Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-19 / 167. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. Július 19., csütörtök Nézőpont Balai F. István A városháza és környéke Tempósan halad a munka a kecskeméti főtéren, a burkolat sok vitát kiváltó felújítása a végéhez közeledik. Készül a Kiskörút új szakasza is, ráadásul megkezdődött a szintén új millenniumi szökőkút építése. Egyelőre teljes tehát a felfordulás. Aki a nemzeti bank épületétől a Lestár térig akar eljutni, jobban teszi, ha a Centrum Aruház felé indul, körbejárva hamarabb odaér. Reméljük, hogy egyszer véget ér az ostromállapot, s a viták is nyugvópontra jutnak. Talán belátjuk, hogy érdemes volt hirtelen százmilliókat rákölteni a városközpontra, s elfelejtjük azt az érzé­sünket, hogy presztízsérdekektől vezérelt kirakatpolitika elszenvedői vagyunk. Hogy így legyen, ahhoz tapasztalnunk kellene kevésbé látványos, de annál hasznosabb fejlesztések áldásainak egész sorát is. Nem zárom ki az esélyét, hogy átélünk még ilyen érzést. Persze a központban is akad még igazítanivaló. Itt van mindjárt a városháza. Könnyebb ma New Yorkba telefonálni (naná, hiszen a harmadik évezredben vagyunk), mint egy ügyintézőt Kecskemétről elérni a polgármesteri hivatal központi számán keresztül. Aki már hívta a 483 683-at, tudja, hogy csak a legritkább esetben szabad a vonal, gyakran a fél délelőtt is rámegy a kapcsolatteremtésre. Már régen túl kellett volna lépnünk ezen a problémán. Aztán itt van egy nagyon kényes dolog. A városháza dísztermének olyan csapnivaló az akusztikája, hogy a hely - legyen akármilyen a hangosítás - mindenre alkalmas, csak munkaértekezletek tartására nem. Állítom, hogy a köz­gyűléseken sokkal gyorsabban mehetne a munka, s jóval kevesebb lenne a félreértés, ha nem lenne olyan fárasztó az odafigyelés, ha pontosan értenék egymás beszédét a felszólalók. Megkockáztatom, hogy a várospolitika hatékonyságát akadályozza a különben gyönyörű terem rossz akusztikája. A központban is akad még igazítanivaló Ezen is lehetne változtatni. Félve mondom ki: különféle térele­mek behelyezésével, hiszen a díszterem nem múzeum. Egy ilyen megoldásnak persze már a kipióbálása is nagyobb bátorsá­got igényelne és nagyobb kockázattal járna, mint a főtér leburkolása szürke kövekkel. Viszont ha ezt megpróbáltuk, talán meg lehetne azt is... rt sOBR! KUPA HALFŐZŐ VElfsuv NAGYBARACSKA A verseny ideje: 2001. augusztus 11. (szombat), de. 10 óra Érkezés: a versenyzőknek a kezdés előtt 1 órával korábban, 9 órakor kell bejelentkezniük. A verseny helyszíne: a Ferenc-csatorna és a termálfürdő melletti terület. Nevezési díj: 3000 Ft/íő, melyet postai utalványon a következő címre kérünk feladni: Művelődési Ház 6527 Nagybaracska, Szabadság tér 23. Érdeklődni és nevezni a fenti elmen, illetve a 79/361-012, 325-559 és a 30/259-3143 telefonon lehet. Mindenkit szeretettel várunkl A részletekről és feltételekről, kérjük, érdeklődjön az információs vonalon vagy márkakereskedésünkben! Formont Autó Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-814 RENAULT Ideje váltani Nyári Zsongás a Renault-nál! TP:06-40-26-26-26 Önnek is van egy tíz évnél idősebb autója? Nyári Zsongás akciónk keretén belül 2001. július 1. és augusztus 31. között egy új Renault Twingo, Thalia, Clio, Kangoo vagy Kangoo Express árába bruttó 150.000 Ft ér­tékben beszámítjuk, és igénybe veheti kedvezményes finanszírozási konst­rukciónkat is! Várjuk márkakereskedésünkben! WWW. renault.hu Visszaéltek a szegénységünkkel Miért a magyar adófizetőknek kell állnia a földvisszavásárlások számláját? Az őstermelőknek határozott vélemé­nyük van a zsebszerződésekkel külföl­di kézre juttatott földbirtokokról. Ez derül ki a kérdésünkre adott válaszok­ból. Azt is beszélik a falvakban, hogy Baja térségében, Nagybaracskán, Bács­almás környékén is akad olyan szőlő, gyümölcsös és szántó, ami már német tulajdonban van. _________Bács-Kiskun Baján Géza őstermelő, Tataháza: - Nyugati szomszédaink visszaél­tek a szegénységünkkel. Egy osztrák állampolgár egyhavi keresetéből akár több hektár magyar föl­det is meg tud vásárolni. Igazságosnak tartom, hogy kormányunk most kivizsgálja a zsebszerződéseket és az egyéb gyanús ügyleteket. Bár Tataházán nem tudok ide­gen kézen lévő földről, ki tudja, mi min­den fog még kiderülni. Le­het, hogy hazai bérlők is bábáskodtak az idegenek földhöz jutásánál? Szilágyi János őstermelő, Dusnok: - Időszerű volt ez a kormányhatározat. Bár­csak előbb bekeményítet­tek volna a vezetőink! Ak­kor nem került volna ilyen sok magyar birtok külföldi tulajdonba. Ha sikerül bebizonyítani, hogy törvénytelen módon, a törvényeink kijátszásával üzér­kedtek az idegenek, akkor talán nem vált ki nemzetközi bonyodalmat az ügy. Egyébként esetleg az is megtörténhet, hogy ez az intézkedés megakasztja ha­zánk EU-csatlakozását. Sümegi János őstermelő, Nagybaracska:- Szerintem jól teszik, hogy visszavásárolják a külföldiektől a földjein­ket. Csak azt nem tu­dom, miért a magyar adófizetőknek kell állni ezt a számlát? Ha valaki a földet törvénytelenül szerezte meg, akkor mi­ért jár neki vissza a pénz? Piller József bácsalmá­si falugazdászt a kedden megtartott kormányülés egy másik lényeges dön­téséről, az induló csalá­di agrárvállalkozások­nak nyújtandó támoga­tásokról is kérdeztük. Mint ismert, tíz-tizenöt évre szóló, kamatmen­tes hitelt biztosít a kormány termőföldvá­sárláshoz (legfeljebb száz hektárig), te­lephely és majorság megvételéhez vagy létrehozásához, valamint tartós forgóesz­közök beszerzéséhez.- Az egy nagyon dicséretes dolog, hogy a kormány akarja támogatni a mezőgazda­ságot és az abból élőket - mondta a falu­gazdász. - De mint tudjuk, érdemes odafi­gyelni a részletekre is. Ugyanis a mező­gazdaság jelenlegi, nagyon alacsony jöve­delemtermelő képessége és a kiszámítha­tatlan árképzés nagy óvatosságra inti a gazdálkodókat. A mostani állapot azt mu­tatja, hogy a gabona ára még a tavalyi szintet sem éri el. Ennek ellenére a jövő évi termelés érdekében már újabb befek­tetéseket kell megtenni (például műtrá­gyaszórás és tarlóelmunkálás). Az idei aratásból pedig még csak igen kevesek ju­tottak pénzhez. Korainak tartom az örö­möt a miniszterelnök úr nyilatkozatára, én megvárom a végleges kormányhatáro­zatot. Azt nagyon becsülöm, hogy min­den eszközzel üldözik a zsebszerződések megkötését. Patyi László, Kiskunmajsa: - Sok még a tisztázatlan kérdés a minapi bejelentések körül, így csak a végrehajtási utasítások ismeretében lehetne bármit is biztosan ki­jelenteni. Csak amikor kiderült, hogy mik lesznek a támogatások valóságos feltéte­lei, akkor lehet fontolóra venni a dolgo­kat. Ha mindezeket jónak ítélnénk, akkor minden bizonnyal pályáznánk a fiammal. Most még sok a bizonytalanság a magyar mezőgazdaságban, s ha nem teremtődik meg a piaci biztonság, akkor életképtele­nek lesznek a családi gazdaságok is. MUNKATÁRSAINKTÓL I I I Szilágyi János A vizek óvaüan áldozatai Baj*______________ A víz minden évben megsze­di óvatlan áldozatait. Leg­utóbb szombat este fulladt a Sugovicába egy 19 éves fiú, akit búvárok emeltek a fel­színre. Baján, a Parti utca egyik lakóhá­zában tartott baráti összejövetelt egy tíztagú társaság. Ketten úgy döntöttek, hogy megmártóznak a Sugovicában. Egyikük sajnos a vízbe fulladt. A bajai folyókon bekövetkezett vízi balesetekkel kapcsolatban dr. Gyurosovics József rendőrkapi­tány a következőket mondta el la­punknak:- Baján sajnos nincs olyan év, amikor a vizeink meg ne szednék áldozataikat. Akadnak olyan bal­esetek, amikor figyelmetlenség­ből vagy felelőtlenségből történik tragédia. Az utóbbi időben azonban egy­re kevesebb bajai lakos fulladt be­le a Sugovicába. Talán azért, mert a bajaiak már tudják, hogy a víz veszélyeket is rejt. A legtöbb áldo­zat olyan személy, aki nem ismer­te a Sugovica veszélyeit. Sok rosz- szullét is keletkezhet a vízpari for­róságban. Nem lehet elégszer el­mondani, hogy felhevült testtel ne ugorjának a vízbe, alkoholos álla­potban kerüljék az úszást, illetve a nagy meleg tompábbá teszi az emberek reflexeit a vízben is. A nyár megterheli a vízi rendőröket is, de a Sugovica partján van első­segélyhely is, ahol szükség esetén csónak is rendelkezésre áll. Azt is figyelembe kell venni, hogy lehetnek a vízben esetleg olyan tárgyak, amiket beleugrás előtt nem lehet látni. Ezért érde­mes csakis a bólyákkal kijelölt fürdőhelyeken fürödni. Fontos még kiemelni, hogy ne engedjék VÍZBE FULLADTAK SZÁMA BAJÁN (1999-2001. július 16.) Sugovicába 2 Dunába 4 Forrás: Pn-infó___________________ a szülők, hogy gyermekeik a híd­ról ugráljanak a Sugovicába. A csónakkal közlekedőknél minden esetben legyen mentőmellény a gyerekeken, s az úszni nem tudó felnőtteken. A Bajára látogató is­merősök, barátok figyelmét pedig minden esetben hívjuk fel a vizek veszélyeire - mondta a kapitány. BERKI ERIKA Szándékos gyújtogatás? Bácsalmás Ég egy családi ház melléképüle­te! Ezzel riasztották a bácsalmási tűzoltókat július 15-én, hajnali egy óra után. A lánglovagok azonnal indultak a Rudics utca 35. szám alá, ahol valóban égett egy műanyag fedélszerkezetű építmény. A tüzet hajnali fél 5-re eloltották, a kár 140 ezer forint. Személyi sérülés nem történt. A tűz okát még vizsgálják, ugyanis információink szerint felmerült a szándékos gyújtogatás esélye is. FELÚJÍTÁS. Kiskunfélegyházán a nyári szünet alatt felújítják a Móra Ferenc Általános Iskola tetőszerkezetét, illetve bővítik is az intézményt. fotó: vajda piroska TOYOTA TROMF KFT. Kecskemét, Ladánybenei út 1. Tel.: 76/501-490 1 il ü] 11 J* 3J £5 AVENSIS, COROLLA ES YARfS LEGKONDICIONALOVAL* "Ajánlatunk a 2001. 06.09. és 2001. 07. 31. között megrendelt autókra érvényes! IATAI JEREp TfiTfil CSEREPlPfiRI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 30 éves garanciával gyártott kerámia tetücserepeinket vásárolja meg MOST kereskedő partnereinknél! Hornyolt típusú __ , ,, cserepeink már 79 Ft/dMol Hódfarkú típusú cserepeink már 55 m-tól kaphatók! megyei viszonteladóink: Kft.. Kiskőrös. Dózsa Gy. u. 67 Tel. : 78/413-955 Dutker Építőanyag Nagy- és Kisker. Kft.. Kecskemét, István király u. 24 , Tel : 76/481-617 Tfi Az ár az áfát nem tartalmazza! <hial edeftép - A Ufoi* fedél!

Next

/
Thumbnails
Contents