Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-18 / 244. szám

I 2001. Október 18., csütörtök M E G Y E I KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Agyonverték, elhantolták Baja A harmincnyolc éves asszony el­tűnése nem keltette fel a szom­szédok figyelmét. Azt meg vég­képp nem gondolták volna a nő élettársáról, hogy egy hónapja agyonverte, majd a ház mögött elhantolta a szerencsétlen Margi- tot. Pedig szóról szóra ez derült ki tegnap a rendőrségen, majd a bűntény helyszínén. Az asszony holtteste pontosan ott volt elásva, ahol élettársa megmutatta. A szomszédok pedig csak ingatták a fejüket. Az elhunyt L. S.-né eltűnését annak leánytestvére jelentette be a bajai rendőrségen szeptember 19-én. A húg arra hivatkozott, hogy pár napja nem látta már nő­vérét, s ezért szól inkább a rend­őröknek. A harmincnylc éves asszony eltűnését államigazgatá­si eljárás keretén belül kezelték. Az idő múlt, ám a nő nem került elő. Szűk egy hónappal húga be­jelentése után a rendőrség tanú­ként beidézte és kihallgatta teg­nap a 42 éves, bajai Sz. J.-t, az el­tűnt asszony élettársát. A férfi olyannyira belegabalyo­dott mondandójába, hogy kis idő múlva, néhány keresztkérdés után, vallomást tett. A rendőrség­től kapott tájékoztatás szerint el­mondta: élettársával, illetve Sz. I.-vel (ő Sz. J. húga) és egy másik férfival, S. J.-vel együtt iszogattak egyik este. Az alkoholizálás köz­ben szóváltásba, majd veszeke­désbe keveredtek, és Sz. J. élet- társát mindhárman alaposan megverték. Amikor látták, hogy a nő nagyon legyengült az ütegek­től, átvitték a szomszéd tanyára, ahol a férfi húga, Sz. I. lakik. Mi­kor lefektették, Sz. J. szerint még élt az élettársa. Később azonban, amikor ismét megnézték, az asz- szony már halott volt. Ekkor megijedtek tettük követ­kezményeitől, s riadalmukban közösen elhantolták a nőt Sz. J. tanyájának udvarán, a háztól alig két méterre. Az ásás nyomait egy trágyahalmaz odahordásával pró­bálták álcázni. Miután a férfi megmutatta, hol fekszik élettársa teteme, a rend­őrök pár órás munkával valóban megtalálták azt. Az ügy további részletkérdéseire a boncolás eredménye adhat választ. Sz. J.-t egyelőre letartóztatták, az ügy másik két szereplőjét tanúként hallgatják ki. Sz. I. ugyanis úgy vallott, hogy nem tud semmit az áldozat elhantolásáról. BERKI ERIKA _______________SZEMÉLY ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK_______________ 1 999. 2000. A bajai kapitányság területén: 96 138 (emberölés: 0) Bács-Kiskunban összesen: 664 681 (emberölés: 13) Forrás: megyei rendőr-főkapitányság A rendőröknek újabb áldozatot kellett kihantolniuk Bács-Kiskunban. fotó: b. e. PAKKOK A KICSIKNEK. A lajosmizsei kisiskolások is készítettek ajándékcsomagokat határon túli ne­bulóknak a Gólyahír-akciós felhívásra. Csatok, ceruzák, naptárak, radírok, kifestők, képeslapok és még sorolhatnánk, mi minden került a dobozokba. A pakkok továbbítását a MÁV vállalta. Miután célba értek, minden megajándékozott visszaír a csomagba tett címre.________________ _ fotó: pulai sara N incs gazdája a dögkútnak? Balesetek, bűnügyek Összetörte a kocsit Szülői engedély nélkül vitte el édesapja autóját egy páhi fiatal­ember még október 1-jén. Az apa akkor tett feljelentést a rendőrségen, amikor meglátta a visszahozott Wartburgot a ház udvarán. Fia, a 19 éves V. P. ugyanis túlbecsülte az autó és saját képességeit: száguldozás közben összetörte a kocsit, majd - mintha mi sem történt volna - visszavontatta azt a házhoz. A kiskőrösi rendőrka­pitányság jármű önkényes elvé­tele miatt rendelt el nyomozást a fiatalember ellen. AUDI. A kecskeméti rendőrka­pitányság keresi az LU-IJ-999-es forgalmi rendszámú, ezüstme- tál színű, Audi A4-es típusú gépkocsit. A nagy értékű autót kedden hajnalban kötötte el is­meretlen tettes a kecskeméti Március 15. utcából. A jármű mintegy 7 millió forintot ér. ■ A kútban bomlásnak indult állati tetemek, a kút környékén csontok, koponyák és tömér­dek patkány. Ez a látvány fogadja most is a Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán álló dögkúthoz érkezőt. Tiszaug - Tiszasas A cikkünk megjelenése óta eltelt egy hónap alatt gyakorlatilag semmi nem változott. Mindössze az embermagasságúra nőtt parlagfű száradt el időközben. A közigazgatásilag Tiszasashoz tarto­zó dögkút a kunszentmártoni földhivatalnál nem is dögkútként, hanem dögterületként van beje­gyezve. Tulajdonjoga is rendezetlen. Ettől füg­getlenül négy évtizede a környék valamennyi te­lepüléséről odahordják az emberek a különböző betegségekben (nem egy esetben veszettség gya­nújával) elhullott állatokat. A dögkút körül való­sággal hemzsegnek a patkányok, de a kóbor ku­tyák, rókák, macskák is oda járnak lakmározni. Áz épület mögött szuperintenzív meggyesül­tetvény terül el. A 8,6 hektáros gyümölcsös terü­letét három éve vásárolta meg és telepítette be ál­lami támogatással a lakiteleki Kecskés János. A dögkút kezelésével egy csépai férfit bízott meg a tiszasasi önkormányzat. Az ő feladata, hogy rendszeresen összegyűjtse az épület körül szétszórt állati tetemeket, amelyeket aztán a dög- kútban valamilyen üzemanyaggal leönt és meg­gyújt. A tiszazugi települések gázolajjal járulnak hozzá a dögkút működtetéséhez. A dögkutat a ’60-as években építette a hajdani tiszasasi termelőszövetkezet brigádja. A rend­szerváltás után a téesz jogutód nélkül megszűnt, és a dögkút a községé lett. Ám a sasi önkormány­zat nem tekinti sajátjának. Las- kai István polgármester lapunk­nak elmondta: még 1992-ben kérték, hogy a 2000 négyzet- méteres, 4,8 aranykoronás terü­letet vegyék ki a földalapból. Ám a dögkút tulajdonjoga az­óta sem tisztázódott. Ennek el­lenére a sasi önkormányzat igyekszik megfelelő megoldást találni működtetésére - hangsú­lyozta Laskai István. A számos lehetőség közt fel­merült, hogy az elhullott állati tetemek tárolására konténereket helyeznek ki. Csakhogy a tiszasasi önkormányzat egyedül képtelen előteremteni a tartályok megvásárlásához és a folyamatos üríté­sükhöz szükséges pénzt. Mivel rendezetlen a te­rület tulajdonjoga, pályázni sem tudnak. A tulajdonjog tisztázása céljából felhívtuk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hi­vatalt. Öt különböző osztállyal beszéltünk, még­sem lettünk okosabbak. Hasonlóképp jártunk egy hónapja is, amikor az illetékes egészségügyi vagy környezetvédelmi hatóságot kerestük. Any- nyit azonban sikerült kiderítenünk, hogy a tisza­sasi dögkút voltaképpen meg sem épülhetett vol­na. A jelenleg érvényben lévő törvényi rendelke­zések értelmében ugyanis dögkutak csak dom­bos, hegyes vidékeken alakíthatók ki. Ott, ahol nem áll fenn a veszélye, hogy a talajvíz eljut az állati tetemekhez. A nem megfelelő helyre épített dögkutakat azonnal meg kell szüntetni és földdel kell betemetni. Ezek után már csak azt kellene tisztázni, hogy a dögkút megszűnése után hová szállítsák a környékbeliek az elhullott állatok te­temeit. SZÁSZ ANDRÁS Közlekedés Burkolatépítést végeznek a 44- es út 17-18., az 51-es út 139+100-139+700. és az 53-as út 5+200-6+800. km-ei közt. Kátyúznak az 55-ös 51-58. km- szelvényében. Az 51-es úton a 86+100. km-ben hídfenntartási munkák folynak. TRAFFIPAX: Ma Baján, Érsek- csanádon, Nemesnádudvaron, Kecskeméten, Kiskőrösön és Halason számíthatnak a jár­művezetők radarllenőrzésre. ■ Közéleti hírek • A Magyarok Világszövetsége Bács-Kiskun Megyei Szerveze­te, a Kecskeméti Tóth László Társaság és a Kecskeméti Refor­mátus Egyesület október 24-én 17 órától közös rendezvényt tart a hírős városban, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközép- iskola nagytermében (Szent Imre u. 9.). Rozsnyói Zoltán megyei vezető falugazdász tart előadást „A szőlő- és gyümölcs- termesztés lehetőségei Kecske­méten és környékén” címmel. Az előadást vita követi, a belé- pés díjtalan. _____________■ ____ _______Gazdasarok__________ M itől beteg a birs? A birs a körtével rokon, különle­ges fácska. Későn virágzik, ezért a tavaszi fagyok nem veszélyez­tetik. A kis termetű birs virág­záskor különösen szép. Termése nyersen nagyon fanyar, viszont egészséges, fehér húsából kitű­nő kompótot főzhetünk, kelle­mes ízű rostos szörpöt, vagy iga­zi karácsonyi csemegének beillő birsalmasajtot készíthetünk. A formába öntött, kocsonyaszerű birsalmasajt akár évekig is el­tartható. Mindennek előfeltétele az egészséges birs, amely lehet kör­te vagy alma alakú. Mindkét for­ma gyümölcsének héja sárga szí­nű éretten, s kellemes, fűszeres illatot áraszt. Sajnos, a fáról le­szedett termés nagyon rövid ide­ig tartható el. Számos kártevője van, amelyektől ugyan megvéd­hetjük mind a fát, mind pedig a termést, ám a gyakorlatban a gaz­dák csak igen ritkán gondoskod­nak a birs vegyszeres védelmé­ről. így amikor az értékes gyü­mölcsöt betakarítják, már látha­tók rajtuk azok a barna foltok (ál­talában a magházhoz legköze­lebb eső bemélyedéseken), ame­lyek gyors bámuláshoz, rotha­dáshoz vezetnek. Ilyenkor a leg­jobb, ha azonnal a szedés után feldolgozzuk a termést - gondo­san kivagdosva a megbámult, be­teg részeket. A birs általános károsítói a le- véltetvek (gombafertőzést okoz­nak), a lisztharmat (száraz idő­ben), a téli araszolóhernyó, a vér- tetű, a rákbetegség (elpusztítja az egész ágat), a baktériumos meg­betegedések egész sora, a moní- lia (gombabetegség), a taplófol­tosság és a varasodás. Gyakran a darazsak is károsítják a birs gyü­mölcsét. Ez utóbbiak általában a megsérült, madárcsípte birseket szívogatják. Az almatermésűek esetében különösen a poloska- szagú almadarázs a veszélyes. Lárvája - mielőtt a termésbe fúr­ná magát - aknázó járatokat rág a gyümölcshéj alatt. A monília jel­legzetes gombabetegség, amely a termés bámulásához, rothadásá­hoz vezet. Tartani kell még a tá­rolás során jelentkező taplófol­tosságtól is. Ettől is megbámul és megkeseredik a birs húsa. Oka a kalcium- és magnéziumhiány. Betegítheti a birs termését a ná­lunk kétnemzedékű almamoly is, amely először az apró gyü­mölcsökre rakja tojásait. Az ezekből kikelő hernyók azonnal a gyümölcsbe fúrják magukat. Második nemzedékük július-au­gusztusban rajzik, hernyói ez­után károsítanak. Megelőzésként a kertünkben magányosan díszlő birset gondozzuk biomódsz­erekkel vagy permetezzük együtt az almával és a körtével! ■ I Új sportegyesület Nagykőrös Basafa néven új sportegyesület alakult Nagykőrösön. A klubot alapító tizenegy sportoló a hosz- szútávfutást, a triatlont, a duat- lont és a tájfutást kívánja népsze­rűsíteni a környéken. ■ # SUZUKI SUZUKI BARNA AJÁNLATA: // Hivatalos Márkakereskedés és Szerviz SUZUKI-NAPOK: ÖN CSAK NYERHET! Októberben minden hétköznap és hétvége ünnepnap! CSALÁDI PROGRAMOKKAL, rengeteg MEGLEPETÉSSEL és még több NYEREMÉNNYEL várjuk márkakereskedésünkbe! FŐDÍJ: WAGON R* Önnek nem kell mást tennie, csak ellátogatnia^» hozzánk és kipróbálnia a WAGON R‘-tü! s> Megismerheti:- a megújult SWIFT-et,- új limitált modellünket, a SPORTV -Öt,- új családi autónkat a LIANAt ■=> Akciós hitelek új és használt autóhoz ^ Használtautó-beszámítás A m ZmbstAság, szereted 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax: 76/550-001,76/550-002 Mobil: 06-30/955-22-58, 06-30/206-25-79 Nyitva tartás: H-P: 8-18; Szó: 8-12; V: 9-13 óráig n?io5 Terrakotta csempecentrum FÜRDŐSZOBASZALON ♦ olasz, spanyol burkolólapok ♦ Ideal standard szaniterek ♦ hldromasszázs kádak ♦ kabinok ♦ kiegészítők Kültéri lapok szezon végi kiárusítása! Fffl!i®s®iftpéfk már 1390 Ff/m2->f(51. Baja, Dózsa Gy. út 113. Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig s Tol./fax: 79/520-170 E-mail: terrakotta@freemail.hu I RENAULT Kitalálni sem lehet jobbat! Renault Randevú - 2001. októ­ber Î 5-31. Azok köztit, akik a Renault Randevú ideje alatt rendelik meg új Rcnault-jukat. a Renault min­dennap kisorsol egy szerencsést, aki a vételárból 1 millió Ft kedvez­ményt* kap! Emellett valamennyi modeillinkhöz extra csomagokat, és kedvezményes finanszírozási konstrukciót is kínálunk! Vár­juk márkakereskedésünkben! www.renault.hu *A részietekről, kérjük érdeklődjön márka­kereskedésünkben ! For mont Autó Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. ______Tel.: 76/484-814______

Next

/
Thumbnails
Contents