Petőfi Népe, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-28 / 200. szám
I 2001. Augusztus 28., kedd MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Demonstrációval fenyegetnek a szőlőtermelő gazdák Kiskörös Újjáalakult Kiskőrösön a Kistermelők Szervezőbizottsága. Az 1997-es gazdatüntetések szervezésében jelentős szerepet játszott testület életre keltésére az adott okot, hogy a szüret előtti napokban értesültek a szőlőtermelők a rendkívül alacsony szőlőárakról. A környékbeli felvásárlók 30-35 forintot szándékoznak adni a szőlő kilójáért. Ez a termelési költségek felét sem fedezi, ezért a gazdák kormányzati intézkedéseket sürgetnek. Zsikla Győző kisgazda ország- gyűlési képviselő, a szervezőbizottság elnöke tegnapi, kiskőrösi sajtótájékoztatóján elmondta: az enyhe tél következtében elszaporodott kártevők és szőlőbetegségek miatt a termelők kétszer any- nyit költöttek növényvédelemre, mint az előző évben. Tartalékaikat felélték, s ha nincs kormányzati beavatkozás, akkor a gazdák nagy része tönkremegy. A bizottság négy pontban megfogalmazott követeléseit eljuttatták Kékkői Zoltánhoz, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkárához. A követelések közül a legfontosabbak: • A fehér szőlőknél a kilogrammonkénti 50 forintos, a kék szőlőknél 80 forintos védőár azonnali bevezetése. • A vörösbor-exporttámogatás emelése literenként 40 forintra és az import megszüntetése. • A védőáron történő szőlőfelvásárlás esetén 50 százalékos kölcsön biztosítása állami garanciával a szőlőfelvásárióknak. • A gazdák kapjanak támogatást jégkáraik enyhítésére. • Mivel a bor-jövedéki szabályok a gyakorlatban nem váltak be, ezért a szőlőtermelők követelik a törvény visszavonását, valamint a borhamisítás visszaszorítása érdekében gyakoribb ellenőrzést a kereskedelemben. Zsikla Győző arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy szeptember 2-án, a Kiskőrösi Szüreti Fesztivál zárónapján várják a városba Kékkői Zoltánt a kormány válaszával. Amennyiben nem teljesíti a kormány a követeléseiket, akkor - a termelők döntésétől függően - ültakozó demonstrációkat helyeznek kilátásba. A sekély tóba fulladt Kunfehértó Tragédiával végződött egy kunfehértói strandolás. A vízbe fulladt férfira csak másnap találtak rá. A mélykúti barátí társaság tagjai azt hitték, hogy a 34 éves áldozat csak elment valahová. Az eset még múlt hét elején történt. A fürdőzők egy vízen lebegő, élettelen testre lettek figyelmesek. Az áldozat egy mélykúti fiatalember volt, aki előző nap érkezett strandolni barátaival a tóhoz. A társaság estefelé szedelőz- ködni kezdett, de barátjuk helyett csak ruháit találták meg a vízparton. A haverok úgy gondolták, hogy társuk csak elcsavar- gott valahová. Ruháit hazavitték és átadták a feleségének, akinek elmesélték a történetet. Másnapra derült ki, hogy a férfi a sekélyvizű tóba fulladt. A rendőrségi szakvélemény szerint az idegenkezűség kizárható. A tragédiához hozzájárulhatott, hogy az el- hunyt ittasan ment a vízbe, pn Motorost gázolt a busz Dél-Alföld Egy autóbusz gázolt el egy motorost a 43-as főúton. A Szeged felé tartó busz román sofőrje megpróbálta megelőzni az előtte haladó segédmotor-kerékpárost, ám a 71 éves, kübekházi férfi nem észlelte a manővert. A motoros a jármű jobb elejének csapódott és azonnal életét vesztette. EUROPRESS Gazdasarok Jó tudni a Létezik nyári, őszi, téli és kora tavaszi karfiol. A nyári karfiol érett rózsáit hosszú ideig tárolhatjuk. Ez akkor aktuális, ha a vetésből egyszerre túl sok karfiolrózsa érik be, s emiatt többet kell felszednünk, mint amennyit el tudunk fogyasztani. A növényeket gyökérrel együtt, kis földlabdával aggassuk fel fejjel lefelé, hűvös helyen! Ily módon hetekig eláll. Ugyanígy tárolhatjuk akár egy hónapon át a többi káposzta- félét is. Lombjukat reggelenként permetezzük meg tiszta, hideg vízzel, hogy megóvjuk a káposztafejeket, illetve a karfiol rózsáját a kiszáradástól! Mellesleg a nyári karfiolfajtákat mélyágyba, váltakozó állásba, egymástól 45 centiméter távolságra ültessük! Ismertebb fajta az Alpha és a Fortuna. A tavaszi és a nyári karfiolt már januárban vethetjük melegágyba, illetve fűthető fólia alá. Ellenőrizzük, hogy a palántának van-e csúcsrügye, mert a „vak” palánták használhatatlanok! Ültetéskor a palánták 5 centiméteresek legyenek! Ne hagyjuk őket túl sokáig az ültetőládákban, mert a táp- anyaghiány miatt a gyökere kezd erősödni, és virága gyorsan magszárba szökik! Márpedig rózsája nem más, mint a virága, amit a karfiolról tűző naptól néhány rátört karfi- óllevéllel védünk (így marad hófehér). Ajánlható a Szentesi korai és az Opaal. A februárban fólia alá vetett karfiolpalántákat április elején ültethetjük ki szabadföldbe. A palántákat ne tűzdeljük mélyebbre, mint amilyen mélyen voltak vetéskor, a magágyban! Az őszi karfiolt áprilisban vessük szabad földbe, 15 centiméter távolságban készített, sekély barázdákba! Júniusban-júliusban kell 60-szor 60 centiméterre szétültetni. A területet tartsuk gyommentesen és reggel-este szükség szerint öntözzük! Egyetlen napi szárazság tönkreteheti az egész vetést. Nyár végén szorosan tömö- rítsük (taposással) a talajt, mert különben a karfiol önsúlyától kidőlhet! A téli karfiolt késő ősszel fordítsuk északra, hogy a rózsákat ne érje a kora reggeli napsütés! Ezzel megakadályozzuk, hogy a fagyos fejek túl gyorsan felengedjenek, színük és ízük pedig hátrányosan megváltozzon. A gyökérgolyván kívül szeptember elején még károsíthat a káposztalepke, a káposztalégy. Vigyázzunk arra, hogy a talajban ne lépjen fel bórhiány, legyen elegendő molibdén és magnézi- um a tápszerekben!___________■ TEGNAPTÓL KAPHATÓ. Háromszáz forintos egységáron kaphatók tegnaptól a diákhitel-igénylő nyomtatványok. Kecskeméten hét postahivatalban szerezhetők be a dokumentumok. Felvételünk a Kálvin té- ri főpostán készült, ahol Horváthné Gyöngyösi Erika a postaboltban árusítja a mappákat, fotó: banczik r. Fosztogatják a sírhalmokat Hiába van nappal temetőgondnok, a tolvajokat ez nem tartja vissza Három hete volt csak, hogy Balázsné Nagy Erzsébet eltemette férjét, amikor eltűntek a sírról a koszorúk. A félegyházi asszony több lopásról, sírgyalázásról is tud a Felső-temetőben. Kiskunfélegyháza Nem sokkal azután, hogy augusztus elején végső nyugalomra helyezték Balázsné Nagy Erzsébet férjét, feldúlták a sírhalmot. Először csak a selyemvirágokat szaggatták ki, a koszorúkat otthagyták. Ám egy héttel később azokat is elvitték. Az asszony szerint bizonyosan eladták az ellopott dolgokat. Úgy tudja: egy kisebb koszorúkeret 300, egy nagyobb akár 500 forintot is ér, ráadásul a selyemvirágnak is megvan az ára. Balázsné lapunk munkatársának elmondta: három héttel a temetés után mindenképpen „megtisztította” volna a sírt. Csupán ezt az íratlan keFrakcióülés a Lakitelek Tegnaptól frakcióülést tart a Lakitelek Népfőiskolán az MDF országgyűlési képviselőcsoportja. A kétnapos ösz- szejövetelen jelen van Dávid Ibolya pártelnök s valamennyi frakciótag. A tanácskozás zártkörű. Lezsák Sándor, a tanácskozás helyszínéül szolgáló intézmény gyeleti szabályt akarta betartani. Nem sikerült. Az özvegy el van keseredve: bármit visz a temetőbe, néhány napon, órán belül ellopják. S gondjával nincs egyedül. Patak Lajosné temetkezési részlegvezető tud a kegyeletsértésekről. A temetőből nemcsak koszorúkat és virágcsokrokat, hanem virágpalántákat, tujákat is lopnak. Sőt, az előtte parkoló autókat is fosztogatják. Tenni azonban nem tudnak ellene. Néhány személyt, akit rajtakaptak a lopáson, már kitiltottak a temetőből. Nappal ugyan van temetőgondnok, de ez nem riasztja el a tolvajokat. Az pedig szóba sem jöhet, hogy éjszakára bezárják a sírkertet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a temető nincs bekerítve. ________ ____ HÓDI ANIKÓ népfőiskolán kai államtitkára mint a Fidesszel tárgyaló delegáció vezetője számol be a választási együttműködésről folytatott megbeszélések eredményeiről. A beszámoló után a frakció meghallgatja Dávid Ibolya pártelnök ajánlását és kialakítja álláspontját - ismertette a programot Lezsák Sándor. A Magyar Demokrata Fórum frakciójának állásfoglalásáról ma közleményt adnak ki. MTI alapítója, a parlament oktatási és tudományos bizottságának elnöke elmondta: a képviselőcsoport napirendjén két fontos téma szerepel. Az egyik a kormány jogalkotási programja, amelyet ősszel terjesztenek be. Ezzel kapcsolatosan alakítja ki belső állásfoglalását a frakció, és fogalmazza meg esetleges módosító indítványait. A másik fontos napirendi pontként Hende Csaba alelnök, az Igazságügyi Minisztérium politiBalesetek. bűnügyek Tégla borult az útra Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt Kistelek belterületén, az E75-ös főúton tegnap reggel 8 óra előtt. Egy téglát szállító tehergépkocsi Budapest irányába haladt. A járművet egy Opel megpróbálta megelőzni. Am vele egy időben egy jugoszláv rendszámú BMW is előzésbe kezdett, majd a manővert követően a szembejövő forgalom miatt bevágott a másik két jármű elé. Az autók összeütköztek, majd a BMW az árokba borult és egy kerítésnek ütközött. A kocsi két jugoszláv utasa súlyosan megsérült, mentőhelikopter szállította őket a szegedi Újklinikára. A teherautó rakományának egy része a baleset következtében az úttestre borult. A helyszínelés során a forgalom félpályán közlekedett, a műszaki mentés alatt az utat teljes szélességében lezárták. MEGVAN A GOLF IS. A bajai rendőrkapitányság őrizetbe vett négy dusnoki férfit. Ők azzal gyanúsíthatók, hogy a napokban ellopták egy német állampolgár Volkswagen Golf II. típusú személygépkocsiját a bajai Kodály utcából. A feltételezett tettesek mellett az 1,3 milliót érő gépkocsi is meglett, a rendőrség lefoglalta a Golfot. GÁZOLÁS. Egy fiatal lányt gázoltak el vasárnap hajnalban Kiskunmajsán. A 17 éves, kiskunfélegyházi lány a városszéli Sziget diszkóhoz vezető, keskeny, kivilágítatlan köves- útón gyalogolt, amikor egy pusztamérgesi férfi gépjárművével elütötte. A rendőrségi szakvélemény szerint az autó vezetője nem a látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedett. A lány szerencsére csak könnyű sérüléseket szenvedett. ■ Közlekedés Az 51-esen a 139. km-ben, illetve az 52-esen az 56-60. km között átépítik a burkolatot. Kátyúznak az 53-ason a 45-60. km között. TRAFFIPAX: Ma Halomszállás, Tataháza, Bácsalmás, Akasztó, Kiskunhalas és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Kiskőrösi szüreti napok Kiskőrös Harmincezer látogatóra számítanak a pénteken kezdődő Kiskőrösi Szüret 2001. és Szlovák Nemzetiségi Napok rendezvénysorozatán. Az érdeklődőket minden eddiginél gazdagabb program várja. Ennek kivonatát most adjuk közre. Holnapi színes, négyoldalas mellékletünkben a bővebb programot is olvashatják. Péntek: A szüreti napok programja pénteken kezdődik. 17.00 órakor dr. Dávid Ibolya miniszter asszony megnyitja a Kiskőrösi Szüret 2001. és Szlovák Nemzetiségi Napok programsorozatot a városháza előtti téren. A megnyitó előtt, 16.00 órától A Borok Háza Egyesület és a borászati cégek szervezésében borbemutatót tartanak a Borok Házában. 18.00 órakor A Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend új borlovagjait avatják fel. 19.40 órakor Deutsch Kaltenbrunn (Dél-Burgenland) zenekarának koncertjére és Kiskőrös Város Fúvószenekarának és Mazsorett- csoportjának bemutatójára várják az érdeklődőket a Petőfi téren. Szombat: Reggel a Pátria előtti parkolóban ökörsütéssel indul a nap. 09.00 órától gasztronómiai programot szerveznek a testvérvárosi liptószentmik- lósi mesterszakácsai. Szlovákiai ételspecialitásokat készítenek a „Sztrapacska Udvarban”. 09.00 órától alkotóudvar címmel kézműves bemutatót tartanak a Szlovák Tájház udvarán. 09.30 órakor kistárlat nyílik a Szlovák Tájház gyűjteményeiből. 10.00 órakor a Szarvas Fogadóban szakmai konferenciát tartanak az alföldi szőlőtermesztés és borászat jelenlegi helyzetéről, jövőbeni lehetőségeiről. 11.00 órakor a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Ifjúsági Házának megnyitója, Szarvas u. 1. 15.00 órától a Petőfi téren a Smiling Girls, Margitha város „Mosolygós Lányainak moderntánc-bemutató- ja. Egy órával később a szekszárdi Holló Együttes az A bor legendája c. színpadi művet mutatja be. 20.00 órakor Betty Love-koncert a Petőfi téren. Aki inkább bálba kívánkozik, azt a sportcsarnokba várják. Vasárnap 08.00 órától főzőversennyel indul a nap Pozsonyi utcai parkolóban. Egy órával később folytatódik a szombaton elkezdődött gasztronómiai program. 10.00 órától a Kunság Rádió rendez vetélkedővel egybekötött gyermekműsort. 12.00 órakor elindul a szüreti felvonulás. A részvevők a Körösi Csárdától indulnak és a Petőfi térre 14.00 órakor érkeznek. 15.00 órakor Folklórgálát rendeznek a Petőfi téren. 18.00 órakor Antik borparádé címmel komédiáznak a Petőfi téri szabadtéri színpadon a Miskolci Vásári Komédiások. 19.00 órakor a szabadtéri színpadon operett- és humorestet rendeznek. 21.15 órakor a főtéren tűzijátékkal zárul a háromnapos ünnep.