Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-17 / 114. szám

2002. Május 17., péntek MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal Igazgatóváltás az ÁMK-ban Kunszentmiklós Augusztus l-jétől új igazgató­ja lesz a kunszentmiklósi Ál­talános és Művelődési Köz­pontnak. A város legnagyobb intézménye az ÁMK. Igazgatójának, Molnár Péternének július 31-én lejár a megbízása. E posztra a közel­múltban pályázatot írt ki az ön- kormányzat. A felhívásra hárman jelentkeztek.A tegnapi képviselő- testületi ülés egyik napirendje volt a pályázatok elbírálása. Mózes Ernő polgármester be­jelentette, hogy az egyik pályázó visszalépett. A tegnapi „ringben” ketten maradtak. A jelenlegi igaz­gatónő és Horváth Tibor, aki Kunpeszéren igazgató. Termé­szetesen mindketten lehetőséget kaptak a pályázatuk szóbeli ki­egészítésére. Ezután a képviselő­ké lett volna a szó. A viszonyla­gos csendet a polgármester törte meg, mintegy véleménynyilvání­tásra sarkallta a városatyákat. Közülük volt is, akinek ez nem tetszett. Előtte elhang­zott a kérés, hogy vegyék fi­gyelembe a tantestület döntését, amely Molnár Péterné javára szólt. Az oktatási bizottság pedig mindkét pályázatot alkal­masnak találta. Végül megszavazták, hogy tit­kos szavazással döntsön a testü­let. A napirend fél három tájt kez­dődött, s 17 órakor hallhatták a jelenlévők: a 12 érvényes szava­zatból Molnár Péterné 4, Horváth Tibor 8-at kapott. Tehát ez év augusztus elsejé­től a jelenlegi kunpeszéri iskola- igazgató vezeti majd a kunszent­miklósi ÁMK-t. Horváth Tibor 34 éves, 11 esz­tendeje iskolaigazgató. PULAI SÁRA Többen voltak a zsarolók Izsák Most már két személyt gyanúsít a rendőrség azzal, hogy tavaly de­cemberben elvették egy izsáki férfi négyhektáros erdőjét, vala­mint további 500 ezer forintot kö­veteltek tőle. A korábban elfogott B. I. mellé most egy másik kecs­keméti férfi is őrizetbe került. A rendőrségi tájékoztatás sze­rint a 45 éves N. R. is részt vett abban a zsarolási ügyben, ame­lyikben május 14-én sikerült el­fogni az egyik gyanúsítottat egy pénzátadáson. A beavatkozó al­osztály munkatársai akkor csap­tak le B. I.-re, amikor át akarta venni a megzsarolt férfitől a fél­millió forintot. Az ügy 2001 de­cemberében kezdődött, amikor egy izsáki lakos fát vett egy szol­noki cégtől, de nem fizette ki a 2 millió forintos vételárat. Ezt a tar­tozást vette meg B. I., és be akar­ta hajtani a pénzét. Első lépésben megfenyegették, majd arra kény­szerítették az izsáki férfit, hogy a közel 4 hektárnyi, Kiskunhalas közelében lévő erdőjét adja át. Ezután további 500 ezer forintot követeltek tőle. A pénzátadásról a sértett értesítette a rendőrséget, így sikerült elfogni az egyik gya­núsítottat. MUNKATÁRSUNKTÓL Pünkösdi koncertezők Kalocsa Hagyomány, hogy pünkösdhét­főn benépesül a művelődési ház udvara. Apropóját egy találkozó adja, amely a kalocsai és kör­nyékbeli fúvószenekaroknak biz­tosit fellépési lehetőséget. Május 20-án délután 4 órakor idén kilencedik alkalommal gyűl­nek össze a kalocsai és környék­beli fúvósegyüttesek egy kis örömzenélésre. A rendezvény célja, hogy a vá­rosban és a környékén működő zenekaroknak és szólistáknak fellépési, az ifjúsági zenekarok­nak pedig bemutatkozási lehető­séget biztosítson. ___________________Gazdasarok__________________ M ost ne metsszük a diófát! Téved az, aki úgy gondolja: a dió­fának nincsenek betegségei. Kert­jeinkben általában egy-egy diófa van, így ritkán fordulnak elő a be­tegségek. Ott azonban, ahol dió­fasorok vannak a gyümölcsösök szélén, vagy az utak mentén, gyakori a baktériumos levél- és termésfoltosság, a gnomóniás le­vélfoltosság és a nektriás ágrák. A kártevők közül a diófát is megtá­madják a levéltetvek, az alma­moly és a szövőlepkék. Célszerű a diófákat az alma- és körtefák permetezésével egyidejűleg ke­zelésben részesítenünk, hogy megelőzzük a kártételt és a kárte­vőkkel terjedő betegségek kiala­kítását. Ritkán éri komoly fagy­kár az idős diófákat. Tavasszal te­hát nem kell metszeni, csupán el­távolítani az elszáradt, a sérült és az esetleg beteg ágakat. Ha elsű­rűsödött a diófa lombozata, a friss hajtásokat úgy ritkítsuk meg, hogy minél kisebb sebet ejt­sünk. Vastagabb ágak eltávolítá­sa esetén feltétlenül használjunk a szaküzletekben kapható sebke­nőcsöt. Faiskoláink rendszerint oltott diócsemetéket hoznak for­galomba. A nemes fajtákat a ná­lunk szintén őshonos feketedióra vagy a közönséges diómagoncra szemzik. Ezek az oltványok ki­sebb koronát nevelnek, de már a 3-4. évben termőre fordulnak és gyümölcsei biztosan fajtaazono­sak lesznek. Ezt a magcsemeték­nél nem lehet előre tudni, azon­kívül az utóbbiak 10-12 év múlva hozzák első terméseiket. Kezdet­ben a diócsemetéket kizárólag té­len, alakító metszésben kell ré­szesíteni. Ha a fákat tavasszal metszenénk, akkor a sebekből kicsordulnának a nedvek, me­lyek nehezen száradnak és kor- hadást indíthatnak meg, vagy el­fertőződhetnek a sebhelyek. Au­gusztusban van az ideje a ritkító metszésnek, mert ekkor a legki­sebb a gyökérnyomás, és a nyílt sebeken keresztül a legkevesebb légveszteséget szenvedi a fa. Le­vágni, lefűrészelni augusztus fo­lyamán szabad még az elfagyott, lekopaszodott, de még élő vesz- szőket is. A fiatal hajtásokon elő­fordulhatnak a késő tavaszi fa­gyok által okozott károk, különö­sen a nővirágokban. Idén ebből kifolyólag valamivel kevesebb diótermésre számíthatunk, mint tavaly. Egy egészséges, jól fejlett diófa 30-40 kilogramm termést ad és 80-100 évig él. Legismer­tebb fajtái az Alsószentiváni 117, a Fertődi 1, a Milotai 10 és a Tiszacsécsei 83. Ne dobjuk a dió­fa lombját a komposztba, mert a benne levő juglandin vegyület akadályozza a talaj mikroorga­nizmusainak életét. Így a dió és a vadgesztenye lombját inkább égessük el. ___________________■ O lajügyben érintettek a vámosok Vesztegetéssel vádolják a kiskőrösi vámhiva­tal volt vezetőit. Nevük a parlamenti olajvallo­másban is szerepel. Kiskörös Az ügy roppant érdekesen indult. 2000 júniusá­ban kábítószerrel visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt vettek őrizetbe Kecskeméten egy szegedi férfit. Az ország ebben az időben a júni­us 8-i parlamenti olajvallomás lázában égett, bár a koronatanú személyéről csak annyit lehe­tett tudni, hogy soltvadkerti. A Kecskeméten le­tartóztatott szegedi férfi valószínűleg jól sejtet­te, hogy neve szerepel az olajvallomásban, ezért az előzetes letartóztatásban egy tizenöt oldalas, kézzel írott feljegyzést készített, amelyet a me­gyei rendőrfőkapitány továbbított a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatalához. A férfi önval­lomása tovább erősítette a Nógrádi-féle jegyző­könyvet, amelyet július 17-én hozott nyilvános­ságra a parlamenti vizsgálóbizottság. A kecske­méti fogdán készült feljegyzés szerint a férfi te­vékeny egykori „olajos” vállalkozó volt, és rész­letesen beszámolt a jövedéki törvény kijátszásá­nak egyik, általuk végzett módjáról. A letartóz­tatott férfit, üzlettársait, és az általa megneve­zett hivatalos személyeket a Fővárosi Ügyészsé­gi Nyomozóhivatal munkatársai több alkalom­mal kihallgatták. Ennek a vizsgálatnak az ered­ményeként született meg az a vádirat, amely alapján szerdán a kiskőrösi bíróságon megkez­dődött a városi vámhivatal volt vezetőinek bün­tetőpere. A szabadlábon védekező Narancsik Pétert, volt kiskőrösi vámparancsnokot és he­lyettesét, Cs. Bélát, valamint T. Gábort, a hivatal jövedéki alosztályvezetőjét vezető beosztású személy által elkövetett vesztegetés bűntettével ^s egyéb bűncselekmények el­követésével vádolják. Az ügyészség szerint 1995 és 1996 között csaknem tizen­ötmillió liter import petróleum vámolásakor a hivatal elmu­lasztotta a szállítmányok ikta­tását, a mintavételt, és annak ellenőrzését, hogy azt fogyasz- tásiadó-mentes adalékalapa- nyag előállítására, vagy pedig adóköteles üzemanyagként használták-e fel. A nagy mennyiségű petróleumot a Lasting System Kft., valamint a Dunastore Kft. hozta be Szlová­kiából és Ausztriából Magyarországra. A cégek az import során a fogyasztói adó megfizetése alól mentességet kértek. Kérelmüket azzal indo­kolták: az adóköteles petróleumot gépjármű­üzemeltetési adalék alapanyagaként kívánják felhasználni. Ez pedig nem fogyasztóiadó-köte- les termék volt abban az időben. A petróleum­ból azonban több esetben nem lett előállítva adalékanyag, hanem egy rendkívül csekély ke­verési aránnyal lényegében gépjármű-üzem­anyagot állítottak elő belőle, és így hozták ke­reskedelmi forgalomba. A vád szerint a kiskőrö­si vámhivatal vezetői a „mulasztásokért” rend­szeres juttatásban részesültek a cégek tulajdo­nosaitól, illetve a szállítmányok finanszírozói­tól. A vallomások szerint a kenőpénzek nagysá­ga literenként egy forint és ötven fillér között mozgott, de az egyéb juttatásban személyautók és nagyobb szeszesital-adományok is szerepel­nek. A perben rengeteg környékbeli vállalkozót idézett meg tanúként a bíróság. A nevek leg­többje szerepel a Nógrádi Zsolt-féle parlamenti jegyzőkönyvben. RAJNAI ATTILA Balesetek, bűnügyek Fiatal támadt idősre Egy 16 éves fiú, kétezer forintot vett el egy fajszi férfitől miután kicsavarta annak kezét. Az eset május 11-én este történt Faj- szon, a Ságvári utcában. A sér­tett könnyű sérülést szenvedett, de csak három nappal később tett feljelentést. A kalocsai rendőröknek így is sikerült el­fogniuk H. J.-f. A gyanúsított vallomást tett, és a kár is meg­térült. Ezek után az ügyészség nem látta szükségesnek, hogy a fiatal fiút őrizetbe vegyék. Elle­ne szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás rablás alapos gyanúja miatt. CSOKIT LOPOTT. Két doboz csokoládé miatt került őrizetbe egy fiatalember a kecskeméti rendőrkapitányságon. D. P.-t a biztonsági őr fogta el, amikor május 15-én késő este a Kaffka Margit utcában, az egyik kft. te­lephelyén lévő raktárépületből 96 darab Balaton szeletet akart elvinni. A járőrök megérkezésé­ig az őr a helyszínen tartotta a gyanúsítottat. ELADOTT SZŐNYEGEK. Több mint 540 ezer forint kárt okozott egy borsodivánkai férfi munkaadójának, amikor a rábí­zott szőnyegek árával nem szá­molt el. A kecskeméti rendőrka­pitányságon a lakiteleki kft. ügyvezető igazgatója tett felje­lentést a 46 éves B. S. ellen, mert a férfi a 2001. november és 2002. február között nem fi­zette ki a szőnyegek ellenérték­ét. B. S. ellen sikkasztás miatt indult meg az eljárás. _________■ Kö zlekedés ALKOTÓTÁBOR. A keceli Bozsó János alkotótábor művészei ma fejezik be utolsó alkotásaikat. A tava­szi Kecelt bemutató festményeket a közönség a június végi aratófesztivál idején állítják ki a művelődési házban. A felvételen az alkotók balról: Mártonfi Benke Márta, Seres János, Mihályfi Mária, Walter Gábor, Balogh Gyula és Lőrincz Ferenc.________________________________________________ fotó: barta zsolt K ázyúznak az 51-es főút 163. és 169., illetve az 53-as főút 65. és 75. km-szelvénye között. Kecelen dolgoznak még a kör­forgalmi csomóponton, ezért itt félpályás útzárra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma Bátmonostor, Csátalja, Dusnok, Bócsa, Solt- vadkert, Kiskunhalas és Kecske­mét lakott területén számíthat­nak a gépjárművezetők radarel­lenőrzésre. ■ Fékezett, mégis elütötte Kiskunhalas Kedden napközben, a kiskun- halasi Tó utcában egy súlyos sérüléses gázolás történt. T. L. 60 éves kisszállási lakos le­parkolt egy rakodógéppel, majd kiszállt és figyelmetlenül átha­ladt az úton. A tőle jobbról érke­ző Renault Thalia, melyet K. J. 46 éves kiskunhalasi lakos vezetett, már hiába fékezett, nem tudott megállni, s elgázolta a kisszállási gyalogost, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A gépjárműben ke­letkezett kár 50 ezer forint - tud­tuk meg Farkasné Wodring Zsu­zsanna főhadnagytól, a kiskun- halasi rendőrkapitányság sajtóre­ferensétől. B. E. JMU RAS* Szövetkezet LAKÁSOK AZONNALI BEKÖLTÖZÉSSEL, 250 EZER FT/NM-TŐL... BUDAPEST XIV. KERÜLET, ILKA U. 17. Üzletek, garázsok eladók és bérbeadók. Állami támogatások igénybe vehetők. Tel.: 06 (20) 93-94-523, 06 (23) 508-705 HAUMAíi SZÖVI?TKÍt/ETI ÉRTÉKPAPÍR A BAUMAG SZÖVETKEZET AJÁNLATA TAGJAINAK NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig 3 MFt-6.99 MFt-ig 7 millió ft-tól 1 hónap® évi 10.5%jfg(g( évl 10-5% It <*vl 10.5% | 2 hónap évi 11% évi 11.5% évi 12% 3 hónap évi 12% évi 12.5% évi 13% 4 hónap évi 12.5% évi 13% évi 13.5% 3-12 hónap évi ||% évi 13.3% «1 évi 14% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., L emelet. Tel.: 06 (79) 522-261 2700 Cegléd, Kossuth tér 6. TeL: 06 (53) 314-235 Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! WEB: http://szovetkezet.baumag.liu • E-maiL szovetkezet@bauimig.liu

Next

/
Thumbnails
Contents