Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-15 / 138. szám

2000. Június 15., csütörtök "Kecskemét és környéke Szerkeszti: Ábrahám Eszter KÖZELEG A TANÉV VÉGE. A helvéciai Wéber Ede Általános Iskola ötödikes diákjai is várják már a szünidőt. A pedagógusok is tudják, hogy az utolsó héten már aligha lehet a gyerekeket tanulásra fogni. Ezért is rendeztek lazításképpen számitógépes klubdélutánt az iskolai napköziben.___________fotó. ». h. Ki üzemeltesse a Városi mozit? Kecskemét Továbbra is zárva marad, vagy ismét üzemel a Városi mozi? A tavaly december­ben bezárt mozi üzemelteté­sére pályázatot írt ki a kecs­keméti képviselő-testület. A pályázatra három ajánlat érke­zett. A kecskeméti önkormányzat vagyongazdálkodási és lakásügyi bizottsága tegnap véleményezte a pályázatokat. A bizottsági tagok azt a javaslatot támogatták, mely szerint a város egy szolnoki cég­gel kössön szerződést a mozi üzemeltetésére. A bizottság elé vitt előterjesz­tés szerint a mozi üzemeltetésére beérkezett pályázatok közül a szolnoki cég ajánlata közelítette meg leginkább a pályázati célt. A Movie-Center az ingatlan egészét hasznosítaná. Tervei szerint a nagyteremben és a stúdiómozi­ban is tartana előadásokat. A fel­újítást több ütemben végezné el. A második pályázó, a Kismutató Kulturális Egyesület csak a Stú­dió mozit üzemeltetné. A mozi megmentésének ügyéért együtt­működő T. Nagy Károlyné egyéni vállalkozó és társai szintén a mo­zi egészét hasznosítanák. Három teremben várnák a látogatókat. Pályázatukban a mozi épületé­nek felújítását és multifunkcioná­lis hasznosítását vállalják. A film­vetítések mellett konferenciák, koncertek megrendezésére is al­kalmassá tennék az épületet, amely így közösségi intézmény- nyé is válna. Az épület felújításá­hoz azonban önkormányzati se­gítséget kérnek. A bizottsági elő­terjesztés szerint a három pályá­zat egyike sem felelt meg a pályá­zati kiírás valamennyi tartalmi és formai követelményének. A pá­lyázatokról és a mozi ügyéről a képviselő-testület dönt, várható­an a jövő héten. Angol és német sikerek Kecskemét Májusban rendezték meg Kecs­keméten a városi műfordító ver­senyt a II. Rákóczi-iskolában. Német nyelv kezdő kategóriá­ban Juhász Nóra (Magyar Ilona Általános Iskola) végzett az első helyen. 2. Kovács András (Ma­gyar-iskola), 3. Illés Éva (Angol- kisasszonyok Ward Mária Le­ánygimnázium) lett. Német ha­ladó kategóriában első Füstös József (Piarista Általános Isko­la), 2. Csorba Petra (Zrínyi Ilona Általános Iskola), míg a 3. Soós Györgyi (Református Általános Iskola) lett. Az angol kezdőknél Holman Réka (Mátyás Király Általános Is­kola) bizonyult a legjobbnak, 2. Szajki Károly (Piarista Általános Iskola), 3. Jónás Ádám (Arany Já­nos Általános Iskola) lett. Angol haladó kategóriában a legügye­sebb Tamási Béla (Piarista Általá­nos Iskola) volt. Ä második he­lyen Kronauer Ádám (Mátyás Ki­rály Általános Iskola), a harmadi­kon pedig Póth Attila (Mátyás Király Általános Iskola) végzett. Tilos a tűzgyújtás! A kecskeméti erdészeti arboré­tum a túlterheltség miatt az ed­dig bejelentkezett csoportokon kívül újabbakat nem tud fogad­ni június 17-éig. Ezt követően az előzetes megbeszélések alapján fogadják a bejelentett csoporto­kat, akik a 06-30/283-51-31-es telefonszámon jelezhétik igé­nyüket. Az arborétum munka­társai ezúton hívják fel a diákok figyelmét, hogy a fokozott tűz­gyújtási tilalom miatt a főzés minden formája tilos az arboré­tum és a Csalánosi parkerdő te­Világbanki kertészképzés Idén 70 éves a kecskeméti Kocsis Pál Mező- gazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet. A nagymúltú intézmény a klasszi­kus kertmunkásképzés hagyományait is folytatja. Ám a kor igényeihez igazította képzési szerkezetét. A korszerű termesztés­technológián túl a feldolgozáshoz, az érté­kesítéshez értő, idegen nyelvet beszélő, in­formatikai, jogi, kereskedelmi ismerettel rendelkező együttműködő szakembereket képeznek. *• Oktatás- Ebben a tanévben volt az iskola 70 éves évfor­dulója. Ezt egy iskolatörténeti kiállítással, ünne­pi műsorral és a kertészeti termékek bemutató­jával ünnepeltük - mondta dr. Tiba István, az in­tézmény igazgatója. - Az iskola azért jöhetett létre, mert Kecskemét környékén jelentős kerté­szeti kultúra alakult ki. Nem volt viszont elég szakember, ezért kellett létrehozni egy gyakor­lati bázist. Ez nemcsak a képzésre volt jó, ha­nem bemutatókertként megismertette a gazdá­kat a korszerű mezőgazdasági eszközökkel, technológiával. Később sajnos ez a gyakorlat a tanüzemben elsorvadt az anyagi háttér hiánya miatt. A 80-as években kisebb felületen újra ki­alakítottuk a tangazdaságot, mert az alapvető szakmai fogásokat csak az iskolában lehet elsa­játítani és begyakorolni.- Mekkora területen gazdálkodik most az iskola?- A tanüzem egy állami kezelésben lévő 131 hektáros területen van, szántóföldi bemutató­val, és van egy 4-4.5 hektár városi kezelésű te­rületünk. Szőlő-, gyümölcs-, zöldség-, dísznö­vénykertet alakítottunk ki. Működtetése vi­szont nagyon nehéz, mert az iskola költségve­tése januártól decemberig tart. A mezőgazda­ság viszont nem így működik. Előfordul, hogy két év múlva realizálódik a termelés, addig ÖREGDIÁKOK TALÁLKOZÓJA. A napokban tartották a hírős városban a Kecskeméti Református Kol­légium Gimnáziuma hagyományos öregdiák-találkozóját. A rendezvényre az ország minden részéből ér- keztek vendégek.__________________________________________________________fotó, kenyeres dénb» DR. TIBA ISTVÁN 1941-ben született Köröstarcsán 1964- ben mezőgazdasági gépész szakos tanárként végzett Buda­pesten. 1982-ben pedagógiai sza­kot végzett a szegedi JATE-n. 1984-ben doktorált a JATE-n. 1959-től a mező- gazdasági szakoktatás területén dolgozott. 1965- től tanár a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézetben. 1974-től az intézmény igazgatója. A kecskeméti középiskolai igazgatók munkaközösségének vezetője. A tanüzemek-tangazdaságok országos szövetségének társelnöke. Nős, 2 felnőtt lánya van. csak munka és befektetés van. Ez viszont a költségvetésben hiányként jelenik meg. A gon­dokat orvoslandó egy közös fenntartású tan­gazdaság tervéhez igyekszünk támogatókat nyerni.- Az egyre bővülő igényekhez és követelmények­hez igazodva létrehoztak új szakmacsoportot is.- Igen, 1993-tól részt veszünk a világbanki prog­ramban. Ennek keretében mezőgazdasági és környezetvédelmi szakmacsoportot hoztunk lét­re. Az igény óriási, 4-5-szörös a túljelentkezés. Ez a végzettség nagyon hasznos és fontos lesz az ország európai uniós csatlakozásakor. A vi­lágbanki programban minőségi árut termelő, az informatikához értő, a technológiát környezet- barát módon használó agrár-környezetgazdászo- kat képezünk két év alatt az érettségizett fiata­lokból. Az oktatási programot iskolánk tanárai dolgozták ki. Terveink szerint 2001 őszétől a környezetvédelmi és a mezőgazdasági szakkép­zést integráljuk. KOVÄCS JUDIT Anyakönyvi hírek A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Születtek: Valasek Zita Judit (Sziffert Judit Szilvia), Ádámszki Vi­rág (Molnár Erika), Pólyák Amanda Leila (Varga Edina Tímea), Ma­kai Levente (Simon Renáta), Tuman Károly (Balasi Anikó), Sinkó Dániel (Vig Ildikó), Körmendi Alexandra Ro­zália (Bíró Rozália Ildikó), Gül- dür Seila (Gulyás Karolina), Len­kei György (Kara Ildikó), Bránya Nikolett (Kiss Katalin) Izsák, Ju­hász Ákos (Hajnal Tímea), Mol­nár Ferenc (Urbán Katalin) Ti- szakécske, Lázár Dóra (Soós Szil­via), Pásztorka Nárcisz Bianka (Marton Nárcisz) Fülöpszállás, Hegedűs Krisztina Aranka (Bene Aranka) Helvécia, Fésűs Tamás (Németh Judit) Akasztó, Kiss Zsófia Lili (Nemes Márta Ildikó), Szabó Annamária (Varga Terézia) Tiszakécske, Ács Tifani (Méhész Mónika), Allgeier Adél (Énisz Ág­nes) Harta, Pásztor Dávid (Ma­gyar Andrea), Telek Gusztáv Atti­la (Dinók Borbála), Milkovszkij Szonja Mirtella (Fazekas Margit) Tiszakécske, Tonté Nikolett (Di­nók Edit), Csorba Norbert (He­gedűs Andrea), Kovács Barna­bás Zoltán (Bíró Ágnes), Mészá­ros Adrienn (Koncz Adrienn), Végh Boglárka (Murár Brigitta) Orgovány, Koncz Éva (Dinnyés Éva), Mészáros Fanni (Száraz Er­zsébet). Házasságot kötöttek: Fekete Tibor és Juhász Katalin Erzsé­bet, Pecsándi József és Nagy Má­ria Rozália, Szemerédi László és Török Anita, Monori János és Nyúl Mónika, Illés István és Józsa Erzsébet, Pesti György és Bauer Rózsa, Kalmár Pál és Nyúl Andrea, Bánsági Attila és Bíró Ivett Rózsa, Csáki István és Szabó Brigitta Erzsébet, Fehér Gábor és Szél Bernadett, Varga Endre József és Sisák Éva, Tyu- kász Tamás és Munteanu Lili Mihaela. Meghaltak: Bodóg Istvánné Szabó Eszter (Tiszakécske), Ku- csera Béla (Baja), Durucz Lász- lóné Tóth Julianna, Tarjányi László (Petőfiszállás), Farkas László (Budapest), Benkó János- né Dóczi Anna (Gátér), Góg Já- nosné Bodri Ilona (Tiszaalpár), Kasza Györgyné Vépi Aranka Mária, Tamásné Malinák Mária Ilona (Szabadszállás), Kállai Gyu- láné Varga Margit (Izsák), Liptai Istvánné Klajkó Ilona (Soltszent- imre), Papp Andrásné Gyurász Mária Ilona, dr. Kovács Jánosné dr. Tóth Ilona, Cserkó Mátyásné Schäfer Katalin (Táborfalva), Asz­talos József (Lajosmizse), Halász József Antal, Magony Gergely, Hencz Pálné Vörösmarti Irén Mária, Prógli Ferenc (Lakitelek), Fáy Konrádné Dávid Julianna (Solt), Jamnitzky József (Solt), Grodiczki Erzsébet Matta Erzsé­bet, Papp Gizella Bottlinger Gi- ■ zella, Papp Lajos* (Pálmonos- tora), Dobozi Péter (Bácsalmás), Kiss Miklósné Szeberényi Ilona, Paksi Mózes Lászlóné Fábián Margit, Somogyi Sándor (Orgo­vány), Kiss Ferenc, Nagy Mihály, Pa­nik Mihályné Halász Ilona, Radics Zol­tán (Kecel), Halász István Antal (Kis- kunmajsa). Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010,414-020. Állandó műsorok: Hírek reg­gel 6.55-től 21.55-ig óránként. Corner valutaárfolyam reggel 8.54-től 18.54-ig óránként. Tőzs­deinformációk reggel 7.00-tól 10.00-ig, 17.00-tól 19 óráig. Hétfő-csütörtök-vasámap 18 órától Telefonos kívánságműsor. Hétfőtől péntekig 9.22: Nap kérdése (aktuális kérdések, vála­szok). Hétfő: 17.00: Aréna Top 20 (slágerlista). 18.15: Sportma­gazin. Kedd: 18.00-tól 20.00-ig Pólus Gong játékos szórakozta­tó műsor. 20.22: Gong Kávéház (közéleti műsor). 21.10: Hit és élet (magazinműsor). Szerda: 17.00: Videovilág. 18.15: Aktuá­lis (politikai műsor). 20.00: Mi és más (szórakoztató műsor). Csütörtök: 17.10: Autósmaga­zin. Péntek: 17.22: Hátizsák (tu­risztikai magazin). 18.15: Parla­menti tudósítás (politikai mű­sor). 19.00: Telefonbetyár. 20.00: Zűrzavar. 22.00: Álom­űző. Szombat: 10.10: Szombati vendég (könnyed terefere). 9.45: Diétamagazin (életmódmaga­zin). 17.10: Gong Top 13. Vasár­nap: 17.00: Horoszkóp. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől pén­tekig: 7.00: Napóra. 7.20: Nap­tár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. Június 19., hétfő: 8.00: Az amerikai űrhajózás története. 8.30: Lélektől lélekig (ism.) 9.00: KUL-túra (ism!). 17.30: Lélektől lélekig. 18.00: KUL-túra. 18.30: Az amerikai űrhajózás története. 19.30: Napjaink. 20.05: Csengő­szó. 21.15: Kegyetlen egyenletek (amerikai sci-fi). 22.45: Napja­ink. 23.45: Csengőszó (ism.). 20., kedd: 8.00: Az amerikai űrhajó­zás története. 8.30: Napjaink. 9.00: Csengőszó. 17.30: Csengő­szó. 18.00: Napjaink. 18.30: Me­mória. 19.30: TV Laci. 20.05: Sportmagazin. 21.15: Perla Neg- ra. 22.00: Sportmagazin. 22.30: TV Laci. 23.30: Benzingőz. 21., szerda: 8.00: Az amerikai űrha­józás története. 8.30: TV Laci (ism.). 9.00: Sportmagazin. 16.30: Napóra. 17.30: TV Laci. 18.00: Sportmagazin. 18.30: Mozimix. 19.25: Iveco percek. 19.30: Műszaki magazin. 20.05: Porta. 21.15: Perla Negra. 22.00: Műszaki magazin. 22.30: Porta (ism.). 23.30: Mozimix (ism.). Kedves nézőink! Karban­tartási munkák miatt június 22-25-éig műsorszolgáltatá­sunkat szüneteltetjük. Szíves megértésüket kérjük! Bal ló szögből üzenik! KRIMINÁL KLAUDIÁT ballagása alkalmából köszönti és további sikereket kíván neki és az egész családnak: "Rörősztke" Erzsikének utólag is minden jót kíván születésnapja alkalmából'! ....g.---.------:—I

Next

/
Thumbnails
Contents