást és a korrekciót több szervezet és intéz­mény is segíti. Jó eset­ben partner az iskola, szolgáltatásaival ren­delkezésre áll a peda­gógiai intézet, illetve a civil pályaorientációt végző szervezetek. Eb­ben az évben megyénk Foglakozási Informá­ciós Tanácsadóval is gazdagodott, az intéz­mény elsősorban a megyeszékhelyen és a környező régióban fej­ti ki hatását. A kiren­deltségeken dolgozó képzési és munkavál­lalási tanácsadó szak­emberek tájékoztatást adnak foglalkozások­Kiegészítő programok A kiállítás programjának színesítése céljából bemutatjuk azokat a gyer­mekrajzokat, amelyeket a Foglalkoztatási Információs Tanácsadó tavaszi megnyitójának alkalmából meghirdetett, Milyen szakmát válasszak? cí­mű rajzpályázat legjobb pályaműveinek bizonyultak. Versenyt hirdetünk a kiállító intézmények között a Legszínvonalasabb Kiállító cím elnyerésé­ért. Divatbemutatóknak, zenei, kulturális programoknak is helyet ad a ki­állítás. A kecskeméti kiállítás első napi kulturális programjának kialakí­tásában együttműködünk a Kecskemét Ifjúsági Otthonnal. Interaktív diák­est keretében mutatkozik be néhány középiskola. Mi a pályaválasztási kiállítás célja? A döntési helyzetben lévőket, a pályaválasztókat és szüleiket, az iskolákat és a munkáltatókat el kell látni a pálya- és iskolaválasz­táshoz szükséges információkkal. A pályaválasztási kiállítások megszervezésének alapvető célja találkozási és ismerkedési le­hetőséget biztosítani a megyében élő, pályaválasztás előtt lévő fi­atalok, pályakorrekcióban érintett felnőttek és a megyében tevé­kenykedő közép- és felsőfokú intézmények, iskolarendszeren kí­vüli képző intézmények és érdekelt munkáltatók között. Szeretnénk bemutatni a megyében választható iskolatípuso­kat, oktatási intézményeket, a szakképzés gyakorlati lehetősége­it s az ott elsajátítható szakmákat és adott képesítéssel betölthető munkaköröket. Az iskolarendszerű, akkreditált és iskolarend­szeren kívüli szakképzés lehetőségeiről szóló tájékoztatás mel­lett szeretnénk megosztani információinkat a látogatókkal a tér­ség munkaerő-piaci igényeiről és a prognózisok alapján várható változásokról. Lehetőséget teremtünk több szakma gyakorlati be­mutatkozására is.- A képzettség szintje és színvonala meghatáro­zó munkaerő-piaci tényező. Megyénkben a regiszt­rált pályakezdő munkanélküliek közel egyharmada szakképzetlen. A tapasztalat szerint elhelyezkedési esélyeiket leghatékonyabban képzéssel lehet javí­rói, szakmákról, azok követelményeiről, képzési helyekről, lehetőségek­ről. Az érdeklődő pályaválasztó minden olyan in­formációt beszerezhet, amelyek a munkavállaláshoz, álláskere­séshez elengedheteüenül fonto­sak. A munkaügyi szakemberek osztályfőnöki órák keretében, pályaorientációs foglalkozáso­kon, tájékoztató jellegű szülői értekezleteken ismertetik a pá­lyaválasztáshoz szükséges tud­nivalókat. Tanácsadással segítik azokat a fiatalokat, akiknek nincs kialakult pályaelképzelé­se, vagy választásuk helyességé­ről szeretnének meggyőződni. A tapasztalatok azt mutatják: a szolgáltatások és hozzáférhető információk bővülése ellenére is sok fiatal és szüleik sem rendel­keznek a pályaválasztáshoz szükséges ismeretekkel. A többi között ez az egyik oka annak, hogy a választott szakma nem felel meg a munkaerőpiac igényeinek, így munka- nélküliséghez, pályaelhagyáshoz vezet. A megye területére az utóbbi években betelepült foglalkoz­tatók általában magas színvonalú technológiát, modern technikát, fejlett munkakultúrát képvisel­A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségei: Kecskemét: Baja: Kalocsa: 6000 Klapka utca 34. Vez.: Szinyi Károly Tel.: 76/ 486-588, 486-489 Fax: 76/ 486-588 Kiskőrös: 6200 Kossuth u. 40. Vez.: Dobákné Hevér Teréz Tel.: 76/ 461-745 Tel./fax: 76/ 560-162 Kiskunhalas : 6400 Szent Imre u. 12. Vez.: Vilonya Balázs Tel./fax: 77/421-554 6500 Czirfusz u. 13. Vez.: Szmoradszki Endre Tel.: 79/ 520-830, 520-831 Fax: 79-520-830/203 6300 Szent István kir. u. 72. Vez.: Kollár Péter Tel.: 78/ 462-148,46-763 Fax: 78/ 462-148 Bácsalmás: Kunszentmiklós: 6430 Rákóczi u. 34. Vez.: Dr. Pál László Tel.: 79/ 541-040, Tel./fax: 79/541-041 6090 Rákóczi u. 62/a Vez.: Schwarcz Gáspár Tel: 76/ 550-040, 550-041 Fax: 76/ 351-393 Kiskunmajsa: Tiszakécske: 6120 Félegyházi u. 5. Vez.: Szálas Péterné Tel.: 77/ 481-348 Tel./fax: 77/ 481-548 6060 Béke u. 116 Vez.: Németh Margit Tel.: 76/ 441-286 Tel./fax: 76/441-064 nek. Tevékenységük új szakmacsoportok kiala­kítását eredményezi, új igényeket támasztanak. A megyei munkaügyi központ szakemberei gyak­ran tapasztalják, hogy a képzésben részt vevő fiatal előzetes elvárásai és a beiskolázási szak­irány, a képzés tartalma és a munkaerőpiac által kínált lehetőségek nincsenek összhangban. Ez sok esetben visszavezethető a pályaválasztáshoz szükséges ismeretek hiányára. Kik a kiállítók? » Felsőoktatási intézmények «*• Középiskolák «*• Iskolarendszeren kívüli képzéssel foglalkozók «■ A szakképzés feltételeit biztosító munkáltatók «*• A rendezvényen jelen lesz a munkaügyi köz­pont teljes humánszolgáltatási eszköztára. «*■ Be­mutatjuk a pályaorientációt és pályaválasztást se­gítő valamennyi szolgáltatásunkat. «■ Lehetőséget kínálunk különböző pályaválasztást segítő tesz­tek kitöltésére. >*• A látogatók használhatják szá­mítógépes eszköztárunkat érdeklődésük, képes­ségeik felmérésére. «• A Foglakoztatási Informá­ciós Tanácsadóban, álláskereső klubjainkban, il­letve kirendeltségeinken dolgozó munka- és pá­lyatanácsadó kollégáink az egyéni igényekhez igazodó tanácsadást végeznek. «*• Rehabilitációs tanácsadást nyújtunk az egészségügyi problé­mákkal küzdő fiataloknak a megfelelő szakma- választáshoz. «■ Szakmabemutatókat tartunk, filmvetítéssel egybekötve. A kiállítások helye és ideje: KECSKEMÉT: Erdei Ferenc Művelődési Központ 2002. október 10-12. KISKUNHALAS: II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2002. október 17. BAJA: HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Bajai Intézménye 2002. október 30. KISKŐRÖS: Városi Sportcsarnok 2002. november 6. A kiállítások 9 és 17 óra között látogathatók a kecskeméti rendezvény zárónapja kivételével, ahol október 12-én, szombaton 14 órakor fejeződik be a kiállítás.

Next

/
Thumbnails
Contents