Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-08 / 133. szám

;T Hl 2000. Június 8., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 3. oldal ANYA, EZT VEDD MEG! Mindig sokan megfordulnak a bajai nagy­piacon. A felvételünkön látható csöppség a minap a szép paprika megvásárlásához ragaszkodott leginkább. ____________fotó: rab rita V éget ért a kiskörúti rali? Kecskemét (Folytatás az 1. oldalról) A Petőfi Népében néhány hónap­pal ezelőtt írtunk először a rend­kívül felháborító jelenségről. A fi­atalok időmérő versenyeinek a kecskeméti kiskörúton számta­lan szem- és fültanúja volt. A rendőrség azonban sokáig csak korlátozott eszközökkel ve­hette fel a küzdelmet a száguldo- zók ellen. Azért is, mivel - mint egy nyilatkozatban megjelent - a traffipax-készülék meghibáso­dott. És anélkül a rendőrök nem tudták egyértelműen bizonyítani a gyorshajtást. A kecskeméti rali időközben országos hírűvé vált. Az igazolta­tott és ellenőrzött „versenyzők” között akadtak távolabbi telepü­lésről érkezők, akik kimondottan az erőpróba kedvéért érkeztek hozzánk. A rendőrség igyekezett minél több adatot begyűjteni a verse­nyeken rendszeresen megjele­nőkről. Elmondásuk szerint be is építettek egy embert a fiatalok kÖZé. ____________________MUHKATÁmUHKTÓL DR . PAÁL ELEMÉR 1945-ben szüle- - tett Kecskeméten. 1973-ban végzett az Állam- és Jog- tudományi Egye­temen. 1966. de­cember 3-án . kezdte meg BM- szolgálatát. 1989-től a megyei bűnügyi osztály vezetője. 1993- tól a kecskeméti kapitányság vezetője. 1997. március l-jétől a megyei főkapitányság közbiz­tonsági igazgatója. A Petőfi Népe újabb és újabb cikkei, majd más lapok írásai, a tévé- és rádióriportok után fel­gyorsultak az események. Dr. Padi Elemér megyei rend­őrfőkapitány-helyettes, közbiz­tonsági igazgató tegnap azt nyi7 latkozta: nemcsak több járőrau­tót küldtek a belvárosi utakra, de végre ismét hadrendbe állí­tották a megjavított traffipax-ké- szüléket is. ____________________Gazdasarok_____________________ V édekezés a vashiány ellen A vashiány az a növényi hiány­betegség, amelyet elsőnek is­mertek fel és írtak le. Egyes nö­vénykultúrákban és bizonyos talaj féleségeken jelentős káro­kat, terméscsökkenést okozhat. A vashiány mind a közömbös kémhatású, mind a lúgos, illetve savanyú talajokon előfordulhat. A vashiány okozta klorózis azonban főként a 6-7 pH érték feletti, leginkább a meszes és egyben nagy agyagfrakciójú ta­lajokon jelentkezik. A szőlő, a gyümölcsfák, a bogyós gyümöl- csűek, a dísznövények, a hor­tenzia és a csillagfürt, de más növénykultúrák esetében is ta­lálkozunk a „mészklorózis” né­ven emlegetett jelenséggel. Hangsúlyoznunk kell azon­ban, hogy a vashiány érvényre jutása nem csak a termesztett növényfajtól, hanem a fajtától is függ. Á vashiány jellemző tüne­tei minden más elem hiányje­lenségeinél határozottabban, ti­pikus módon és formában nyil­vánulnak meg az összes nö­vényfajon. Kismérvű hiány ese­tén a növény legfiatalabb levelei sárgászöldre kivilágosodnak. A hiány fokozódásával az érközök citrom- vagy narancssárgára szí- neződnek, amitől csaknem min­den esetben elüt az erezet zöld színe. Minél fiatalabb a levél, annál intenzívebben jelentkez­nek a jellegzetes klorózis- tünetek, melyek végül az erekre is átterjednek. Egészen nagyfo­kú hiány esetén pedig már a ki­bontakozó levél sárgásfehér vagy egészen fehér. A klorotikus levelek általában nem halnak el. A vashiány sok esetben (ha a hi­ány kismérvű) csak szépséghi­bát okoz a termésmennyiség és minőség jelentősebb csökkené­se nélkül, de okozhat súlyos ká­rokat is. A vashiány ellen a legeredmé­nyesebb és tartós hatású véde­kezés az, ha megfelelő talajke­zeléssel megszüntetjük a hiányt kiváltó okokat. A vashiány le­küzdésére alkalmas eljárások a következők: talajtömörödés vagy eliszaposodás megszünte­tése; az oxigén gyökérzónába jutási lehetőségének megterem­tése és a gyökérfejlődés elősegí­tése mélylazítással; bármilyen kéntartalmú műtrágya adagolá­sának elkerülése; kötött talajon a nehéz munkagépek működte­tésének korlátozása, illetve lehe­tőleg száraz talajon való haszná­lata; gyümölcsösökben az alta­laj szellőzésének elősegítése és állandósítása zöldtrágyanövé- nyek segítségével; csak kellően beérett szerves trágya használa­ta, mégpedig kisebb adagokban; harmonikus foszfor- és kálitrá­gyázás a talaj mésztartalmának kellő figyelembevételével. Mindezeken túlmenően ma már alkalmas szerek állnak ren­delkezésre a vashiány leküzdé­sére, különböző vaskelátok for­májában (pl.: Sequestenc 330 Fe, 138 Fe, Bolikel, Librel, Libfer SP stb.). Ezek azonban csak enyhe vagy közepes hiány ese­tén hatékonyak és a talajkeze­lésnek jobb a hatásfoka. BÁCS4USKUN MEGYEI NTÁ, KECSKEMÉT Rendben zajlott a demonstráció Bács-Kiskunban tegnap délután négy órakor mindenhol egyszerre fejeződött be az agrár­demonstráció. Ezzel együtt megszűntek a félpályás útlezárások, s a megye négy pont­ján felsorakozott munkagépek elvonultak. Bács-Kiskun A reggel nyolc órakor elkezdődött akció mindvé­gig incidens nélkül zajlott le. A rendőrök mind a négy pontnál folyamatosan irányították a fél pá­lyáira szorult forgalmat. Antall Gábor, a Bácskai és Duna-melléki Mező- gazdasági Szövetség titkára szerint összesen 125 munkagép és több mint 150 személy vett részt a demonstrációban. A megmozdulást az 51-es út kalocsai és hercegszántói szakaszánál, valamint az 52-esen Soltnál az érdekképviselet egyedül szervezte. Az 53-ason, Tompa és Kisszállás kö­zött, ahol a legtöbben voltak, a jánoshalmi METÉSZ-szel együtt szervezte meg a szövetség az akciót. Antall Gábor hangsúlyozta: a Duna- Tisza köze útjaira kivonultak csaknem egyhar- mada magántermelő volt. A megye négy pontján tiltakoztak az or­szágutakon a termelők. Incidens nem volt. Csak egy-két autós tett rosszalló megjegyzést, a többiek megértőek voltak. A szövetség szakemberének tudomása szerint csak egy-két járművezető tett rosszalló megjegy­zést, a többiek megértőek voltak. Sőt, sokan ki­tartásra biztatták, együttérzé­sükről biztosították a demonst- rálókat. * * * Szerdán délután Kecskeméten demonstratív nagygyűlést tar­tottak a kiskunsági termelők. A tanácskozást a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség ren­dezte - karöltve a Parasztszö­vetség és a MEDOSZ megyei szervezeteivel. A rendezvényen egyebek mellett elhangzott, hogy a mezőgazdaság termelési és jövedelmezőségi színvonala a rendszerváltás utáni mélypontra, az 1993-94-es állapotra esett vissza. A hozzászólók leszögezték: a termékek értékesítési árai évek óta stagnálnak, esetenként még csökkennek is. A paraszti jövedelmek leg­alább harmadával alacsonyabbak a nemzetgaz­dasági átlagnál. Úgy vélték, hogy a magyar agrárium a végpusztulás előtti állapotban van. A nagygyűlés résztvevői egy közösen megszö­vegezett felhívást is elfogadtak, amelyben ré­szint felkérik az ország lakóit az agráriumban dolgozók iránti szolidaritásra. Részint pedig a kormányt kérik a hathatós intézkedések meg­tételére. A felhívásban hangot adtak azon el­várásuknak is, hogy a kormány ne egyetlen tárca belügyének tekintse az agrárágazat sor­sát. Hanem olyan fontos társadalmi kérdés­nek, amellyel a kormányzat egészének kell foglalkoznia. Kártyamásolattal lopták meg Vigyázzunk a bankkártyánkra és annak PIN-kódjára! Kecskemét Valaki 165 ezer forintot emelt le egy számláról egy bankkártya-másolattal. Az eredeti kártya tulajdonosa csak akkor vette észre, hogy meglopták, amikor pénzt akart felvenni kártyájával. Bankkártyával való visszaélés mi­att nyomoz a kecskeméti kapi­tányság. A rendőrök által keresett ismeretlen tettes nagy valószínű­séggel egy kecskeméti polgár bankkártyájáról készült másolat­tal fizetett egy fővárosi benzin­kútnál. Sőt, ennek segítségével pénzt is felvett az eredeti kártyá­hoz tartozó számláról. A károsult korábban olyan he­lyen fizethetett, ahol kártyát is el­fogadnak. S ott egy óvatlan pilla­natban egy másik gépen is lehúz­ták a kártyáját. Az adatok birtoká­ban már könnyű volt elkészíteni a hamis fizetőeszközt, ami külső­re semmiben sem tér el az erede­titől. Tehát ugyanúgy le­het használni is. A rendőr­ség arra kéri a bankkártya- tulajdonoso­kat: fizetés­kor ügyelje­nek arra, hogy előttük húzzák le a kártyát. Ezenkívül ne tartsák a PIN-kódot a kártyával egy helyen. ______ot M i tennénk javaslatot az EU-nak Környezetvédelmi konferencia a hírős városban Kecskemét A természetvédelemmel jól állunk. Ez azon kevés terü­letek egyike, ahol a joghar­monizációban nincs lemara­dásunk. Sőt! Éppen hogy még ajánlásai is vannak Magyarországnak az EU számára. Ez a hírős város­ban rendezett környezetvé­delmi konferencia nyitónap­ján hangzott el tegnap. Tardy János, a szaktárca helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kör­nyezetvédelem egészére vonatko­zó jogharmonizációban ugyan még tetemes hazánk hátraléka, mégsem kell szégyenkeznünk, mert az jó ütemben halad. A kör­nyezetvédelem fontos részét ké­pező természetvédelem területén pedig előbbre is járunk. Olyany- nyira, hogy mi szeretnénk elfo­gadtatni az európai közösség or­szágaival az élőhely- és a madár- védelem irányelveit, valamint a pán-európai ökológiai hálózat ki­alakításával kapcsolatos elképze­léseinket. A kecskeméti tanácskozást - az évente visszatérő környezetvé­delmi konferenciák immár nyol­cadik folytatásaként - a Magyar Természettudományi Társulat rendezte. A környezetvédelmi szakemberek mellett egyetemi, főiskolai oktatók és hallgatók, va­lamint az önkormányzatok képvi­selői vesznek részt. A mostani programok formailag is eltérnek a korábbiaktól. Nem előadások hangzanak el, hanem a szakma neves helyi képviselői kérdezik ki a meghívott előadókat. Tardy Já­nos helyettes államtitkárt a ter­mészet és tájvédelem időszerű kérdéseiről Iványosi Szabó And­rás, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese faggatta a százfős hallgatóság előtt. A tanácskozás ma zárul. Balesetek, bűnügyek Külhoniak csetepatéja? Megrugdostak és megvertek egy román állampolgárt tegnap Kecskeméten, a MÁV Kultúr- házban. A Kecskeméti Rendőr- kapitányság súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt őrizetbe is vett két, szintén román férfit. A sértett nyolc napon túl gyógyu­ló orrcsonttörést szenvedett. LOPOTT, ÜTÖTT. Ajándék­boltból lopott karórát tegnap Lajosmizsén egy helybéli férfi. A bűntett elkövetése után a bolt tulajdonosának férje megtalálta a feltételezett tolvajt az egyik szórakozóhelyen, és visszakö­vetelte az 5600 forint értékű időmérőt. A férfi azonban ahe­lyett, hogy visszaadta volna az ebül szerzett holmit, megütötte a férjet. A tolvajt ezek után őri­zetbe vették a rendőrök. VILLANYMOTORTOLVAJ. Tolvaj járt tegnapelőtt egy tisza- kécske-kerekdombi tanyán. A tettes 20 ezer forint értékben vitt el szerszámokat és egy vil­lanymotort. A rendőrség egy 28 éves, tiszakécskei férfi számlá­jára írja a bűntettet. Őt őrizetbe is vették. PILLANGÓK. Tiltott kéjelgés miatt vittek be a zsaruk a rendőrségre tegnap egy 24 és egy 20 éves ásotthalmi, vala­mint egy 19 esztendős kecske­méti hölgyet. Az éjszakai pil­langók az 54-es úton árulták szexuális szolgáltatásaikat az autósoknak. ÉKSZER. Ellopta féltestvére arany ékszereit egy 38 éves nő Kecskeméten. Legalábbis ezzel gyanúsítják az asszonyt. Az eset még március közepén tör­tént, a feltételezett tolvajt azon­ban most vették őrizetbe a rendőrök. Az ékszerek egyéb­ként 46.500 forintot értek. MIKRO, VIDEO. Múlt hét vé­gén betörők jártak egy bácsal­mási házban. Bár a családi in­gatlan lakott, a behatolás idején épp senki sem tartózkodott ott­hon. A hívatlan látogatók a ház ablakát betörve jutottak be. Egy mikrohullámú sütőt, egy vide­ót, némi élelmet és készpénzt vittek el. A háziak kára 100 ezer forint. ■ Közlekedés Kaszálnak az 5-ös út 60-74. km- ei közt. Burkolatot takarítanak az 5-ös út 86-88. km-ei közt. TRAFFIPAX. Ma Kiskunfélegy­házán, Kecskeméten és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. ■ Zalakerámia L ­"Szépséghez vezet" & * Uj márkabolt Zalakerámia nyílik Kiskunfélegyházán! Központ: A Baltex Kerámia Kft. Zalakerámia Szeged, Kálvária sgt. 104. márkabolt hálózatának új tagja, Kiskunfélegyházán, június közepétől a Kalmár utca 18.-ban várja vásárlóit. Tsl /lax . 62/444-508 \--------'1 T eljes választékból Li BALTEX a legkedvezőbb árakon! KE8ÄMIA KIT Petőfi Népe előfizetéssel családi nyaralást nyerhet! A játékban és a sorsoláson a Petőfi Népe júniusi és júliusi előfizetői vehetnek rész, akik beküldik a nyereményszelvényt. Fődíj: CSALÁDI NYARALÁS HORVÁTORSZÁGBAN, a Hotel Medulinban. Kecskemét, Arany J. u. 3. Tel.; 76/416-488 2-201. díj: Petőfi Népe-póló Új előfizetők részére Most szeretnék előfizetni a Petőfi Népére, ezzel részt veszek a sorsoláson. Régi előfizetők részére Júniusra és júliusra a szokásos módon fizetek elő a Petőfi Népére, így részt veszek a sorsoláson. Név:........................................................................................ Cím:...................................................................................... . T el:................................. A szelvényeket 2000. július 10-éig várjuk címünkre: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Információs telefonszám: 06-80/480-756.

Next

/
Thumbnails
Contents