Petőfi Népe, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-30 / 25. szám

2001. Január 30., kedd HAZAI VILÁG TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal TÜKÖR ­Magyar püspökök Szent Péter sírjánál Beszélgetés dr. Bábel Balázs érsekkel A Vatikánba utaztak a Magyar Kato­likus Püspöki Kar tagjai. Beszámolóra mentek a főpapok; úgynevezett „ad li- mina” látogatásra. Dr. Bábel Balázst, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye ér­sekét közvetlenül elutazása előtt kér­deztük a római küldetésről.- „Limen” latinul küszöböt, kezdetet, kiin­dulási pontot jelent - segít a szófejtésben a metropolita. - A püspököknek időnként (általában ötévenként) át kell lépniük a Vatikán küszöbét, hogy jelentést tegyenek az egyházi állam „minisztériumainál”, főin­tézményeinél. Beszámoljanak eredmé­nyeikről és gondjaikról. Ilyenkor van lehetőség arra, hogy személyesen is szót váltsanak a főpásztorral, Jézus Krisztus földi helytartójával. II. János Pál pápa sokirányú elfoglaltsága miatt kissé eltoló­dott a magyar zarándoklat. Hét éve volt hasonló esemény. Igazából tehát még meg­boldogult elődöm, dr. Dankó László érsek atya készítette elő azt az anyagot, amelyet az egyházmegyénkről viszek. Egy vaskos könyv kerekedhetne ki a jelentésből, ame­lyet olaszra fordíttattunk. Talán mondanom sem kell, hogy milyen nagy várakozással készülünk mindannyian erre a találkozásra Az 1983-as Egyházi törvénykönyv 400. kánonja írja: „A megyés püspök abban az évben, amikor jelentését a pápának be kell terjesztenie... utaz­zék Rómába, megadni a tiszteletet Szent Péter és Pál apostolok sírjának, és jelenjék meg a római pápa színe előtt. ”- Mit várnak, mit hozhatnak majd. haza az örök városból? Várható valami teljesen új kezdeményezés?- Nagy meglepetés nem várható. Lénye­gében még ma is a II. vatikáni zsinat állás- foglalásainak megvalósításán dolgozunk. Az, amivel mi ott jelentkezünk, magyar katolikusok, csak egy apró - de, hisszük: lényeges - színfolt a hívő közösség termő életében. így kapcsolódunk majd - új reménnyel feltöltődve - a tágabb testvéri­séghez. Nálunk központi vezetés van, ezért a részegyházakra lebontva is egységes szemléletet, egységes célkitűzést kell elfo­gadnunk. Föl kell vennünk azt az irányt, amely mentén a Világegyház halad. A helyi szinódusok a II. Vaticánum hatalmas sum- mázatait tartalmas elmélkedések keretében elemezték. A nagyívű dokumentumokból készítettek rövidebb és hosszabb távú lelki programokat. Tudjuk, hogy rajtunk kívül eső okok miatt mi magyarok ma még év­tizedes késésben vagyunk a dél- és nyugat­európai vagy az egyes amerikai egyházak­hoz képest. Úgyhogy van mire figyelnünk, van mit tanulnunk...- Melyek azok a kényes kérdések, ame­lyekre Ön is - aki naprakészen követi a pápai intézmények internetes, televíziós­rádiós közleményeit és a publikált tanul­mányokat is olvassa - éppen a személyes találkozásnál vár majd választ?- Fölgyorsult a világ. Naponta jönnek a hírek korunk botrányairól, vitáiról. Kló­nozható-e az ember, megengedhető-e a génmanipuláció, mit válaszoljunk, ha a homoszexuálisok államilag elismert há­zasságkötéseiről hallunk? Egyházunk a Gondviselőnek köszönhetően kétezer éves állandósággal és folytonossággal bú. Ezért nem kell minden hírre úgy reagálnunk, hogy: Jaj, most mi lesz velünk? Sok min­dent láttunk már, sokféle tanulságunk született. Egyházunk - hogy egy képpel éljek - egy nagy hajó. Következésképpen lassan fordul meg. Ha egy kis szekta lenne csak, akkor egy apró csónakhoz hason­líthatnánk. Amivel könnyen lehet forogni, de egy kisebb vízi járművet könnyebben is megdobál az idők árja. Egy nagy hajó las­san, méltóságteljesen és biztonságosan tud haladni a célja felé. Nyilvánvaló, hogy a technikai civilizáció nagyon sok olyan problémát hoz elénk, amellyel - reálisan - még évtizeddel ezelőtt sem kellett számol­nunk. Az említett problémákra a morálte­ológusok műhelyeket alkotva próbálnak választ kínálni. Amit aztán - jóváhagyást kérve - fölterjesztenek, azt a tanító hivatal megfelelő bölcsességgel, higgadtság­gal meg is válaszolja. Tehát nemcsak az örök ál­landóság jellemzi az intézményeinket, hanem egyfajta naprakészség is. Megfelelő alapossággal szeretnénk segítem azok­nak, akik bizalommal fordulnak hozzánk. Természetesen egy-egy ilyen, a mostani­hoz hasonló találkozás sokat segíthet a püspököknek a személyes lelkipásztori program kialakításánál, a sajátos egyéni ügyek elbúálásánál.- A történelmünk során nem mindig volt felhőtlen a Vatikán és a magyar egyház vi­szonya. Most vannak e feszültségi pontok, amelyeket, ha léteznek, éppen most kellene tisztázni?- Nincs különösebb feszültség a magyar egyház és Róma között. Miért is volna? Ez nem nemzeti egyház - mint például Kínában a nemzeti katolikusoké -, ben­nünket teljes és erős hűség köt Rómához, II. János Pál pápához. A magyar katoliku­soknak egyéként sosem volt bajuk a Szentszékkel. Inkább arról volt szó, hogy rontotta a viszonyt, amikor egyházunk állami befolyás alatt állt. És nemcsak a kommunista időkről beszélek most, ha­nem olyan évszázadokról, amikor a kirá­lyok, állami vezetők beleszólhattak a hívő közösségek életébe. Például rajtuk múlott- ők határozták meg -, hogy ki lehet püs­pök. Ez bizony feszültséget okozott. Most hála Istennek ilyen értelemben is szabad az egyházunk. Minden vatikáni instrukció eljuthat hozzánk. Megvalósításán akadály nélkül fáradozhatunk. Amióta a Szentszék visszaállította hivatalába a nunciust és a nunciatura intézményét, még közelebbi kapcsolatban vagyunk. Sok olyan úásos dokumentum van, amelyet már nem is Rómába kell küldenem, hanem a budapesti követségen keresztül, a napi postával jut el az illetékes pápai hivatal­hoz. FARKAS P. JÓZSEF Fej-fej mellett a két párt? Nincs magyarázat a TÁRKI meglepő adataira Budapest A TÁRKI múlt hét végén nyilvánosságra hozott köz­vélemény-kutatási adatai szerint december és január közepe között 8 százalékkal nőtt a Fidesz népszerűségi indexe, miközben az MSZP támogatottsága 10 százalék­kal zuhant. Jelenleg tehát fej-fej mellett versenyez egy­mással a két párt. Hitelesek azok az adatok, amelye­ket 1500 ember személyes meg­kérdezése után rögzítettek a TÁRKI közvélemény-kutatói - mondta érdeklődésünkre Tóth Ist­ván György, az intézet vezérigaz­gatója. A TÁRKI felmérése szerint a 35-60 évesek, illetve a diplomá­sok körében röpke egy hónap alatt megugrott a Fidesz, miköz­ben jelentősen visszaesett az MSZP népszerűsége. A korábban magasan vezető, most 39 százalé­kon álló MSZP-nek így most osz­tozniuk kell az első helyen. A TÁRKI szerint az FKgP is javított, jelenleg 6 százalékon áll­nak. Tóth István György közölte: a történtek hátterének vizsgálata nem az ő, hanem a politikai elemzők dolga. Plusz-mínusz 3 pontos hibahatárral dolgoznak, ezért apróbb eltérések még bele­férnek a képbe, de a szándékos ferdítés, a közvélemény manipu­lálásának vádját kikéri magának. A TÁRKI első embere cáfolta cé­ge kormányközeliségét, s hozzá­tette: a Medián adatai hasonló eredményeket mutatnak Hann Endre, a Medián igazga­tója szerint azonban szó sincs az adatok egybeeséséről. Az intéze­tében januárban összesített ada­tok mást mutatnak: a biztos párt­választók körében a Fidesz 34, az MSZP 46, az FKgP 3 százalékon áll. Egyszerűen lehetetlen, hogy egyetlen hónap alatt ily mérték­ben elpártoljanak az emberek a korábban magasan vezető párt­tól, s egy másikhoz csapódjanak - tette hozzá Hann, aki a TÁRKI által közölt adatsort mintavételi balszerencsével magyarázta. TAKÁCS MARIANN FELTALÁLTÁK A SAJTBAN A LYUKAT. És ez nem vicc! Az Egyesült Államok szabványügyi hivatalában egész pontosan meghatározták, hogy mekkora lehet az ementáliban a lyuk nagy­sága. Méghozzá azért, hogy a szeletelésnél minél kevesebb le­gyen a hulladék. De vajon a sajt érése közben keletkező gáz ezt honnan tudja? ______ _____________fotó, europress/epa G ógl és Mikola erőpróbája Az exminiszter, Gógl Árpád terveit és az egészségügyi tárca új vezetőjének elképzeléseit várhatóan keddi ülésén vitatja meg a kormány. A tét nem más, minthogy világra jön-e a Gógl Árpád által kezdeményezett, több intézményt tömörítő Nemzeti Egészség Közhasznú Társaság. Budapest Gógl Árpád hivatalából távozva azt mondta, hogy a kht. létrehozásá­val egy szakmai döntés­előkészítő szervezet ki­alakítását tervezi. Ere­detileg az Egészségfej­lesztési Kutatóintézetet (EFKI), a Nemzeti Egészségfej­lesztési Intézetet (NEFI), az Or­szágos Egészségügyi Információs Intézet és Könyvtárat - a MEDIN- FO-t -, valamint a Club Aliga üdü­lőkomplexumot kívánta a köz­hasznú társaságba vonni. Az új egészségügyi miniszter, Mikola István szinte első ténykedései közepette felülvizsgálta a kht. eredeti terveit. Komoly ütközéseket vélt feífedezni a tárca kompetenciái és az álla­mi érdekek között. A kht.-ben ugyanis né­hány magánszemély „mindösz- sze” 100-100 millió forintos törzs­betéttel döntő szavazati arányt szerzett volna a többmilliárdos állami részesedéssel szemben. A kormányhoz benyújtott tár­caelképzelések szerint egyetlen egészségügyi intézmény sem ke­rülne a Nemzeti Egészség Kht.- be. A Club Aliga üdülő-tovább­képző központot egyszemélyes részvénytársaságként kívánják tovább üzemeltetni. Az EFKI és a NEFI munkáját várhatóan az Ál­lami Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálat irányítaná. Míg a MEDINFO feltehetően a miniszté­rium intézménye marad. Nem hivatalos értesülések sze­rint Gógl Árpádnak a kormány­hoz benyújtott új tervében a Club Aliga mellett már csak az EFKI kerülne a kht. fennhatósága alá. Borókai Gábor kormányszóvi­vő tájékoztatása szerint „megelő­legezett bizalmatlanságot” tükröz azon ellenzéki vélemény, amely szerint törvénytelen vagyonátját- szás állna a kht. létrehozásának terve mögött.____________njs. A régi hatalom üzent az újnak További merényletektől tartanak a jugoszláv fővárosban A jugoszláv főváros központjában hétfő este ismeretlen támadó tüzet nyitott az Állambiztonsági Hivatal frissen kinevezett főnökének, Goran Petrovicsnak a sofőrjére. Belgrad A merénylet körülményei arra utalnak, hogy valószínűleg fi­gyelmeztetésnek szánták az új hatalomnak címezve.- Mi viszont azt üzenjük, hogy eltökélten leszámolunk a bűnözéssel - nyilatkozta rövid­del a merénylet után Zoran Djindjics szerb miniszterelnök, aki a baleseti sebészeten meglá­togatta a sebesültet. A merénylet a Demokrata Párt székháza előtt, vagyis a belgrádi magyar nagykövetség közelében történt. Az állambiztonság főnö­ke néhány perccel korábban szállt ki szolgálati autójából, és éppen a pártszékházban tárgyalt Djindjiccsel, valamint az új bel­ügyminiszterrel, amikor egy fe­kete álarcos férfi felnyitotta a páncélozott gépkocsi ajtaját, és tüzet nyitott a veszteglő BMW vezetőjére. A támadó ezután gyalogosan elmenekült a szűk és kanyargós belgrádi utcákon. Szakértők véleménye szerint a szerb titkosszolgálaton belül klánok harca folyik, és valószí­nűleg az előző rezsim hívei üzentek ily módon az új hata­lomhoz hű munkatársaknak, akiknek további merényletektől kell tartaniuk. * Az albán elnök Koszovó és Mon­tenegró önállóvá válását sürgeti. Rexhep Meidani szerint csak így alapozható meg a balkáni stabi­litás, mert a térség jövőjét nem lehet „mesterségesen kiagyalt alakulatokra építeni, amelyek gátolják Jugoszláviát a teljes de­mokratizálódás útján”. Kostunica jugoszláv államfő válaszul közölte: Koszovó prob­lémájára olyan megoldást fog keresni, amely a nemzetközi bé­keerők jelenlétéről szóló ENSZ- határozatra épül. nfin-napi üzen e keretmintái 2 •- • • * . I * * "**** P Valeníin-napi üzenet a ///*« Népe-ben Megjelenés: február 14. HIRDETÉSI SZELVÉNY Kérjük, nyomtatott betűvel kitölteni. A felmérések szerint Ôn a leghatékonyabb médiát választotta hirdetése számára Bács-Kiskun megyében. ' A kitöltött szelvényeket kérjük adják le február 8-áig, a Petőfi Népe kecskeméti ügyfélszolgálati irodájában (Szabadság tér 1/A), vagy vidéken a Petőfi Népe kereskedelmi irodáiban. r Cím:. Postán is feladhatja hirdetési szelvényét, de kérjük mellékelje a 600 forint feladásáról szóló postai csekket. t

Next

/
Thumbnails
Contents