Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-08 / 133. szám

Petőfi Népe I eeskemet 2000. Június 8., csütörtök és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter ÉV VÉGI KIÁLLÍTÁS. A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépisko­la művészeti tagozata ismét bemutatkozott a nagyközönség előtt. A tagozat év végi kiállítása június 19-éig látható a kecskeméti Nemzet­közi Kei .írnia Stúdióban. fotó: banczik Róbert Mentsük meg az állatokat! Vadaskert Huszonöt éves a kecskeméti vadaskert. A nagy múltú, közkedvelt park idén nehéz helyzetbe került. Az elmúlt években az állatállo­mány folyamatosan gyarapo­dott, de ezzel párhuzamosan a park bővítése, korszerűsítése anyagi okok miatt elmaradt. A szükséges felújítási munkák el­végzése érdekében ezért a va­daskert munkatársai, fgtliíyással fordulnak a természetet szerető polgárokhoz, pártokhoz, civil szervezetekhez és vállalkozá­sokhoz. Kérik, hogy aki tud, készpénzadománnyal, építő­anyaggal, szállítással vagy társa­dalmi munkával támogassa a va­daskert felújítását. Emellett másféle támogatási lehetőséget is szívesen fogadna a park. Az élelmiszergyártással foglalkozók az állatok etetésé­hez tudnának segítséget nyújta­ni. Állatok örökbefogadásával - ez vonzó lehetőség lehet iskolai, óvodai közösségek számára -, vagy a ketrecen elhelyezett hir­detési felület megvásárlásával is segíthetnek a különböző gazda­sági társaságok. Az adományo­kat a Kecskeméti Vadaskert Ter­mészetvédelmi Alapítvány OTP 11732002-20346160 számlára küldhetik el. Érdeklődni a 76/401-480-as telefonszámon le­het. _____________. _____:___________S' E z a nap lesz az első Orgovány Orgoványon az első falunapot a jövő héten rendezik. A szervezők gazdag programmal igyekeznek e hagyományteremtő, össznépi szórakozást, kikapcsolódást em­lékezetessé tenni. Június 10-én hajnali zenés ébresztő hívja fel a ügyeimet, ez a nap más, mint a többi. A gyerekek tomabemuta- tót tartanak az iskola udvarán, majd a Boróka Néptánccsoport következik. Lesz sakkverseny, szellemi vetélkedő, kiállításmeg­nyitó. A tárlat érdekessége, hogy csak helyi alkotók anyagaiból vá­logatták a műalkotásokat. Ezzel is a település közösségi szellemét növelve. A sportpályán lófogatok felvonulásában lehet gyönyör­ködni, de sétakocsikázást is beik­tatnak a programba. A falunapi bál este kezdődik, ami vélhetően másnapig tart. Június 12-én dél­után három órakor pedig a sport- csarnokban a Bács-Kiskun me­gyei református gyülekezetek énekkarai találkoznak. PULAI SÁRA Engedély nélküli építkezések 1999-ben közel ezer építési engedélyt adott ki az építéshatósági csoport Kecs­keméten és környékén. Bár az építtetők­nek a jogszabály szerint engedélyt kell kérniük, a szabály alól mégis mindig vannak kivételek. Sokan úgy gondolják: nem várják meg az engedélyeztetés vé­gét, idő előtt elkezdik az építkezést. Hatósági ügyek Mások még gyorsabb utat választanak: en­gedély nélkül fognak hozzá a munkához. Az építéshatósági csoportot megkeresve arra voltunk kíváncsiak, mennyire tartják be az építkezők a rájuk vonatkozó szabályokat. A városháza első emeletén a városfejleszté­si és városüzemeltetési osztályon belül mű­ködik az építéshatósági csoport, amihez Kecskeméten kívül még tizenegy település építéshatósági ügyintézése tartozik. Min­denki, aki építkezni szeretne, ide kell, hogy benyújtsa a kérelmet. Ezer építkező közül kétszáz nem tart­ja be az építésügyi szabályokat Kecs­keméten.- Mennyi időbe telik, míg valaki megkapja az építési engedélyt?- Az építési törvény szerint hatvan nap áll a hivatal rendelkezésére, hogy érdemi hatá­rozatot hozzon építési engedélyre benyúj­tott kérelem esetében. A szakhatóságokat is bevonjuk az ügyintézésbe, ha nem lakó funkciójú épületről van szó. A szakhatósá­goknak 15-30 nap alatt kell nyilatkozniuk. Ez az idő nem számít bele a két hónapba, ezért ha nem családi házról van szó, akkor elhúzódhat három, négy hónapig is az en­gedély kiadása. Ha azonban a kérelem hi­ánytalan, hatvan napon belül megkapja az építtető az engedélyt.- Mennyire tartják magukat a szabályhoz azok, akik építkezni akarnak? Minden eset­ben megkérik az engedélyt?- A legtöbb esetben igen, azonban vannak olyanok, akik túl hosszúnak találják az ügyintézést, és még az engedély kiadása előtt elkezdik az építkezést. Tavaly közel 200-szor találkoztunk ilyen esettel, és foly­tattunk le fennmaradási engedélyezési eljá­rást. Ez a szám szinte évek óta állandónak mondható. Sokszor előfordul, hogy túl gyorsan megkötik a szerződést a kivitelező­vel az építkezők, és nem számítanak arra, hogy az eljárás sokáig elhúzódhat. Ezenkí­vül jellemző még, hogy az engedélytől elté­rően építenek, mert időközben meggondol­ták magukat. Szabálytalan építkezéssel kapcsolatban az építésügyi hatóság azután, hogy értesült az esetről, egy, vagy a cselek­mény elkövetésének idejétől számított 10 éven belül intézkedhet.- Hogyan tudják meg, hogy valaki engedély nélkül építkezik?- Sajnos igen jellemző - főleg, ha magánszemély építkezik -, hogy az engedély nélküli építkezést éppen a telekszomszédja jelenti be ne­künk. Ha már kiderült a szabályta­lanság, akkor az építkezőnek fenn­maradási kérelmet kell benyújta­nia hozzánk, amit mi kivizsgá­lunk, és eldöntjük, hogy fennma­radhat-e az épület vagy sem.- Hogyan garantálják, hogy nem fog tovább folyni az építkezés?- A helyszínen jegyzőkönyvben, majd hatá­rozatban is rögzítjük, hogy leállítottuk az építkezést. Ha még ezután is folytatják a munkát, akkor végrehajtási bírságot sza­bunk ki, ami 100 ezer forintig terjedhet. Ez a bírság ismételhető. Az 1994. július 15-e előtt megkezdett építési engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérő módon végzett építkezések esetében építésrendészeti bír­CSÁNYI KATALIN 1969-ben született Kecske­méten. 1992-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egye­tem Építészmérnöki Karán. 1996 óta dolgozik a kecskeméti polgár- mesteri hivatalban. 2000. áprilisa óta csoportvezető. ságot kell kiszabnunk. Ennek összege elér­heti a milliós nagyságrendet is.- Befizetik a bírságot az emberek?- Ha nagyobb bírságról van szó, az ellen ál­talában fellebbezést nyújtanak be a köz- igazgatási hivatalnál, ami azután már nem is a városi, hanem a megyei bíróságokhoz kerül. Jogerős határozat esetén a pénz a központi alapba jut, ahonnan visszajelez­nek nekünk, hogy megtörtént-e a befizetés. Olyan azonban még nem fordult elő, hogy a bírságot ne tudtuk volna behajtani. Az építtetőnek fizetnie kell, ugyanis adó formájában is behajtható a büntetés.- Fordult-e már elő, hogy le kellett bontani vagy bontatni épületet szabálytalan építkezés miatt?- 1999-ben ötvenhét alkalommal jutott idáig az ügy. Persze ez nem jelentett mindig 100%-os lebontást, sokszor átalakí­tásra, vagy az eredeti állapot visszaállításá­ra köteleztük az ügyfelet. Ha azonban többszöri felszólításra sem kezdi meg vala­ki a bontást vagy az átalakítást, akkor az önkormányzat elvégeztetheti a munkát, és a költségeket ráterhelheti az építtetőre. Ilyen azonban, mióta én itt dolgozom, rtiég nem fordult elő. GERENCSÉR ZOLTÁN ....I ,f I RTJÁK A PARLAGFÜVET. A kecskeméti Magyar Ilona Általános Ebből házasság lesz Kunszentmiklós A közelmúltban Kunszent­miklós vendége volt egy blumbergi delegáció. A hét­tagú küldöttség „háztűzné- zőben” járt. Vagyis testvérkapcsolat kialakítá­sát tervezik. A németországi cso­port megismerkedett a Bács-Kis- kun megyei város képviselő-tes­tületével, intézményvezetőivel. Megnézték a tűzoltóságot, a mú­zeumot, az uszodát. A Gudmon- foki vízműnél tett látogatás, s persze a bográcsos a kánikula el­lenére is jól sikerült. Kirándultak a Sarlóspusztára, ahol lovasbe­mutatót néztek meg. A megye- székhely, Kecskemét nevezetes­ségeit is megtekintették, s ma­gukkal vittek egy Bács-Kiskunról szóló kötetet. A blumbergiek egy júliusra szóló viszontmeghívást adtak át a vendéglátóiknak. Ezt követően pedig meghatározták a „házasságkötés” aláírását. A test­vér-települési kapcsolatot szente­sítő okiratot a Szentmiklósi Na­pokon dokumentálják. Képviselői fogadóórák Iskola 6/b osztálya Kocsis Pálné tanárnő vezetésével már megkezd­te a parlagfű irtását. Az iskola környékének megtisztítása után az ar­borétumban dolgoztak.______________________fotó: SEBESTYÉN hajnalka A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecske­mét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek reggel 6.55 tői 21.55-ig óránként. Corner valu­ta árfolyam reggel 8.54 tői 18.54 lg óránként. Tőzsdeinformációk reggel 7.00-tól 10.00 ig, 17.00-tól 19 óráig. Hétfő-csütörtök vasárnap 18 órától Telefonos kívánságműsor. Hétfőtől péntekig 9.22; Nap kérdése (aktuális kérdések, válaszok). Hétfő: 17.00: Aré­na Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportma­gazin Kedd: 18.00-tól 20.00 ig Pólus Gong játékos szórakoztató műsor. 20.22: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.10: Hit és élet (magazinműsor). Szerda: 17.00: Videóvilág. 18.15: Aktu­ális (politikai műsor). 20 00: Mi és más (szórakoztató műsor). Csütörtök: 17.10: Autósmagazin. Péntek: 17.22: Hátizsák (turisztikai magazin). 18.15: Parlamenti tudósítás (politikai mű­sor). 19.00: Telefonbetyár. 20.00: Zűr­zavar 22 00: Áloműző. Szombat: 10.10: Szombati vendég (könnyed tere- fere) 9.4.r Diétamagazin (életmódma gdzn: < 1710: Gong Top 13. Vasárnap: 17.00: Hoioszkop. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pénte­kig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. Június 12., hétfő: 8.00: Benzingőz. 8.30: Razzia (ism.) 9.00: Porta (ism.). 17.30: Fecsegő tipegők. 18.00: Thalassa. 18.30: Az amerikai űrhajózás története. 19.00: Razzia. 19.30: Porta. 20.05: Bűnös viselkedés (amerikai film). 21.35: Váró­listás gyilkos (amerikai film). 23.05: Drogháborúk. 13., kedd: 8.00: Az ameri­kai űrhajózás története. 8.30: Fecsegő tipegők. 9.00: Thalassa. 17.30: Bencze show. 18.00: Fecsegő tipegők. 18.30: Memória. 19.30: TV Laci. 20.05: Sport- magazin. 21.15: Perla Negra. 22.15: Sportmagazin. 22.45: TV Laci. 23.45: Bencze Show. 14., szerda: 8.00: Az ame­rikai űrhajózás története. 8.30: TV Laci (isin.). 9.00: Sportmagazin. 16.30: Nap­óra. 17.30: TV Laci. 18.00: Sportmaga­zin. 18.30: Mozimix. 19.30: Közérzet­életmód magazin. 20.05: Városélet. 21.15: Céltalan célok (magyar tévéjá­ték). 22.45: Közérzetmagazin. 23.45: Városélet (ism.). 15., csütörtök: 8.00: Közérzet (ism.). 8.30: Mozimix (ism.). 9.00: Városélet (ism.). 16.30: Napóra. 17.30: Közérzet (ism.). 18.00: Városélet. 18.30: Randevú TV. 19.30: Turisztikai magazin. 20.05: Fogadó­óra. 21.15: Perla Negra. 22.15: Turisz­tikai magazin (ism.). 22.45: Fogadó­óra (ism.). 23.45: Bencze Show. 16., péntek: 8.00: Az amerikai űrhajózás története. 8.30: Turisztikai magazin. 9.00: Fogadóóra. 16.30: Napóra. 17.30: Thalassa. 18.00: Fogadóóra. 18.30: Randevú TV. 19.30: Lélektől lélekig. 20.05: KUL-túra. 21.15: Gyagyás csa­lád (amerikai film). 22.35: Lélektől lé­lekig (isin.). 23.15: KUL-túra (ism.). 17., szombat: 8.00: Perla Negra. 9.30: Mozimix (ism.). 16.30: Thalassa. 17.00: Fecsegő tipegők. 17.30: Most fi­gyelj csak! 18.00: Csillagszem. 18.30: Az amerikai űrhajózás története. 19.40: Szicília. 20.00: Örökség (ma­gyar film). 21.45: A tűz angyala (ame­rikai film). 23.15: Csillagszem. 18., va­sárnap: 8.00: Fecsegő tipegők. 8.30: Thassala. 9.00: Most figyelj csak! 16.30: Benzingőz. 17.00: Fecsegő tipe­gők. 17.30: Most figyelj csak. 18.00: Thassala. 18.30: Az amerikai űrhajó­zás története. 19.40: Portugália. 20.00: Véres leszámolás (amerikai film). 21.30: Stella (amerikai vígjáték). 23.20: Bencze show. SZOBORZSÚRIZES. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus tegnap zsűrizte a kecskeméti Noszlopy- parkba készülő Noszlopy Gáspár-szobrot, melynek alkotója Lovas Dániel fiatal szobrászművész (a kép előterében). A zsűri tagjai: Rieger Tibor és Fekete Tamás szobrászművészek, valamint Sós Katalin ta­nácsos kivitelezésre alkalmasnak találták az új köztéri szobrot, mely teljes egészében magánerőből va­lósul meg. ___________ FOTÓ! WALTER PÉTER l évő büfében várja. Holnap este hat órakor pedig a Kadafalvi Álta­lános Iskolában tart majd fogadó- órát a városatya.___________■ Matkón ma este hat órakor foga dóórát tart Kovács Antal, a térség önkormányzati képviselője, ki érdeklődő polgárokat a Fő utcár

Next

/
Thumbnails
Contents