Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-18 / 244. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Október 18., csütörtök HU! Nézőpont Mihályka Gyula ______ V álasz a fogas kérdésre Hónapról hónapra hatalmas összegeket fizetünk ki az egészségbiztosítónak. S hogy ezért mit kapunk? Ki-ki a saját vagy családtagjai tapasztalatai alapján eldöntheti. Az általános vélemény lesújtó. Nem mondom, hogy ezt megszoktuk, mert ezeket az állapotokat az egészségügyben nem lehet megszokni, de legalább az évtizedek alatt hozzáedződtünk. Azt viszont, hogy 1995-ben eltörölték az aktív dolgozók ingyenes fogtömését és a gyökérkezelést, mindig is állami útonállásnak tartottam. A helyzet ugyanis az, hogy a beteg fogak kezelése gyógyítás. A hatalmas mértékű adók és a nyugdíjjárulék mellett azért fizetjük az egészségbiztosítási járulékot, hogy ha megbetegszünk, akkor meggyógyítsanak. Nem ingyen: a pénzünkért, amit befizettünk és be fogunk még fizetni. 1995-ben úgy gondolták az ország akkori vezetői, hogy még egy bőrt lenyúznak rólunk, és egy szolgáltatásért kétszer kell fizetnünk. Hat évig tartott ez a botrány. Kedden a parlament többsége változtatott a felháborító gyakorlaton. Sőt, a T. Ház döntése értelmében az országgyűlés elnökének kérnie kell a törvénymódosítás sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Nyilván ott, a Du- na-parti kupola alatt is érezhették a honatyák, hogy valami nagyon nincs rendben. Csak azt nem tudom, hogy ezzel a döntéssel az új parlamentnek miért kellett három évet várnia. A megyében dolgozó újságíróink nagyon vegyes képet adtak a törvénymódosítás fogadtatásáról. A betegek vagy a leendő betegek örülnek. Az OEP-pel szerződött fogorvosok a novembertől kezdődő rohamtól tartanak. A magánfogorvosok fel vannak háborodva. Ami érthető, hiszen ők az elmúlt években annak tudatában fektettek be pénzt rendelőikbe, hogy marad a fizetős fogkezelés. Náluk marad is, hiszen nincs szerződésük az egészségbiztosítóval, s így várhatóan kevesebb lesz a munkájuk. Olyan orvosi értelmezést is hallottam, hogy továbbra is fizetni kell, csak körülbelül 600 forinttal kevesebbet. Én úgy gondolom, hogy a fogászati kassza évi 16,5 milliárd forintjának köszönhetően egy árva petákot sem kell fizetni a fogtömésért, a gyökérkezelésért és a gyökértömésért sem. Legalább is bízom ebben, pedig ingyen sem szeretek fogorvoshoz járni. Hat évig tartott a botrány Novembertől ingyenes Ingyenessé válnak november elsejétől a fogmegtartó kezelések. Az Országgyűlés kedden 201 igen- és 125 nem-szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el az ehhez szükséges törvények módosítását. A Tisztelt Ház úgy határozott, hogy az Ország- gyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Budapest - Bács-Kiskun Egyelőre nem minden világos a részletekkel kapcsolatban. Farkas Tibor, az Egészségügyi Minisztérium fogászati szaktanácsadója a következőket nyilatkozta a Magyar Rádiónak még szeptemberben, az akkor még csak tervezett törvénymódosításról:- A módosítás értelmében az aktív dolgozóknak sem kell majd fizetniük a fogmegtartó kezelésekért, vagyis a tömésekért és a gyökérkezelésekért. Minden típusú fogtömés ingyenes lesz a betegek számára, tehát nem csak az amalgám-, hanem az esztétikus fehér tömés is. A félreértések elkerülése végett muszáj hangsúlyoznom, hogy továbbra is rendelkezésre áll majd minden jó minőségű anyag, ezekért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) fizetni fog. És van még egy nagyon lényeges dolog: a gyökértömés is ingyen jár majd a betegeknek. Ez öt és fél millió embert érint, hiszen pont az aktívkorúaktól vonták ezt meg 1995-ben. Tehát ez visszakerül a térítésmentes kezelések körébe, és csak jó minőségű anyagokkal dolgozó fogorvosokkal köt szerződést az OEP. A fogorvosok egy-egy tömésért körülbelül 2500-3000 forintot kapnak majd az egészségbiztosítótól, a gyökérkezelésekért pedig valamivel többet - nyilatkozta Farkas Tibor. A szakember elmondta azt is, hogy már ebben az évben megemelik a fogászati kassza összegét, jövőre pedig összesen 16,5 milliárd forintot különítenek el a kezelések támogatására.- Szeptember óta érezhető csökkenést tapasztalhattunk a betegek számát illetően - közölte érdeklődésünkre dr. Horváth Iván, a kiskunhalasi rendelő főorvosa. - A páciensek többsége konzerváló kezelésre jött volna, tehát tömésre vagy gyökértömésre, s úgy tűnik, inkább megvárják a rendelet kihirdetésétől számított két hetet, mint hogy pénzt fizessenek a kezelésekért. Ez nem feltétlen jó döntés a betegek részéről. A rendelet kihirdetésének időpontja bizonytalan, a beteg fogat pedig minél előbb el kell látni. Kiskunhalason és környékén egyébként több fogszakorvos is úgy vélekedik, hogy nem túl szerencsés az új rendelet. Legtöbben ugyanis már több éve kiléptek az SZTK kereteiből, így rájuk már nem vonatkoznak a támogatások. A novemberben életbe lépő rendeletről pedig inkább nem nyilatkoztak, de felháborítónak találják azt. a fogtömés Kecskeméten 24 OEP-pel szerződött fogorvos látja el a betegeket. Csak rájuk vonatkozik a törvénymódosítás. Munkájuk várhatóan jó időre megsokszorozódik majd.- Bács-Kiskunban tavaly több mint 79 ezer fogtömést és 10 ezernél több gyökérkezelést végeztek az OEP-pel szerződésben lévő fogorvosok - mondta lapunknak dr. Jónás Katalin fogászati vezető főorvos. - Ezek egy része ingyenes kezelés volt, hiszen a hatvan évnél idősebbek, a 18 év alattiak és a kismamák szülés után 90 napig ebben részesülhettek. Amint ismét mindenkinek térítésmentes lesz a kezelés, várható, hogy két-háromszorosára emelkedik a rendelők látogatottsága - legalábbis az első hónapokban. Általában nagyon rossz a magyar emberek fogainak állapota, ami nem egészen az utóbbi öt évnek tudható be, hanem a fejletlen szájhigiénés kultúrának is - tette hozzá a főorvos asszony. - Ugyanakkor az emberek véleménye szerint elég nagy a tb-járulék ahhoz, hogy egy részét ebben a formában visszakapják. Dr. 'Mihálovics István, körzeti ellátást is végző bajai fogszakorvos úgy véli: valójában csak a kezelés lesz ingyenes a beteg számára. A felhasznált anyagot ezentúl is a páciens fizeti majd meg. Dr. Gyurity Marin szájsebész nyár óta magánfogorvosként dolgozik, az ő betegeit nem érinti ez az intézkedés. Ugyanezt mondta dr. Cseh László adjunktus is, aki immár 10 éve magán- rendelőjében fogadja a pácienseket. Vagyis novembertől nem várhatók kígyózó sorok a magánrendelőkben. munkatársainktól Nyugdíjas nemzetiségi találkozó Nemzetőrök Kecel Ma délelőtt 10 órától tartják Kecelen a nemzetőrség kihelyezett országos vezetői értekezletét. A napirenden aktuális téma szerepel: a nemzetőrség jelene és jövője. Az előadásokat vita követi. ■ FIGYELEM! SZAKKÉPZÉS! A TESCO GLOBÁL ÁRUHÁZAK RT kereskedelmi tanulókat vesz fel! A KÉPZÉS INGYENES! Államilag elismert OKJ-bizonyítvány ABC-eladó és elektronikus számítógépes pénztáros szakmákban. Jelentkezési feltételek:- minimum 8. általános iskolai végzettség- betöltött 16. életév- érvényes erkölcsi bizonyítvány Jelentkezni: személyesen, a kecskeméti TESCO ÁRUHÁZ személyzeti recepcióján lehet (rövid önéletrajzzal), 2001. október 31-éig. Levélben: A D.É. -97 Oktatási Központban 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. u. 50. _____________________________________________________________________________________117472 A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM világnapja volt tegnap. Kiskunhalason, a Molnár utcai hajléktalanszállón és népkonyhán nyílt napot tartottak, s gyűjtést szerveztek a rászorulóknak. A délelőtt folyamán senki sem kereste fel a szállót. A népkonyhán étkezők azonban az ebéd mellé kóstolót is kaptak ajándékba abból disznóból, amit korábban adományoztak a rászorulóknak. A szálló lakói pedig este tartották a disznótort. fotó, t. k. ÍNYENC NAPOK A Hotel Három Gúnár étteremben Október 21-22-23-án Várjuk Önöket: vadhúsból készült ételspecialitásokkal, tengeri és édesvízi halakból készült ételekkel, desszert meglepetésekkel Néhány étel ízelítőül a választékból: bakonyi vaddisznó raguleves, citromos, mandulás pisztráng, lazac katalán módra, vaddisznócomb egri módra, őzcomb erdészné kedvére, szarvasbélszín Rossini-módra, vadkacsacomb konyakos krémmártással, töltött pecsenyefürj zöldségpudinggal, nyúlcomb vadason zsemlegombóccal. Kellemes zenével járulunk hozzá, hogy nagyon jól érezze magát! Minden kedves vendégünk számlájának összegéből 20 %-ot kupon formájában visszatérítünk, melyet egy következő alkalommal lefogyaszthat! Gyerekek részére külön meglepetés! Asztalfoglalás: 76/483-611 Kertészeti fólia-termékcsalác BELSŐ SÁTORFÓUÁK 210 féle KISALAGÚT FÓLIÁK 54 féle HYDROKULTÚRÁS FÓLIÁK TALAJTAKARÓ FÓLIÁK 18 féle TÖMLÖK 8 féle ÜLTETÖKONTÉNEREK 12 féle konfekcionált TASAKOK konfekcionált ZSÁKOK az AGROFOL-termékek:- kiváló fényáteresztő képességgel- nagy szakítószilárdsággal és jó mechanikai tulajdonsággal, továbbá- kiváló additivitással - natúr/egy/két/három/ négykomponensű hatóanyag tartalommal rendelkeznek AGRO Üzletágunk: a hajtatott zöldségtermesztés, a virágkertészet és dísznövénytermesztés, valamint a szabadföldipalánta-előnevelés során felhasználható fóliatermékek igen széles kínálatával rendelkezik. Termékismertetőnket a 62/288-199 telefonszámon történő igénylés alapján postai úton megküldjük. KONTAKT GYORSHITE kis- és középvállalkozóknak KONZUMBANK www.RonzumbanK.hu Telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 360-360 További információ: Kecskemét, Csányi utca 1-3. • Telefon: (76) 481-883 Kiskunhalas, Kossuth utca 3. • Telefon: (77) 422-963 ♦ gyors hitelbírálat ♦ 1 és 50 millió forint között ♦ kezelési költség és hitelbírálati díj nélkül ♦ Hitelgarancia Rt. kezességvállalása ♦ 1 év futamidő ___ Mélykút M agyar és nemzetiségi nyugdíjasklubok, kulturális csoportok és zenekarok részvételével rendezik meg szombaton a nyugdíjasok nemzetiségi találkozóját a mély- •kúti Korona-kastélyban. Több mint húsz együttest várnak a szervezők, s nem csak Bács-Kiskun megyéből: a programot a Tolna megyei Őszi Napfény Nyugdíjas Klub (Decs) és a Somogyból érkező Andacsi Száztagú Cigányzene- kar műsora színesíti. A házigazda Kiss Csepregi Ákos polgármester lesz. Az eseményen a Kiskörös- Kunbaja és a Miske-Szeremle „vonalon” fekvő megyebeli települések szép számú résztvevővel képviseltetik magukat - tudtuk meg Marton Imrétől, a nyugdíjasok megyei érdekvédelmi szövetségé- nek elnökétől. __ r.r.