Petőfi Népe, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-09 / 287. szám
KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Játékgépben hagyta a fizetését, majd rablómesét talált ki Izgalmas mesét talált ki egy mizsei férfi, amelyet azon melegében meg is osztott a rendőrökkel. Miközben kedden este a felsőlajosi polgármesteri hivatalnál elkövetett táblás ügyében vizsgálódtak a rendőrök, újabb kuncsaftjuk akadt. Biciklijével érkezett a polgár, s mondta: kirabolták. A kerékpáros három férfit emlegetett, akik egy Mercedesből kipattanva igazolványát kérték, majd elvitték a kabátját. A rendőrök segítségét kérő férfi kitartott története mellett, mindaddig, míg a jegyzőkönyvírásra nem került a sor. Amikor a rendőrök felvilágosították, hogy csak az igazat mondhatja, és büntetendő a hamis tanúzás, másokat alaptalanul bűncselekményekkel vádolni nemkülönben törvénybe ütközik: a kerékpáros retirált. Bevallotta, hogy azért ötlötte ki a rabláshistóriát, mert eljátszotta a havi fizetését, 44 ezer forintot. Márpedig ezzel a hírrel nem mert hazaállítani, gondolta, a kitalált krimivel fedezi magát. Felesége és négy gyermeke várta otthon, hogy a bankautomatából kivett pénz megérkezzen. A játékautomata ezt megakadályozta. Negyedik utas az alpolgármester Hárman utaznak hat napra Angliába a kecskeméti városházáról - adtuk hírül néhány hete. Ugyanis a város képviselő-testületét így tájékoztatták még az utazás előtt. A repülőjegyek, szállodaköltségek és a többi kiadás forintra, fillérre kiszámolva is az előterjesztés része volt: több mint félmillió forint. A város képviselő-tes- tülete Farkas Zoltán és Her- telendy László tanácsnok ta- nulmányútját hagyta jóvá, a tolmácshölgyét pedig a jegyzőasszony engedélyezte. Az utazás megtörtént, a küldöttség épségben hazatért. A történet azonban itt nem ér véget. Derült égből egy alpolgármester! Ugyanis kiderült, hogy negyedik utasként Jánosi István alpolgármester is részt vett az angliai úton. Dr. Szentkirályi László a tegnapi képviselő- testületi ülésen interpellált dr. Szécsi Gábor polgármesterhez. Megkérdezte, hogy gyakorlat lesz-e a jövőben az, hogy a képviselőket nem tájékoztatják megfelelően. Szentkirályi képviselő azt is szóvá tette, hogy a polgármester vezette delegáció belgiumi kiutazására megszavazott pénzt Szécsi Gábor másra költötte, és nem utaztak ki a genti vásárra. Pedig a pénzt a testület határozata szerint a belga útra lehetett volna fordítani. A polgármester írásban fog válaszolni a felvetésekre. Annyit elmondott, hogy az elmaradt belga kiutazás miatt megmaradt pénzt jó célra fordították, ráadásul az ügyről már sokszor volt szó, tájékoztatták a közvéleményt is. Két eltüntet keres a rendőrség Két idős embert is keres a kecskeméti rendőrkapitányság. Novemberben tűntek el, s nem tudni róluk semmit. A kecskeméti hajléktalanszálló 62 esztendős lakóját, Tóth Endrét november 9-én látták utoljára. Nem tudni, hová ment. A férfi körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú. Kopaszodik, haja őszes. Magasdioptriájú szemüveget visel. Az eltűnt ember hivatalos Flaszter-árus, tehát a hajléktalanokat segítő lapot szokta kínálni a járókelőknek. Alkalmanként koldul is: egyik kezét a háta mögé rejtve nyomoréknak tünteti fel magát. Tehát sokan ismerhetik, láthatták már. A másik keresett férfi a 65 éves, városföldi Hegedűs János József. Ő november 15-én ment el otthonról Kiskunfélegyházára. Azóta nem jelentkezett. Epilepsziás betegsége Tóth Endre miatt állandó gyógyszeres kezelésre szorul, ám orvosságait nem vitte magával. Körülbelül 170 centiméter magas, ugyancsak vékony testalkatú, hajlott hátú. Haja őszesfekete, jobb szemére nem lát, s szintén erős szemüveget visel. Hegedűs János József Aki bármilyen információval tud szolgálni a két eltűnt férfiról, az hívja a kecskeméti rendőrkapitányság nyomozó alosztályát a 76/484-684-es központi számon, s kérje a 3531-es melléket. Vagy értesítse a legközelebbi rendőrt. Idősek ünnepe Agasegyházán Ágasegyháza polgárainak egynegyede idős korú. Őket köszöntik e hét végén. December 11-én tíz órától nekik nyitják ki a faluházat. Ádám Jó- zsefné polgármester üdvözlő szavai után az iskolások adnak műsort, majd az izsáki színjátszókor, illetve a Boróka népdalkor és citerazenekar egyesület szórakoztatja a jelenlévőket. Végül közös ebédre invitálják a meghívottakat. Polgármesteri bál januárban Tavaly nagy sikerrel elevenítették fel Kecskeméten a polgármesteri bál hagyományát. Jövőre is megrendezik a rangos társadalmi eseményt. A rendezvénynek ezúttal is a kecskeméti Katona József Színház ad otthont 2000. január 22-én. Jegyek előzetesen a polgármesteri hivatal oktatási és kulturális osztályán Font Sarolta tanácsosnál igényelhe- tőek a 76/483-683-as telefon 2274-es mellékén. Fűtéskorszerűsítés. Szigetelik az ablakokat a kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskolában. Tpvábbá hőtükröket tesznek a fűtőtestek mögé, és hőmennyiségmérőket is felszerelnek. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT Sportkarácsony Útépítésre pályáznak Több mint százmillió forint önrészt vállalt fel a kecskeméti ön- kormányzat a szakminisztérium útépítésekre kiírt pályázatán. Az összeg a város jövő évi költségvetését terheli. Az ön- kormányzatnak még legalább ugyanennyire volna szüksége a beruházások megkezdésére. Ha ezt a pénzt a minisztérium megadja, akkor megkezdődhet a Kecskemét Nyíri út végének és a Zana köznek az útépítése. Aszfalt kerülhet a katonatelepi Bemáth János útra is. Kerékpárút épülhet a Csabai Géza út mentén a strand és az 52-es számú közút közötti szakaszon, valamint a széchenyivárosi Március 15-e út mellett a Pajzs és a Nyíri út kereszteződéséig. A pályázatokról jövő év elején fognak dönteni a minisztériumban. Amelyik kecskeméti útépítési pályázat nem kap támogatást, annak terve vissza fog kerülni a városatyák elé. Akik dönthetnek majd arról, hogy felvállalja-e az útépítés teljes költségeit a város, vagy 'újra csak pályázat útján próbál pénzt szerezni az útépítésre. Idén is lesz sportkarácsony Kecskeméten. Az önkormányzat sportbizottsága szervezésében december 11-én, szombaton immár hetedik alkalommal rendezik meg a jótékony műsort. A Pólus Róna bevásárlóközpontba délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket. A sportkarácsony alkalmából ebben az évben is a városban élő hátrányos helyzetű gyermekeket ajándékozzák meg különböző sportfelszerelésekkel. A város minden általános iskolájából 5-5 gyermeket támogatnak majd. Nyílt napok a műhelyben Zománcozz velünk! címmel idén is lesznek nyílt napok a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhelyben. A zománcművészeti foglalkozások december 13-a és 17-e között mindennap délután 2-től 5-ig tartanak. Az érdeklődők megismerkedhetnek a zománcozás alapjaival Túri Endre festőművész, műhelyvezető segítségével, illetve a művészeti célra használt zománcanyagokkal Lakó József vegyészmérnök irányításával. A kortárs zománcművészeti gyűjteményt Pap Gábor művészettörténész és Gyergyádesz László mutatja be az érdeklődőknek. Az önálló alkotói munka mellett a műhely munkatársai lehetőséget teremtenek arra is, hogy az érdeklődők apró ajándékokat készítsenek karácsonyra Mészáros István, Kálmán Csaba és Csikós György segítségével. Hangverseny Jótékonysági hangversenyt tartanak pénteken 18 órakor a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. A GAMF-zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A rendezvényt a kecskeméti Szentcsalád Közösségépítő Egyesület szervezi. Belépőjegy nem lesz, az önkéntes adományokat a templom és közösségi ház építésére fordítják. A koncert után diaképes beszámoló lesz az építkezésről. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Dátumváltási fórum Gong Rádió Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Állandó műsorok: Hírek 6.30-9-ig félóránként, 10-22-ig óránként. 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendárium. 7.15: Bevásárlókosár (kivéve vasárnap, szombaton 6.52 kor). 7.22: Éjszaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Hómérce. 8.52: Napilap. 9.10: Rizikó (kivéve vasárnap). 10.30: Kultúrkép. 18.30: Sport. 19.55: Manóka - esti mese. 02.00-5.30: Ismétlősáv. Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 6.00-10.00-ig Jó reggelt, Kecskemét! 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzsdehírek. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzsdehírek. 8.55-15.55-ig óránként és 18.55-kor: Comer valuta. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos válaszol. 10.00-12.00: Téma. 10.08: Tőzsdehírek. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 12.06-14.00: Szieszta. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfolyam. 14.00-18.00: Csúcsidőben. 16.30, 17.08, 18.08, 19.06: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 18.00-22.00: Karosszékben. December 13., hétfő: 15.30: Köz- biztonsági percek. 17.22: Tükröm. 19.15: Áramlás. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét! 22.05: Vándor a párom. 14., kedd: 15.30: Ingatlanmagazin. 16.05: Fittness magazin. 17.06: Aréna Top 20. 18.10: Pólus-Gong. 19.22: Krétakör. 21.10: Hit és élet. 22.10: Rock’n’roll. 15., szerda: 16.15: Provipercek. 17.15: Videó- világ. 18.15: Aktuális. 19.10: DJ Time. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szerda éjszaka. 16., csütörtök: 15.30: Kamarai percek. 16.15: Mezőgazdasági magazin. 17.22: Hátizsák. 18.10: Autósmagazin. 19.10: Jazzvonal. 20.05: Gazdasági magazin. 17., péntek: 17.15: Parlamenti tudósítás. 19.05: Tőzsdehírek. 19.06: Telefonbetyár. 20.00: Zűrzavar. 22.10: Áloműzők. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét! 18., szombat: 6.25: Mottó. 6.30: Rövid hírek. 6.45: Kalendárium. 7.00: Részletes hírek. 7.22: Éjszaka történt. 7.30: Rövid hírek. 8.00: Részletes hírek. 8.30: Rövid hírek. 8.52: Napilap. 9.00: Rövid hírek. 9.10: Gong konyha. 11.10: Csiperó. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 14.20: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 19.15: Unikum. 20.06: Gong Top 13. 21.05: Titkos üzenet. 19., vasárnap: 7.22: Éjszaka történt. 8.52: Lapszemle. 9.22: Diéta. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 16.30: Játékzóna. 17.05: Horoszpók. 18.00-22.00: Kecskeméti Est. Benne: 18.10: Telefonos kívánságműsor. 21.00: Gong klub. Kecskeméti TV Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 19.00: Hírős hírek. 21.00: Hírős hírek. December 13., hétfő: 8.00: Porta (ism.). 8.30: Csillagszem. 9.00: Tempó. 16.00: Napóra. 17.00: Temó. 17.30! Csillagszem. 18.00: Porta. 18.30: Salty, az oroszlánfőka. 19.30: Fecsegő tipegők. 19.55: Mindenki karácsonya. 20.00: Városélet. 21.30: Hívjatok Bruce Lee-nek. 23.00: Városélet (ism.). 14., kedd: 8.00: Salty, az oroszlánfóka. 8.30: Városélet. 16.00: Napóra. 17.00: Fecsegő tipegők. 17.30: Városélet. 18.30: Memória (telefonos játék). 19.30: TV Laci. 19.55: Mindenki karácsonya. 20.00: Sportmagazin. 21.30: Perla Negra. 23.04: Sportmagazin. 15., szerda: 8.00: TV Laci. 8.30: Sportmagazin. 16.00: Napóra. 17.00: Képes recept. 17.30: Sportmagazin. 18.30: Lipard produkció. 19.30: Mozimix. 19.55: Mindenki karácsonya. 20.00: Városélet. 21.30: Egy szerelem három éjszakája (magyar film). 23.10: Városélet (ism.). 16., csütörtök: 8.00: Mozimix. 8.30: Városélet. 16.00: Napóra. 17.30: Városélet. 18.30: Ki a Joker? 19.30: Razzia. 19.55: Mindenki karácsonya. 20.00: Sajtópáholy. 20.30: Házak, otthonok. 21.30: Perla Negra. 23.00: Sajtópáholy. 23.30: Házak, otthonok. 17., péntek: 8.00: Lipard produkció. 8.30: Sajtópáholy. 9.00: Razzia. 9.30: Házak, otthonok. 16.00: Napóra. 17.00: Házak, otthonok. 17.30: Sajtópáholy. 18.00: Razzia. 18.30: Betűvadászat. 19.30: Csillagszem. 19.55: Mindenki karácsonya. 20.00: KUL-túra. 21.30: Derrick. 23.00: KUL-túra. 18., szombat: 8.00: Perla Negra. 17.00: Boris és Natasa (amerikai film). 18.30: Becsületes zsaru (amerikai film). 20.00: Derrick. 20.40: A megvalósult álom (amerikai fűm). 22.20: Drogháborúk. 19., vasárnap: 8.00: Lipard. 8.30: Csillagszem. 9.00: Bencze-show. 9.30: Tempó. 17.00: Amerikai Rómeó (amerikai film). 18.30: Divatmagazin. 19.00: Házak, otthonok. 19.30: Csillagszem. 20.00: A gyilkos arc (olasz-spanyol film). 21.30: Drogháborúk. A számítógépeknél komoly problémákat okozhat a 2000. évi dátumváltás. A Bács-Kiskun megyei TIT ezért ismeretterjesztési kampányba fogott. December 15-én, szerdán 16 órai kezdettel lakossági fórumot tartanak a kecskeméti Tudomány és Technika Házában a számítógépek dátumváltásával kapcsolatban. A rendezvényen szakemberek tartanak előadásokat, és válaszolnak a felmerülő kérdésekre. A fórumon minden résztvevő korlátozott számban tájékoztató anyagot és CD-t kap ajándékba, amellyel saját számítógépét is letesztelheti. Érdeklődni a kecskeméti Tudomány és Technika Házában lévő TIT irodában vagy a 76/322- 788-as telefonszámon lehet. IzsákraI 1 IJjB fhu. | ||§ NAGY JENŐNEK t ÍÉ4 és MÓNUS ILONÁNAK 50. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJUKJ ■| 1 alkalmából \j \|V ■ 4 [m í nagyon sok boldogságot és további, békében eltöltött ■ ■ éveket kíván: ply 1 Kati, Zsolti és a Juhász család.