Petőfi Népe, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-06 / 208. szám
I 2001. Szeptember 6., csütörtök Petőfi Népe - 5. oldai. MEGYEI KÖRKÉP Eladják a fürdőszállót? Gyógyvízre épülő wellnes-központot terveznek JClSKUN FÉLEGYHÁZA A volt fürdőszálló hasznosítása, a strand felújítása és a mozgásszervi rehabilitáció megvalósítása évek óta húzódó, megoldatlan feladata a félegyházi önkormányzatnak. A kormány gyógy-idegenforgal- mi fejlesztési programjának köszönhetően azonban az elmúlt hetekben több befektetői ajánlat is érkezett a volt fürdőszálló és a strand hasznosítására. Dr. Tóth Sándor, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetője lapunknak elmondta: négy ajánlatról tárgyalt múlt héten a képviselő-testület. Közülük az egyik szakmai befektető megvásárolná az épületkomplexumot, ahol egy úgynevezett gyógyvízre épülő wellnes-központot alakítana ki. Ehhez azonban nem elegendő az adott terület, ezért a befektetőt érdekelné a közeli Petőfi Általános Iskola értékesítése is. Mivel minderről zárt ülésen tárgyaltak a városatyák, arról nincs információnk, hogy az ingatlanokat mennyiért adná el a város. Jelenleg folynak a tárgyalások. Valószínűleg még szeptemberben ismét a testület elé kerül a téma. Arra az esetre, ha mindez mégsem' valósulna meg, az ön- kormányzat pályázaü úton próbál támogatást szerezni a volt fürdőszálló és a strand területén épülő wellnes-központ megvalósíthatósági tanulmánytervének és elvi építési engedélyezési tervének elkészítéséhez. Erről szintén az önkormányzat legutóbbi ülésén döntöttek a képviselők. VAJDA PIROSKA CSACSICSALÁD. A hétvégi kiskunmajsai állatvásár érdekes színfoltja volt ez a csacsicsalád. A kellemes időben sok érdeklődő és jó felhozatal jellemezte a vásárt. __________________________fotóitok. Kiszűrik a füstölő autókat Katonákat toboroznak Honvédség A kecskeméti Hírős Hét Fesztivál idején a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság to- borzósátrat működtetett. Burányi László ezredes, megyei hadkiegészítő parancsnok elmondta, hogy hat fő jelentkezett szolgálatra. A Magyar Honvédség szeptember 7-én országos toborzó- kampányt indít, mely Gyulafirá- tóton kezdődik. A hadsereg központi gyakorlóterén közös amerikai-magyar éleslövészettel egybekötött harcászati bemutatót tartanak a szerződéses szolgálat iránt érdeklődő fiatalok számára. Az ország nyolc megyéjéből busszal szállítják a gyakorlat helyszínére ezeket a fiatalokat. A megyéből több mint 350 személy jelezte, hogy szívesen megtekintené a lövészetet és a gyakorlatot, ebből 40 fő kecskeméti. A látványos gyakorlat izgalmai után közös ebéd lesz, majd a To- borzó hadtest nevét viselő művészcsoport zenés-humoros szórakoztató műsora oldja a fiúk hangulatát. Ezt követően a gyakorlótéren, a színpad mellett a katonai toborzás eseményei zajlanak majd. Szeptember 8-án Szentkirályszabadján, a repülőnapon is folytatódik a toborzás. A megyei hadkiegészítő tobor- zó alosztály tisztjei az ősz folyamán minden középiskolát felkeresnek, népszerűsítik a honvédséget, majd toborzást végeznek szerződéses és egyéb szolgálatra * mondta el Burányi ezredes. KENYERES DÉNES Poroltó a kabát alatt Szeptember l-jétől változott a gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálata. Többet kell fizetniük az autósoknak a zöldkártyáért, és január 1-jével négyszínű matricát ragasztanak az autók rendszámtáblájára. Bács-Kiskun Bács-Kiskun megyében 89 olyan szervezet van, ami környezetvédelmi felülvizsgálatot végezhet. Szeptember l-jétől egységes árakon és ugyanolyan technológiával végzik majd az autók ellenőrzését. A zöldkártyákért a kétütemű autók tulajdonosainak 3125 forintot, dízelmotorú járművek esetén 5 ezer forintot kell fizetniük. Ezek a kocsik piros hatszögletű matricát kapnak majd. A hagyományos Otto-motoros gépkocsik vizsgálata 4375 forintba kerül, mely után sárga matricát kapnak a járművek. A kék plakettért, melyet a csökkentett szennyezésű gépkocsik kaphatnak, 5 ezer forintot kell fizetni. A zöld GÉPKOCSIK KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLATA Vizsgált jármű Vizsgálat ára (Ft) Kétütemű és dízelmotoros 2500-5000 Otto-motoros 4375 Csökkentett szennyezésű 5000 Korszerű, környezetbarát 4500-8000 FORRÁS: PN-INFO matricás, korszerű, környezetbarát járművek zöldkártyája 5625, illetve 7500 forintba kerül. A matricákat egyelőre csak 2002. január 1-je után ragasztják fel az autók rendszámtáblájára. Cseh János, a megyei közlekedési felügyelet járműfelügyeleti osztályvezetője hozzátette: a rendőrségnek már most szeptember l-jétől hatékony eszköze van arra, hogy a túlságosan füstölő autókat kiszűrjék. Az autót a felügyelet berendeli vizsgálatra. Ha nem jelenik meg, kezdeményezni fogják az okmányirodán keresztül a gépjármű forgalomból való kivonását. _______■ Két palesztin és a teknősök Dél-Alföld Az elmúlt hét folyamán a nagylaki határátkelőhelyen azt vették észre a határőrök, hogy egy kamionnak elszakadt a ponyvája. Az ellenőrzés során hamar kiderült, hogy két palesztin férfi bírta egyre kevésbé a kamion rakodóterében uralkodó 60-70 fokos fülledt hőséget, s ezért szakították ki a ponyvát. A Törökországból Belgiumba tartó, zsákos kiszerelésű mogyorót szállító kamion szállítólevelén a két plusz utas azonban nem volt feltüntetve, ezért a vámosok a potyázókat átadták a határőrség közösségi szállásának. Röszkén egy beutazó jugoszláv férfinak mozdult meg a kézipoggyásza ellenőrzés közben. A három mór teknősbéka hatalmas pislogással üdvözölte a magyar vámosokat, akik az ártatlan jószágokat átadták a Kiskunsági Nemzeti Parknak. Mivel a teknős védett állatnak minősül, ezért természetkárosítás és csempészet miatt indítottak a jugoszláv férfi ellen eljárást - tudtuk meg a vám- és pénzügyőrség sajtóreferensétől. BERKI ERIKA Balesetek, bűnügyek Fél évig bujkált A kecskeméti rendőröknek sikerült elfognia egy fél éve bujkáló tolvajt. A 41 éves kecskeméti férfi még január 20-án tört be egy Ceglédi úti lakásba. A tettes átmászott a kerítésen, betörte az ajtót, és minden értéket elvitt a lakásból. Kétmillió forintot és arany ékszert, valamint egyéb használati tárgyakat vitt el. Az okozott kár meghaladta a 2,5 millió forintot. FELTÖRTE A GARÁZST. Is meretlen tettes ellopott egy nagy értékű VW Passatot egy orgoványi tanyából. A tettes mindent megtett, hogy elvigye a sötétzöld autót. Betörte érte a bezárt garázsajtót, és elhajtott vele. Az autó 8,5 millió forintot ért a német tulajdonosának. A kocsi rendszáma KN-HM-216. A lopási ügyben a kecskeméti rendőrkapitányság nyomoz. TANYA. Szintén a kecskeméti rendőrök jártak el abban a lopási ügyben, ami kedden történt Jakabszálláson. A tettes egy tanya ablakát feszítette be, úgy jutott be a házba. A bűncselekmény azonban nem hozott akkora hasznot, mint amekkorát a férfi remélt. Mindössze egy fényképezőgépet és ruhaneműt tudott elvinni a tettes, 11 ezer forint értékben. A rendőröknek sikerült elfognia a tolvajt. BESURRANOK. Tolvajok jártak a minap Félegyházán egy Tegez utcai házban. Arany ékszereket és készpénzt vittek el 400 ezer forint értékben. ■ Közlekedés Burkolatépítést végeznek az 51-es út 139+100-139+700. és az 52-es út 56+600-59+900. km-ei közt. Padkakaszálás lesz az 51-es út 110-127. km-szelvé- nyében. Kátyúznak az 55-ös út 72-74. km-ei közt. TRAFFIPAX: Ma Kiskunhalas, Kecel, Solt, Baja és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ ________________Gazdasarok________________ Milyen babot vegyünk? Ezekben a napokban takarítják be a gazdák a téli eltevésre szánt zöldbabot. Hatalmas a választék a piacokon.! Van sárgás, citromsárga, zöldes, sőt haragoszöld színű hüvelyes bab, melynek formája lehet lapos, illetve henger alakú. Összehasonlításként, a szárazbab, mint tudjuk, igen értékes táplálék. Fehérjeértéke tízszerese a krumpliénak. A zöldbab jóval kevesebb fehérjét tartalmaz, de ásványi anyagokban és növényi rostokban rendkívül gazdag. Mindegyik zöldbabfajta, akár bokron termő vagy karóra felfutó, zöld vagy sárga, ízletes és könnyen elkészíthető. Talán a henger alakú, hosszúkás, sötétzöld színű hüvelyekben (ceruzababban) nagyobbak a még éretlen babszemek, míg a sárga színű hüvelyekben több a rost- és a zamatanyag. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy friss, még nem szálas zöldbabot vegyünk, mert ennek a tisztítása könnyebb és rövidebb ideig kell főzni. A hüvelyek betakarításával nem szabad késlekedni. Minél később szedjük, annál kisebb lesz a hozama. Csípjük le a bokorról a hüvelyeket, ahelyett, hogy szakítanánk. A bokorbabról négyzetméterenként 1,5-2,5 kilogramm hüvelyt lehet betakarítani, míg a karósbabról ennek a kétszeresét, 2,5-4 kilogrammot. Készíthetünk belőle levest, főzeléket, majonézes salátát, kifőzhetjük sós vízben és behabarhatjuk tejfellel, sajttal, sőt darált hússal, tojással és tejföllel lerakva is süthetjük. Tartósítható 1-2 centiméteresre darabolva befőttként de mélyhűtőben is jól eláll és kiolvadás után nem változik meg az állaga. A bab őshazája Mexikó. Európába a 16. században került. A magyar háziasszonyok a sárga hüvelyű bokorbabot kedvelik leginkább, pedig a zöld hüvelyű később kezd szálkásodni. Minden zöldbabfajta a közömbös vagy enyhén lúgos talajt kedveli. Nehezen viseli el a szárazságot, ezért kell rendszeresen öntözni, különösen a hüve- lyesedés időszakában. A karósbab kifejezetten a hűvösebb, párásabb környezetet szereti. Istállótrágyázás után csak a második évben vessünk zöldbabot. Csíranövénye nagyon érzékeny a fagyokra, ezért csak május közepe táján érdemes vetni. A bokorbabot fóliával védhet- jük a fagyoktól, azonban a fóliát virágzás előtt feltétlenül el kell távolítani. A túl meleg levegőben ugyanis ledobhatja virágait. Termesszük egy ágyásban a retekkel, a spenóttal, majd később a paradicsommal. A vetéstől számított 10-12 hét múlva lehet megkezdeni a hüvelyek betakarítását. (Folytatjuk) Két emléktáblát avatnak fel Kunszállás Két emléktáblát is felavatnak a kunszállásiak a falunapjukon, szeptember 9- én, vasárnap. Reggel kilenc órakor a kunszállási általános iskola falára Ágoston László, az első intézményigazgató emlékére helyeznek el táblát. Ez alkalomból Fekete János, Bél Mátyásdíjas helytörténész mond ünnepi beszédet. Kun Dezső, az első postamester előtt szintén emléktáblával tisztelegnek a helybéliek. A táblát a postaügynök hajdani házának falára helyezik, ahol Széllné Tóth Ibolya, a Szegedi Postaigazgatóság igazgatója mond beszédet. Az avatások előtt, reggel nyolc órakor ünnepi szentmisére várják a vendégeket. Ugyancsak ekkor kezdődik a főző verseny. Tíz órakor pedig kettesfogat-hajtó verseny kezdődik a vásártéren. Az országos kutya-akadályversenynek a Csőke-park és a piactér ad helyet. Délután fél ötkor pedig megyei II. osztályú labdarúgómérkőzést tartanak a sportpályán. A falunap zárásaként este hat órakor sátoros bál, tíz órakor pedig látványos tűzijáték kezdődik Kunszálláson. LE ZOMÁNCOZOTT ES TEFLON EDÉNYEK VÁSÁRA 40-50% engedménnyel az Alföld Áruház földszinti VAS-EDÉNY osztályán! : Zománcozott edények : 24 cm Kinga lábas fedővel ; 20 cm Kinga lábas fedővel : 24 cm Gulyás lábas i 24 cm Kinga fazék fedővel : 24 cm Kinga serpenyő : Teflonedények : 18 cm Kinga lábas : 20 cm Kinga lábas : 20 cm Kinga nyeles lábas ; 24 cm Kinga lábas : 24 cm Kinga sütőtál 50% engedménnyel! 320om helyet 1600 Ft 2540-Ft helyett 1270 Ft ISOUFt helyett 950 Ft zsmr\ helyett 1750 Ft 1700 Ft helyett 850 Ft 40% engedménnyel! 2670Ft helyett 1600 Ft 242U-R helyett 1450 Ft 3470-Ft helyett 1900 Ft 4470-Ft helyett 2500 Ft 3840-Ft helyett 2300 Ft Lábtörlők 20% engedménnyel ! Vásár, amíg a készlet tart! 30 EVES az ALFÖLD ÁRUHÁZ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Siófokon és környékén beépíthető telekingatlanok ELADÓK Vízparti és partközeli (3000 m2-tői 31ia-ig) telkeken lakó. üdülő, sport, ipari és üzleti célú épületek létesíthetők. A pályázat elkészítéséhez szükséges részletes pályázati kiírás a Pécsi Vagy onkezelő Kfl.-től - Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház), tel./fax.: 72/213-209, 06-30/9476-331 vásárolható meg. 4000 Ft + ÁFA összegért . A pályázatok beadási határideje: 2001 szeptember 25. Felvételre keresünk Minimum középfokú végzettséggel, jó kereskedelmi és logisztikai érzékkel, valamint számítógépes ismeretekkel rendelkező, sikerorientált katonaviselt fiatalembert. ALKATRÉSZGAZDÁSZ munkakörbe, valamint jó szakmai képességekkel rendelkező, precíz, munkájára igényes AUTÓSZERELŐ, AUTÓVILLAMOSSÁGI MŰSZERÉSZ és AUTÓÁPOLÓ szakmunkásokat. Ha a fenti követelményeknek megfelel, fényképes önéletrajzát küldje el hozzánk. Egy jó csapat és egy kellemes fizetés várja Önt. g Címünk: Hovány Kecskemét, Szent L. krt. 20. Nagykörös A múlt hét végén a nagykőrösi vasútállomáson a kánikula ellenére nagykabátban szállt le a vonatról két férfi. Ráadásul öltözéküket degeszre tömték, ami különösen gyanússá tette őket az éppen ott járőröző helybeli rendőröknek. Igazoltatáskor tűzoltókészülékek kerültek elő ruhájuk alól. A poroltókat a vasúti kocsikból emelték el. Eljárás indult ellenük. ■