Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-09 / 287. szám
1999. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Fegyveresek rabolták ki a polgármesteri hivatalt Kirabolták a felsőlajosi polgármesteri hivatalt kedden este. A két tettes fegyverrel kényszerítette a polgármestert és két másik alkalmazottat.- A düh, a szégyen kavarog bennem! - nyilatkozta tegnap délben igen mérgesen a hivatal középkorú hölgy alkalmazottja. - Hogyan történt? Odabent dolgoztunk, egyszercsak sejtelmes susorgást hallottam. A kolléganőm hátranéz, s nem szól. Talán krampuszok - villant az agyamba, s a koponyámhoz, úgy jobbosán, fél oldalról odanyomták a fegyvert.- Nekem szegezték a pisztolyt - vette át a szót a polgár- mester. - Én a jobb kezemmel az egyiknek a nyakát elkaptam, ballal a vállát. Már úgy éreztem, kezemben van. Ekkor mindketten a tarkómnak szegezték a pisztolyt. Végül a nyakamnál csőre töltöttek. Ekkor közöltem a lányokkal, hogy az életünk védelme érdekében mutassuk meg, hol a páncélszekrény, a kulcs. Állítottuk, hogy kistelepülés vagyunk, nincs pénzünk. Amikor meggyőződtek róla, hol a pénz, s mennyi, őrjöngtek. „Ez nem pénz!” Káromkodtak, gúnyosak voltak, felröhögtek, nem igaz, hogy nincs pénz. Elkezdték kikapkodni a telefonvezetéket. Vitték a faxot, a fénymásolót. Folyamatosan hajtogatták: Meg fogsz dögleni! Követelték a mobilom is, hogy hol van. Úgy féltem, hogy megszólal. Letagadtam, de közben a térerő miatt az ablakpárkányba volt betéve.- Hosszú 15 percet éltem át - folytatja a kolléganő. - Idegtépő, rövid utasítások, felszólítások. Földre lenéz! Nem néz fel! Valahogy mégis felnéztem. Egyik rám förmedt: Nagyon bátor vagy, kisanyám! Pedig féltem. Tudtam, nincs sok pénz. Tiszta őrület. Úristen, elhiszik? Mi lesz, ha nem? Aztán elkezdtek szétdíbolni mindent. Elsírtam magam. Az egyik nagyon ideges volt, a másik nyugtatgatta.-- A lányokat folyamatosan nyugalomra intettem - emlékezett tovább a polgármester. - Amikor távoztak, közölték, hogy tíz percig meg ne mozduljunk. Persze nem vártam. Pár perc után óvatosan mozgolódni kezdtem. Nem volt rá reakció. Kirohantam, sehol, senki. Hívtam a rendőrséget.... Felsőlajos polgármestere, Csordás László rögtön a történtek után hívta telefonon Kutasiné Nagy Katalint, Lajosmizse jegyzőjét.- Ez nem vicc, Kati! Fegyveres rablás történt a hivatalban. Gyere azonnal!- A férjemmel azonnal kocsiba ültünk - mesélte a jegyző asszony a Petőfi Népe tudósítójának. - A felsőlajosi faluház előtt kocsiban ülve várt ránk a polgármester és a két kolléganő' je. Rendkívül rossz állapotban voltak. Azt hiszem, közel álltak a sokkhoz. Az egyik hölgy sírt, a másik kifejezetten dühös volt. A rendőrök már javában dolgoztak a helyszínen. 6.473 forint. Ennyi pénz nincs meg. Ez a tegnap déltájban befejeződött leltár végeredménye. Fillérre megvan a már előre kiporciózott szociális ellátás összege is. A hat borítékot, bár magukhoz vették a támadók, ám - éppúgy, mint a faxot, a fénymásolót - eldobálták a menekülés során. Csordás László társadalmi megbízatású polgármester. A falunak él.- Az biztos, nem helybeliek az elkövetők. Kisfalumban ilyen emberek nincsenek. Megalázó, hogy ilyen gazemberek hozzánk bejutottak! Pulai Sára A fékező pótkocsis teherautó megcsúszott a fagyos 55-ösön. A szerelvény hátulja áttért a szembe jövő sávba. Ott beleszaladt a Kunság Volán busza, amely Halas és Kisszállás közt közlekedik. A tegnap reggeli karambol mérlege: két buszos sérült, 10 milliós kár a buszban, 130 ezres a teherautóban. FOTÓ: POZSGAI GAZDASAROK Gyógynövényeink hasznáról 1. Fűben-fában orvosság - tartja a szájhagyomány. Tehát érdemes a vetésforgóba beilleszteni néhány fűszer-, illetve gyógynövényt. Ehhez adunk pár ötletet. Á borsfű, más nevén borsikafű vagy csombor az egyik legkellemesebb ízű és illatú fűszernövényünk. Elnevezése arra utal, hogy a feketeborshoz hasonlóan csípőst ízt ad az ételnek. Az enyhe csípősség mellett azonban kiváló ízt kölcsönöz a főtt húsoknak, a mártásoknak és a salátáknak. Sőt, a gyerekek vajas kenyerét is megszórhatjuk vele. A borsikafű egyéves növény. Minden tavasszal magról kell újravetni (hacsak önmagát nem vetette el). Virágos hajtásai júniustól szeptemberig gyűjthetők. Ha évente kétszer akarjuk kaszálni, akkor a szárakat az elágazások felett vágjuk le. Ekkor ugyanis újra kihajt. Teáját felfúvódás, étvágytalanság, légcsőhurut, görcs ellen ajánlják a patikusok és füves asszonyok. A borsikafű azonban nemcsak a humán gyógyászatban, hanem a kerti növények védelmére is jól alkalmazható. Ha bab közé vetjük, illatával távol tartja a levéltetveket. A leveléből készített vizes kivonattal viszont az alternária és a botri- tisz fertőzés csökkenthető. A bazsalikomnak többféle levélváltozata ismert. A piros színezetű inkább csak dísznövénynek jó. Fűszerezésre kevésbé alkalmas, mert íze émelyítő. (Folytatjuk) Uj híd épül a Tiszán Ugnál A tiszaugi híd építésének szükségessége 1897-ben vetődött fel először. Negyedszázad telt el, míg 1923-ban a tiszazugi települések kezdeményezésére végül is elkészült a közös javaslat a híd megépítésére. Négy esztendő múlva meg is kezdték a tiszaugi híd építését, melyet 1929. október 17-én adtak át a Az építés kezdete: 1999. 11. 20. Forgalomba helyezés: ^ 2001. 10. 23. Építési költség: 4,3 milliárd Ft. Az érintett útszakasz: 1630 m Hídhosszak:- Tisza-mederhíd: 310,6 m- Ártéri híd: 31,2 m- Közúti aluljáró: 13,9 m Fővállalkozó: • Hídépítő - Gancz Acél- szerkezet Konzorcium Társult felek megnevezése: • Hídépítő részvénytársaság - vezető cég • Ganz Acélszerkezet Részvénytársaság forgalomnak. J944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a hidat. Helyreállítását 1947-ben fejezték be. Az újjáépített híd azonban csak a közúti forgalmat biztosította. A vasúti közlekedés 1953-ban indult be. A közös közúti-vasúti híd elemei 1987-re annyira korrodálódtak, hogy teherbírását 20 tonnára csökkentették. Pályatartóinak és pályalemezeinek cseréje 1991-re halaszthatatlanná vált. Közel egy évig ponton híd biztosította a Tiszán való átkelést. A napi hat és fél ezer jármű és az öt vonatpár annyira megviselte a régi acélpályás hidat, hogy halaszthatatlanná vált egy új közúti híd építése. Az új közúti híd, melynek alapkövét ma teszik le, a jelenlegi vasúti híd közvetlen közelében épül. Szerkezeti hossza azonos lesz a régiével, szélessége 10,9 méter. Ebből 8,5 a kétsávos autóúté, 2,4 méter a kerékpárúié. Átadását 2001. október 23-ra tervezik. Szász András Vadkert polgármestere annyit keres, mint egy targoncás? Annyi a fizetésem, mint egy rosszabb targoncásé.- Ezt Berkecz László, Soltvadkert polgármestere mondta hétfőn este a közmeghallgatáson. A fórumra a szokásosnál sokkal többen, mintegy kétszázan jöttek össze az iskola ebédlőjében. A polgármester beszámolójával kezdődött. Mint kiderült, a gépjárműadó és a vízdíj országosan Vadkerten szinte a legalacsonyabb. A közvilágítás és a szemétszállítás költségtérítésére az önkormányzat jövőre belterületi kommunális adót vezet be. Mértéke lakásonként 6000, telkenként 3000 forint lesz. A hozzászólásokból kitűnt: a polgárok legnagyobb gondja az eddigi 765 mm csapadék. Jelentősek a belvízkárok. Jelenleg is több családot fenyeget katasztrófa. A víz elvezetésének megfelelő koordinálása nem történt meg az önkormányzat részéről - hangzott el több hozzászólásban is. A polgármester által kért lakossági felajánlások és együttműködési készség már a nyáron meglett volna, de a segítő kezet több esetben nem fogadta el a város vezetése. Többek véleményével egybecsengően Bezsenyi László önkormányzati képviselő azt mondta, a városban mindenki azt csinál, amit akar. A vízelvezető árkokat is be lehet temetni, az önkormányzat nem büntet érte. Sokan a hóeltakarítás hiányosságairól is szóltak. Kisebb vihart kavart a polgármester bruttó félmillió forintos jutalmának kérdése. (A hivatalos indoklás szerint Berkecz úr az 525 ezer forint jutalmat a nyári belvízkár elhárításában szerzett érdemeiért kapta.) Élénk derültség kísérte szavait, amikor fizetését egy targoncás béréhez hasonlította. (Információink szerint a polgármester mintegy bruttó 200 ezer forint alapfizetést kap. - a szerk -) Kocsis Ernő, a helyi vízmű vezetője szerint, új árkokat ásni a közművesítés (villany, víz, csatorna, telefon) miatt már csak nagyon nagy elővi- gyázattal és pontos mérégek után lehet. Ifj. Káposzta Lajos Ezredvégi üzenet egy palack borban Milyen a bor minősége és milyen a cégére? Vagyis mennyire illik a borhoz a palackon alkalmazott címke, a csomagolás. Ebben a két kategóriában versenyeztek a napokban a Soprontól Tokajig megtalálható borvidékek jeles pincészetei, borászai. Az „Ezredvégi üzenet egy palack borban” elnevezésű kiállítást és vásárt a fővárosban, a Margit-szigeti Platán étteremben tartották meg. A kétnapos bemutató és szakmai nap rendezvényeit a Papyrus Hungária Rt. és a Fortuna Gasztronómiai Stúdió szervezték meg. A borászati és grafikai alkotások kiállításán és vásárán Duna- Tisza közi borászatok is megjelentek. Az érsekhalmi Anna Borház - mint Gonda János tulajdonostól megtudtuk - hajósi Cabernet Sauvignonnal nevezett be a versenyre. Az 1997-es évjáratú száraz vörösbor ezüstérmet kapott. Az imrehegyi Kápolnai pincészet (Béla Zoltán) 1998-as Pinot Noire-ja szintén ezüstöt, s ezen kívül a címkéjük is a legharmonikusabb minősítést érdemelte ki. A Sümegi borászat 1998-as évjáratú bajai Rajnai rizlingje bronzérmet nyert a versenyben. A soltszent- imrei Ezerjó Pinceszövetkezet Ezerjó bora ugyancsak bronzot kapott. A. T. S. GYORSHÍREK Lehetőségek az ezredfordulón Baja térségében rendkívül fontos a mezőgazdaság. A lakosság jelentős része dolgozik ebben az ágazatban. Péntekre Nánai-Nagy Róbert körzetvezető falugazdász Lehetőségek az ezredfordulón címmel szervezett előadást. A termelőket tájékoztatják a jövő lehetőségeiről a művelődési központban délután háromnegyed 4-től. Mezőgazdaság 2000- ben címmel Atyánszky György országgyűlési képviselő ad ismertetőt. Vagyonvédelmi tanácskozás Kecskeméten tartja kihelyezett ülését a Személy-Vagyonvédelmi és Magánnyomozói szakmai kamara országos elnöksége. Mint azt Kabók József, a kamara megyei elnöke elmondta, ez az első alkalom, hogy az országos szervezet vidéken gyűlik össze. A kamarai tagsággal kapcsolatos viták tükrében pedig bizonyára érdekes lesz a program is. Életfogytiglan? Dunaújvárosban buktak le december 5-én, 800 Extasy tablettával. Egy parkolóban tetten érték őket. A 26, illetve 31 éves kábítószerező és azzal üzletelő férfit hosszú nyomozás után kapták el. Az árujuk jó minőségű, piaci értéke meghaladja az 1,5 millió forintot. A maffiatörvény alapján büntetésük akár életfogytiglan is lehet. Repüljön velünk a világ minden tájára! Amsterdam 43.000 Ft Atlanta 80.000 Ft Chicago 70.000 Ft Dallas 94.000 Ft London 39.000 Ft Los Angeles 88.500 Ft Madrid 49.000 Ft Miami 79.000 Ft München 40.500 Ft New York 70.000 Ft Párizs 48.000 Ft Peking 104.000 Ft Róma 51.000 Ft Sydney 208.000 Ft Toronto 70.000 Ft A fenti árak meghatározott időszakban és bizonyos feltételek mellett érvényesek. Oda-vissza utazásra értendők, és nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket! e QU/LSTOR 9225*" TRAVEL 6000 Kecskemét, Dobó krt. 3-11. Tel.: 76/416-504 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-17.00 óráig jmim|ii|i|m||i|i™ j KAIJÁeSOllV! EneEDfflÉfIVEK 1 OVi-OS AKCIÓ a cipőosztályon december 11-12-én: ■* Bébi téliesített száras cipők i — Gyermek, fiú és lányka téliesített cipők, csizmák 40-es méretig ■* Női csizmák és bokacipők jmiáwásái a konfekcióosztályon i december Tl-étől karácsonyig: • Férfi hosszú szövetkabátok 30% I » Férfianorákok és rövid szövetkabátok 20% i ■* Női szövetkabátok és bőrkabátok 20% ■* Női anorákok 30% engedménnyel. ÜNNEPELJÜK EGYÜTT A KARÁCSONYTI i Ezüst- és aranyvasárnap 9-16 óráig várjuk kedves vásárlóinkat. ALFÖLD ÁRUHÁZ KECSKEMET Raktáron levő autók nagy választékban, nagy árengedménnyel! "Suzukit-Suzuklért" csereakció az év végéi Egyedi modellek: Manager Sedan Winter H WD (A részletekről érdeklődjön szalonunkban!) Nyitva: H-P: 8-17; Szó: 9-12 óráig. így néz majd ki a régi és az új hídrész együtt.