Petőfi Népe, 2000. szeptember (55. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-21 / 222. szám
Petőfi Népe Kecskemét 2000. Szeptember 21., csütörtök és környéke Szerkeszti: Abrahám Eszter UTAZÁS. E címmel látható Bill Brown keramikusművész időszaki tárlata a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban. A szeptember 24-éig látható kiállítás mellett az érdeklődők október végéig nézhetik meg azt a kiállítást, amely a stúdió gyűjteményéből ad válogatást. _____________________fotó. b.b. T öbb fiú születik, mint lány Kecskemét népessége folyamatosan növekszik KECSKEMÉT LAKOSSÁGA NEMENKÉNT ÉS KORCSOPORTONKÉNT 20000 15000 10000 5000 Fwrás: KSH BáwKiskun Megyei igazgatóság-i Hm------UE Ilii 14 év alatt 15-39 40-59 60 felett Az 1994-es esztendőt kivéve Kecskemét népessége az utóbbi tíz évben folyamatosan növekedett. Idén januárban 105 ezer 600 állandó lakosa volt a hírős városnak. A növekedés szembetűnő, ha hozzátesszük, hogy 1990-ben csak 103 ezer, míg 1995-ben 104 ezer állandó lakosa volt Kecskemétnek. A nemek szerinti megoszlás nem mutatott változást. A lakosság 53%-a nő, 47%-a férfi. Kecskeméten a huszonévesek alkotják a legnépesebb korosztályt. 2000 elején több mint 18 ezren jártak a húszas éveikben. Számuk az összlakosság V7%-At teszi ki. Egyfelől tehát fiatal városnak nevelhetjük Kecskemétet. Ugyanakkor elszomorító tény, hogy az utóbbi években folyamatosan csökkent a 15 éven aluliak részaránya. A születésszám, illetve a nemek közti arányok vonatkozásában ugyanakkor egy érdekes sajátosság is megfigyelhető. Ismeretes, hogy általában több fiú születik, mint lány. Azonban néhány évtized múltán a nők száma jóval meghaladja a férfiakét. A megye népességét tekintve ez a kiegyenlítődés a negyven feletti korosztálynál jön létre. Ezzel szemben Kecskeméten ez másképp alakul: már a huszonéves korosztálynál kiegyenlítődik a férfi-női népességszám. Majd nálunk is, mint másutt a megyében és az országban, a nők száma egyre inkább meghaladja a férfiakét. Pártoknak nincs engedmény Bérleti díjaik mérséklését kérték a polgármestertől a Kecskemét, Batthyány utca 2. szám alatti irodaépület bérlői. Az ingatlant pártok, egyesületek és civilszervezetek bérlik. A díjmérséklést azért kérték, mert a tagdíjakon és a támogatásokon kívül más bevételi forrásuk nincsen. Dr. Szécsi Gábor ötvenszázalékos bérletidíj-csök- kentést javasolt a közgyűlésnek. Dr. Metzinger Éva, a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője azonban felhívta levelében a városatyák figyelmét, hogy a törvény értelmében a pártszervezetek költségvetési szervtől, valamint állami vállalatoktól, gazdasági társaságoktól vagyoni hozzájárulást nem fogadhatnak el. Ennek értelmében a városatyák az egyesületeknek és civilszervezeteknek megadták az ötvenszázalékos bérletiár-engedményt, a pártoknak azonban a rezsi mellett továbbra is nettó 750 forintot kell fi- zetniük négyzetméterenként. ■ Egy nagy család a gyermekfalu Tíz éve, az országban másodikként nyílt meg Kecskeméten az SOS-gyermekfalu. Fontos változások történtek az elmúlt tíz évben. A legjelentősebb, hogy 1997 óta hivatásos nevelőszülők gondozzák a faluban élő gyermekeket. Ma 12 házban, tizenkét családban 68 gyermek él. Tóth Csaba faluvezetővel a mindennapokról beszélgettünk. Gyermekfalu Az elmúlt rendszerben az árvákat és a családjukból valamilyen oknál fogva kiszakadt gyerekeket hatalmas, zárt rendszerű gyermekvárosokban nevelték. Ilyen volt például a Fóti Gyermekváros is. Egy helyen volt minden, az óvoda, az iskola, de még a fodrász is. 1986-ban azonban változás történt. Megnyitotta kapuit Battonyán az első SOS-gyermekfalu. Utána pedig Kecskeméten talált magának helyet a jelenleg 131 országban működő civilszervezet.- Nagyon nehéz volt a kezdés - mondja Tóth Csaba -, a magyar gyermekvédelemben ugyanis meg kellett találni a helyét ennek a rendszernek. Tizennégy évvel ezelőtt ilyen fajta gyermek- védelmi intézmény nem volt az országban, Akkor- ugyanis a nevelőotthonos gyermeke, i védelem volt a jellemző. Akkor a gyermekfalu egy köztes állapotot jelképezett. Bár a gyermekfaluban helyezték el a gyerekeket, mégis családokban nevelkedtek.- 1997-ben azonban megalkották a gyermekvédelmi törvényt.- Igen, ekkor következett be az egyik legnagyobb változás. Ez a törvény meghúzta a határt a gyermekotthonos és a nevelőszülői forma között. Mi ekkor döntöttünk a nevelőszülők mellett. 1997 óta így működünk. Megváltozott a gyermekek befogadása is. Most már nem a gyermekfaluba, hanem kimondottan a hivatásos nevelőszülőkhöz helyezik ki a gyámhivatalok a gyerekeket. A kecskeméti gyermekfalu ily módon nemzetközi viszonylatban nézve az TÓTH CSABA 1957-ben született Balassagyarmaton. 1980-ban tanítói diplomát szerzett Esztergomban, majd 1987- ben szociálpedagógiai szakon diplomázott Egerben. 1998-ban a Testnevelési Egyetem mentálhigiénés szakán szerzett diplomát. 1994-től faluvezető a Kecskeméti SOS-gyer- mekfaluban. Nős, két gyermek édesapja. SOS-hálózat tagja, magyar szempontból viszont egy hivatásos nevelőszülői hálózat része.- Hogyan fogadta a magyar gyermekvédelmi szakma az SOS hálózatot1- Mint minden újjal szemben, ezzel szemben is voltak fenntartások és előítéletek. El kellett fogadtatni magunkat, ami igen nehéz volt. A múlt rendszerben kiépült nevelőotthonok uniformizáltságával szemben ez egy családias, otthonos, hangulatos intézmény. Itt például a szülőkkel rendszeresen tartják a kapcsolatot a gyerekek. Nem választjuk el egymástól a testvéreket sem. Szokatlan volt Magyarországon az is, hogy egy ilyen intézmény olyan nemzetközi támogatottsággal és anyagi háttérrel, infrastruktúrával működjön, mint az SOS.- Milyen egyéb változások történtek még a tíz év alatt?- Támogatóink szeretnék tudni, hogy hova kerül a pénzük. Ezért nekünk is egyre többet kell tennünk annak érdekében, hogy megismerjenek minket. Ezenkívül fontos, hogy a többi ember is megtudja, milyen nevelés zajlik az SOS-gyer- mekfalukban. Úgy érzem, az elmúlt évek alatt egyre nyitottabbak lettünk, és ez nagy eredmény. így ugyanis a kialakult előítéleteket is szét tudjuk oszlatni. Van belőlük ugyanis bőven. Sokan gondolják azt például, hogy az itt neveltek nagy többsége árva, a legtöbben rosszak és. gonoszak, nem lesz belőlük rendes ember soha. Természetesen nem így van.- Milyen terveik vannak a jövőre nézve1- Az SOS-gyermekfalvak Nemzetközi Szervezete mindig nyitott volt a változásokra, alkalmazkodott az új szükségletekhez. Úgy gondolom, hogy a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében mint hivatásos nevelőszülői hálózat élnünk kell a törvény adta lehetőségekkel. Erősítenünk kell pluszprofiljainkat a nevelőszülői alkalmazás kritériumainak bővítésével, a gyerekeket segítő, speciális fejlesztő tevékenység kiépítésével. Célunk továbbá egy ifjúsági lakásotthon megnyitása, amely az önálló élet megkezdéséhez kínál új lehetőségeket fiataljaink számára. GERENCSÉR .._______________rf-jKraEál __1b A születésnapi ünnepségen Geszti Péter is részt vett. fotó: b. r. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55-től 21.55-ig óránként. Corner valutaárfolyam reggel 8.54-től 18.54-ig óránként. Tőzsdeinformációk reggel 7.00-tól 10.00-ig, 17.00-tól 19 óráig. Hétfő-csütörtök-vasárnap 18 órától telefonos kívánság- műsor. Hétfőtől péntekig 9.22: A nap kérdése (aktuális kérdések, válaszok). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportmagazin. Kedd: 20.15: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.15: Hit és élet (magazinműsor). Szerda: 17.15: Videovilág. 18.15: Aktuális (politikai műsor). 20.00: Mi és más (szórakoztató műsor). Péntek: 17.22: Hátizsák (turisztikai magazin). 18.15: Parlamenti tudósítás (politikai műsor). 19.05: Telefonbetyár. 20.05: Zűrzavar. 22.00: Áloműző. Szombat: 9.45: Diéta magazin. 10.05: Szombati vendég (könnyed terefere). 9.45: Diétamagazin (életmódmagazin). 11.20: Csiperó. 17.10: Gong Top 13. Vasárnap: 9.20: Diéta. 17.00: Horoszkóp. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. Szeptember 25., hétfő: 8.00: Benzingőz. 8.30: Célkeresztben. 9.00: Kul-túra. 17.30: Benzingőz. 18.00: Kultúra. 18.30: Kimba, a fehér oroszlán. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Porallergia. 20.00: Szivárvány Sztár. 20.40: Hírős Hírek. 21.15: Fel a fejjel. 22.50: Porallergia. 23.20 Hírős Hírek. 23.50: Szivárvány Sztár. 26., kedd: 8.00: Thalassa. 8.30: Benzingőz. 9.00: Szivárvány Sztár. 17.30: Porallergia. 18.00: Szivárvány Sztár. 18.30: Memória. 19.00 Hírős Hírek. 19.30: Bencze-show. 20.00: Sportmagazin. 20.40: Hírős hírek. 21.15: Perla Negra. 22.00: Sport- magazin. 22.30: Bencze-show. 27., szerda: 8.00: Thalassa. 8.30: Bencze-show. 9.00: Sportmagazin. 13.00: Közgyűlés. 18.00: Sportmagazin. 18.30: Mozimix. 19.00: Hírős Hírek. 19.30 Műszaki magazin. 20.00: Városélet. 21.15: Aljas szándékkal. 22.45: Műszaki magazin. 23.15: Hírős Hírek. 23.45: Városélet. 28., csütörtök: 8.00: Műszaki magazin. 8.30: Mozimix (ism.). 9.00: Városélet. 17.30: Mozimix. 18.00: Műszaki magazin. 18.30: Város- élet. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Egészség magazin. 20.00: Sajtópáholy. 20.40: Hírős Hírek. 21.15: Perla Negra. 22.00: Egészség magazin. 22.30: Sajtópáholy. 23.00: Hírős hírek. 29. péntek: 8.00: Thalassa. 8.30: Egészség magazin. 9.00: Sajtópáholy. 17.30: Egészség magazin. 18.00: Sajtópáholy. 18.30: Kimba, a fehér oroszlán. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Razzia. 20.00: Porta. 20.40: Hírős Hírek. 21.15: Pénzvadászok. 22.15: Razzia. 23.15: Hírős Hírek. 30., szombat: 8.00: Perla Negra. 9.30: Mozimix. 17.00: Közgyűlés. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Marco Polo (olasz film). 20.45: Az arany bűvöletében (film). 22.25: Porallergia. 22.55: Biztonsági zóna. 23.25: Szivárvány Sztár. Október 1., vasárnap: 8.00: Kimba, a fehér oroszlán (15. és 16. rész). 9.00: Thalassa. 17.00: Benzingőz. 17.30: Thalassa. 18.00: Thalassa. 18.30: Hatlábú birodalom. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Hány az óra, Vekker úr? (film). 21.30: F„ mint Fairbanks (film). 22.55: Biztonsági Zóna. 23.25: Szivárvány Sztár. ÓRA A SZABADBAN. A kecskeméti Kertvárosi Általános Iskolában gyakran az udvari kis tó partján tartják meg a környezetismereti órákat. így számos növényt és állatot természetes közegében tanulmá- nyozhatnak a diákok. _________________fotó: Sebestyén hajnalka Pr ogramajánló EGYHÁZTÖRTÉNET. A megyei levéltár szervezésében egyháztörténeti konferenciát rendeznek Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban. A tanácskozás szeptember 25-én, délelőtt 10-kor kezdődik. Előadók: dr. Eördögh István, dr. Koszta László, Kiss Gergely, dr. Almási Tibor, Hunyadi Zsolt, Kőfalvi Tamás, dr. Fazekas Csaba, dr. Balogh Judit, Samyai Csaba Máté, A konferenciához kapcsolódva A kereszt jegyében címmel egyházművészeti időszaki tárlatot láthatnak az érdeklődők. Megnyitót szeptember 25-én, délután 15.30-kor Szemadám György festőművész-író mond. EGYESÜLETI TALÁLKOZÓ. A mellműtöttek megyei egyesülete soron következő összejövetele szeptember 26-án, délután 1-kor lesz a kecskeméü megyei kórház Izsáki úti épületében. SZALMAFONÁS. A Kulturális Örökség Napja rendezvényeihez kapcsolódva nyílt nap lesz szeptember 23-án a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban. Délelőtt 10-től Csáki Ildikó szalmafonó tart bemutatót, majd délután 3-tól kézműves foglalkozás, azt követően népzenei mű- sor lesz. A belépés ingyenes. ■