Petőfi Népe, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-15 / 138. szám

2000. Június 15., csütörtök VILÁG TÜKÖR HAZAI TÜKÖR Petőfi Népe - 5. oldal Tovább tart az ügynökkeresés Budapest Űj ügynöktörvényről szavazott keddi ülésén az Országgyűlés, amely a bírókra, ügyészekre, és a sajtó vezető beosztású munkatár­saira is kiterjeszti az átvilágítást. Ezentúl az említett körön kívül esők is, például az ügyvédek, jegyzők, egyházi személyek kér­hetik saját átvilágításukat. Csúcs László (FKGP), valamint Mátrai Márta (Fidesz) önálló indítványá­ra további négy évvel meghosz- szabbította a T. Ház az egyes fon­tos tisztségeket betöltő szemé­lyek ellenőrzéséről szóló tör­vényt. Ezzel együtt jelentősen ki­bővült az átvilágítás alá tartozók köre. Most már nemcsak az or­szággyűlési képviselők, államtit­károk, a legfőbb közjogi méltósá­gok, és valamennyi, az Ország- gyűlés előtt esküre kötelezett sze­mély múltját kutatják az átvilágí­tó bírók, hanem minden bíró, ügyész, valamint a költségvetési támogatásra jogosult pártok veze­tő tisztségviselői és a sajtó vezető beosztású munkatársai is át kell hogy essenek a legszigorúbb vizsgálaton. Az ügynöktörvény 1994. évi életbe lépése óta több ezer személy esetében vizsgál­ták, hogy nem voltak-e III/III-as ügynökök, nyilaskeresztes párt­tagok, vagy karhatalmisták, illet­ve betöltöttek-e olyan állami vagy politikai tisztséget, amelynek kapcsán ügynöki jelentéseket kaptak. Amennyiben az átvilágí­tó bírók valamely pontban érin­tettnek találták a vizsgált sze­mélyt, felszólították lemondásra. Ha ennek valaki nem tett eleget, a testület az érintettséget a Magyar Közlönyben közzétette. Horn Gyula, Gál Zoltán és más, az elő­ző rendszerben vezető beosztású szocialista politikus esetében be­bizonyosodott, hogy korábbi munkájuk során kaptak, vagy kaphattak ügynöki jelentéseket, ennek ellenére az érintettek nem mondtak le képviselőségükről. HORVÁTH MAGDOLNA Megkezdték az aratást Bács-Kiskun Az immár bő két hónapja csapadéktalan időjárás, az aszály a gabonák kényszer­érésében mutatkozik meg. Emiatt sokfelé a hagyományos Péter-Pál napi (június végi) ara­táskezdetnél általánosan két héttel korábban álltak a táblákba a kombájnok. A Duna-Tisza kö­zén akadt gazdaság, ahol már a hónap első hetében elindultak a kombájnok, s várható, hogy a húszezer hektáros őszi árpa tel­jes betakarítása mellett a jövő hét elején néhol már a búzához is hozzákezdenek. A megyében egyébként a korábbi évektől el­térően nem csak a homoktalajo­kon kezdődött meg az aratás, sőt, érdekes módon a jó minősé­gű homoktalajokra vetett kalá­szosok jobban bírták a szárazsá­got, e területeken még lehet vár­ni a betakarításra. Az eddigi ter­mésátlagok Bács-Kiskunban az előző évi 3,2-3,3 tonna hektá­ronkénti hozamtól kissé elma­radnak, ugyanakkor nagy szóró­dást mutatnak, még ugyanazon tulajdonos területét illetően is. Van olyan tábla, ahol hektáron­ként csak 2,2 tonna árpát tudtak learatni, de akad 5 tonnás re­kord is. Napirenden a pontrendszer A pártok megosztottak, a beterjesztett javaslatot a többség bírálja A Belügyminisztérium be akarja vezetni a közúti közlekedési pontrendszert, mert külföldi példák azt bizonyítják, hogy a balesetek száma jelentősen csökkenthe­tő ezzel a módszerrel. Pintér Sándor belügyminiszter tegnap terjesztette az Országgyűlés elé a javaslatot. Budapest - Országgyűlés A vita annak ellenére megkezdődött, hogy a ki­jelölt bizottságok többsége általános vitára al­kalmatlannak tartotta a törvénytervezetet. Ez ritka eset ugyan, de nem először fordul elő. A tervek szerint akinek összegyűlik különféle szabálytalanságok miatt 18 pontja, attól hat hó­napra elvehetik a jogosítványát. A vezetői enge­délyt csak saját költségen elvégzett utánképzést követően lehet majd visszakapni. A javaslatot egyértelműen csak a Fidesz támogatta, az MDF szónoka a fenntartásait sorolta, de azért meg- szavazhatónak tartotta a törvényt. Az FKgP a céllal egyetértett, de a leírtakat kivitelezhetetlen­nek ítélt a mai magyar viszonyok között. A M1ÉP úgy vélte, hogy a meglévő jogszabályok is alkalmasak a notórius szabálytalankodók meg­fékezésére, akár a jogosítvány elvételére. Szerin­tük a rosszpontok szaporításában érdekelt, piaci alapon működő magán utánképzők nem kívána­tos módon összefonódhatnak a rendőrséggel. Az SZDSZ azt hangsúlyozta, hogy az autósok megfélemlítése helyett az úthálózat tudatos fej­lesztésére lenne szükség. Ha autópályákat, elke­rülő utakat, körforgalmú kereszteződéseket, ke­rékpárutakat építünk, akkor kevesebb lesz a baleset. Az MSZP szónoka ellenezte a javaslatot a legegyértelműbben, mert szerintük nem vár­ható tőle annyi előny, mint amennyibe kerül, rá­adásul az autós azt fogja érezni, hogy a rendőr az ellensége. Szinte valamennyi hozzászóló fölvetette, hogy a pontnyilvántartáshoz nincs a rendőrségnek megfelelő számítógépparkja, kevés a rendőr a közterületeken, aki ott van, az hajlamos a sza­bálysértő autóssal a „megegyezésre”. ________ ______ S. Á. K egyelem és a fatimai titok Róma Az Olaszország által Török­országnak kiadott Mehmed Ali Agcát szerda hajnalban egy isztambuli fegyházba szállították. AII. János Pál pápa ellen 1981. május 13-án végrehajtott merény­let miatt életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélt Ali Agca 19 évet töltött rács mögött. Carlo Azeglio Ciampi olasz állam­fő kedden kegyelmezett meg Agcának, akit rögtön ki is adtak Törökországnak, és egy török ka­tonai repülőgéppel hazaszállítot­tak. Törökországban azonban to­vábbi tíz évet kell börtönben tölte­nie, mert a Szürke Farkasok nevű szélsőjobboldali terrorszervezet egykori tagjaként a Mil- liyet nevű isztambuli na­pilap főszerkesztőjének 1979-ben történt meg­gyilkolása miatt 1980- ban távollétében halálra ítélték, majd az 1991. évi amnesztiatörvény értel­mében a büntetést tíz év­re mérsékelték. Ali Agcának minden esélye megvolt arra, hogy kegyelmet kapjon az olasz köztársasági el­nöktől, ráadásul a szentév a lehe­tő legalkalmasabb keretet nyújtot­ta ahhoz, hogy a pápai megbocsá­tást jogi értelemben vett megbo­csátás is kövesse - állapítja meg a szerdai olasz lapok többsége. A pápa már kétszer megbocsá­tott Agcának. Egyházhoz közel ál­Megbocsátás. A pápa és merénylője 1983-ban. ló források azt is tudni vélik: az olasz államfő kegyelme összefügg a harmadik fatimai titok megfejté­sével. A három portugál kisgye­reknek 1912-ben megjelent Szűz­anya akkor állítólag megjósolta a pápa elleni merényletet. BEMUTATKOZÁS. Gál András Levente, az oktatási tárca új közigazgatási államtitkára szol­gáltatásközpontúvá kívánja ala­kítani a minisztérium hivatalát. A jogász végzettségű, 30 éves vezető korábban az OM mi­niszteri biztosaként a szaktárca háttérintézményeit felügyelte. Szeretné az anyagi feltételeket is megteremteni ahhoz, hogy a minisztériumban a közigazga­tás életpályává válhasson. MINISZTERVIZSGA. Ellent mondó hírek jelentek meg kis­gazda forrásokból arról, hogy mikor értékeli a párt elnöksége az FKgP minisztereinek két­éves tevékenységét. Lányi Zsolt azt nyilatkozta, hogy jö­vő pénteken tárgyalnak a kér­désről, mások szerint viszont lehet, hogy csak augusztus­ban, az őszi parlamenti ciklus kezdete előtt. TÁMOGATÁS. Mérnökhallga­tók gyakorlati képzését segíti az a nagy értékű elemző be­rendezés, amelyet tegnap ado­mányozott a Pannon GSM a Budapesti Műszaki Egyetem mikrohullámú tanszékének. A mikrohullámú távközlés friss szakemberei a műszer segítsé­gével megszerzett hasznos tu­dást az őket alkalmazó távköz­lési vállalatoknál kamatoztat­hatják majd. ÁRFIGYELÉS. Valószínűleg minden nagyobb töltőállomás­hálózat csatlakozik a benzinár­megfigyelési rendszer működ­tetéséhez - mondta Varga Mi­hály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára azt köve­tően, hogy megbeszélést foly­tatott a nyolc legnagyobb üzemanyagtöltő hálózat veze­tőjével. A társaságok egy része még egyeztet a külföldi tulaj­donosokkal. Feljelentésáradat olajügyben Budapest Tovább gyűrűznek az olaj­botrány hullámai. Pintér Sándor belügyminiszter is feljelentette Paliag Lászlót, a vizsgálóbizottság kisgazda elnökét. Pintér Sándor belügyminiszter a kormány érdekében sem tehetné meg, hogy ne forduljon a bíróság­hoz ártatlansága tisztázása miatt - fogalmazott a kormányfő szoká­sos szerdai rádióinterjújában. Mint ismeretes, az olajügyeket vizsgáló bizottság előtt megjelent egyik védett tanú több tízmillió forint kenőpénz elfogadásával vá­dolta meg a korábban országos rendőr-főkapitányi posztot betöl­tő Pintért. Lezsák Sándor, az olajmaffia te­vékenységével összefüggésbe ho­zott volt MDF-elnök is tisztázni Budapest A kedden megszületett jogsza­bály értelmében a jövőben vala­mennyi parlamenti frakcióval rendelkező párt ingyenesen legfeljebb 30 darab, összesen 5000 négyzetmétert még nem haladó állami tulajdonú ingat­lant használhat kifejezetten ügyviteli, ügyintézési, tanács­kozási célra. Az e fölötti meny- nyiséget a törvény hatályba lé­pését követő 45 napon belül le kell adniuk, a szabályszegőkre magas pénzbírság vár. A ren­delkezés nem érinti a helyi ön­szeretné magát, ezért feljelentette a vádakat sajtótájékoztatón tol­mácsoló bizottsági elnököt, Paliag Lászlót. Hasonlóképp járt el Zsí­ros Géza volt kisgazda képviselő is. Igaz, ő Orbán Péter országos rendőr-főkapitányt kérte: az illeté­kesek járjanak utána, hogy a ki­lencvenes években szervezett-e szövetkezeti központokban olaj­szőkítéses tevékenységet. Közben összegyűlt az olajbi­zottság soron kívüli jövő heti ösz- szehívásához szükséges nyolc aláírás. Balogh László (MDF), a bizottság egyik tagja a botrány forrásául szolgáló meghallgatás jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza. Szerinte a „magasba nyúló” vádakra nincs írásos bizonyíték, ráadásul úgy tűnik, hogy hiteltelen a tanú, aldt valakik valamiért felkészítettek a meghallgatásra. Nyolc bizottsági tag mindenesetre már hétfőn sze­kormányzatoktól bérelt vagy kapott pártingatlanokat. Információink szerint a fenti parlamenti döntés egyértelműen az MSZP-t csonkítja meg, mivel az ilyen típusú ingatlanból ők bir­tokolnak a legtöbbet. Simon Já­nos politológus szerint a törvény­nyel az a legnagyobb baj, hogy a mostani rendező elvet nagy való­színűséggel újragondolják a vá­lasztások után hatalomra jutó pártok, s elölről kezdik az osztást például a párt taglétszáma, az el­ért mandátumszám vagy a pártra leadott szavazatok száma alapján. Kiss Péter, az MSZP ügyvezető retné tisztázni a történteket a rendkívüli ülésen, Paliag László viszont csak szerdára hívta össze a testületet. A legfőbb ügyész helyettesét, Belovics Ervint tegnap hiába ke­restük, lapzártánkig nem sike­rült tőle megtudnunk: megérke- zett-e hozzájuk az SZDSZ levele. Kóródi Mária, a levél egyik „öt­letgazdája” a FEB-nek elmondta, hogy pártja egy 5-7 feddhetetlen ügyészből álló vizsgálócsoport felállítását kezdeményezte, s igényt tartanának az olajbizott­ság ülésein való rendszeres ügyészi részvételre is. Arra a kér­désünkre, hogy hivatalánál fog­va nem kell-e eleve feddhetetlen­nek lennie minden ügyésznek, Kóródi kifejtette: az elmúlt idő­szakban az ügyészek ellen indí­tott fegyelmik önmagukért be­szélnek. TAKÁCS MARIANN törvény? alelnöke szerint az új törvény egyik fő hibája, hogy nem veszi fi­gyelembe az önkormányzatok ál­tal biztosított ingatlanokat, ame­lyekből a koalíció legalább 7-800- at, az MSZP néhány tucatot hasz­nál. Másrészt rossznak tartják a listát is. A honatya állítja: a szoci­alisták jelenleg nem 386, hanem csupán 69 kincstári ingatlant „lak­nak”, a többitől a kilencvenes években megváltak. Az alkot­mánybírósági döntés előtt azon­ban a jórészt vidéki használatban lévő 69 ingatlanból 39-et leadnak. Pótlásként magánszemélyektől vagy önkormányzatoktól vesznek bérbe irodákat, igaz, a fideszes irányítású települések helyható­ságaival gondban lesznek. Eddigi kérésüket is legtöbbször azzal utasították el, hogy nincs már sza- bad bérlemény. ______(takácsi A NAGYBÁNYAI Aurul vállalat csak a környezetbiztonsági tech­nológiai próbaüzemelésre ka­pott engedélyt, közölték a ro­mán hatóságok. loan Gherhes, a városi környezetvédelmi fel­ügyelőség igazgatója kijelentet­te: a tapasztalatokat szeptember­ben összegzik, és csak alapos vizsgálatuk, a környezetbizton­sági mutatók mérlegelése után kerülhet sor a vállalat normális üzemeléséhez szükséges végle­ges környezetvédelmi engedé­lyek kiadására. KÁRPÁTALJÁN az ár- és bel vizes esztendők után most fél évszázad óta nem tapasztalt szá­razság teszi próbára a lakosságot elsősorban a síkvidéki járások­ban, ahol hónapok óta nem volt kiadós eső. Beregszász és kör­nyéke távol esik a folyóktól, ami nehezíti a vizutánpótlást. Több községben már a kutak is kiszá­radtak, pedig a tavasz kezdetén még belvízveszély volt. Ötödik forduló Luxemburg Az Európai Unió miniszteri érte­kezletén sor került a magyar csatlakozási tárgyalások ötödik fordulójára, amelyet mindkét fél új, elmélyült szakasz kezdeté­nek tekint. Martonyi János hangsúlyozta, hogy a tárgyalá­sok első szakaszát pozitívan ér­tékeli, hiszen minden fejezetet megnyitottunk, 11 témakört elő­zetesen le is zártunk, s a követ­kező hónapokban jó kilátás van további témakörök lezárására is. Az EU ezúttal a mezőgazdasági kérdésekre vonatkozó állás­pontját közölte a magyar féllel. A külügyminiszter kifejtette, hogy ezt a fejezetet illetően az EU elégedetten fogadta a ma­gyar érdekeket kifejtő dokumen­tumot, de kiegészítő információ­kat kérnek. Alkotmányellenes a Az MSZP az Alkotmánybíróságtól kéri majd annak megál­lapítását, hogy jogszerű volt-e feles törvényként megsza­vazni a pártingatlanok újraosztásával kapcsolatos törvény- módosítást. Szerintük ugyanis a kérdést kétharmados jóvá­hagyással kellett volna újraszabályozni. HungaroLADA márkakereskedései HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest Védgát u. 5-7. 277-4332 Hefter Autójavító Kft. 1191 Budapest Jósika u. 5. ' 282-3123 Autóház Gold-Car 1144 Budapest Fogarasi u. 195-197. 383-81-31 Bécsi Autóház 5630 Békés Cseresznye u. 8 66/417-009 GAZImpex 2040 Budaörs Sport u. 6. 23/417-777 Ceglédi Autójavító 2700 Cegléd Kosárhegyi u. 2. 53/310-022 Autószerviz Kft. 6640 Csongrád Zrínyi M. u. 19. 63/482-555 Mogép Kft 4031 Debrecen Bartók Béla u. 46. 52/454-118 Sipos György Autószerviz 3000 Hatvan Bercsényi u. 76. 20/9423808 Park Autójavító Bt. 7400 Kaposvár Szent Imre u. 14. 20/3222781 Illyés Autóház Kft. 3535 Miskolc Erdő u. 8. 46/371-012 VAGÉP Rt. 4401 Nyíregyháza Lujza u. 9. 42/460-000 Mischl Autóház 7628 Pécs Komlói u. 125. 72/240-657 Autófer Rt. 6725 Szeged Vásárhelyi P u. 4. Pí 62/466-180 Volker Autóház Kft. 9700 Szombathely Körmendi u. 92. 94/330-805 M1 Autójav. és Kér. Kft. 2800 Tatabánya Felső Gatlai u. 40. 34/310-351 Postaautó Kft. Veszprémi Kir. 8202 Veszprém Házgyári u. 4. 88/328-106 Friedrich Autóház Kft. 8900 Zalaegerszeg Rákóczi út 43. 92/311-460 Központi értékesítés-szerviz: HungaroLADA Gubacsi szerviz 1215 Budapest, Védgát u. 5-7. Tel.: 277-4332

Next

/
Thumbnails
Contents