Petőfi Népe, 2000. július (55. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-28 / 175. szám

I 2000. Júuus 28., PÉNTEK HAZAI Petőfi Népe - 5. oldal TŰKOR Kiegészítő családtámogatás Budapest Több mint háromezer forin­tos egyszeri kiegészítő tá­mogatást kap félmilliónyi is­kolás gyerek családja. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium (SZCSM) a tan­évkezdést akarja megköny- nyíteni a legrosszabb anyagi körülmények között élők­nek. A rendszeres gyermekvédelmi támogatás 13. havi kiegészítése nem érint mindenkit, aki egyébként havonta kapja a pénzbeli segít­séget. Harrach Péter, a tárca vezetője hangsú­lyozta, hogy a 830 ezer gyerek közül csak az iskolások után jár a ki­egészítő támogatás. A kiegészítés így több mint félmillió gyerme­ket érint országszerte. A jogosult szülőknek nem kell külön kérvényt benyújtaniuk, mert a pénzt a települési önkor­mányzatok igénylik, és a szep­temberben esedékes támogatás­sal együtt folyósítják. A juttatás az idén 3320 forint. A megvalósí­tásra a központi költségvetésből 1,7 milliárd forintot fordítanak. A miniszter a sajtótájékozta­tón beszélt a személyes gondos­kodást nyújtó szociális ellátó- rendszer fejlesztésére kiírt pályá­zatok eredményéről is. Harrach Péter közölte, hogy a tárca a 2000. évben négy témakörben hirdetett meg pályázatokat: szo­ciális szak- és alapellátás, lakó­otthonok kialakítása és korszerűsítése, a falu- gondnoki hálózat, vala­mint a hajléktalanokat ellátó intézményrend­szer bővítése. A beérke­zett 902 beadványból 464 kapott támogatást. A nyertesek többnyire állami szervezetek, de a civil szféra, továbbá egyházi intézmények, illetve szervezetek is részesültek a most megítélt 1,33 milliárd forintból.- RÉ ­Segély gyermekeknek Budapest A következő tanévre is megvan a pénzügyi fedeze­te annak, hogy a rászoruló iskolás- és óvodáskorú gyermekek étkeztetéséhez támogatást nyújtson a Nem­zetközi Gyermekmentő Szolgálat. Csütörtökön 22,5 millió forintnyi adományt vettek át egy nemzetközi nagyvállalat képviselőitől.- A lelkiismeretes pedagógusok­nak köszönhető, hogy észreve­szik azokat a gyermekeket, akik reggeli és tízórai nélkül érkez­nek az iskolába, s szüleiknek az ebédjük befizetésére sem futja - mondta Kuncze Gábor szabad- demokrata politikus, a Nemzet­közi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke. - Ilyenkor a tanárok, az óvónők tollat ragadnak, és nem restek írni a szervezet címére. 1999-ben összesen csaknem 42 millió forintot osztottak szét, de ez sem volt elegendő vala­mennyi igény kielégítésére. Mintegy 4000 gyermek iskolai, illetve óvodai étkezési díját vál­lalta át a szolgálat. A szociáli­san rászoruló gyermekek több­sége vidéken, az árvíz sújtotta területeken él. A gyermekmen­tők tevékenységét segíti Kim­berly Tufo, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének felesége is. Az adományát most átnyújtó nemzetközi nagyvállalat New York-i képviselője lapunknak el­mondta, hogy az éhezés vissza­szorítása céljából a világ 180 or­szágában nyújtanak hasonló se­gítséget. Kuncze Gábor hangsúlyozta azt is, hogy az adományozó cé­gek évről évre visszatérnek, mert az elszámolásokból látják, hogy az általuk nyújtott támoga­tás jó helyre, a ténylegesen rá­szorulókhoz kerül. Az étkezési hozzájárulásokat minden eset­ben közvetlenül a gyermekek nevére, az adott iskolába, illetve óvodába utalják. N. ZS. A temetők sem kerülhették el a belvizet. A Magyarországon található mintegy 8500 temető 52 százaléka egyházi és 48 százalé­ka önkormányzati kezelésben van. Az idei rendkívüli időjárás és a természeti csapá­sok ugyancsak megviselték sírkertjeinket. A nagy szárazság miatt kőkeménnyé vált talaj nehezítette a sírgödrök kiásását, ahol pedig ár- vagy belvíz volt, a temetők nagy része használhatatlanná vált. Munkatár­sunk a kialakult helyzetről érdeklődött. Budapest- A régészeti ásatások azt bizonyítják, hogy őseink lehetőleg magaslaton, domboldalban temetkeztek - mondja Horváth Csaba belügy­minisztériumi főosztályvezető. - A tavaly októ­berben hozott, temetkezésekről szóló törvény már előrelátóan úgy rendelkezik, hogy az új temetők telepítése során tekintetbe kell venni a domborzati viszonyokat, nem szabad olyan helyre telepíteni temetőt, ahol 250 centiméter fölé emelkedhet a talajvíz. A sírgödör mélysé­gét 200 centiméterben írja elő a törvény. A to­vábbiakban azt is előírja a jogszabály, hogy FOTÓ: EUROPRESS öt é’en belül valamennyi temetőben ravatalo­zónak, utaknak kell épülnie, és a temetőt kerí­téssel kell körülvenni. A gyakorlatban még nincs magánkézben létő temető, noha a törvény nem tiltja ilyenek léteatését.-Nem titkolt szándékunk, hogy a temetőket szalszerűen gondozott kegyeleti parkká alakít- sukát. Ezért a végrehajtási utasítást tartalmazó kornányrendelet előírja, hogy ez év október elsőétől csak az üzemeltethet temetőt, akinek majának vagy egyik felelős munkatársának kerészeti szakképesítése van. Hamar jelent­kelek az érintett főiskolák, hogy hajlandók ily® szaktanfolyamokat indítani. A Kecskemé­ti lertészeti Főiskolán néhány napon belül m(gindul az első kél hónapos temetőüzemelte- tésel foglalkozó szakképzés. Magyarországon a iyolc és fél ezer temetőt mintegy 800 vállal­kozó üzemelteti, közülük van olyan, amelyik- nec 50 kegyeleti park tartozik a hatáskörébe. Oltóber 1-jéig valamennyiüknek meg kell sze- renie a parkgondozói képesítést - mondta a lelügyminisztériumi főosztályvezető. I I -------^------------------------------ II i: ,':l t-1 ItI.:t>.i--------­E GYETÉRTÉS. Mintegy 185- 190 milliárd forint lenne szüksé­ges a jövő évi költségvetésből tényleges agrártámogatásra - mondta Máhr András, a Mező- gazdasági Szövetkezők és Ter­melők Országos Szövetségének titkára csütörtökön. A MOSZ ve­zető tisztségviselője által ismer­tetett támogatási igénnyel egyet­értett Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkamara főtitkára is. REÁLÉRTÉK MEGŐRZÉSE. A szocialista Lamperth Mónika szerint itt az ideje annak, hogy a kormány megtartsa ígéretét, és a tervezettnél magasabb infláció ellenére is biztosítsa az önkor- mányzaü költségvetések reálér­tékének megőrzését. Vissza kell adni az önkormányzatoknak és az állami intézményeknek leg­alább azt a 38 milliárd forintnyi támogatási összeget, amelyet az árvízi veszélyhelyzet miatt von­tak meg tőlük. MDF-JAVASLAT. A Magyar De mokrata Fórum egyetért a Pénz­ügyminisztérium által az adótör­vények módosítására elkészített javaslatok többségével, örömmel üdvözli a családi adókedvezmé­nyeket, viszont némi változta­tást kíván a személyi jövedelem- adóról szóló előterjesztéssel kapcsolatban - jelentette be csü­törtökön Font Sándor frakcióve­zető-helyettes. Elmondta: azt szeretnék, ha a 30 százalékos adókulcs felső határát 1 millió 50 ezer forintról 1 millió 200 ezer forintra emelnék. PEDAGÓGUS-BÉROLLÓ. Az MSZP szorgalmazza, hogy az egészségügyi dolgozók és a pe­dagógusok bérének 30, illetve 20 százalékos, felzárkóztató cé­lú emelése után a közszféra egé­szére egy háromelemű bérrend­szert vezessenek be az európai bérek utolérése és a bérolló zá­rása érdekében. ■ Gála Zemplénber. Kilencedik alkalommal rendezik meg a Zempléni Művészeti Napo­kat - a vidék legrangosabb kul­turális fesztiválját - jelentették be tegnap a főtámogató Antenna Hungária Rt. a székházában. A rendezvény idei jellegzetessége az lesz, hogy a millennium tiszteleté­re elsősorban magfar művészek közreműködésével :artják meg, s több mint húsz teepülés adja a helyszínt. A nyitókincert augusz­tus 18-án Sárospatakon lesz a vár udvarán, s a patád református templomban tártját a záróhang- versenyt augusztus26-án. ■ Nemere István kisregénye napi folytatásokban Szerelmes szélhámos Először csak világoskék, aztán alul szürke. Egy ember jött, a fe­nyőágak még eltakarták testét. Flóri szeme kitágult, a szíve most már tényleg a torkában do­bogott. Izgalmában csaknem ki­esett a kocsiból, a térdét marko- lászta. A kék-szürke foltról hamaro­san kiderült, hogy alul nadrágos, vastag lábakban folytatódik. A fejét még mindig nem látta. Té­vedtem volna? - villant belé a kétség. És a félelem. Hol lehet a lány? Aztán egy középkorú férfi bukkant fel, volt vagy negyvenöt éves, széles vállú, korán őszülő típus. Magas is volt, és látszott, nem csak a gallérja vonalában barnította le a nap. Erős bakan­csot viselt, és nagyon határozot­tan lépkedett. Flórában azonnal olyan benyomást keltett: ez az ember itthon van. Mellesleg min­den mozdulata és egész lénye ezt sugallta, nagyon természete­sen, normálisan. Azonnal lát­szott, hogy ez nem is lehet más­képpen. A kocsirádióban éppen Whit­ney Houston kezdett énekelni, csodás hangja messzire szállt. De Flóri ezt sem hallotta. Elvará­zsolva nézte a férfit, amint a zár­ba illesztette a kulcsot. Közben felnézett, tekintetük találkozott. Amaz csak egyetlen átható pil­lantást vetett rá a szélvédőn ke­resztül, és kitárta a kaput. A so­főr gázt adott. Begördültek a birtokra. A fe­nyők ágai csapkodták a kocsi ol­dalát. Vadul nőttek mindenfelé. A férfi eltűnt, valahol mögöttük jö­hetett. Flóri szeme elé fenyőágak hihetetlen tömege bukkant; min­denütt csak fenyők álltak. Né­hány boróka, mutatóba itt-ott pár ezüstfenyő, de javarész inkább az, amit karácsonyfának szoktak kivágni. Voltak kicsit és nagyok. Mintha kezdetben, sok évvel ez­előtt valaki csak ötletszerűen ül­tetett volna fákat, aztán ahogyan azok nőttek, észrevette, hogy van még köztük hely, hát oda is ültetett. így aztán Flóri azt is lát­ta, hogy a három-négy éves fák sokkal régebbiek, nyolc-kilenc évesek között állnak. Az egész ültetvényben nem volt semmi­lyen rendszer. Sűrű erdő nőtt mindenfelé, kivéve az utat. Ez még egy kanyart írt le, aztán vá­ratlanul kijutott a fák közül, és a kocsi megtorpant egy tisztáson. A fák alatt nem nőtt fű, az évek során lehullott és megbar- nult tűlevelek vastag szőnyeget terítettek le. A tisztás tulajdonképpen ud­var volt. Amikor a sofőr lekap­csolta a motort, Flóri is kilépett. A gazda hátulról közeledett. Előttük - szintén magas fák kö­zött - egy kis ház állt. Az is fe­hér volt - Flóri nem tudott szaba­dulni a kényszerképzettől, hogy ez pontosan ugyanaz a szín, amit tegnap a lányon látott. A ház tényleg nem volt nagy. Sőt, talán két szoba ha volt ben­ne, és néhány más helyiség. Nem is volt magas, és régen épülhetett. Hátul látszott még néhány faépület, elszürkült deszkafalakkal.- Jó napot!- Jó napot, uram. Meghoztuk a csemetéket - így a sofőr.- Látom, segédje is van - mond­ta erre a házigazda. Flóri feléje for­dult, nézték egymást. Átható kék szempár szemlélte a jövevényt.- Igen - nyögte Flóri -. Hamar ledobjuk ezt a pár fát.- Már nehogy dobálják - csó­válta fejét a gazda. Ki lehet ez? Netán... a lány férje? Akkor az nem is lány. De ez túl öreg hozzá - lázadt fel gondolatban Flóri.- Hová vigyük? - érdeklődött a sofőr, nem nagy lelkesedéssel. A nap irgalmatlanul sütött, már álltukban megizzadtak.- Oda, a ház mellé. Hamaro­san elültetem mindet.- Nem elég még a fenyő? - a sofőr vigyorgott. - Hiszen nincs is itt más, csak az. Flóri szeme rávillant:- Nem a mi dolgunk - jegyez­te meg. Érezte, a házigazda rá­néz, de nem kommentálta az eseményt. Nagy zajjal ütötték ki az oldalsó pa­lánk kapcsa­it, aztán a plató szélére húztak né­hány cseme­tét. A fákat fölilabdával együtt hozták, ezek lyirkos vászonba csomagolva sorakoztak ott. Flóri levett egyet - neglepte, milyen nehéz. Elindul’ a ház irányába, közben a szem? élénken járt kör­be. Kutyát nen látott. Kutyaólat sem. Hát ezer nem félnek itt kint a mezőn? Bármikor átugor­hat valaki a kerítésen, és... Letette a fát a fal mellé, az ár­nyékba, és lassan indult vissza a teherautóhcz. A gazda is be­szállt, amit FBri sajnált. így túl hamar lesznec készen! A sofőr­ben bízhatott, az aztán nem siet­te el a dolgot. Flóri is lassított. A tizedik csemetét vihették éppen a ház leié, amikor kivágó­dott az ajtó, ís kilépett a lány. Flóri azomal kővé dermedt, nem érezte a csemete súlyát sem. Csak ált és nézett. Talán lélegezni is elfelejtett. A lány most piros szoknyát és fehér blúzt viselt. (Folyatás holnap.) HUJ le jr w . T.'~ 1 NYÁRI VÁSÁR | | 20-50%-os E | árengedménnyel 1 Er Női ruhák, szoknyák, blúzok, E 1 férfi-női nadrágok, shortok E Fürdőruhák, strandruhák, E ! női-férfi szandálok E 1 Konfekció osztály: 1 Női blúzok 3.900 Ft-tól E = Női r ujjú kosztüm 9.900 Ft-tól E Női szoknyák 3.900 Ft-tól | Y™ Divat osztály: E Női fürdőruhák 3.200 Ft-tól — Felina fürdőruhák 6.900 Ft-tól E ~ Triumph fürdőruhák 5.100 Ft-tól E mi Rövid ujjú férfiingek 3.100 Ft-tól E ~ Női hálóingek 2.900 Ft-tól E Férfi r. n. pizsama 3.100 Ft-tól :;r: F SARIANA fehérneműk akciós áron r~ rr Női alsók 1.070 Ft-tól r Melltartók 1.970 Ft-tól E | Cipő osztály: E Női szandálok 3.500 Ft-tól E E Lánykaszandálok 3.500 Ft-tól = E: Férfi szandál 4.200 Ft-tól E Kötött osztály: | E Olasz strandgarnitúrák 3.500 Ft-tól = E Gyermekszabadidők 2.900 Ft-tól E E Női r. ujjú pulóverek 3.000 Ft-tól E ~T Bakfis CRACKER pólók 3.000 Ft-tól E Vas-edény osztály E Teflon szeletsütő 26, 28 cm-es 2.400 1.200 Ft E E Teflonfazék 5,5 l-es 2.620 1.750 Ft E E Zománcozott fazék fedővel 5,5 1 2.720 1.360 Ft E 1 Zománcozott lábas fedővel! ,3 1 1.580 790 Ft E és további akciós termékek nagy választékban. | E VÁSÁR, AMÍG A KÉSZLET TART! E ALFÖLD ÁRUHÁZ KECSKEMÉT Temetőfejlesztések várhatók Iskolapadba ülnek a kegyeleti larkok üzemeltetői

Next

/
Thumbnails
Contents