Petőfi Népe, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-06 / 55. szám
2001. Március 6., kedd H A Z A 1 TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Vizsgálódnak a környezetvédők Budapest A környezetvédelmi tárca belső vizsgálata már lezárult a Balaton-felvidéki Nemzeti Park íenékpusztai vendégházában történt állítólagos lövöldözés ügyében, a rendőrségi vizsgálat azonban még tart - jelentette be Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. 1999 októberében a fenékpusztai vendégházban a környezetvédelmi minisztérium egyik helyettes államtitkárának születésnapját ünnepelték. Máig tisztázatlan körülmények között egy értékes festmény megrongálódott, majd ezt követően eltűnt. Túri-Kovács Béla az eddigi vizsgálati eredményeket ismertetve elmondta: este fél likőr lett vége a vacsorának, ezt követően sérült meg a festmény, amely később megsemmisült. A körülmények kivizsgálása azonban nem tartozik a minisztérium hatáskörébe, ez már a nyomozó- hatóságok feladata - szögezte le a miniszter. Mindenesetre furcsának találja, hogy majdnem két évig nem léptek a nyilvánosság elé azok, akik tudtak erről az esetről. A tárca vezetője bejelentette, hogy Vass Nándor helyettes államtitkárt bízta meg azzal, bontsa fel a Környezetgazdálkodási Intézet bérleti szerződését, mert a tárcához tartozó kutatóintézet épületéért most elfogadhatatlanul magas bérleti díjat kell fizetni. A tárca által működtetett másik nagy intézetet, a Környezetfejlesztési Intézetet is átvilágítják, most ugyanis nem tudni, miért nem kötött szerződéseket az intézet a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatából (KAC) adható támogatásokra.- Azt is ki kell deríteni - folytatta a miniszter -, hogy pontosan mekkora a fel nem használt pénzösszeg, mert eddig háromféle változatban kapott erről tájékoztatást. Az intézet további sorsát, esetleges megszüntetését a vizsgálati eredmények döntik el - hangsúlyozta Túri-Kovács Béla. SZALÓKY ESZTER Árhullám várható a Tiszán A kritikus szakaszokon helyreállították a védvonalat Tiszabecs - Budapest A Tisza vízgyűjtő területein harmadik napja megállás nélkül esik az eső. Ha így folytatódik, Ti- szabecsnél a vízállás akár 10-12 centiméterrel is meghaladhatja az eddig mért 708 centiméteres legmagasabb szintet. A helyzet kormolyságára jellemző, hogy tegnap délután Kárpátalján, Ti- szabökény határában átszakadt a Tisza gátja. A Felső-Tisza vidékén óráról órára magasabb vízállást mérnek. Hétfő délután a vízügyi szolgálat újabb védelmi osztagokat és műszaki erőket indított a fenyegetett térségbe a védekezés segítésére, és mozgósította a szolgálat valamennyi műszaki egységét is - közölte lapunkkal Várady József, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (KÖVIM) munkatársa. ■ Áder a torgyáni frakcióvezetésre voksolt Területfejlesztés, vagyonnyilatkozat, köztisztviselői jogállás a T. Ház napirendjén Tegnap megkezdődött a parlament ötnapos plenáris ülése, amelynek keretében hozzáláttak az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvény módosításának tárgyalásához. Áder János házelnök Szentgyörgyvölgyi Pétert ismerte el a kisgazdafrakció vezetőjének. _________Budapest - Országház_________ A z Országgyűlés késő este kezdte tárgyalni a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerérői szóló javaslatot. Az indoklás szerint a törvényjavaslat célja, hogy az állami támogatási rendszert közelebb hozza az uniós gyakorlathoz, s egyben előkészítse a regionális programok finanszírozási rendszerének szélesebb körű bevezetését. Az átalakítás érinti a költségvetési tervezés módszereit épp úgy, mint a pályázati rendszerű támogatások szabályainak újragondolását. Ma délelőtt az Országházban folytatják a köztisztviselői törvény módosításának általános vitáját, majd pedig délután - immár a határozathozatalok sorában - döntenek arról, hogy a képviselők a mainál gyakrabban tegyenek-e vagyonnyilatkozatot, és annak milyen része legyen a nyilvánosság számára is hozzáférhető. Erről egyébként a szocialista párt más véleményt vall, mint a többi parlamenti párt, ezért tegnap délután még egy utolsó egyeztetést kellett tartani az alkotmányügyi bizottságban, hogy egyáltalán szavazásra lehessen bocsátani a kérdést úgy, hogy esély legyen a javaslat elfogadására. Ma délután részletes vitával folytatódik a Munka törvénykönyve módosításának tárgyalása, de a döntés a szöveg elfogadásáról még nem várható ezen a héten. Napirend előtt az egyik legfontosabb téma tegnap az volt, hogy vajon kit tekint a parlament vezetése hivatalosan is a Független Kisgazdapárt frakcióvezetőjének? Ader János mindenféle kommentár nélkül bejelenAz új frakcióvezetőnek mintha csak szárnyakat adott volna a házelnök bejelentése: helyet cserélhet Bánk Attilával. tette: az FKgP március elsejei frakcióülésén frakcióvezetővé választották Szentgyörgyvölgyi Pétert, miközben két új helyettessel - egyikük Torgyán József- bővült a képviselő- csoport vezetősége. A házelnök környezetéből származó információink szerint Áder a kisgazdák írásos megkeresése, illetve a frakcióülésen készült jegyzőkönyv és a házszabály tanulmányozása után döntött. (T. M. - STS) Vizsgálat a tapolcai laktanyában Honvédség A vezérkari főnök vizsgálatot indított, mert a tapolcai kiképző központ egyik parancsnoka magáncélú munka elvégzésére fogta a sorkatonákat. Az ügyről az egyik napilap is beszámolt tegnapi számában. Az írás szerint videofelvétel készült arról, hogy a tapolcai kiképző központból sorállományú katonákat vezényeltek ki pincemunkára egy Tapolca központjában található borászatba. Fodor Lajos vezérkari főnök tegnap újságírók előtt elmondta, hogy az esettől nem az újságból értesült, hanem a kiképző központ parancsnok tájékoztatta őt a történtekről: arról, hogy egyik alárendelt parancsnoka három sorkatonát kért meg a munka elvégzésére, A vezérkari főnök beszámolt arról, hogy az eset február 27-én és 28-án történt: ekkor reggel 8-tól 12-ig dolgoztak a borászatban az egyébként C- és D- kategóriás sorkatonák, akiknek amúgy nem kell részt venniük a kiképzésen. Fodor Lajos közölte: a parancsnok köteles feljelentést tenni alárendelt parancsnoka ellen, elöljárói hatalommal való visszaélés gyanúja miatt. A vezér- ezredes hangsúlyozta, hogy az érintett parancsnok súlyos következményekre számíthat.- Példát fogok statuálni a Magyar Honvédség egész parancsnoki állománya részére - fogalmazott Fodor Lajos. Hozzátette ugyanakkor: amíg ki nem vizsgálta az ügyet, nem nyilatkozik arról, hogy milyen büntetésre számíthat a parancsnok.- Úgy gondolom, hogy a mai Magyar Honvédség már régen túl SZUPERGYEREKEK. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter hétfőn a Parlament Kupolatermében találkozott a világ legokosabb diákjaival, akikkel ismertette a Szent Korona történetét. A találkozón a walesi Atlantic College-ból bangladesi, szenegáli, német, japán, jordán, brit, ghánai, montenegrói, spanyol és holland diákok vettek részt. A tanulók a tantárgyi olimpiák helyezettjei. fotó, europress/körmendi imre Hírek ÚJABB ÓVINTÉZKEDÉS. A Ferihegyi repülőtér 2A és 2B terminálján hétfő délután egy folyékony fertőtlenítőszerrel fellocsolt, úgynevezett járványszőnyeget helyeztek el, amelyen a Budapestre érkező utasok mindegyikének végig kell haladni - közölte tegnap a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI). Az érkező repülőgépek fedélzetéről származó ételmaradékokat, hulladékokat a repülőtéren lévő hulladékégetőben megsemmisítik. FELMENTÉS. Azonnali hatállyal felmentették hétfőn a munkavégzés alól a Concordia Közraktározási Rt. vezérigazgatóját, Korompai Nikolettet - jelentette be hétfőn Németh Zsolt, a megbízott agrárminiszter szóvivője. Elmondta: az FVM felügyelete alá tartozó részvénytársaságnál folyó gazdasági vizsgálat miatt helyezték rendelkezési állományba. EGYHÁZAK ÉS ÜZLETEK. A magyarországi keresztény nagyegyházak álláspontja szerint a vasárnap ünnepi jellegét meg kell őrizni, ezért e napnak az üzletek nyitva tartását illetően is pihenőnapnak kell maradnia - derül ki a katolikus, a református és az evangélikus egyház hétfőn külön-külön nyilvánosságra hozott, a Munka törvénykönyve tervezett módosítását érintő közleményeiből. NEGATÍV LELETEK. Az ed dig megvizsgált több mint ezer, korábban a Balkánon járt magyar katona egyikénél sem mutattak ki olyan betegséget vagy tünetet, amelyet kapcsolatba lehetne hozni külföldi szolgálatukkal - nyilatkozta a honvédség egészségügyi csoportfőnöke. Szilvás! és Társa Bt fflg) (Kecskemét, fggg) Izsáki út i.) a szil-coop Bevásárlóközpont élelmiszerosztálya nagyobb alapterülettel, kibővített áruválasztékkal várja kedves vásárlóit. AKCIÓS áraink 2001. március 06-13.: Pohár készlet, 12 db-os 1090 Ft Whiskyspohár-készlet, 6 db-os 599 Ft Wien kávésbögre 190 Ft/db Hűtőka ncsó, 1,3 lit. 299 Ft/db Termosz, 1 lit. 999 Ft/db Zománcos lábas+fedő, 3,25 lit. 1390 Ft/db Zománcos fazék, 5,5 lit. 1740 Ft/db Sertéstarja 759 Ft/kg Sertéskaraj 849 Ft/kg Egész csirke 389 Ft/kg Csirkecomb 489 Ft/kg Csirkeszárny 369 Ft/kg Csirke far-hát 159 Ft/kg Pulykaalsócomb 329 Ft/kg Pulykaszárny 319 Ft/kg Baromfipárizsi 359 Ft/kg Lecsókolbász 349 Ft/kg Virsli 399 Ft/kg Pizza son ka 849 Ft/kg Franciasaláta alap, 450 g 159 Ft/cs Viennetta Somlói galuska, 270 g 419 Ft/db Gesztenyemassza, 250 g 99 Ft/db Tej (1,5%; 2,8%), 1 lit. 109 Ft/db Tejföl (175 g), 20% 49 Ft/db Tejszínhab spray, 250 g 209 Ft/db Krémtúró (barack, eper, vanília), 100 g 49 Ft/db Danone Éden gyümölcsdarabos joghurt, 150 g 65 Ft/db Edámi sajt 999 Ft/kg Zsemle és kifli 9 Ft/db Félbrana kenyér, 1 kg 99 Ft/kg SELYEMVIRÁGOK AKCIÓS ÁRON, „ SZÉLES VÁLASZTÉKBAN! <8 AKCIÓS ÁRAINK A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYESEK! van a néphadseregre jellemző szokásokon: szakítottunk a népgazdasági, mező- gazdasági munkákra való vezénylésekkel - mond. ta Fodor Lajos.- A vezérezredes elmondta még, s hogy a C- és D-kategóriás katonák- gyakorlatilag nem vesznek részt a katonai kiképzésben, megfogal- mazása szerint „tulajdonképpen- egy felnőtt óvodában vannak”. A vezérezredes egyúttal cáfol; ta a Mai Blikk azon információ- ját, amely szerint a munkáért- cserébe a borászat adta a lakta- nya bor-reprezentációs keretét és kiszolgálta egyes vezetőinek i igényeit is. 1 ____________________ ■