Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

3. OLDAL 1999. NOVEMBER 20., SZOMBAT BÁCS-KISKUN MEGYE A HÓ ALATT A mozgóboltnak is segítenek Fák dőltek az utakra Halason Táborfalván tegnap déltájt kez­dett el hullani a hó. Laczkó Já­nos polgármester elrendelte a „rajtot”. Az önkormányzat há­rom vállalkozóval kötött szer­ződést a hóeltakarításra. A ke- resztutakra négy órakor elin­dult az egyik masina. A másik kettő a külterületet vette célba. Ott legalább nyolc kilométert takarítanak meg, majd irány a belterület. Kunbaracson Szabó Istvánnak, a legnagyobb gazdá­nak van tolólapos traktorja. Ő elsődlegesen a falugondnoki kocsi szokásos járata előtt in­dult útnak. Hogy a település ne A szűnni nem akaró, tegnap reggel kezdődött hóesés miatt több baleset is történt Baja tér­ségében. Délutánig a közleke­dési rendőröknél 4 balesetet je­lentettek. Ezek közül a legsú­lyosabb fél 10 körül történt Sükösd és Dusnok között. Az 51-es főúton egy kalocsai men­tőautó csúszott meg és borult árokba. A mentő Kalocsáról szállított betegeket a bajai kór­Tiszakécskén délelőtt 10 órakor kezdődött a havazás. Délután 3 óráig hat-hét centiméteres hó esett, mely estig tovább nőtt. Nagy István, a városgondnok­ság vezetője elmondta: a hava­zás kezdetétől folyamatosan sózzák, takarítják a város útjait. Az útfelületeket traktorokra, IFA-kra szerelt hóekékkel, a kerékpárutakat, járdákat kis Multicarokkal. A közintézmé­nyek előtt tíz ember hólapátok­kal tisztítja a járdákat. A város- gondnokság műhelyében min­Kiskőrösön tegnap öt nagytel­jesítményű hótakarító dolgo­zott. A kisebb utakon, illetve járdákon és tereken három kistraktor tisztította az utakat - tudtuk meg Kovács Zoltán- nétól, a Köröskom Kft. ügyin­tézőjétől. Több mint tízen kétkezi munkával segítkeztek. A ke- celiek sem rekednek a hóban. A szolgáltatóudvar munkatár­sai folyamatosan takarítják az Szerkesztőségünkben nem egy gyümölcstermesztő érdek­lődött a málnatelepítés forté­lyai iránt. Kissé megkésve ugyan, hiszen a szakirodalom annak idejét szeptember elejé­re teszi. Málnát azonban ta­vasszal is lehet telepíteni, a meglévő ültetvényt pedig gon­dozni kell. íme néhány jó ta­nács. Új málnaültetvény létesíté­séhez északkeleti, keleü fekvé­sű, 30-40 centiméter termőré­tegű, jó vízgazdálkodású par­cellát válasszunk. Lehetőleg oda telepítsünk málnát, ahol megoldható az öntözés. Cél­szerű 100 négyzetméter terü­letre 400 kiló szerves trágyát, vagy ugyanannyi komposztot szórni. A trágyát 20 centiméter mélyen, rotációs kapával dol­gozzuk be. A kiskertben két ásónyom mélységben ássuk fel az altalajt. A szántást simí- tóval munkáljuk el, és alapo­san locsoljuk meg. A felsorolt előkészítő munkálatokat szep­tember első hetében a legcél­szerűbb elvégezni. Ha akkor nem volt rá módunk, akkor a telepítést inkább halasszuk ta­vaszra. A málna legésszerűbb maradjon kenyér és tej nélkül, érthetően a mozgóbolt haladá­si irányát is segítik. Izsákon két gép dolgozik a mellék-, egy pe­dig a belterületi utakon. Krasz- nai István műszaki csoportveze­tő állandó ügyeletben van. Mint elmondta, tucatnyi központi he­lyen már jó előre kirakták a homokot. A közhasznú munká­sok lapátot fogtak. Helvécián egy vállalkozóval szerződtek a hóeltakarításra. Tegnap délután óta két hótolóval ingázik a kecs­keméti határ és a község, illetve annak belterülete és a tanyás térség között. házba, tudtuk meg dr. Juharosi Lászlótól, a bajai kórház sebész főorvosától. A balesetben a mentősök és több beteg szeren­csére csak felületi sérülést szen­vedett. Két idős asszonyt azon­ban csonttörés miatt felvettek az osztályra. A főorvostól meg­tudtuk, hogy az ambulanciát egyelőre nem rohamozzák még a síkosság miatt majd várható balesetek sérültjei. tenyészterülete a 200x40 centi- méteres sor- és tőtávolság. Te­lepítés előtt a sarjak bojtos gyökérzetét ne metsszük visz- sza, de a sérült gyökértörzse­ket kurtítsuk meg. Ültessük a töveket 5-10 centiméter mély­re. A gyökér körül a talajt ala­posan tapossuk meg, a málna­vesszőt pedig talajszinten vág­juk el. Első évben a málnást ál­landóan gyommentesen kell tartani. Ekkor építsük meg a támrendszert, hiszen a vesz- szős bogyótermésű növények kedvelik a támasztékot. Ha ugyanis felkúszhatnak, a ter­mőágak több napfényt kapnak és a termés bőségesebb lesz. A málna gyökérzete a termőre fordulás idejére behálózza a talajt, és új sarjakat nevel. Á fe­lesleges sarjakat akkor kell el­távolítani, amikor még 20-30 centiméteresek. Vegyük figye­lembe, hogy a sarjak fejlődése májusban leáll, és csak szep­temberben indul újra. Tehát ne késlekedjünk a metszéssel, mert nem képződik termőág. A több mint 2 éves ültetvénye­ken a már letemeti vesszőket a talajszint felett vágjuk visz- sza. Király László Komoly gondokat okozott tegnap Kiskunhalason a hirtelen jött havazás. Kora délután több helyen fák dőltek az utakra, a vasút­állomáson pedig órákon át nem volt áram. Nem mű­ködtek a jegykiadó auto­maták. A buszközlekedésben kora délután még nem volt fennaka­dás. A vonatok is pontosan ér­keztek és indultak a halasi pá­lyaudvarról. Délután három óra körül kezdett a helyzet ke­ményebb lenni, amikor már a Baján a hóeltakarítás a Város­gazda Kht. feladata. - A sószó­ró gépeket, hótúrókat felké­szítették a hóeltakarításra - mondta Czirok István, a kht. igazgatója. - A város mellékút­jainak síkosságmentesítésére megvan a pénz. Azokon a helyeken, járdákon, gyalogát­kelőhelyeken, buszleállókban, ahol indokolt, megkezdtük a homokszórást és sózást. Ki­emelten kezeljük a buszjára­tok útvonalait, a síkos úttes­teket. Vállalná-e az alpolgármestersé- get Kunszentmiklóson? Ezt a kérdést válaszolták meg egy nyomtatványon a város képvi­selői. Mózes Ernő polgármester bocsátotta közre a kérdőívet. Hosszú hónapok óta nincs al­polgármestere a városnak. Ami­kor utoljára futott neki a képvi­selő-testület, hogy megválasz- szák a település „második em­berét”, leverték a lécet. A jelölt (Folytatás az 1. oldalról) Kósa István polgármester meg­vitatásra és elfogadásra java­solja a testületnek a témát, amelyet azonban a kulturális bizottság nem tart időszerű­nek. Kérdéses tehát, hogy a felvetés napirendre kerül-e. Ha igen, s elfogadják a tájékozta­tót, akkor valószínűleg zöld utat kap dr. Szenczi Árpád azon kezdeményezése is, hogy tartsanak helyi közvélemény­kutatást az ügyben. Már ké­Démász szakembereit is több helyre hívták. A Petőfi Népe kiskunhalasi szerkesztőségé­ben is több rövid áramkimara­dás volt. A régi református te­mető sarkánál egy trafóházban értek össze a vezetékek és emi­att keletkezett zárlat. A vonat­közlekedést nem befolyásolta az áramszünet. Első fokú készültség volt a vasútnál - tájékoztatta lapun­kat Hegyesi Mihály csomópon­ti állomásfőnök. Az egész éj­szakás ügyeletet személyesen látta el. Eddig csupán egy balotaszállási dolgozót kellett Vaskúton a szükséges ho­mok, só és műtrágya rendelke­zésre áll. Állandó ügyeletet tar­tanak, a tolólappal felszerelt traktoron 3 sofőr váltja egy­mást - tájékoztatott Matheisz János polgármester. Kalocsán tegnap a városi kommunális intézmény 4 hó­kotrója, egy sószórója, egy a járdák tisztítására alkalmas kisgépe, valamint 15 hómun­kás állt „hadrendbe”. Reményi Gábor igazgató folyamatosan ellenőrzi a munkát. nem kapott elég szavazatot. Ezt Mózes Ernő szégyenteljesnek nevezte. Amíg nincs alpolgár­mester, addig mulasztásos jog­szabály-sértést követ el az ön- kormányzat. Ezt az Állami Számvevőszék Kunszentmik­lóson lefolytatott vizsgálatának jegyzőkönyve is alátámasztja. Hogy vége szakad-e a törvény- sértésnek, ez kiderül a legköze­lebbi képviselő-testületi ülésen. szén áll a kérdőív is, amelyen arra válaszolnának a nagykő­rösiek, hogy szükséges-e fog­lalkozni a város térségi helyze­tével, s megnyugtatóak-e a je­lenlegi pozíciók. Dr. Szenczi Árpád úgy látja, hogy a mun­kahelyválasztásban, a kereske­delemben, a szakmai tovább­képzésben, az oktatásban és részben az egészségügyben már ma is több kötődés fűzi Nagykőröst Bács-Kiskunhoz, mint Pest megyéhez. berendelni az intenzív havazás miatt. Félő azonban, hogy ké­sőbb, ha a hőmérséklet a fagy­pont alá süllyed, a szél pedig feltámad, nem győzik majd a váltókat pucolni. Tegnap a legnagyobb gondot a fakidőlések okozták. A Ber­csényi és a Bem utcai lakótele­pen és a Hősök ligetében a hir­telen leesett nagy mennyiségű hó miatt több fűzfa is kidőlt. A lakók szerették volna elkerítem a veszélyes utcarészeket, ezért több illetékes önkormányzati szervtől is segítséget kértek, de kora estig hiába várták. Mindenki célba érhetett Az esti órákban azt a tájékozta­tást kaptuk a közútkezelő tár­saságtól, hogy a megye útjai ki­vétel nélkül járhatóak. A síkos­ság ugyan erősen nehezítette a közlekedést, de kellő óvatos­sággal bárki nekiindulhatott. Bár a szél megélénkült az esti szürkülettel, a havat nem hord­ta. A hó meglehetősen vizes volt, köszönhetően az enyhe időnek. Több koccanásról, jó néhány árokba csúszott jármű­ről kaptunk hírt. Halott a tónál Férfi holttestet találtak tegnap délben a helvéciai Ludas-tónál. A jó negyvenes ember vélhető­en elesett, s halálát kihűlés okozta. Szerencsére az élette­len testet még nem lepte el a hó. GYORSHÍREK Eszmecsere Egy testre szabott törvény nagyon kellene már az áfész-eknek. A többi között ezt is megtudta tegnap End­re Sándor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő a félegyházi Integrál Áfész- nél. Eszmecseréjük során Martus Gyula, a 4,5 milliár­dos áfész elnöke tájékoztat­ta róla, hogy a mindegyik szövetkezettípust egy kalap alá vevő jelenlegi szövetke­zeti törvény előnytelen szá­mukra. A jó gazdasági ered­mények mellett gondokról is beszámolt az áfész veze­tője. A multikkal folytatott verseny a legalacsonyabb árrések alkalmazására kény­szeríti a kereskedelmi háló­zatukat. Szeretnék bővíteni a hűtőkapacitásukat, a ba­romfivágó üzemüknél he­lyük is van ehhez. De a ban­kok hitelezési politikája nem kedvez tervük megva­lósításának. Tervezik a fel- vásárlási tevékenységük fel­újítását, amihez szintén megvan a telephelyük. End­re Sándor felhívta az elnök figyelmét a területfejlesztési pályázati lehetőségekre. Se­gítséget ígért Martus Gyulá­nak néhány fontos informá­ció megszerzéséhez is. Lemondott Nincs értelme a kulturális és sportbizottság működé­sének, ezért lemondok a tagságról. Újvári Sándor ba­jai képviselő jelentette ezt be írásban. Indoklása sze­rint egyhangú döntéseiket sem szavazták meg a város­atyák. így teljesen súlytalan­ná vált a bizottság. Ezért nem kíván a képviselő a to­vábbiakban részt venni an­nak munkájában. Egyéb bi­zottsági helyek is terítékre kerültek a csütörtöki testü­leti ülésen. Zárt tárgyaláson utasították el a városatyák Czirok István beválasztását a gazdaságfejlesztési bizott­ságba. így betöltetlen ma­radt Börzsönyi József helye, akinek elfogadták a tagság­ról való lemondását. Közmeghallgatás Kiönthetik a szívüket hétfőn a szabadszállásiak. Ugyanis közmeghallgatást tartanak a kisvárosban. A városháza dísztermében a rendőrőrs parancsnoka beszél majd munkájukról, értékeli a köz- biztonságot. Erről bizonyára mindenkinek lesz vélemé­nye. A polgárőrség vezetője is beszámol szervezetük te­vékenységéről. A közmeg­hallgatás délután négy óra­kor kezdődik. ÉK ü'/il'/a Kabátvasárnap Férfikabátok Női kabátok Dzsekik fiataloknak Gyermekdzsekik 29.900 Ft-tól 14.900 Ft-tól 7.990 Ft-tól 2.490 Ft-tól Több mint 2000-fajta női, férfi- és gyermekkabát, bunda, dzseki, óriási fazon-, szín-, ár- és mé retvá laszté kba n! Ajándék Minden kabátvásárlónak 10.000 Ft-onkénti vásárlási érték után vasárnap, hétfőn, kedden 1 .OOO Ft-OS vásárlási utalványt adunk. 7516 Árokba csúszott a mentő Traktor, só, homok, lapát Minden gép dolgozik GAZDASAROK Hogyan telepítsünk málnát? den szerelő készenlétben áll, szükség esetén otthonról is be­rendelnek embereket. Sóban, homokban nincs hiány - mond­ta Nagy István. Kiskunfélegyháza útjait szintén péntek délelőtt óta ta­karítják a helyi költségvetési szervezet gépei. Hetényi Zsolt igazgatót ugyan nem sikerült elérnünk, de a megyei közút­kezelő kht. munkatársai el­mondták: nemcsak a város, hanem a környező utak mind­egyike is járható. utakat. Schindler János polgár- mester elmondta: minden hó­takarító gépet üzembe állítot­tak. Nyolc szakember állandó szolgálatot teljesít. A homokból és a sóból is akad bőven Soltvadkerten. Mindezt Kárpátiné Fogaras Il­dikótól, a Kommunális Kft. munkatársától tudtuk meg. A cég időben felkészült a hó fo­gadására. Több mint 15-en dolgoznak az utak tisztításán. Három sofőr váltja egymást Kunszentmiklóson még mindig nincs alpolgármester Nagykőrös Bács-Kiskun irányába tájékozódik Lépésben haladt a kocsisor tegnap délben az 54-es úton. Az út szélén néhány kicsúszott autót is láthattunk. FOTÓ: KOSA

Next

/
Thumbnails
Contents