Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-19 / 167. szám
MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal 2001. Július 19., csütörtök Y Európai találkozások Baja Tájak, népek, találkozások mottóval szervezte meg Bács-Kiskun megye az Eu- rópa-napot. Baján, Nagyba- racskán, Dusnokon és Császártöltésen ünnepeltek. A lakossági és szakmai fórumokon közéleti személyiségekkel, integrációs szakértőkkel és EU- diplomatákkal találkozhattak az emberek. A bajai rendezvényt a bajai származású dr. Szentiványi Gábor, Nagy-Britannia és Északírország Egyesült Királyságba delegált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg. A diplomata a kormány nevében gratulált az ünnepség megszervezéséhez. Hangsúlyozta: az Eu- rópa-nap célja, hogy minél többen, a lehető legszélesebb kör- , ben folytassanak párbeszédet az : uniós csatlakozással kapcsolatosan. Thomas Wiley, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának első titkára, a Phare- ügyekért felelős osztály vezetője kiemelte: rendkívül fontos, hogy a tagállamok megismerhetik Magyarország különböző régióit. Hangsúlyozta: az Európai Unió nagyra értékeli az itt élők kulturális sokszínűségét. - Rendkívül fontos, hogy az állampolgárok értsék, milyen hatása lesz Magyarország bekerülésének az Európai Unióba. A tájékoztatásra azért van szükség, mert néhány éven belül népszavazáson kell dönteni arról, hogy csatlakozzon-e az ország - mondta el az osztályvezető. RAB RITA MÉRLEGEN A STRUCCTOJÁS. Kiss József egy Szabadszállás melletti tanyán kilenc struccot tart. Felvételünkön éppen egy tojás súlyát méri, amelyik 1,4 kilogrammot nyomott. A tojás keltetőbe ke- rül, ahol előbújnak a kis madarak. ___ fotó: banczik Róbert Baráti kör alakul Kecskemét Ma a kecskeméti városházán tartja alakuló ülését a Honvédség és Társadalom Baráti Kör. A kör célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a civileket és a haza védelmén fáradozó katonákat. A kör országos elnöke Josef von Feren- czy nyugállományú dandártábornok. Eddig Budapesten, Székesfehérvárott, Cegléden és Veszprémben működik hasonló szervezet. ■ Gazdasarok Édes, tejes kukorica A piacokon egyre több és az utóbbi 10 évben egyre finomabb (édesebb és zamatosabb) csemegekukoricát lehet vásárolni. Mivel nagy a felhozatal, az árak rendkívül kedvezőek. A legzsengébb, még tejes kukoricacsövekért ilyenkor július második felében mindössze 15-20 forintot kérnek a termelők. A magas tápértékű csemegekukoricát (amíg ilyen zsenge) mindössze 10 percig kell főzni (attól a perctől számítva, amikor a víz felforrt). Ha tovább főzzük, zamatanyagai kárba vesznek és a szemek megkeményednek. Közvetlenül a csövek törése után a szemek cukortartalma keményítővé alakul. Ha magunk termesztjük, friss, édes tejes kukoricát fogyaszthatunk akár egy hónapon át is. Akkor érdemes szedni, amikor a csövek végén kilógó „haj” már lankad és színesedik. Mélyhűtve is jó, de ha tartósítani akarjuk, inkább várjuk meg, amíg szedéséretté válik a kukorica, morzsoljuk le, főzzük meg kuktában (ekkor már 20-25 percig kell forralni), és tartósítószer nélkül töltsük forrón, száraz sütőben csírát- lanított üvegekbe. Vessünk rövid tenyészidejű fajtákat, mint amilyen az MV korai, a K Sárga SC 300, a középkorai Kecskeméti fehér, az MV Ideál és az MV Favorit. Manapság a csemegekukoricát már fűtött üvegházban vagy az ablakpárkányon is előnevelhetjük. Áprilisban 18 fokos hőmérsékleten két magot vessünk egy-egy 8-as cserépbe. Ha mindkettő kikelne, a gyengébbet távolítsuk el. Májusban hajtatóágyban eddzük, júniusban váltakozó tőállásban, egymástól 60 centiméterre ültessük ki szabad földbe. Április folyamán 15-22 centi- méteres barázdákba 60 cm tőtávolságra a szabadba is vethetjük. Ilyenkor mindig 2-3 magot vessünk egy helyre, majd 2,5 centi földdel takarjuk be. A fagyoktól fóliával védjük. A fóliát akkor távolítsuk el, amikor a növények virágzanak. Ha csak néhány tövet nevelünk a kertben, a csigáktól és a fagytól a fiatal növényeket ráborított befőttesüveggel is megvédhetjük. A virágzás folyamán döntő a megfelelő vízellátás. A golyvásüszögön kívül más betegség nem okoz gondot. Ha felüti a fejét, a csöveken csúnya fekete golyvát képez. A fertőzött csöveket feltétlenül égessük el és a következő évben más helyre vessük a csemegekukoricát. Bosszúból kivágott gyümölcsfák? Vandál módon kivágtak és tönkretettek ismeretlenek 129 gyümölcsfát egy helvéciai gyümölcsösben szombat hajnalban. A tettesek félbevágták a fákat, vagy levágták a gallyakat. A gazda bosszúra gyanakszik. • Helvécia ____________ Helvécia belterületéről két kilométer hosszú földút vezet Katona Sándor gyümölcsöséhez. A gazda a polgármesteri hivatalban dolgozik mint karbantartó. A fákat azért ültette, hogy nyugdíjaskorában legyen egy kis plusz jövedelme. Most úgy néz ki, vandál tettesek miatt ez részben meghiúsult.- Ott már látni, hogy nincsenek fák, ott dolgoztak a tettesek - mutatja már messziről Katona Sándor, ahogy közeledünk a területhez. A kapuban állva megdöbbentő kép tárul elénk. Még zöldek a levelek a félbevágott fákon és a levágott gallyakon. - A gyümölcsöt két hét múlva szüreteltük volna, a fák pedig kilenc év után most fordultak termőre.- Mekkora a kára? >- Mindent összevetve több mint 1,3 millió forint- mondja. Katona Sándor békésen aludt szombaton reggel, amikor hívta a szomszédja. Ő közölte a rossz hírt: ismeretlenek több tucat fát kivágtak a gyümölcsösben.- Először nem akartam elhinni a hírt. A telek mellett több ház is áll, amiben laknak, mégsem hallott senki semmit. A Démász szakemberei úgy háromszáz méterre a területtől hajnalig egy villanyoszlopot állítottak, de ők sem láttak vagy hallottak semmit. A tettesek a rendőrség szerint akkumulátoros fűrésszel dolgoztak. Az egyik fán jól látszik, milyen vékony a lapja a fűrészKatona Sándort megdöbbentette a barbár pusztítás, fotó: s. h. nek. A hangja sem lehetett túl nagy, azért nem hallott senki semmit. Katona Sándortól természetesen megkérdeztük azt is, gyanakszik-e valakire, sejti-e, hogy kik vágták ki a fákat1- Sejtem, hogy kik lehettek, de attól tartok, hogy visszajönnek, ezért nem szeretnék róluk bővebben beszélni. Szerintem egy régi konfliktus sértettjei álltak rajtam bosszút. Hortobágyi István őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a rendőrök szombat délután mentek ki a helyszínre^ Az ügyben jelenleg adatgyűjtés folyik. __o. z. Balesetek, bűnügyek Drága autó tűnt el Eltűnt Kunfehértón egy 10 millió forintot érő Audi A6-os személygépkocsi. A BXH-973 forgalmi rendszámú, bordó színű autót a Réce utca egyik nyaralójának udvaráról vitte el ismeretlen tettes kedden hajnalban. ITT MARADTAK. Az elmúlt hónapokban egyre több rendőrségi hír érkezik szerkesztőségünkbe arról, hogy a Magyarországról való kitiltás ellenére itt maradnak külföldiek. A Kecskeméti Rendőrkapitányság őrizetbe vett két román állampolgárt. A 17 és 36 éves románok ellen jogellenes belföldi tartózkodás miatt indult eljárás őrizetbe vétel mellett. A két személyt július 11-én kitiltották hazánk területéről, ők ennek ellenére mégsem hagyták el az országot. BETÖRÉS. Tetemes kárt okozott egy zalaegerszegi férfi egy tanya tulajdonosnak. A 26 éves K. Tamás - akit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai fogtak el - még tavaly októberben betört Kiskőrösön a Pacsirta dűlő egyik házába. A tettes bort és egyéb felszerelési tárgyakat vitt magával, mintegy 1,5 millió forint értékben. A tolvajt őrizetbe vette a rendőrség. Szökött rabot keres a rendőrség ___________Bács-Kiskun Letette a kapát és elillant a rab. Szerencsés Fekete Ferencet az állampusztai börtönből vitték munkára és hiába keresi - legalábbis egyelőre - a rendőrség. Nem találják azt az elítéltet, aki hétfőn szökött meg kapálás közben az Állampusztai Büntetésvégrehajtási Intézet solti szőlészetéből. A 28 éves kunbajai férfi rablás miatt töltötte hároméves büntetését Állampusztán. A Magyar Rádió riporterének Ferenczi László, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a következőket mondta: - Nagyon nagy a terület, amelyet át kellett vizsgálni, illetőleg a hogy rablás bűncselekménye miatt töltötte szabadságvesztését, ebből alappal feltételezhető, hogy hajlamos az erőszakos cselekmények elkövetésére. így számítani kell arra, hogy esetleg pénz, élelem, ruházat megszerzése érdekében hasonló újabb bűn- cselekményt követ el. Éppen ezért kérjük a lakosságot, hogyha valaki őt látja, észleli, ne próbálja meg elfogni. Értesítse a legközelebbi rendőrt, és bízza ezt ránk. ___________________________■ ' POLICE ' KÖRÖZÉS FŰNYÍRÓ. Valószínűleg túl nagy volt már a fű annak a tolvajnak a kertjében, aki a napokban tört be Tiszaalpáron a Szent István téri sporttelepre. A tettes ajtókifeszítéssel jutott be a raktárba, s egy fűnyíróval távozott. Az egyesület kára 50 ezer forint. ■ Közlekedés Az 54-esen a 29-32. km között aszfaltozási munka miatt félpályás útzárra és jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani. TRAFFIPAX: Ma a Jánoshalma és Kunfehértó közötti útszakaszon, Kiskunhalason (Szabadkai utca, Széchenyi út, 53-as főút, Fejérföld út) és Kecskeméten számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Elutasított csatlakozás Kiskunfélegyháza A Kiskun Vidékfejlesztési Társulás tavaly februárban alakult. Legutóbbi ülésén többek között arról döntött: nem csatlakozik a Magyar Bio Hajtóanyaggyártó és Szolgáltató Kft.-hez. A korábbi elképzelések szerint ennek célja egy bioanyaggyártó üzem létrehozása lett volna a kistérségben. Németh Péter kistérségfejlesztési menedzser elmondta: a csatlakozás nem lenne időszerű, az ilyen típusú alternatív energiahasznosítást ugyanis nem támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium. Az ülésen döntöttek viszont a kistérségi iroda számítástechnika Jej]esztése_ügyében. ■ NAGYBERUHAZAS. Izsákon megkezdődött a szennyvíztisztító mű hideg vizes próbaüzeme. A csatornaberuházás - amely Ágasegyházát és Orgoványt is érinti - 2,4 milliárd forint értékű. Nemere Péter, a Biogeist Kft. ügyvezetője Mondok József polgármesternek magya- rázza a létesítmény működését. fotó: p. s. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! FOKTŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA pályázatot ír ki területi ellátási kötelezettséggel a foktői vegyes háziorvosi praxis vezetői ellátására 1/1. Pályázati feltételek:- 4/2000. (II. 25.) EüM. Sz. rend. 11.§ (1) vagy (2) bekezdése szerint képesítési feltételek megléte,- háziorvosi alkalmassági követelményeknek való megfelelés (4/2000. (II. 25.) EüM. sz. rend. 13. §)- az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendeletben rögzített feltételek betartásával a működtetési jog megszerzése, illetve azzal való rendelkezés,- saját tulajdonú személygépkocsi és vezetői engedély,- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. 1/2. A pályázathoz csatolni kell:- praxis működtetésére vonatkozó részletes szakmai programot- önkormányzattal, helyi járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátással való együttműködésről szóló elképzelését,- végzettséget igazoló orvosi diploma, szakvizsga meglétét bizonyító okirat vagy a háziorvosi szakgyakorlat folytatására jogosító okirat hiteles másolatát,- háziorvosi alkalmassági vizsgálat meglétét bizonyító foglalkozásegészségügyi szakellátóhely által kiállított, alkalmasságot bizonyító okirat másolatát- önéletrajzot, szakmai életutat- a működési jog engedélyezése feltételeinek igazolását, annak megszervezésére vonatkozó szándéknyilatkozatot- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt- saját személygépkocsi és vezetői engedély meglétét igazol okirat másolatát- MOK-tagság igazolását- hozzájárulást a pályázati anyag elbírálásához résztvevőknek a megismeréshez 1/3. Foglalkoztatás formája:-vállalkozás, ügyeletben való részvétellel 1/4. Szerződéskötés időtartama:- a pályázó szakmai felkészültségétől függően határozatlan időre vagy határozott időre, mely kölcsönös megfelelés esetén meghosszabbítható (18/2000. (II. 25.) Korm. rend. 13. § (3) bek.). 1/5. Pályázat benyújtásának határideje:- 2001. augusztus 15. 1/6. Pályázat elbírálásának határideje:- a pályázat benyújtásának határidejét követő 15 napon belül. 1/7. Megbízás kezdő időpontja:-az állás az elbírálást követően - egyeztetés alapján - azonnal betölthető. 1/8. Az önkormányzat által biztosított egyéb feltételek:- azonnal beköltözhető háromszoba- összkomfortos, gázfűtéses, kertes családi ház garázzsal együtt- ingyenes rendelőhasználat, ami egyben csatlakozik a szolgálati lakáshoz. 1/9. Pályázat benyújtható:- Foktó Község Polgármesteréhez 6331 Foktő, Kossuth út 2. Tel.: 78/460-012 1/10. Érdeklődni:-Tel.: 78/460-012 és 06-20/96-56-777 100155 területen nagyon sok épület, léte sítmény található. Éppen ezért c rendőri erők is nagy létszámmá vettek részt, és a büntetés-végre hajtás is a tőle telhető létszámo biztosította, a keresésben egy he likopter is részt vett.-A 76 kg súlyú, 172 cm magas, erős testalkatú, barna hajú, bamc szemű Szerencsés Fekete Ferenc korábban Kunbaján élt...- Természetesen korábbról is mert tartózkodási helyeit megfi gyelés alatt tartja a rendőrség.- Gyanítható, hogy először az elítélt - miután úgynevezett mákos rabruhában szökött meg -, civil ruhát akart vagy szeretett volnc szerezni.- Az eldobott felsőjét, kabátjál meg is találtuk. Tekintettel arra