Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-06 / 208. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI K ÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK 2001. Szeptember 6., csütörtök Nézőpont Géczy Zsolt A borfogyasztás honi kultúrája Élni tudni kell! Ehhez azonban érdemes alaposan megismerni az étkezés és az italfogyasztás kultúráját. Mert csak úgy magunkba tömni az ételt, meg beönteni az italt, az nem kunszt, nem egy nagy emlék. Viszont ha ihletetten csináljuk, akár évtizedekkel később is érdemes lesz felidézni egy-egy pompás éteksort, ledérebb italozást. Utóbbi kapcsán mindig eszembe jutnak Gasparovich László regény­béli főhősének szavai: az embert az különbözteti meg az állattól, hogy nem csak akkor iszik, amikor szomjas. Szoktam is ezt otthon mondogatni. Hogyan is zajlik egy komolyabb gasztronómiai mustra a borrendek­nél? Behozzák a libériás inasok az Újházy-tyúkhúslevest. A fősza­kács ismerteti elkészítésének legapróbb fortélyait (nyilván meg­hagyva magának egy két fontosabb trükköt), majd a hozzá való itó- ka szakértője elemzi a leves és a kiválasztott nedű közti ízhar­móniát. Aztán a sajttálhoz jön a sajtmester, és még sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg: minden fogást, s hozzá a megfelelő bort külön bemutatnak. Otthon mondjuk nem pont így szoktuk, de a tö­kéletesre való törekvés is szép dolog. Az első borrend a Bácskában alakult Nem véletlen, hogy az étkezé­si és a borkultúra mindig együtt fejlődött. Minthogy az sem véletlen, hogy a vad- és halételeiről messze földön hí­res bácskai régióban alakult meg éppen 25 esztendővel ez­előtt az első magyar borrend. -------------------------------------------------- Ma már 26 borrend van beje­gyezve, az ország minden jeles szőlőtermő vidékén van legalább egy. Nyilván ennek is köszönhető, no meg például Villány marke­ting munkájának, hogy a magyar bornak híre és piaca is van kül­földön. Megfelelő propagandával talán itthon is elérjük, hogy leg­alább aki megteheti, az ne olcsó, kétes eredetű pancsolmányokat keressen a boltokban. Mert a honi borok igenis rendkívül finomak. Szeretem a száraz vörösborokat. Szükebb hazámban apósom kék­frankosát, egyébként pedig a cabernet sauvignont. Szakírók szerint a cabernet sauvignon bora gránátvörös színű, avarillatba hajló, fi­nom csersavban és zamatban, ízmélysége a vörös fajták között a legnagyobb. Jellegzetes ízű barrique borok is készülnek belőle. Leginkább vadpecsenyékhez és pörköltekhez ajánlják az ünnepi asztalon. Én, talán bocsánatos bűn, még télen is lehűtve iszom. Útépítés tavasszal? Dél-Alföld Kedden a parlamentben Vincze László képviselő azt tudakolta, hogy mikor indulhatnak az útépí­tések Tömörkény és Pusztaszer, valamint Csengele és Kiskun- majsa között. Az építkezések a települések zsákjellegét szüntet­nék meg, de az önkormányzatok nehézségekkel küzdenek az ön­rész előteremtésében. Mannin- ger Jenő államtitkár szerint ked­vező esetben a jövő év tavaszán kezdődhetnek meg a kivitelezé­sek. A PHARE 2000 pályázat ke­retében a térségben megvalósuló beruházásokat az agrár- és a köz­lekedési minisztérium 256,5 mil­lióforinttal támogatja^ ________■ BtEHB KISHASZONGÉPJÁRMŰ KIÁLLÍTÁS aJE SC OPARKOLÓBAN! EGYEDI AUTÓK - EGYEDI ÁRAK, EGYEDI KEDVEZMÉNYEK! FIAT AUTOTEAM Bács-Kiskun megye egész területén! Bács Autoteam Kecskemét: Szent László krt. 29. Tel.: 76/503-900 KB Autoteam Kiskunhalas: Keceli út 19-23. Tel.: 77/422-596, 77/422-796 Baja Autoteam Baja: Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 6. Tel.: 79/425-131 GARANCIA FIAT FINANSZÍROZÁS A mezei veréb is védett madár A városok-falvak hangoskodó népes se­regéről, a verébről számtalan szólás, vicc született. Még rajzfilm is népszerű­sítette Vili, a veréb személyében. Most már nem csak azt mondhatjuk róla, hogy énekesmadár - csak levelezőre járt, hanem hogy védett is a kis szürke tollas. És ez nem tréfa! Környezetvédelem Szegény kis csicsergőknek jócskán van el­lenségük, az unatkozó gyerekek csúzliz- zák, a nagyobbak légpuskával lőnek rá. A macskák is előszeretettel vadásszák. Még sanyarúbb a helyzetük Kínában, ahol né­hány éve még csemegének számított a ve­rébsült. Most azonban már ott is magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik ínyenc falatként tálalják a parányi állatokat. Ná­lunk is védelmet élveznek a kis csűrik, mi­után védett állattá nyílvánították őket. Tíz­ezer forintot fizet pusztítójuk.- Valóban ennyire kritikus a helyzet ná­lunk is? - kérdeztük meg Boros Emilt, a Kiskunsági Nemzeti Park ökológiai szak- felügyelőjét.- Az EU jogharmonizáció részeként a vé­dett állatok és növényfajok listáját is össze kellett hangolni az európai országokéval. A Környezetvédelmi Minisztérium is_ en­nek szellemében adta ki rendeletét. így került be a védett fajok közé Magyarorszá­gon is a veréb. Bár pontos adataink nin­csenek, de érezhető, hogy a mezeiveréb- populáció valóban megfogyatkozott ha­zánkban is. Ennek oka lehet a tanyasi ál­lattartás csökkenése, ami táplálékhiányt okoz, hiszen kevesebb rovar él meg. Ezen kívül az élettér csökkenése is közrejátsz­hat. A mezei veréb odufészkelő, de ezek a kis jószágok a mezőgazdasági épületek re­pedéseibe is befészkelnek. Az erdőgazdál­kodás sem az érdekeiket szolgálja, keve­sebb öreg, odvas fa található, mint ezelőtt. A házi verebek esetében is érzékelhető a csökkenő tendencia.- Mi a különbség a két fajta között?- A mezei verébnek csokibarna sapkája van, a hím és a tojó megközelítően azo­nos. A házi veréb tojója egyszínű szürke, a hím nagyobb, fekete torok- és mellmin­tázatú, míg a fej szürke.- Nem keverednek, szomszédolni nem jár­nak a verébrokonok?- A házi veréb is kijár a mezőre, de csak közvetlenül az élettér környékére, a mezei is belátogat lakott területre, különösen té­len, de a lakott területről mindenkor távol fészkel.- Ha csak a mezei veréb védett, ki védi a kis szürke házit?- A berni egyezmény 3. listáján rajta van ez a fajta is. Az ott felsorolt állatok állományát lehet csökkenteni, ha túlszaporodnak, il­letve engedéllyel fogva tarthatóak. Attól, hogy az EU-közösségekben a jelentős állat­fajok listáján szerepel, a magyar jogsza­bályok nem tartják indokoltnak fokozott védelmét, hiszen még jócskán van belőlük. Ez nem jelenti azt, hogy szabadon lehet pusztítani, nem lőhetők le engedély nélkül. Pénzbírsággal sújtható az is, aki értelmetle­nül pusztítja a házi verebet. ______ VÁRADI PIROSKA Már csak a DNS-eredmény hiányzik A névtelen levél és a holttest nagy fordulatot hozott az ügyben Budapest - Kecskemét Nógrádi Zsolt és az apai fel- menőág vérmintája is szük­séges ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan bebi­zonyosodjon: Nógrádi Józse­fé a tíz napja Pirtó külterü­letén talált holttest. Tegnap vért vettek a fővárosban az olajos koronatanútól és apai nagypapájától - tudta meg lapunk Nógrádi Zsolttól. Mint ismeretes, a múlt héten már a kisebbik Nóg­rádi fiútól, Ádámtól is vettek vért. Ő volt az, aki utoljára látta az 1998. október 25-én eltűnt Nógrá­di Józsefet. A fiú a pirtói kiszáradt kútban talált holttesten lévő edző­cipőről és szabadidőruháról felis­merte édesapja ruháit. A holttest fogazatát egy vidéki fogorvos azo­nosította, és igazolta, hogy az ál­dozat volt páciense: Nógrádi Jó­zsef. Pár éve még mindez elég volt egy régebben elhunyt ember azonosításához. Száz százalékig azonban csak az egyéni genetikai kód megfejtése alapján dönthető el valakinek a személyazonossá­ga. Néhány éve a tudósoknak si­került is a technológiát kidolgoz­niuk ehhez. DNS-vizsgálatnak nevezik és a legkönnyebben a közvetlen rokonok vérmintája alapján végezhető el, mivel ők azok, akik a család öröklési láncá­ban szintén egy-egy szemet kép­viselnek. A költséges vizsgálatot egyébként nem csak vérből, akár egy hajszálból is el tudják végez­ni, és nem csak halottak beazono­sításánál használják. Az egész magyar közvélemény megbolydult tavaly, amikor egy orosz elmegyógyintézetben isme­retlen személyazonosságú és származású, beszélni nem tudó idős emberre leltek. A második világháborús hadirokkant néhány szófoszlányábról az derült ki, hogy valószínűleg magyar szár­mazású. A médiában is bemuta­tott férfi láttán azonban több szá­zan jelentkeztek, hogy a hadirok­kantban felismerni vélték néhai rokonukat. A lehetséges hozzá­tartozóktól és a hadirokkant férfi­től vért vettek, majd a DNS-vizs­gálat alapján néhány héten belül Szabolcsban meg is találták az idős férfi valódi rokonait. A nyomozók azonban - amed­dig a Nógrádi-féle DNS-vizsgálat eredménye megérkezik - nem tét­lenkednek. Úgy érzik, a névtelen levél és a holttest megtalálása óri­ási fordulat a csaknem három éve megfeneklett ügyben. A Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztályának vizsgá­lati emeletén, a folyosó végén, egy „Csendet kérünk!” tábla van kitéve. Az ORFK és a megyei bűn­ügyi szakem­berek folya­matosan érté­kelik az ered­ményeket. In­formációink szerint még nem tudják pontosan, hogy mi okozhatta Nógrádi József halálát. A csonto­kon ugyanis halált okozó fizikai sérülésnek nincsen nyoma. A rendőrök szerint a névtelen levél írója nem volt ott Nógrádi József kútba helyezésénél, mert leg­alább tízéves állapotokat ír le a pirtói Tegzes-kúria környékéről. Feltételezhető, hogy tudomást szerzett a holttest helyéről, és ré­gi emlékei alapján idézte fel leve­lében a helyszínt. De vajon ki le­hetett az informátora, és őt vajon miért nem adta fel? rajnai attila A TÁJHÁZBAN. A nemrégiben megnyitott dunaegyházi tájháznak fiatal látogatói is vannak. A kis Bence igencsak otthon érezte magát a kiállított tárgyak között. _____________________ fotó: pulai sara Rendőrök ütöttek rajta a zsanai olajcsapolókon Dél-Alföld Olajvezetéket csapoló fiatal­embereket fogott el és vett őrizetbe a rendőrség tegnap Balástya külterületén. A Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányság a vezeték megfúrásá­val három zsanai férfit - a 25 éves B. Csabát, a 33 éves D. La­jost és az ugyanennyi idős F. Ist­vánt - gyanúsít. A föld fölötti csővezeték balástyai szakaszán néhány napja vették észre az il­legálisan fölszerelt csapot, azóta rendőrök figyelték a környéket. Szerdán teherautó érkezett a helyszínre a három gyanúsítot­tal. Ketten őrt álltak, a harmadik férfi pedig hat darab, egyenként ezerliteres tartályt töltött fel a ve­zetékből. Messzire nem jutottak' zsákmányukkal, mert a rendőr­ség elfogta őket, s lopás miatt in­dított eljárást ellenük. Környe­zetszennyezés nem történt a jog­talan akció alatt, ugyanis a csa­pot szakszerűen illesztették a ve­zetékre. Az okozott kár körülbe­lül egymillió forint. Késelés a kocsma előtt Kiskunfélegyháza Csak azt látták a kocsmavendé­gek, hogy a fiatalember vérző has­sal fekszik az ivó előtt. Késelője el­menekült a helyszínről, de a rend­őrök elől nem sikerült elbújnia. Majdnem tragédia lett a vége annak a veszekedésnek, ami egy félegyházi kocsmában robbant ki két férfi között tegnap. Hajnali egy óra is elmúlt, amikor az ital­boltban egy 26 éves fiatalember asztalához odaült egy idősebb fér­fi. A vendégek arra lettek figyel­mesek, hogy a két férfi összeve­szett valamin, majd kimentek a kocsmából. Egyikük sem jött visz- sza, a fiatalabb azért, mert nem tudott, a másik pedig azért, mert nem akart. Ferenczi László, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a veszekedés vége az lett, hogy az egyik férfi kést rán­tott, és hasba szúrta a másikat. Az áldozatot életveszélyes sérülések­kel szállították kórházba. Feren­czi László elmondta, a késelő egy romániai állampolgárságú, de 1989 óta hazánkban élő, legális tartózkodási engedéllyel rendel­kező férfi. Az élettársának any- nyit mondott az eset után, hogy el kell hagyma Magyarországot. A tettesnek volt valamennyi előnye, megszöknie azonban nem sike­rült, még Kiskunfélegyháza hatá­rában elfogták. A férfit több he­lyen is megszúrta a román férfi. Ellene életveszélyt okozó testi sér- tés miatt indult eljárás. _______■ A magyar grafika i: 20.századi ; klasszikusai [ t KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ j MA 17 ÓRAKOR a kecskeméti Mártonfi Galériában. Centrál Passage Üzletház, I Kecskemét, Dobó krt. 8. f I. em. (Dobó körút-Kisfaludy utca sarok, 1 Molnár-C. Pál fametszete őrzött parkoló az üzletház alatt) |

Next

/
Thumbnails
Contents