Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-15 / 266. szám
2001. November 15., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal FAÜLTETÉS. A kunszentmiklósi Kovács család tagjai Szabadszálláson ültetik a gyümölcsfákat. A körte-, az alma-, a ringlószilva, a ko- paszbarack-csemeték tegnap kerültek a talajba. fotó: p. s. Szocialista színekben indul a vadászpilóta Kecskemét Vári Gyulát, a háromszoros világbajnok vadászpilótát indítja az MSZP a jövő tavaszi országgyűlési képviselő választásokon a Bács-Kiskun megyei 2. számú körzetben Kecskeméten. A hírt tegnap a párt sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc országos alelnök jelentette be. Lapunk kérdésére az ismert vadászpilóta elmondta: hosszú mérlegelés után döntött úgy, hogy képviselőjelölt lesz. - Alapvetően baloldali érzelmű személy vagyok, ezért fogadtam el a szocialisták felkérését - mondotta Vári Gyula. - Szándékomat jeleztem parancsnokaimnál. Kértem, hogy szerdától szolgálati jogviszonyomat szüneteltessék egészen a választások eredményeinek hivatalos kihirdetéséig. Az ismert vadászpilóta 16 éve szolgál a hadseregben, több mint 10 éve Kecskeméten él. Politikai programjáról nem beszélt, azonban megjegyezte: konkrét elképzelései vannak arról, hogy mit tud tenni Kecskemétért, s a honvédségért megválasztása esetén. Ahhoz, hogy Vári Gyula szocialista színekben indulhasson, Szűcs Tibor kecskeméti pártelnöknek kellett lemondania a jelöltségtől. Vári az ismert politikus döntését gesztus értékű lépésként értékelte. Mint mondotta: néha nagyobb dolog nemet, mint igent mondani. Kérdésünkre, hogy belép-e az MSZP-be, a pilóta annyit mondott: felkérést még nem kapott. ________babja zsolt M egégtek az állatok A bevonulok letették az esküt Az Alföldi Kiképző Központba az elmúlt két nap alatt több mint 1400 fiatalember vonult be. Már az eskütételen is túl vannak. Szabad- szálláson ez volt a 17. bevonulási ciklus, s egyben az utolsó, amely 9 hónapos katonai szolgálatra szól. Szabadszállás Horváth Balázs törzsfőnökkel beszélgettünk.- Mennyire „hadrafoghatók” a legények?- Dr. Boda László és dr. Bencsura Imre orvos alezredes, illetve ezredes nagy tapasztalattal vizsgálja itt azokat, akik még innen is «szakoznának. A bevonuló állomány 4-5 százaléka jelentkezik náluk. Ők azok, akikkel a sorozás óta történt valami, s általában friss szakorvosi lelettel jönnek. Kovácsné Kósa Márta pszichológus is megerősíti: kisebb százalékban vannak, akik pszichiátriai okra hivatakoznak. Legtöbbjüknél súlyos családi problémák derülnek ki. De jött most láthatóan is igaz történettel egy fiatalember, akit szőlőkaróval helybenhagytak, s ideiglenesen haza lett küldve. Bár ő ezt nem akarta. Persze találkozunk olyanokkal^ akik „három szájjal” mondanák a kifogásokat. Érdekes, hogy most több mint kéttucatnyian csak itt jelezték - holott korábban más helyeken is megtehették volna -, hogy alternatív szolgálatot vállalnak. Az pedig szinte valamennyi bevonulóra igaz, hogy nagyszámú hozzátartozó kíséri el. Sőt különösen érdeklődnek az itteni élet iránt. Már természetes, hogy megnézik a körleteket, a felszereléseket, s különféle tájékoztatókat hallhatnak, láthatnak. HORVÁTH BALÁZS alezredes 1957-ben, Nagykőrösön született. 1980-ban a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán, 1990-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián végzett. 1980-ban került Szabad- szállásra, századparancsnoki beosztásba. 1993 óta a kiképzőközpont törzsfőnöke. Nős, két gyermek édesapja.- A jövő évtől hat hónapos lesz a katonai szolgálat. Ez milyen változtatásokat igényel, s itt eredményes volt-e a hivatásos katonai szolgálatra szóló országos toborzó?- Márciusban lesz a következő bevonulás. Jövőre tehát már évi öt, azt követően hat alkalommal történik bevonulás. Ez év végéig megkapjuk az új kiképzési programokat. Februárban a teljes tiszti, tiszthelyettesi és sorállomány részére többnapos, alapos és mindenre kiterjedő módszertani foglalkozás lesz. Gyakorlatilag a képzési tárgykörök nem változnak, csak az idő lesz rövidebb. Két hónapot töltenek itt az újoncok, akik úgynevezett kötelék jellegű képzést kapnak, majd négy hónapot a végleges szervezetüknél lesznek. A hivatásos állományra vonatkozó toborzó pedig eredményes. Már többszörös a túljelentkezés, sőt legtöbbjük nő - tájékoztatott a törzsfőnök. A bevonuláson ott volt Papp Miklós ezredes is, a kiképzőközpont parancsnoka, aki hosszabb ideig tanulmányait végzi. Ám ettől eltekintve a jelentős eseményeken, a kiemelt feladatoknál jelen van. PULAI SÁRA Cégét károsította a díjbeszedő Hamis volt a plomba, egy évig nem fizettek a gázért Kecskemét Az adatok szerint több mint egy évig ingyen kapta a gázt a kecskeméti Ősz utca egyik lakóházának lakója. Ezzel több mint 360 ezer forint kárt okozott a Dégáz Rt.-nek. A gázórát azonban a cég volt alkalmazottja, az egyik gázóra-leolvasó állította át - anyagi ellenszolgáltatás fejében - még 1999- ben. A lopási ügyben akkor kezdtek nyomozni a kecskeméti rendőrkapitányság munkatársai, amikor kiderült, hogy az Ősz utca egyik lakóházában lopják a gázt. A Dégáz Rt.-hez lakossági bejelentés útján jutott el a hír. A kecskeméti kirendeltség vezetője idén márciusban tett feljelentést és rendelte el, hogy szakemberek a helyszínen ellenőrizzék le a gázmérőt. Kiderült, hogy az 1999-ben díjbeszedőként és nagyfogyasztói ellenőrként dolgozó M. 1. a gázóra számlálóművét lezáró plombát anyagi ellenszolgáltatás fejében eltávolította, az óra számlálóját visszaállította, majd a szabványnak nem megfelelő saját plombát tett fel az eredeti helyett. Ezek alapján több mint egy évig fizetés nélkül jutott hozzá az a személy a gázhoz, aki megbízta a volt díjbeszedőt a munkával. A gázszolgáltatónak így több mint 367 ezer forint kára keletkezett. A kecskeméti kirendeltségen megtudtuk, nem ritka az ilyen eset. A cég ebben az esztendőben több mint kétezer lakásban ellenőrizte a gázórát, és sajnos találkoztak az ellenőrök hasonló esetekkel. A helyszínen vizsgálódó szakemberek nem tudják megállapítani, hogy pontosan mennyi ideje lopták a gázt a cégtől, így lehet, hogy ebben az esetben is nagyobb a kárt mint ami a rendőrségi jelentésben szerepel. Az Ősz utcai lakóházban élő egyik lakástulajdonos a helyszíni vizsgálat után néhány nappal kiegyenlítette a tartó-. zást. Feltételezhető, hogy ő adott megbízást a volt díjbeszedőnek. A rendőrség lopás alapos gyanújával őrizetbe vette a volt munkatársat, M. I.-t - tudtuk meg Hortobágyi Istvántól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Az ügyben tovább folyik a nyomozás. GERENCSÉR ZOLTÁN Balesetek, bűnügyek Késes behajtók Húszezer forint értékben vitt el élelmiszert négy férfi egy kisszállási tanyáról még november 4-én. A négy balotaszállási férfi azt állította, hogy a tanyában élő nő élettársa ellopott tőlük 20 ezer forintot. Kést rántottak, és megfenyegették a nőt, hogy adjon nekik a lopott összeg fejében élelmiszert. A sértett ezt teljesítette is. A négy behajtót most sikerült elfogni és őrizetbe venni, önbíráskodás bűntett gyanúja miatt indult ellenük eljárás. , TÁPOS TOLVAJOK. A kis kunfélegyházi rendőrkapitányság őrizetbe vette a 33 éves P. A.-t, és a 31 éves K. Zs.-t. A két kiskunfélegyházi férfi azzal gyanúsítható, hogy még november 5-12. között elloptak 20 mázsa baromfitápot Kiskunfélegyházán, a VII. kerületben lévő kft. telephelyéről. A két férfi mintegy 130 ezer forint kárt okozott ezzel. ARANY ÉKSZEREK. A lakását akarta kifestetni egy bajai férfivel egy középkorú hölgy még szeptemberben. A festésből azonban bűncselekmény lett, a férfi ugyanis meglopta a nőt. Az ügyben a bajai rendőr- kapitányság indított eljárást E. B. ellen. A bajai férfi az adatok szerint arany ékszereket vitt el a lakásból mintegy 140 ezer forint értékben. ■ Közlekedés Kátyúznak az 5-ös főút 99-101. km-ében. Padkarendezést végeznek a 44-es 17-18. és az 53-as 5+200-6+800. km-ei közt. Az 51-es 86+100. km-ében hídmunkákat, a 139+100-139+700. km-ben burkolatépítést végeznek. Körforgalmi csomópont épül a 158+200-158+500. km- szelvényben. TRAFFIPAX: Ma Balotaszál- lás külterületén, Csávoly, Fel- sőszentiván, Kiskunhalas, Tabdi, Kaskantyú és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ __________________Gazdasarok__________________ H ogyan fejtsük az újbort? A gondos szőlészek-borászok közvetlenül Márton-nap után ellenőrzik le, hogy fejthető-e már a bor. Nem mindegy, hogyan végezzük el ezt az érzékeny műveletet. A must erjedése közben nemcsak a cukor erjed alkohollá, hanem melléktermékek is képződnek a hordó belsejében. Ezek közül a legtömegesebb a borseprő, mely elpusztult élesztőgombákból, folyékony szennyeződésekből, a mustba véletlenül belekerült szőlőmagokból, héjdarabkákból, esetleg homokszemcsékből áll. A seprő sűrű folyadékként ülepedik ki a boroshordó aljára. Igen sok, gyorsan bomló fehérjét tartalmaz, ezért kell róla lefejteni a letisztult újbort. Régebben az újbort tovább tartották a seprőn, mint napjainkban. A szőlősgazdák úgy vélték, hogy a boruk ízletesebb lesz, ha minél tovább „szívja az anyját”. Sajnos azonban, ha túl sokáig marad a bor a seprőn a finom nedű megfertőződhet, elromolhat. Általában a könnyű homoki borokat 1- 2 héttel a teljes kierjedés után, a testesebb, több alkoholt vagy ki nem erjedt cukrot tartalmazó (különösen a vörös) borokat pedig legkésőbb november végéig, esetleg december derekáig kell átfejteni. A kistermelők rendszerint gumicsövet használnak a fejtéshez. Előbb azonban meg kell állapítani a hordóban a seprő szintjét, nehogy felkeveredjen és a borunk zavarossá váljon. A legegyszerűbb módja ennek az, hogy a hordó hasátmérőjénél hosszabb, tisztára gyalult pálcát (lécet) eresztünk le óvatosan a hordó fenekéig. Rövid ideig állni hagyjuk benne, majd kiemeljük. A pálca pontosan megmutatja meddig ér a hordóban a seprő. Ezután a fejtőcsövet a pálcához kötjük úgy, hogy a cső alsó vége 2-3 centiméterrel a seprő szintje felett legyen. Az újbort tiszta, frissen kimosott és kénezett hordóba fejtsük át. Ügyeljünk arra, hogy az újbor csak igen rövid ideig érintkezzen a levegővel, különben nemkívánatos oxidáció következhet be. Ezért alkalmazzák a legtöbben a zárt fejtést. Az átfejtett újborral csordultig töltsük fel a tárolóhordót, illetve az üvegballont, és azonnal zárjuk le légmentesen. Ha a háztáji bort hosszabb ideig kívánjuk tárolni, akkor március-áprilisban válik időszerűvé a második fejtés. Fejtéskor keverjünk a borhoz 100 literenként 10-15 gramm borként. Ennek a szaga nem érződik meg a borban, de megóvja a nedűt a bőrbetegségektől. Az egészséges borban 10-12 százalék seprő van, melyből törkölypálinkát főzhetünk (100 liter seprőből 12-14 litert)^ _____________________■ f É lem ítél Távközlési Rt. Az EMITEL Rt. Kiskőrösi Távközlési Szolgáltató Központ Ügyfélszolgálati Iroda pénztáros munkatársat keres. Felvételi követelmények:- középfokú iskolai végzettség,- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek,- jó kommunikációs képesség,- pénzkezelési gyakorlat előnyt jelent,- egészségügyi alkalmasság. A jelentkezést kézzel írott szakmai önéletrajz és a bizonyít- vány(ok) másolatának beküldésével, az alábbi címre, 2001. november 24-éig kérjük eljuttatni: EMITEL Rt. Kiskőrösi Távközlési Szolgáltató Központ Szlovák József vezető 6201 Kiskőrös, Pf. 60 mm Terrakotta csempecentrum FÜRDŐSZOBASZALON keresse akciós termókeinket! Falicsempe: Carrara beige, 25x40 2496-Pt/m2 1690 Ft/m2 Sky Azzuro, 20x25 2Q9e-Ft/rrf 1690 Ft/m2 Kültéri lapok 2990-Ft/m2 2390 Ft/m2 Hazai, spanyol, olasz áruk! Számítógépes látványtervezés! Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig Cím: Baja, Dózsa Gy út 113. Tel./fax: 79/520-170 % RENAULT Kishaszonjármüvek Ne töltse haszontalanul a november 17-18-i hétvégét! Felmérve az Ön professzionális igényeit, a november 17-18-í hétvégén megnyitjuk Kishaszonjármű Központunkat. Ezentúl haszongépjárművekre specializálódott szakember várja Önt, megtekintheti, és tesztvezetésre viheti teljes haszongépjármű kínálatunkat és igénybe veheti Assistanee+ és csereautó szolgáltatásunkat. Legyen ott a nyitásnál, és próbálja ki az Új Renault Trafie-ot ! Várjuk márkakereskedésünkben! www.renault.hu Formont Autó Kft. Kecskemét, Kttlső-Szegedkút 53. _______Tel.: 76/484-814_______ P ÁLMONOSTORA A tűz martalékává vált egy vemhes tehén, egy üsző, egy négymázsás magyartarka bika, valamint egy szamár kedden délután. A Lehegő dűlő 64. szám alatti tanya istállója ugyanis kigyulladt. A lángok közül csupán két bika- borjú tudott kimenekülni. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tü- zet. A kár ötmillió forint._____a