Petőfi Népe, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-14 / 163. szám

HÉTVÉGI MAGAZIN Petőfi Népe - 11. oldal 2001. Július 14., szombat Hetven éve történt « Hetven éve történt « Hetven éve történt • Hetven éve történt • Hetven éve történt A harmadik évezredben már csöppet sem kalandos vállalkozás, ha valaki repülőgépre száll, és átszeli az óceánt. A légi közlekedés mindennapjaink részévé vált. Hetven esztendővel ezelőtt azonban még világszenzációnak számított: olyan eseménynek, amely túlmutatva a tudományos-technikai úttörő szerepen, a politikai propaganda eszközévé is válhatott. Tíz esztendővel a trianoni békediktátum után, 1931-ben Magyarország még min­dig az elveszett nemzettesteket siratta. A traumából nem sikerült föltápászkodnia. „Kísérletképpen megkérdeztem a jelenlevőktől, hogy ki repülte át először az óce­ánt? Egyértelműen azt felelték: Lindbergh. Száz művelt ember közül kilencven így válaszol. Ho­lott az óceán első átrepülője nem ő volt, hanem két amerikai hadnagy, Hinton és Stone. Ezek nyolc évvel előzték meg Lindberghet. Nevüket ma senki nem emlegeti, s nem is fogja... Néha az emberiség mással van elfoglalva, s akkor há­tat fordít az újítóknak. Abban az időben, ami­kor Hinton és Stone Amerikából Európába szállt, az óceánrepülés még nem volt divatcikk. A dicső­ség vagy az érdem és szeszély találkozása, vagy afféle szerencsétlen félreértés. ” Kosztolányi Dezső, Új Idők, 1931. július 26. Érthető módon - miként a második világ­háborút követően a sportban: az olimpi­ai sikerekben és a dicstelenül elbukott 1954. évi labdarúgó-világbajnokságon - egyéb teljesítményekkel kívánta fölhívni magára a figyelmet, keresni a külföld el­ismerését. Kedvezőtlen előjelek A hetven esztendővel ezelőtti bravúr kiöt­lője a Kanadába emigrált Magyar Sándor volt: járta a világot, hogy - divatos mai szóval élve - szponzorokat keressen End- resz Györggyel tervezett óceánrepülésük­höz. Amerikában járván 1927-ben Detro- itban találkozott egy angol lorddal, aki­nek megtetszett a terv. A sajtómágnás lord Rothermere 10 ezer dollárt ajánlott fel, és ismervén a magyar érzelmeket, egyúttal azt javasolta, hogy a vállalkozást állítsák a revíziós mozgalom szolgálatá­ba. így kapta a keresztségben a még meg sem épült repülőgép a Justice for Hun­gary”, azaz az „Igazságot Magyarország­nak” elnevezést. Az elhatározást tett követte, megkez­dődtek a tárgyalások a Detroit Aircraft Corporationnel: a pilóták egy akkor rendkívül korsze­rűnek számító, Wasp hajtó­művel ellátott Lockheed- Sirius gépet választottak ki. Csak a szállítási határidővel és a fizetéssel akadt némi gond: az eredetileg 1930-ra tervezett vállalkozás így fo­lyamatosan késedelmet szenvedett. így érkezett el 1931 júliu­sa. A New York-i Roosevelt repülőtéren öt gép várako­zott felszállásra. A pilóták el­határozták: egyszerre indul­nak, de a fogadalmat a ma­gyarokon kívül senki sem tartotta tiszteletben. Az időjárás is közbeszólt: napokig kellett várakozniuk, míg a meteorológusok jelentették, nincs akadálya a felszállásnak. Endresz György és Magyar Sándor kezdettől fogva han­goztatták: nem is ez a kritikus pontja a vállalkozásnak, hanem az új-fundlandi Harbor Grace-i megálló, hiszen innen a gépnek teljes terheléssel kell rajtolnia ah­hoz, hogy rendben megérkezzék Buda­pestre. A Justice for Hungary összsúlya az utólag fölszerelt tartályok tartalmával együtt összesen négyezer kilogramm volt, ennek fele benzin és olaj. Az utat 28 órásra tervezték, az akkor szokásos időtartam háromszorosára, mert így lát­szott kedvezőnek a fogyasztás. Márpe­dig az egész vállalkozásnak ez volt a legkritikusabb - s mint utóbb kiderült - végzetes pontja. Már a New York-i indu­lás előtt is gondok mutatkoztak ugyan­is az üzemanyag-ellátó rendszerrel, és ez a probléma végigkísérte az egész utat. A fedélzeten: Endresz György az első ülésen, a gép orránál a két szerelő. Bethlen István kitünteti a pilótákat. Az első életjel A telitankolt gép Harbor Grace-ben rend­kívül nehezen emelkedett a magasba, rá­adásul Endreszéknek - sűrű ködbe keve­redvén - sokáig vakon kellett repülniük, szegényes műszereikre hagyatkozva: hét órán át tartó, 1400 kilométeres vándorlás után sikerült elérniük a 2000 méteres magasságot, ahol aztán már megfelelőek voltak a látási viszonyok. Ám a köd a rádióforgalmat is befolyásolta: a kikötők az óceánjárókkal voltak elfoglalva, nem értek rá holmi magányos repülőgépekkel foglalkozni. A Justice for Hungary nyolc óra elteltével lépett először kapcsolatba, méghozzá az alattuk hajózó Stavan- gerfjörd nevű norvég áruszállító gőzös­sel: végül ők továbbították róluk az első életjelet Londonba. Július T6-a abban az évben csütör­tökre esett. Szinte futótűzként terjedt el Magyarországon a hír, hogy az óce­ánrepülők túljutottak az út nehezén. Pedig a kockázatosabb rész még hátra­volt: haza is kellett érni. Nagy volt a megkönnyebbülésük, amikor a bajor- országi Ulmnál elérték a Dunát. Ma­gyar Sándor ekkor a következőket je­gyezte be a repülési naplóba: „Már nem kell térkép, pihenhet a navigátor! Vezet bennünket a Duna.” Közben azonban hol megszakadt, hol ismét feléledt a rá­diókapcsolat: így hullámzottak a remé­nyek is. A kényszerleszállás A két pilóta Győr felett jár­va észlelte, hogy köhögni kezd a motor, az üzem­anyag csak akadozva szivá­rog. Mégis hősiesen pró­bálkoztak tovább. Újabb hetven kilométer megtétele után azonban a motor vég­leg elnémult. Endresz és Magyar úgy vélték, a lyu­kas tartályból elszivárgott a benzin, így számoltak be másnap az újságok is. (Az utólagos műszaki ellenőr­zés kimutatta, hogy a veze­ték dugult el.) Az óceánre­pülők siklórepülésbe men­tek át, és kényszerleszállást hajtottak végre. Gépük a göröngyös talajon meg­billent, előrebukott és balra dőlt. Megsé­rült a bal oldali szárny, és az egyik lég­csavar meggörbült. (Később ez akadá­lyozta meg, hogy a Mátyásföldről odaér­kezett gépen hozott üzemanyag ellené­re mégsem tudták küldetésüket befejez­ni.) Magyar Sándor azonnal intézkedett: telefonnézőbe indult. Végül az alcsúti jegyző hivatalából tudta értesíteni a má­tyásföldi repülőteret, így a tervezett nagy fogadóünnepség elmaradt, a látványos külsőségekre csak másnap került sor. Akik kitartottak Már csak néhány lelkes várakozó, kíván­csi hírlapíró és a legszűkebb család - köztük Endresz György felesége és Ma­gyar Sándor édesanyja - maradt Mátyás­földön. A segélygéppel megérkező piló­„Három liter benzinen múlt, hogy a magyar Jásonok remekműve, az óceánrepülés nem fejeződött be azzal a formatökéllyel, aminek esztétikai külsőségei méltó keretet adtak volna a csodálatos teljesítménynek. Ott vártunk és szorongtunk a mátyásföldi kikötő mólóján, az egész hivatalos és nem hivatalos Magyarország, bandérium és koszorúk és kormányzói tribün... ” Karinthy Frigyes, Pesti Napló, 1931. július 19. ták fáradtságával mit sem törődve gépko­csiba ültették őket, és irány a budai Vár. A Sándor-palota, a miniszterelnökség be­járatánál Gömbös Gyula honvédelmi mi­niszter fogadta a társaságot, és vezette Bethlen István miniszterelnökhöz, oy. z. Az első magyar óceánrepülés HELYI ALKOTÓK. A városban lakó alkotók munkáiból rendeztek kiállítást a szabadszállási József Attila Közösségi Házban. A haszná­lati és dísztárgyak, a népi kerámiák, csontfaragások, gobelinek júli­us 24-éÍg láthatók. FOTÓ: PULA! SÁRA Nyolcmillió fontért kelt el London Több mint 8,1 millió fontért vet­te meg egy ismeretlen licitáló Le­onardo da Vinci A ló és lovas cí­mű vázlatát a Christie’s londoni árverésén. A páratlan kincs több mint hetven éven át egy amerikai magángyűjteményben volt. Az 1481-82-es évekből származó rajz egyike Leonardo da Vinci magántulajdonban lévő vázlatai­nak. A rajzot a mester a firenzei Uffizi Képtárban lévő egyik befe­jezetlen festményéhez készítette. ' Megmentették a szigetet Régészet Szardínia szigetét egy ősi civilizáció építményei mentették meg. A fönícia­iak a nuragh-civilizáció erődítményeit használták fel, amikor a karthagóiak ostromolták hazájukat. Ezt állítják az időszámítás előtti XV. és VI. század között virág­zott nuragh-civilizációról olasz régészek. Nevét az utána ma­radt építmények szárd elnevezé­séből kapta. (nur=fény, rag= tető). Ezekből a csonkakúp ala­kú, bazaltból és trahitból ké­szült katonai, civil, vallási és te­metkezési célokra készült erő­dítményekből több mint nyolc­ezer van a szigeten. Egy mész­kő-fennsíkon olyan maradvá­nyokra, többek között egy teme­tőre bukkantak, amelyek fontos információkat adhatnak mind a nuragh, mind a föníciai civilizá­cióról, azoknak védelmi rend­szereiről és társadalmi szerve­ződéséről. A nyomok azt mutat­ják, hogy a föníciaiak integrálták saját társadalmi berendezkedé­sükbe a helyiek vívmányait és valószínűleg felhasználták az el­lenség elleni védekezés és táma­dás bázisául. Sulky-nak fejlett kereskedelmi kapcsolatai voltak az egész mediterrán térséggel, volt mit védeniük. ■ Kárpát-medencei alkotók Lakitelek A Holt-Tisza, a vadregényes tőserdei kirándulóhely és az alföldi tanyavilág által ihle­tett képzőművészeti alkotá­sokból nyílt kiállítás a Lakitelek Népfőiskolán. A Kárpát-medencei képzőművé­szek VII. nemzetközi alkotótá­borának résztvevői állították ki műveiket. Megnyitó beszédében Lezsák Sándor elmondta: a kö­vetkező, sorrendben nyolcadik alkotótábort jövő június végén tartják. Úgy tervezik, hogy erre meghívják az alkotótábor vala­mennyi korábbi résztvevőjét, akiknek munkáit gyűjteményes kiállítás keretében mutatják be. A budapesti székhelyű Művé­szetbarátok Egyesülete szervezé­sében megrendezett művészeti műhely munkájában tíz magyar- országi, vajdasági, illetve kárpát­aljai grafikus, festő és egy fafara­gó vett részt. A táborban készült munkákat bemutató tárlaton fel­lépett Beregszászi Olga művész­nő. A hagyományokhoz híven valamennyien egy-egy képet ajándékoznak az őket díjtalanul vendégül látó népfőiskolának. A tárlat augusztus 4-éig tekint­hető meg a Kölcsey Házban. Beregszászi Olga a házigazda és a kiállító művészek körében.

Next

/
Thumbnails
Contents