Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

2002. május 9. 7 ÜZLETKÖZPONT Rendületlenül már több mint tíz éve Az építőipari tervezéssel és kivitelezéssel fő- vállalkozás formájában foglalkozó kecskeméti székhelyű MT-BAU Kft. több alkalommal - fő­leg benzinkutak kivitelezésében - dolgozott már együtt a Noszlopy Gáspár park „újjászü­letését" elindító Consol Trade Kft.-vel. E hosz- szú ideje tartó korrekt munkakapcsolat nyo­mán a városképi szempontból is különös hangsúllyal bíró beruházásban az MT-BAU- nak jelentős szerep jutott. Elsőként a Shell üzemanyagtöltő állomás keze­lőépületének kivitelezését végezte el a társaság, majd a Háry Üzletház építése következett. Mint azt Márton László ügyvezetőtől megtudtuk, az MT-BAU több részletben, szakmacsoportonként pályázta meg a feladatokat. Ennek eredményeként a komplett építőmesteri munkákat, azaz az alapo­zást, a szerkezetépítést, a kőműves munkákat, va­lamint a homlokzatképzést végezte a társaság.- Az első ütemben elkészült a Penny Market, valamint a hozzá kapcsolódó kisebb üzletek, és a Háry Étterem - emlékeztet Márton László. - A kivitelezés rövid határideje miatt rendkívül feszí­tett ütemben kellett dolgoznunk, de természete­sen teljesítettük a vállalt határidőt. Mindig öröm egy építőipari vállalkozás számára, ha saját váro­sában kap lehetőséget a bizonyításra. így van ez a mi esetünkben is. A Háry Üzletközpont és a hozzá kapcsolódó beruházások Kecskemét mél­tatlanul elhanyagolt övezetébe leheltek új életet, így társaságunk is büszke arra, hogy részesei le­hettünk ennek a vállalásnak.- Bár az MT-BAU neve üzletházak, családi házak, autószalonok, csarnokok és benzinkutak megvalósítása kapcsán is gyakran elhangzik, tevékenységük fontos részét képezi a saját érté- kesítésű társasházak kivitelezése.- Jelenleg Kecskeméten a Mátyás király kör­úton egy hat lakásos, a Kápolna utcán pedig egy 14 lakásos társasház építésén dolgozunk, s két hó­napon belül szeretnénk megkezdeni a Csongrádi út-Sarkantyú utca sarkán egy 40 lakásos társasház építésének munkálatait is. Ez utóbbi átadását a jö­vő tavasszal tervezzük.- Kecskeméten túl a megye más pontjain is jelen van az MT-BAU Kft. Milyen aktuális fel­adatokról lehet beszámolni?- Cegléden az önkormányzat megbízásából épí­tünk egy 16 lakásos társasházat, továbbá előkészí­tés alatt áll a ceglédi termál projekt konyha-étte­rem épületeinek és néhány kisebb csarnok kivite­lezése Kecskeméten és Kiskőrösön.- Az MT-BAU 1991-es alakulása óta stabil szereplője a megye építőiparának. Ez a tény már önmagában is jelzi, hogy képesek voltak rugalmasan alkalmazkodni a gazdasági élet változásaihoz, lépést tudtak tartani a mind igényesebb megrendelői elvárásokkal. Ho­gyan tükröződik mindez a társaság üzletfilo­zófiájában?- Az MT-BAU magánszemélyek társaságaként alakult, s abban már a kezdetekben is egyetértet­tünk, hogy hosszú távon szeretnénk gondolkodni. Mindvégig arra törekedtünk, hogy munkánk minő­sége maradéktalanul megfeleljen a megrendelők elvárásainak. Ennek érdekében vezettük be az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszert is. Munka­társaink jól képzettek, jelentős részben felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A tervezési munkák tetemes részét a cég saját tervezőcsoportja látja el. Mivel szerettük volna, hogy ez az igényesség a tár­saság imázsában, külsőségeiben is tükröződjék, a múlt év őszén átköltöztünk az általunk épített tár­sasházba, ahol „testre szabott”, a kor követelmé­nyeinek megfelelő irodát alakítottunk ki. MT Bau Kft. Kecskemét, Klapka u. 7. Tel.: 76/486-700 Fax: 76/418-690 MT-BAU Klímatechnika felsőfokon A Kodály tér reprezentatív épület- együttesének kivitelezésében je­lentős feladatot kapott a kecske­méti székhelyű SZ & S PLUS Klímatechnika Kft. is. Az 1993-as megalakulása óta dinamikusan fejlődő társaság végezte az épület összes helyiségének - üzletek, or­vosi rendelők, Háry Étterem kli- matizálását, illetve légtechnikai szerelését, a Penny Market és a Háry Hotel kivételével. Munká­juk során split- és multisplit rend­szerű berendezéseket is beépítet­tek. A split kiima osztott rendsze­rű, külön kültéri és beltéri egység­gel rendelkező klímaberendezés, melynek egységei teljesen függet­lenek egymástól, külön-külön ve­zérelhetők, alkalmasak a belső le­vegő forgatására, a helyiségek belső hőmérsékletét pedig infra- táwezérlő segítségével biztosít­ják. Minden üzelethelyiségnek saját vezérlése van. A multisplit berendezés esetében egy kültéri egységre több beltéri kapcsolha­tó, melyek mindegyike ugyan­csak egymástól függetlenül mű­ködtethető. Ez a megoldás költ­ségkímélő, és bármely használó­nál történő meghibásodás esetén kisebb gondot jelent, mint más technikák alkalmazása. Az SZ & S PLUS Kft. szakterü­letének több világhírű cégével működik együtt sikeresen, és hosszú távon. 1995-ben például a SANYO klímaberendezéseinek márkaszervize lett a társaság, 1999 óta pedig az amerikai McQuay szervizbázisa. 2000-ben elnyerték a Legjobb magyaror­szági McQuay-partner címet. Az évek óta biztos háttérrel rendelke­ző vállalkozást egyre több tervező cég kéri fel hűtés- és légtechnikai feladatok megoldására. Egyaránt ellátnak fő- és alvállalkozói fel­adatokat, és Kecskemét számos ismert cégével, például a Baustarral, a Comfort 2000-rel, a Termonívóval és a Piramis Kft.- vel is kiváló kapcsolatot alakítot­tak ki. Sz & S PLUS Klímatechnika Kft. 6000 Kecskemét, Bercsényi u. 11. Tcl./fax: 76/506-534, 506-533 E-mail: szsplus@axelero.hu SZOKI TEX Exkluzív lakástextil- és függönystúdió Függönyö dekoranyagok és kellékek Függönyy^rrás, karnisszerelés, tervezés|-Éivitelezés teljes körűfj&zolgáltatá Kecskemét Tel./fax: 76/ e-mail: szoljfti Nyitva tar Szombat: 9tf Isselényi u. 1-577 x@axelero.hu tétfő- péntek: óráig SZÖKI-TŐX-18 AMHnfl Korszerűség és energiatakarékosság A Noszlopy parkot érintő komplex beruházás elektro­mos hálózatát - a benzinkúttal elkezdődően egészen a szállodáig - a GÖRBAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. építette ki. A Háry Hotelben és az üzletközpont fejépü­letében nemcsak a villanyszerelési munkálatokat végez­te el a társaság, itt a cég kiváló szakemberei készítették el a villamossági terveket is - tudtuk meg Görög Sán­dortól, a kft. szaktanácsadójától.- Nagy kihívást jelentett ez a munka számunkra, hiszen ez a nagy volumenű beruházás hozzájárult Kecskemét egyik kulcsfontosságú városrészé­nek megújulásához, megszé- püléséhez is. 1998-99-ben a SHELL benzinkút megépíté­sével kezdődött el a munka, amelyben már mi is részt vet­tünk. Később, a második ütemben - a Penny és a fej­épület: az orvosi rendelők, üzletek kialakításakor - is mi voltunk a villamos hálózat ki­vitelezői, majd a harmadik ütemben, a Háry Hotelben is mi szereltük be a villamosára­mot. Mindenben igazodtunk a tulajdonos elképzeléseihez, a korszerűség és az energiata­karékosság jegyében - az üzemeltetők legfontosabb igényeihez mérten - közösen választottuk ki a világítóbe­rendezéseket is. Természete­sen ügyeltünk arra is, hogy a lámpák esztétikailag is töké­letes harmóniában legyenek az épület berendezésével, hangulatával. Törekedtünk arra, hogy minél több jó mi­nőségű magyar terméket épít­sünk be, hiszen ezek felveszik a versenyt bármelyik drága külföldi márkával. Cégünk te­vékenységi körébe tartozik a generálkivitelezés, épületek villanyszerelése, villamos érintésvédelmi, biztonság- technikai tűzvédelmi és szab­ványossági felülvizsgálat. Je­lenleg 10 szakképzett dolgo­zót alkalmazunk, közülük né­gyen látja el a generálkivitele­zés legvégső fázisainak mun­káit. A kft. állandó alvállalko­zójaként Csontos Kálmán ügyvezető igazgató irányítá­sával, 10 fős megbízható vil­lanyszerelőkből álló szakem­bergárdával most is a Feszkó Kft. segítette a kivitelezési munkákat.- Elégedettek-e a végered­ménnyel? — Minden szempontból csak dicsérni tudjuk a nemrég befejeződött beruházás ered­ményét, örömünkre szolgált, hogy a tulajdonos a mi mun­kánkkal is rendkívül elége­dett volt - mondta Kovács Tamás, a GÖRBAU Kft. ügy­vezető igazgatója. - Bízunk abban, hogy a jövőben több hasonlóan jelentős beruhá­zásban is részt vehetünk. Egy-két előszerződést már most megkötöttünk. Remé­nyeink szerint mi végezzük majd a hetényi üzemanyag­tároló és a laktanya elektro­mos rendszerének felújítását és az ehhez kapcsolódó kő­műves- és festőmunkákat is. GÖRBAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. 6000 Kecskemét, Izsáki út 2. Tel/fax: 504-872, 504-873 Minőség és megbízhatóság A Dominó Építőipari Kft. igényességének, megbízhatóságának és szakmai hozzáértésé­nek köszönhetően az azonos profilú cégek kö­zött megyénkben vezető szerepet tölt be, de szakmai körökben országos szinten is ismerik és elismerik tevékenységét. A cég működési te­rülete országos, munkáinak nagy részét Buda­pesten és Kecskeméten végzi. Alvállalkozóként szinte minden nagyobb építőipari cégnek dol­goztak már, legtöbbel ezek közül hosszú távú artneri kapcsolatban állnak. Mivel a minőségi övetelményekből nem engednek, a határidő­ket mindig pontosan betartják, megbízóiknak pedig kivaló szakmai tanácsokat nyújtanak mind az anyagválasztásban, mind a megfelelő technológia kiválasztásában, megrendeléseik mintegy 80%-át régi partnereik adják. Ezek közé tartozik a Consol Trade is, amelynek megbízásából a cég részt vett a Noszlopy park üzletközpontjának beruházásában is - tudtuk meg Nagy Sándor ügyvezető igazgatótól.- Magántulajdonú vállalkozásként működő cégünk tízéves szakmai múltra tekinthet vissza. Szakipari munkák kivitelezésére szakosodtunk. Kecskeméten, a Mindszenti körút 12. szám alatt található telephe­lyünk, ahol burkolóanyagok értékesítésével is fog­lalkozunk. Az építőipari kivitelezésen belül főként hidegburkolatok, melegpadlók, festő-mázoló­tapétázó munkák és homlokzati szigetelések kivite­lezésével foglalkozunk. A 2001. évben a cég árbevé­tele 483 millió forint értéket tett ki, 70%-ban kivite­lezői, 30%-ban kereskedelmi tevékenysége eredmé­nyeként. Büszkék vagyunk arra, hogy tavaly az egyik vezető olasz kerámiagyár, a MARAZZI leg­nagyobb forgalmat lebonyolító magyar partnere let­tünk. Cégünk kivitelezéseit és az értékesítés folya­matát az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer sze­rint végzi. Eddigi eredményeinket nagyban köszön­hetjük azoknak a munkatársainknak, akik hosszú évek óta dolgoznak cégünk sikeréért.- Hogyan kapcsolódtak be a Noszlopy park komplex beruházásának kivitelezési munkáiba?-A Consol Trade Kft.-vel régóta szoros és sike­res kapcsolatban állunk, Fábián János eddigi vál­lalkozásaiban folyamatosan részt vett a DOMINÓ Kft. is. A beruházó minden esetben nagyon elége­dett volt cégünk színvonalas munkájával, ezért is kaptunk megbízást arra, hogy készítsük el a Noszlopy park teljes üzletközpontjának és a nem­rég elkészült szállodának hidegburkolatát, sző­nyegpadlóját, és végezzük el a festő, tapétázó munkákat is. A kivitelezés legfőbb szempontja most is az igényes megjelenés és a gazdaságosság volt. Ennek jegyében Fábián János elképzelései­hez igazodva és a mi javaslatainkat figyelembe vé­ve - közösen választottuk ki az anyagokat és az al­kalmazott technológiát.- Milyen jelentős kecskeméti beruházásokban vett részt a DOMINÓ Kft. a közelmúltban?- Cégünk számos igényes kivitelű, nagy szakmai tudást igénylő munka megvalósításában vett részt. Ezek nagy részét Budapesten, Kecskeméten és a hírős város környékén végeztük jól képzett, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező irányító és szak­munkás gárdánkkal. A kft. 35 alkalmazottal dolgo­zik, ezt a létszámot 70-80 főre tudjuk bővíteni ál­landó minősített partnereink segítségével. Kecske­méten mi végeztük el a Volskwagen autószalon, a Piramis Passage, a Szalag üzletház, az Alföld Áru­ház, a Budapest Bank, a Phoenix Mecano, Microsystem Irodaház, a Technik park Heliport és számos más épület kivitelezésének szakipari mun­káit. A megyén kívül dolgoztunk a Szeged Plaza, a Mamut II. üzletközpont, az ELTE déli tömb, vala­mint Röszke határátkelő kivitelezésének szakipari munkáin.- Jelenleg milyen munkáik vannak folyamat­ban, és miket valósítanak meg a közeljövőben ? Budapesten egy 240 lakásos épület, a Gre­sham-palota, a XII. kerületi városháza, a IX. kerü­leti APEH székház burkoló munkáit készítjük, Kecskeméten pedig a PIRAMIS Kft. Jókai utcai la­kásainak kivitelezésén dolgozunk. Készülünk a soltvadkerti művelődési ház, a kecskeméti Informa­tikai Intézet és az üllői Auchan központ kivitelezé­sére.- Milyen céljaik vannak az idei évre nézve?- Ebben az évben a kivitelező tevékenységünk szinten tartása mellett a burkolóanyag kis- és nagy­kereskedelmi tevékenységünket szeretnénk jelentő­sen fejleszteni, burkolóanyag üzletünk termékvá­lasztékának bővítésével és viszonteladói hálóza­tunk kiépítésével. DOMINÓ ÉPÍTŐIPARI KFT. 6000 Kecskemét, Mindszenti út 12. Tel: 76/501-475, Fax: 76/501-471

Next

/
Thumbnails
Contents