Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-22 / 272. szám

1999. NOVEMBER 22., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Vízhiány, áramkimaradás A szolgáltató telefonja állandóan foglaltat jelzett Bács-Klskun megye szinte egész területén komoly gondokat okozott, okoz a hirtelen jött hóesés. Sok helyen jnaradtak a pol­gárok áram nélkül, a szol­gáltató ügyeletéit pedig legtöbbször hiába hívták. Jánoshalmán pénteken dél­előtt negyed tíz után hirtelen kezdődött a nagy havazás. Es­te 8 órakor - amikor elállt a hó­esés - mintegy 20 cm vastag hótakaró borított mindent. A vizes, nehéz hó fák ágait törte és villanyvezetékeket szagga­tott el. Pénteken este például villámlásra emlékeztetett a magasfeszültségű vezetékek szakadása miatt keltekezett fényjelenség. A városban egyébként délután három órá­tól szombat hajnali 5 és 6 órá­ig - néhány perces szünetet ki­véve - nem volt áram. Az üzeletek többsége pénteken az esti 6-8 óra helyett már dél­után négy és öt órakor bezárt. Sok lakásban az áram hiánya miatt nem működött a fűtés, a hűtőszekrények leolvadtak. Péntek estétől szombat reggel fél kilencig vízhiány volt a vá­rosban, mert nem működtek a hálózati nyomást biztosító víz- szivattyúk. Egy bajai tűzoltó­tól származó információ sze­rint az áramszolgáltató embe­rei nem álltak helyzetük ma­gaslatán. A tűzoltók egy ma­gasfeszültségű vezeték szaka­dásánál két órát vártak a villa­mos szakemberre, hogy áram- talanítsa a leszakadt vezetéket, mely tüzet okozott. Hasonló jelzések érkeztek lapunkhoz Kecskemét és Bugac környéké­ről, valamint a megye más ré­szeiről is. így Tázlár, Bócsa és több környékbeli település is áram nélkül maradt hosszabb- rövidebb ideig. A polgárok szinte mindenhol panaszkod­tak, hogy képtelenek voltak kapcsolatot teremteni az áram- szolgáltatóval. A pénteki hava­zás vasárnap reggel folytatódott Baján és környékén is. A Dé- mász Rt. ügyeletén tegnap este Szkalisity Józseftől megtudtuk, hogy péntek óta nincs áram Új­teleken, Homokmégyen és a Szelidi-tó környékén. Kisszállás egyes részein és a tompái kör­forgalomnál is démászos szere­lők dolgoztak. A bajai rendőrka­pitányságon elmondták, hogy a hét végén két súlyos és 5 köny- nyű személyi sérüléssel járó bal­eset történt. A kórház baleseti sebészetén dr. Karpjuk György arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ambulancián körülbe­lül háromszorosára nőtt a bete­gek száma. Elsősorban az idő­sebb emberekkel történtek bal­esetek, elcsúsztak. Rámosolygott a szerencse A Fortuna rámosolygott egy lajosmizsei előfize­tőnkre. Jobb helyre talán nem is kerülhetett volna Szerencsekártyajátékunk főnyereménye. A százezer forint értékű konyhai fel­szerelést Odor Istvánná vi­hette haza.- Nem akartam elhinni, amikor anyósom hajnalok-hajnalán te­lefonált, hogy mit olvasott ked­venc lapunkban, a Petőfi Népé­ben - újságolta kitörő örömmel Ódomé. - A több mint 39 ezer szelvény között jó néhány az enyém volt. De hogy ennyiből épp az én nevem kerüljön ki?! Legalább nem kegyelmezek to­vább a hízónak meg a három ka­csának. A fagyasztóban nem kémek enni. Tavasszal pedig több kiscsirkét fogok beállítani. Zöldségfélét meg mindig ter­mesztek a ház körül. Nagy a család. Egyedül nevelem a há­rom kiskorú gyereket. Istvánka nyolcadikos, Éviké ötödikbe jár, Szilviké a legkisebb. Megvan a karácsonyi ajándékunk, meg a névnapi is. Pedig én, hogy itt voltak az esős idők, csak egy Pe­A nyertes már be is vásárolt. tőfi Népe feliratú esernyőt sze­rettem volna nyerni - mondta. Érthető hát Éva asszony öröme. Megtudtam még tőle, hogy főál­lású anyaként havonta 50 ezer forintból gazdálkodik. Nem könnyű beosztania. Most olyan dolgok kerültek a háztartásába, amivel tovább spórolhat. Jól jön a szendvicssütő is, amivel időt takaríthat meg. Azt pedig nem sajnálja, hogy a Petőfi Népe elő­fizetési árát eddig is kiokoskod- ta valahogy. Ezzel úgy van, eny- nyi már jár neki. Pulai Sára GAZDASAROK Adventi koszorú a kertből Országot járó ismerőseim sok­szor megkérdezik: az őszi szántás után maradó rögöket miért nem munkálják el a gaz­dák? A kérdés jogos, de nem indokolt! A rögöket ugyanis a téli fagy és a csapadék szétom- lasztja és tavaszra morzsás szerkezetű, jól elmunkálható, kiváló magágyat szolgáltató termőtalaj áll a termelők ren­delkezésére. Örvendetesen fejlődik a csi­perke és a laskagomba zárt té­ri termelése. Ennek mellékter­méke a gombakomposzt, amely sok, félig elkorhadt szerves anyagot és jelentős mennyiségű növényi tápanya­got is tartalmaz, így kiválóan alkalmas a kertek talajának ja­vítására, illetve termékenysé­gük fenntartására és fokozásá­ra. Nagy hiba volna tehát, ha a gombakomposzt nem haszno­sulna. A gombatermelőknek nem kis gondot okoz a kom­poszt elszállítása és elhelyezé­se, ezért ingyen bocsátják a kertészkedők rendelkezésére. Jó volna, ha a kertek művelői nagyobb figyelmet fordítaná­nak ennek az értékes trágyá­nak a hasznosítására. Régi szép szokás, hogy ad- ventre koszorúkat készítenek, és ezeket asztalon vagy a lakás bejárati ajtaján helyezik el. A kertben sok olyan növényi anyag gyűjthető be, amelyből házilag is lehet eredeti és szép adventi koszorút készíteni. A díszbokrok színes bogyói, a fe­nyőfák tobozai, a beszínező- dött levelek, az örökzöld indák tág teret nyitnak a fantáziának, és hozzájárulnak a karácsonyi hangulat előkészítéséhez. Ér­demes tehát némi időt és fá­radságot fordítani az adventi koszorú elkészítésére. Bálint György Hatalmas tanyavilág, kevés pénz A megyei rendőrkapitányság vezetése és Lezsák Sándor a lakiteleki konferencián. (Folytatás az 1. oldalról) Gergényi Péter dandártábor­nok, Bács-Kiskun megye rend­őrfőkapitánya is főként a pénz kérdésére helyezte a hang­súlyt. - Korántsem érződik a megye rendőrségének költség- vetésén, hogy Bács-Kiskun ha­talmas kiterjedésű tanyavilágá- ban is garantálnunk kell a ren­det, s nyugalmat - mondta a főkapitány. Sőt! Megtudhattuk a főkapitánytól azt is, hogy a jövő évi költségvetés jelenlegi tervezete eleve 500 milliós mí­nusszal indít, ami a bérkeretet illeti. Elméletileg el kellene emiatt bocsátani 288 tiszthe­lyettest a megyében, de erre természetesen nem kerül sor. A beruházásokat azonban vissza kell fogni, s elengedhe­tetlen az önkormányzatok anyagi segítsége is. Ezek nél­kül lehúzhatná a rolót a megye rendőrsége. A dandártábornok szólt arról is, hogy milyen esz­közökre volna szükség a külte­rületi bűnözés elleni küzde­lemben. Például Lada Nivákra (nem Skodákra és nem is Land Roverekre), amelyek bátran nyűhetők a terepen. Aztán jö­vőre is kellene egy helikopter, amelyről rendszeresen végig lehetne pásztázni a vidéket. Fentről sokkal könnyebben észrevehetők például az eldu­gott olajtartályok, a „pihenő” lopott autók, s más gyanús dol­gok. A járőrhelikopter éves költsége 3,5-4 millió forint len­ne. A honvédség rendelkezésre bocsátaná repterét, s vállalná a légi irányítást is. Egyébként 2000-ben is terveznek a rend­őrök - az anyagiak függvényé­ben - kiemelt akciókat a tanya­világban. Dr. Szőllősi Gyula, kecske­méti rendőrkapitány egyebek mellett a külterületi bűnözés kezelésére szolgáló országos koncepciót hiányolta. Emlé­keztetett arra, hogy az előző kormányzati ciklusban már el­indult egy folyamat, amely ab­bamaradt és feledésbe merült. Egy elfogadott kormányhatáro­zat alapján konkrét tervezetek készültek az ORFK-tól a városi kapitányságokig a rendőrség fejlesztésére. A kecskeméti ka­pitányság is megfogalmazta a külterületi közbiztonságot is szolgáló fejlesztési terveit. Ezekből azonban nem lett semmi. így ígéret maradt egye­F0TÓ: KOSA GYÖRGY bek mellett egy kerekegyházi rendőrőrs felállítása is. Lezsák Sándor viszont arra tett ígére­tet: utánanéz, hogy leporolásra érdemesek-e ezek az elképze­lések. Kása György •A Bács-Kiskun tanyavi­lágában történt tftínesetek száma 1998-ban a megyei bűncselekmények 12,5%-át tette ki. •A tanyai bűnesetek 97- 98%-a vagyon elleni bűncse­lekmény. •A legkevésbé biztonsá­gos a kecskeméti, a lajos­mizsei, a ladánybenei, a ke­rekegyház!, a kécskei, a lakiteleki, a halasi, a majsai és a szentmiklósi tanyavilág. •1998-ban 106, idén pe­dig 80 fokozott ellenőrzést tartottak a megye külterüle­tein. • 1998-ban egyébként 7,2%-kal, idén pedig 13%- kal csökkent a tanyás térsé­gekben történt bűnesetek száma az előző évhez ké­pest. A közbiztonságról A lajosmizsei rendőrőrs illeté­kességi területe e városon kívül még öt községre terjed ki. Hoz­zájuk tartozik Kerekegyháza is. E településen öt rendőr teljesít szolgálatot. Munkájukat, illetve üzemanyagkeretüket a helyi közbiztonságért alapítvány ha­vi 15 ezer forinttal, az egyik kft. pedig hatvan liter benzinnel tá­mogatja. Az elmúlt tíz hónap­ban a tavalyi év hasonló idősza­kához mérten néhány bűncse­lekmény száma nőtt, de jelen­tősen javult a felderítési muta­tó. Még mindig meghatározó az úgynevezett megélhetési bűnö­zés. Mindezekről részleteseb­ben is hallhatnak az érdeklő­dők a november 24-ei kereki képviselő-testületi ülésen, ami­kor a közrend és közbiztonság helyzete is napirenden lesz. ZEPHYR Műtrágya- és növényvédőszer-vásár a Zephyr Kft. régi és Képüzletében! Akciós Araink: Ammonnitrát, 34% 1450Ft/50kg Kálisó, 60% 2450 Ft/50 kg Szuperfoszfát, 18% 1637 Ft/50 kg NPK 8-8-8 1600 Ft/50 kg NPK 0-10-24 2020 Ft/50 kg NPK 7-12-12 2050 Ft/50 kg Áraink az áfát tartalmazzák. Kecskemét, Tatársor 11-13. Tel.: 76/480-330 S Kecskemét, Szabadkai u. 2. (Halasi út-Szabadkai u. sarok) Tel.: 76/483-084 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Bács-Kiskun megyei ipari, kereskedelmi, idegenforgalmi és szolgáltató vállalkozások részére A pályázattal a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a következő célokat kívánja támogatni: 1) Termékfejlesztés, új technológiák bevezetése, licenc és know-how hono­sítása a saját termelésben, iparjogvédelmi és szabadalmi eljárások támo­f latása. pari, kereskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi tevékenységet segítő, a termeléssel, a szolgáltatásokkal szorosan összefüggő szoftverek beszer­zése, fejlesztése, adaptálása, ehhez kapcsolódó eszközbeszerzés és szak­mai képzés. 3) Az ipar, a kereskedelem és az idegenforgalom területén működő vállalko- ások kiállításon való részvételének támogatása, többnyelvű termékismer­tetők készítésének segítése, fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzé­sek támogatása. 4) Az ipar, a kereskedelem és idegenforgalom területén működő vállalkozá­sok (konzorciumok) komplex fejlesztési programjának támogatása. A pályázó vállalkozások a kereskedelmi és iparkamaránál erre a célra elkü­lönített keretből nyerhetnek visszatérítendő támogatást, amely 2000. no­vember 30-áig vehető igénybe. A befogadott pályázatok megvalósításának időtartama: ' max. 10 hónap A pályázaton elnyerhető összeg: max. 1 millió Ft A támogatás feltétele: min. 50% saját forrás biztosítása A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a vállalkozások, amelyek az új technológia bevezetésével, az eszközbeszerzéssel és a termékfejlesztés­sel a színvonalas, korszerű TANULÓKÉPZÉST is elősegítik. A fejlesztések eredményének tanulóképzésre történő felhasználását a pályázónak igazolnia kell. A fejlesztés műszaki innovációs tevékenységet valósit meg, és tényleges munkahelybővítéssel jár Pályázhat minden, Bács-Kiskun megyei székhelyű jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság és egyéni vállalkozó, aki a pályázati felhívásban közzétett tevékenységek valamelyikét'végzi, és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának tagja. Kizáró ok, ha azonos célokra az utolsó 2 év során kamarai alapokból azonos célra pályázaton nyert. A részletes pályázati kiírás 1999. november 22-étől december 3-áig 1000 Ft díj ellenében átvehető a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alábbi ügyfélszolgálati irodájában: 6000 Kecskemét, Árpád körút 4. Tel.: 76/501-504 A pályázati kiírás elolvasása után felmerülő kérdések megválaszolására a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési Irodája a 76/501-535, 501-536, 501-537 számú telefonokon rendelkezésre áll. A pályázatok beérkezési helye és határideje: Kecskemét, Árpád körút 4. 1999. december 17., 14.00 óra. &> A határidőn túl beadott pályázatokat a kamara felbontás nélkül visszaküldi, f il\ BACS-ESSM MEGYEI f TEBESKEDELM1 k S IPARKAMARA P ichamber! A OF COMMERCE \ 1 AND INDUSTRY P i BÁCS-KISKUN COUNTY I GYORSHÍREK Leültették a garázdát A vád szerint B. István ta­valy augusztus 19-én Baján, a Szegedi úton, a szakképző iskola előtt vert, illetve rug­dosott meg egy bácsalmási fiatalembert. A bíróság ezért a tettéért 5 hónap fogházra ítélte. Ám B. István bűntet­tét felfüggesztett szabad­ságvesztés ideje alatt követ­te el. így dr. Wolf Béla taná­csa az elmúlt héten elren­delte mindhárom felfüg­gesztett ítélet végrehajtását. A vádlottnak a most kisza­bott 5 hónapon felül 3, 4 és 8 hónapos büntetését is le kell töltenie. Az ítélet jog­erős. Elmondhatják véleményüket Hogy miként gazdálkodott az idén és milyen jövő évi költségvetési koncepcióval számol a lajosmizsei város- vezetés? Ezeket mindazok részletesebben is megtud­hatják, akik a köz ügyei iránt érdeklődnek. Ugyanis az évenként egy alkalom­mal sorra kerülő közmeg­hallgatás november 24-én, szerdán lesz. A művelődési ház dísztermében 17 órára várják a polgárokat. Zsigó Viktor polgármester tájé­koztatója után a résztvevők elmondhatják véleményü­ket, észrevételeiket, s felte­hetik kérdéseiket. Fényesebb éjszakák Korszerűsítik Tompán a közvilágítást. A villamos energia fogyasztásának csökkentését célzó beruhá­zást a Démász Rt.-re bízta a község önkormányzata. A munkálatok során ez év vé­géig lecserélik a nagy ener­giaigényű higanylámpákat. Jövőre pedig modernizálják a közvilágítás vezérlését. A korszerűsítés áfa nélkül szá­molva 16,6 millió forintba kerül. Ehhez pályázati úton 10,7 milliót nyert a település önkormányzata. VIVAX ajánlat-10% engedményt adunk minden irodabútor árából 1 héten át VIVAX Irodabútorház: 6000 Kecskemét, Horváth Döme Krt. 4. Tel./fax: J76) 506-280,) 506-281

Next

/
Thumbnails
Contents