Petőfi Népe, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-24 / 47. szám

Petőfi Népe 2001. Február 24., szombat cskemét és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter Az unió nem ad pénzt a depóra Külföldi tőkét vonnak be az új szeméttelep építésébe? A kecskeinétkisfái hulladéklerakó néhány év múlva betelik. A hírős város ezért három éve úgy döntött: a környező települések be­vonásával komplex hulladékfeldolgozó és -lerakó telepet épít. A több mint 3 milliárdos beruházáshoz európai uniós pénzre is szá­mítottak, amit végül nem kaptak meg. ____________ Kecskemét_________________ í gy tulajdonképpen kútba esett a regionális telep ötlete. Vagyis a környező települések valószínű­leg már nem vesznek részt a megyeszékhelyi beruházásban. Kecskemétnek viszont égetően szüksége van a depó bővítésére, ezért felmerült, hogy külföldi tőkét vonjanak be az immár csak 1,2 milliárdba kerülő, lényegesen egyszerűbb te­lep építésébe. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a tárgyalásokra a polgármester megkapta a felhatalmazást. Zárt ajtók mögött Korábban a VG Kft. felvett a beruházás előkészí­tésére 160 millió forint hitelt, és a város nyert még 188 millió forintot a Környezetvédelmi Alapból. Az idei költségvetésben pedig további 700 millió forint hitelt tervezett be a depóra a város. De mivel egymilliárd forint hitelfelvétellel már amúgy is számoltak, a városvezetés túl nagy tehernek vélte a további 700 milliót. Ezt követően keresték meg a Saubermacher Magyar- ország Kft.-t. A Saubermacher a következő aján­latot adta: alakítson az önkormányzat és a Saubermacher egy közös társaságot 25 évre. Az osztrák tulajdonú cég pedig tagi kölcsönnel se­gítene az önkormányzaton. A zárt ülést követő­en több párt is nyilatkozatot tett közzé az ügy­gyei kapcsolatban. Az MSZP azért tiltakozik, mert a város lakosságát nagyban érintő kérdés­ben zárt ülésen döntött a testület. Az MSZP azzal sem ért egyet, hogy Kecs­kemét kezdeményezi a környező települé­sekkel az együttműködés felszámolását. Hetényi István MIÉP-es képviselő arról adott ki nyilatkozatot: nem támogatta, hogy pályázat nélküli egy külföldi befektetővel közös céget hozzon létre a város. Ezzel egyébként elveszne a 188 millió forintos környezetvédelmi támoga­tás is. A MIÉP számára az sem világos, hogy a külföldi tőkebevonással milyen többletterhei lesznek a lakosságnak. Ki a felelős? Hertelendy László, a városházi Fidesz-frakció vezetője, városüzemeltetési tanácsnok a követ­kezőket mondta el lapunknak. A Sauberma- cher kérte a zárt ülést, és arról a képviselő-tes­tület többségi szavazással döntött. A gazdasági társaságokról szóló törvény tiltja azt, hogy nyilvánosan tagokat toborozzanak, ezért nem írnak ki pályázatot. A környezetvédelmi alap 188 milliós támogatása csak akkor vész el, ha megalakítják a közös társaságot. Szerinte nem jelent majd többletterhet a lakosságnak a kül­földi tőkebevonás. Ha lesz szemétszállításidíj­emelés, az csak az új hulladéktörvény előírásai miatt történik. Hangsúlyozta, a társaság még nem jött létre, annak végleges formájáról a képviselő-testület fog dönteni. Az, hogy idáig jutottak a dolgok, azért a testület a felelős, hi­szen évek óta gördíti maga előtt a depóépítést - mondta a tanácsnok. Farkas Zoltán képvisélő, a VG Kft. felügyelőbi­zottságának elnöke úgy véli, a szemétszállítás kötelező önkormányzati feladat. Az új hulla­dékdepót mindéképpen meg kell építeni. Egy ilyen beruházás megvalósítására jelen pillanat­ban a VG Kft. sem anyagilag, sem szakmailag nem képes. A Saubermacher Magyarország Kft. szakmai befektető, ami garancia arra, hogy a környezetvédelmi szempontoknak is megfele­lően, hosszú távon üzemelhessen az új depó- nia, hiszen a cég több magyar városban is közmegelégedettséggel szolgáltat. Csőd és nulla Az MDF városházi frakcióvezetője, Szabó István Imre elmondta: Az ISPA-pályázaton sajnos nem sikerült nyerni. Ami történt, az csőd, nulla. Véle­ménye szerint ők nem a külföldi tőkebevonást szavazták meg a testületben. Hanem azt, hogy szakaszolva, a város évente 300 milliót rááldoz­va építse meg az új szeméttelepet. így a 188 mil­liós környezetvédelmi támogatás is megmarad­na. Gonda József képviselő, a VG Kft. felügyelőbi­zottsági tagja is a szakaszos megépítés híve. A város évi 17 milliárdos költségvetésében erre lehetne pénzt találni. Ráadásul létezik egy ol­csóbb, Szegeden már alkalmazott megoldás. Ennek lényege, hogy a méregdrága talaj szigete­lést nem kell elvégezni, és mégsem szennyező­dik a talaj. A szemétréteg tetejére pedig nö­vényt lehet telepíteni. ______ MUNKATÁRSAINKTÓL F ALUGYŰLÉS. Helvécián Cseh Miklós polgármester a napokban tartott falugyűlést. Ismertette az önkor­mányzat terveit és meghallgatta a polgárok véleményét. A fórumon közel ötvenen voltak. fotó: s. h. LIONS-BAL. Az Első Kecskeméti Lions Club hagyományos jótékonysági bálját a református Újkollé­giumban rendezték meg a napokban. A megnyitó műsorban a Kodály Iskola vegyes kara lépett fel Balogné Papp Boglárka vezetésével.________________________________ fotó: banczik Róbert F elújítják a társasházakat? Kecskemét Minden száz forint mellé 200 fo­rintot nyerhetnek a kecskemé­ti társasházak is épületeik felújí­tására. Ebben nyújt segítséget a Széchenyi-terv. A pályázatról a Társasházak Érdekvédelmi Egyesületének ülésén esett szó. Nyitray András országgyűlési képviselő elmondta, hogy egy­részt hőszigetelésekre, például nyílászáró- és tetőszigetelések, másrészt épületgépészeti be­rendezések felújítására, korsze­rűsítésére lehet támogatást igé­nyelni. Az utóbbi kategóriába tartozik a fűtés, a világítás, a szellőzők, illetve a felvonók. A társasházaknak önrészként a költségek egyharmadát kell biztosítani. A többit az önkor­mányzat és az állam 50-50 szá­zalékban vállalja. Mivel a pályá­zatot az önkormányzatnak kell benyújtania, ezért első lépés­ként a Kik-For Kft. felméri az igényeket. A felhívásokat hama­rosan kiküldik. Kérdés persze, hogy az önkormányzat tudja-e vállalni a költségeket. Kovács Antal, a pénzügyi bizottság el­nöke úgy vélte, hogy lát lehető­séget erre. A közös képviselők megkérdezték, mi lesz az áfával, -hiszen a társasházak áfamente­sek. A másik problémát abban lát­ják, hogy hátrányos helyzetben vannak azok az épületek, ame­lyek korábban már több korsze­rűsítést is elvégeztettek. így nekik most nincs elegendő önrészük, hogy újabb felújítást végeztesse­nek. Mindent egybevetve azon­ban örömmel fogadták a közös képviselők a lehetőséget. ____ SEBESTYÉN HAJNALKA V álasztási felkészülés Jó együttműködés a kórházzal Kecskemét Az MDF kecskeméti szerve­zete csütörtökön sajtótájé­koztatót tartott. Az országos ügyek mellett több helyi té­ma is szóba került. Dr. Csáky András országgyűlési képviselő, az MDF Országos Vá­lasztmányának elnöke elsősor­ban egészségügyi témákról szólt. Elmondta: pártja bízik abban, hogy az egészségügy átalakítása előtt plusz forráshoz jut az ága­zat. A közgazdászoknak ugyanis ezzel ellentétes az álláspontjuk. Hangsúlyozta: meg kell állítani az állam kivonulását az egészség­ügyből. A 2002-es választásokról szólva arról számolt be, hogy az MDF nem indul közösen a Fi­desszel, viszont a második for­dulóban várhatóan szorosan együttműködnek. Dr. Kovács Jenő kecskeméti alpolgármester elmondta: az ön- kormányzat idei költségvetésé­ben benne van a Madách téri ren­delő felújítása. Bízik benne, hogy ez meg is valósul. Országosan is példaértékűnek tartotta a volt SZTK-épület tervezett felújítását. Kiválónak nevezte a város együtt­működését a megyei önkor­mányzat kórházával. Szabó István Imre, a városházi MDF-frakció vezetője az önkor­mányzat idei költségvetéséről be­szélt. Nem tartotta szerencsés­nek, hogy az anyag első elolva­sásától számítva a képviselőknek csak szűk egy hete volt a végsza­vazásig. Ezért aztán javaslataik­ból igen keveset tudtak érvénye­síteni. Kifogásolta, hogy évek óta csökken az állami pénzek vissza­osztása az önkormányzatoknak. Igaz, pályázatokon lehet pénzt nyerni, de ez a működési hiá­nyon semmit nem segít. A pályá­zatokról még elmondta: Kecs­kemétnek most nem elsősorban egy felújított Széktói Stadionra lenne szüksége, és a félmilliár­dos beruházáshoz a város 180 millióval járul hozzá. Gavaldi István, az MDF városi elnöke arról számolt be, hogy a 2002-es választásokra megala­kult a hatfős megyei választási kabinet. A tervek szerint május elejére döntenek mind a tíz Bács- Kiskun megyei egyéni MDF-es képviselőjelölt személyéről. Programajánló BÁL. Ma este fél hétkor tartják meg Kecskeméten a Piarista Is­kola dísztermében a 2001. évi évezrednyitó bált. A zenés mulatságon mindenki találhat kedvérevalót, hiszen lesz far­sangi kínáló, koktélbár, bálki- rálynő-választás és tombola is. A zenéről a Parti zenekar gon­doskodik. HANGVERSENY. Benkóné Greksa Éva zongoratanár nö­vendékei február 28-án, szer­dán este hat órakor adnak házi hangversenyt. A zenekedvelő­ket a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola dísztermébe várják. TOVÁBBKÉPZÉS. Február 27- én és 28-án délelőtt 9 órai kez­dettel továbbképzést tartanak a háziorvosoknak és a házi gyer­mekorvosok Kecskeméten az Egészségügyi Alapellátási Intéz­mények Igazgatósága tanácster­mében. SEGÍTSÉG. Létesély címmel éjszakai lelkisegély-szolgálat in­dult a napokban. Az arra rászo­rulók a 76/320-906-os telefo­non mondhatják el gondjukat, bánatukat este 9 órától reg- gel 5 óráig. _____________ ■ N árcisz, sóska és árvácska PlACCARNOK ________ Is mét olcsó a tojás. A kecskeméti Budai utcai piacon tegnap a leg­több eladó 17-18 forintért adta a tojások darabját. Nem így a papri­kát és a paradicsomot. Ezeket he­tek óta borsos áron kínálják. Az előbbit darabra 40-80, míg kilóra 600-800 forintért vihettük haza. A paradicsom kilóját pedig 360 fo­rinttól mérték. Több árusnál ta­lálhattunk sóskát és spenótot. A vitaminban gazdag termékeket 350-400 forintért hirdették zacs­kónként. Kelendő volt a metélő­hagyma is, amely csomónként 50-60 forint volt. A vastagabb szá­lakat pedig darabonként 10-60 fo­rintért kínálták. A fejes káposztát 49-től, a kelkáposztát 65-től, a burgonyát 55-től, míg a vörös­hagymát 70-től adták. Továbbra is drága a fejes saláta: 80-120 fo­rintot kértek egy-egy fejért. A kí­gyóuborkát 280-400 forint között mérték. Egy csomó retek 40-60, a jégcsapretek kilója pedig 100-140 forint volt. A déligyümölcs- .standokon is sokan vásároltak. A mandarint 240-ért, a narancsot 160-ért, a banánt 189-ért, míg a vérnarancsot 180 forintért vehet­tük meg legolcsóbban. A piac hangulatát meghatároz­ták a tavaszi virágok. Újdonság a PIACI ÁRAK, KECSKEMÉT Ft/Kg Sárgarépa Mogyoró H 60-100 450500 Gesztenye AH 650750 Paradicsom Alma i- 1 360560 60120 Vérnarancs 180200 Citrom 240260 Lila hagyma 100110 Fokhagyma Körte líji 300550 FPW Forrás: PN-JNFO nárcisz. A rövidebb szárúakat 80, míg a hosszabbakat 120-ért hir­dették. A tulipán szála 100-240, a jácint 100-120 forint volt. ___ ■ Ú j phoenix szeminárium Kecskemét Az Egyesült Államokban élő Brian Tracy tanfolyamait a világon több millióan végez­ték már el. A Brian Tracy Internationalnek ma már több mint 30 országban működik képviselete, 16 nyelvre fordították le eddig a programja­it. Ezek közül az egyik legnép­szerűbb az Új phoenix szemi­nárium. Néhány napja Kecske­méten ismerkedhettek meg né- hányan az 1989-ben készült „jó öreg” phoenix szeminárium át­dolgozott, aktualizált új kia­dásával. A kétnapos tanfolyam során szinkronizált videofilm és kézikönyvként használható munkafüzet is segít az anyag be­fogadásában. A tanfolyam segít­ségével új üzlet- és életfilozófiát alakíthatunk ki, új módszereket sajátíthatunk el. Á program rö­vid időn belül növeli a teljesít­ményt és az eredményességet, így a munkaadó különösebb be­fektetés nélkül az addiginál jóval többet profitálhat a rendelkezé­sére álló emberi erőforrásokból. Felvonultat számos, a gyakorlat­ban jól bevált döntéshozatali módszert és megtanít arra, ho­gyan oldhatók fel a leggyakoribb feszültséggócok. Praktikus ötle­teket ad az egyén saját csúcstel­jesítményének eléréséhez, még­hozzá nem csupán a munkában, hanem a magánélet bizonyos te­rületein is. Az Új phoenix szeminárium önismereti tréningnek is kiváló. Megismerteti a résztvevőkkel a vállalkozói szemléletű és siker- orientált gondolkodás elsajátítá­sának, a személyiség és az önbi­zalom fejlesztésének módszere­it. Rávezet bennünket arra, mi­ként találhatjuk meg a bennünk - mindenkiben - rejlő képessé­gek teljes kibontakoztatásának módját. ____________________■

Next

/
Thumbnails
Contents