Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-15 / 266. szám

AZ UJ EVEZRED 2001. november IS. Petőfi Héttel"1"* l*”*1' niiimppvuÁvii D UN AEG Yn AZ A Ne csak múltunk, jövőnk is legyen Kevés diplomás fiatalember akad, aki oly ki­csiny községben, mint Dunaegyháza telep­szik le. Itt mindössze másfél ezren élnek. El­öregedő, csökkenő lélekszámú falu. Nagy Tamás mégis itt keresi családja, sőt mások boldogulását. Polgármesteri interjú- Pedagóguspárként a hódmezővásárhelyi Sebők Szilviával maradt itt, illetve a tanulmányok be­fejeztével jött vissza ide, ahol született. Sőt a hely- hatósági választások idején „ringbe szállt” a pol­gármesteri székért. Milyen elképzelésekkel és si­kerrel?- Az iskolai munkám során is kivettem részem a közösségi életben, a nemzetiségi rendezvények szervezésében. Jó kapcsolatokat sikerült kialakí­tani megyei, országos szervezetekkel. Mindezt tudhatták azok, atók akkoron biztattak. Igent mondtam, bár nem nagy reményekkel, hiszen ismertem a lehetőségeket. De gondoltam, ha a négyekből győztesen kerülök ki, minden energi­ámat bevetem.- Ha szűkös is a közkassza, azért mégis sike­rült eredményeket felmutatni.- A különféle pályázati lehetőségeket állandó­an figyeljük és okoskodunk a beadvány sikeréért. A költségvetésből nemigen futná fejlesztésekre. Elviszik a kötelező feladatok- ____________ h oz tartozó bérek, a járulékok, a közüzemi díjak, a fenntartás költségei. Azért elmondhatjuk, hogy jó utakon járunk. Intéz­ményeink szinten tartására, fejlesztésére sokat kell áldoz­nunk. Az általános iskola ­ahol 148 gyerek tanul - aljzatát ■-----­s ikerült az idén kicserélni. A vizesblokkokat is felújítottuk, persze pályázati támogatással. A szlovák táj ház megmentéséhez az Igazságügyi és a Vidékfejlesztési Minisztérium is hozzájárult. Az 1998 óta műemlék épület nagyon szép lett. Bejelentkezés alapján bárki megnézheti. A közvi­lágítás korszerűsítése befejeződött. Az intézmé­nyek - a 75 férőhelyes óvoda, az iskola, a sport- csarnok, a polgármesteri hivatal - belső fényfor­rásainak cseréje a napokban befejeződik. A Bács- Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács a vízel­vezető rendszer felújításához nyújt támogatást. Információnk szerint nyolcmilliót.- Aki ritkábban jár e településen, láthatja, hogy maidig megújul valami. Az idén különö­sen sokat adtak a környezet rendezésére. Talán NAGYTAMAS 1969-ben Szabadszálláson szüle­tett. 1993-ban Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szlo­vák-történelem szakon szerzett diplomát. 1993-98-ig a dunaegy­házi általános iskolában tanított. 1998 óta Dunaegyháza polgármestere. DUNAEGYHÁZA NÉPESSÉGE ez ösztönözheti a lakosságot is: mind több porta rendezettebb.- A jó példákkal igyekszünk élenjárni. Az összkép kialakításával kapcsolatosan egy na­gyobb falat is hátravan még. A községnek leg­utóbb a ’70-es években készült rendezési ter­ve. Most azon munkálkodunk, hogy legyen egy faluközpont. Ehhez is kaptunk - és még re­mélünk - pályázati pénzeket. A posta, a pol­gármesteri hivatal, az óvoda, a templom sze­rencsésen egy csomópontban épült. Ezt kell ki­használnunk. A Duna-parti pihenőpark ugyan­csak fejlesztést kíván. Volna érdeklődés ven­déglátóhely nyitására is. De ehhez oda kell vin­ni a vezetékes vizet. Aztán kotorni kellene a Kis-Duna-részt. Sokat számít a környezetet te­kintve, hogy a szemétszállítást megoldottuk. Hisszük, hogy szervezésekor a legkedvezőbb feltételeket sikerült kialkudni. Ettől per­sze nagyobb környezetvédel­mi gondunk a csatornázás. Solt gesztorságával és Duna- tetétlennel közösen szeret­nénk e nagyon fontos beruhá­zást megvalósítani. Sajnos a pályázatunk az idén nem volt nyerő. Ismét megpróbáljuk. Persze a tervek sora folytatha­tó. A napköziskonyha rossz állapotú. Új kelle­ne. Fontos lenne az egészségház rendbe téte­le, egy fogorvosi szék beszerzése. Ezek a na­gyobb, sürgetőbb feladatok. Természetesen a hivatali csapattal - amely szakmailag jól kép­zett - karöltve azon vagyunk, hogy mind több forrást szerezhessünk a fentiek mielőbbi meg­valósításához. Ha majd a helyi polgároktól is­mét bizalmat kapok, akkor is annyit ígérhetek, mint jó három esztendeje. De a községünkért - az itt élő emberek segítségével - minden tőlem telhetőt megteszek. Hisz a legfőbb célom most is, hogy ne csak múltunk, hanem jövőnk is le- gyen - fejezte be Nagy Tamás. ______pulai sara A SZLOVÁK HAGYOMÁNYOK ÁPOLÓI. A helyi rendezvények programjait színesítik a táncosok. Az ifjúsági 35, a gyermekcsoport 25 fős. Vezetőjük Sebők Szilvia pedagógus. Segítőtársa Chroncsik Imréné, aki a ruhák, sőt a dunaegyházi viseletes újjávarázsolásában is kivette részét. A táncosokat segítik a vál­lalkozók s az önkormányzat. E felvétel az idei szüreti fesztiválon készült.___________ ■ N yolcszáz éves múlt A Duna-mellék egyetlen szlovák nemzetiségű telepü­lése Dunaegyháza. A nyolcszáz éves község történetében meghatározó a Du­na közelsége. Az egyik legfontosabb lételem, a víz már a honfoglaláskor is vonzó volt. A török kivonulása után a falu újranépesítése 1701-1714 között megtörtént. A Felvidékről szlovákok költöztek ide. Alig fél évtized után már 810 fős faluvá nőtte magát a település, ahol néhány év múl­va iskolát építettek. A letelepedést ille­tően két egységre - Ófalu és Újtelep - ta­golódik a község. A belterületi lakások száma hétszáz, a külterületet már nem lakják. Az épü­letek több mint fele hagyomá­nyos parasztház. Dunaegyháza idei költségvetése BEVETEL: 108.402 ADATOK EZER FT-BAN Hitelfelvétel: 5.213 Saját bevétel: 59.468 Ktgvet. tám.: 43.721 Szem. KIADAS: 108.402 Tartalék: 4.443 Felhalm.: 1.223 Munkáltatót terhelő jutt.: 19.465 FORRÁS:POLGÁRMESTERI HIVATAL Tám., szoc. jutt.: 6.510 Dologi: 25.665 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET: Polgármester: Nagy Tamás. Al­polgármester: Petrik Imre. Az ügyrendi bizottság elnöke: Bá­csi János. A szociális bizottság elnöke: Suhajda Imréné. Tóth Gusztávné, Orosz Tibor, Papp Gyula, Poros Mihály, Tilli Fe­renc, Szabados Pálné. Jegyző Zsidóné Faragó Monika. ELISMERTEK A képviselő-testület az idén ala­pította és ítélte oda a Dunaegy­háza Község Díszpolgára címet, amit Bakos János és Petrik Imréné egykori iskolaigazgatók már posztumuszként kaptak. Ugyanezt az elismerést vette át Huszárik Béla, a község ko­rábbi elöljárója. A Dunaegyháza Községért Díjat a Haladás Mg. Rt. kapta. ALAPÍTVÁNY A Dunaegyháza Gyermekei­ért Alapítványt többen támo­gatják adójuk 1 százalékával. E felajánlásokból idén 200 ezer forint jött össze. ___________■ A burgonya legnagyobb hazája Mezőgazdaság A dunaegyházi földeken egy jó esztendőben 15 ezer tonna burgonya is megterem. A köz­ség nevéhez sokan kimond­va is méltán teszik hozzá: a krumpli hazája. E szántóföl­di növénytermesztés integrá­tora Magyarország egyik jól működő részvénytársasága, a Haladás.- A korábban ugyanilyen névvel működő mezőgazdasági szövet­kezet átalakulása békésen történt. A kiválókkal a kapcsolattartás, az együttműködés azóta is pél­dás. Ugyanez elmondható a falu egészére, hiszen alig van család, amely valamilyen módon ne kö­tődne az rt.-hez.- A burgonyatermesztés tel­jes vertikumával rendelkezünk - mondta Szabados Lajos elnök­igazgató. - A munkacsúcsokban csak annak nincs kereseti lehe­tősége, aki nem akar dolgozni. Ilyenkor, a betakarítás után úgy júniusig csak csomagolunk. A ta­vaszi munkákig ezt csinálják a máskor gépeken lévők is. Márci­usban már a vetőgumók fémzá­rolása, az ültetéshez a kiszerelés jelenti a feladatot, hiszen vetni kell. Júniusban megy a szelektá­lás, s a nagygépeknek sincs ide­jük rozsdásodni. Az 1800 hektá­ron való gazdálkodás - öntözéses - jócskán ad munkát.- Ez évtől integrátori szerepet is betöltenek.- Nemcsak burgonyával, ha­nem - bár kisebb részben - fű- szerpaprika és gabona integrálá­sával is foglalkozunk. Persze a krumpli a legjelentősebb. A mint­egy 30 féléből legtöbb a Cleopát- ra, a Kondor, a Desire, a Karlena és az Agria. Vállaljuk a vetőmag­előállítást, a töltést, a növényvé­delmi munkát és a betakarítást. Sőt a felvásárlás és az értékesítés is a miénk. A szerződéseink sze­rint a betakarítástól számítva egy hónapra fizetünk. így van ez ak­kor is, ha mi nem épp abban az időpontban adjuk tovább a ter­mést. Most is az összes raktáron. Kicsit bajban is vagyunk. Hogy a legjobb hozamra is felkészüljünk, 1500 tonnás tároló építésébe kezdtünk, a beruházás 57 milliós. Persze pályáztunk az FVM-hez, ahol elfogadták a beadványun­kat. De az elbí­rálás után azt a választ kaptuk, hogy elfogyott a keret. No ez az, amit mi nem mondha­tunk a kistermelőknek. Hiszen rá­juk jövőre, sőt azután is szükség lesz! Tehát a napokban fizetünk. Tizenhat éve vagyok a Haladás ve­zetője. Tudom, mit jelent a csalá­doknak a krumpli ára. Ezért hitelt vettünk fel. így tudjuk biztonság­ban a termést, s teljesíteni integrá­tori szerepünket. Reménykedünk, hogy pályázatunk meghozza a re­mélt 20 milliót. Az értékesítés egyébként szervezett. Ugyanis egész évben el kell látni a vevőin­ket. Partnerünk két nagy áruház­lánc. Mosott, csomagolt, hűtött árut kémek. Ötezer tonnát a hűtő­ipar is igényel, s a burgonyape- hely-vállalat kapacitásának jelen­tős részét mi elégítjük ki. Nagyon fontos a folyamatos jó minőség tartása, ami nemcsak az árura, ha­nem a csomagolásra is értendő - mondta Szabados Lajos. p. s. POLGÁRMESTERI HIVATAL Dunaegyháza 6323 Mikszáth Kálmán utca 25. Tel.: 78/473-116 Fax: 78/473-199 Egyesületek, klubok A Dunaegyháza Sport Egyesü­let focicsapata lelke a helyi sport­életnek. Az önkormányzat tartja fenn a pályát. Az idevezető út kiépítése és az öltözők felújítása is szerepel a tervek között. A nyugdíjasklub igen népszerű e korosztályban, s önálló ének­kart is szerveztek. Közülük töb­ben tagjai a Duna Menti Citera- együttesnek. A kéttucatnyi tagú Zöld Erő Természetvédelmi Egyesület a közelmúltban 400 ezer forintot kapott a Soros Ala­pítványtól. A pénzt a Duna-parti pihenőpark fejlesztésére fordít­ják. Februárban nyílt ABC-nk dolgozói nevében megköszönjük a falu lakosságának eddigi vásárlásait. Reméljük, a jövőben is meg lesznek velünk elégedve. Karácsonvi szaloncukor-akciónk: w Ö Ft/kg-tól 790 Ft/kg-ig. g«OU Továbbiakban is bő árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat: Gálné Márta és a vegyes ABC, Dunaegyháza 78/473-117. A Solt és Vidéke Takarékszövetkezet 40 éve üzemeltet Dunaegyházán kirendeltséget, amely a település egyetlen pénzintézete. A lakosságból 661 fő tagja a takarékszövetkezetnek. 3 fő dolgozó 160 milliós betétállományt és 35 milliós hitelállományt kezel. A folyószámlával rendelkező ügyfelek száma meghaladja az 500 főt. A takarékszövetkezet felkészült a karácsonyi ünnepekre, melyre rendkívüli áruvásárlási hitelakciót hirdetett. Bővebben a kirendeltségen lehet érdeklődni. Skoda Fabia Sedan Vásárolja meg most új autóját karácsonyra és fizesse a részleteket három hónap múlva, hogy a karácsony felejthetetlen legyen. Hitelre akár 72 havi futamidő választásával Rákóczi és Locskai Autó ÖNÉRT www.skoda-auto.hu 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 2. Tel./fax: 76/417-857 E-mail: skoda.kecskemet@matavnet.hu 6500 Baja, Bezerédj u. 9-13. Tel./fax: 79/322-855 E-mail: onert@mail.externet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents