Petőfi Népe, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

KECSKE A4 ET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Jövőre több pénze lesz a városnak Továbbra is téma az a hó­napokkal ezelőtti indít­vány, amelyet Hertelendy László városüzemelteté­sért felelős tanácsnok nyújtott be. Arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi bizottság és a gaz­dasági ügyekért felelős alpol­gármester Kecskemét város távhőellátásával kapcsolatban készítsen egy koncepciót, mely a lakosságot érintő táv- hőáremelés ellensúlyozására irányul. A pénzügyi bizottság az előző közgyűlésen március elsejéig kért határidőt. Az al­polgármester - eleget téve az indítványnak - már időben a közgyűlés elé vitte az ezzel kapcsolatos előterjesztését, azonban az nem kapta meg az elégséges számú szavaza­tot. Vajon ezek után - testüle­ti egyetértés hiányában - meg­kezdi-e önállóan a koncep­ció kidolgozását? - kérdeztük Jánosi Istvántól.- Természetesen igen. Az, hogy egyes képviselők nem tá­mogatták az előterjesztése­met, számomra teljesen érthe­tetlen volt. Az alapelvek a la­kosság érdekeit szolgálják, melyekkel a TERMOSTAR Kft. is egyetért. Konkrétan arról van szó, hogy a korszerűsítés mellett hosszú távon a távhő- díj ne emelkedjen. Fontos szempont az is, hogy a lakos­ság érdekeltté váljon az ener­giatakarékosságban, az elfo­gyasztott hő mérhetővé téte­lében, hogy így a fogyasztók is szorgalmazzák a fűtéskor­szerűsítést. Ezeket az alapel­veket továbbra is figyelembe véve elkezdem a koncepció kidolgozását. Idén több millió forinttal tá­mogatta az önkormányzat a Jánosi István panellakások távhőkorszerű- sítését. Lesz-e erre a következő évben is anyagi fedezet?- Feltétlenül folytatjuk a fű­téskorszerűsítést, ebben az önkormányzat és a kft. anyagi segítséget nyújt a fogyasztók­nak. Az egyik legfontosabb feladat, hogy a hőszolgáltatás a lehető legnagyobb mérték­ben mérhetővé váljon, s ez közös érdeke a szolgáltató­nak, valamint a szolgáltatást igénybe vevőnek. Egyébként a távhőellátás korszerűsítése is része a széchenyivárosi re­habilitációnak.- Ebben a rehabilitációs programban milyen beruházá­sok várhatók a közeljövőben?- Folytatódik az út- és jár­dahálózat felújítása. Ez idáig az Aradi vértanúk terén az ún. tűzoltóutak s az Akadémia körúti aszfaltozás, útkarban­tartás és a buszöblök helyre- állítása történt meg. A lakóte­lepi rehabilitáció keretében folytatjuk a játszóterek és közterületek rendbetételét. A Széchenyi sétányi játszótér helyrehozatalára az Ifjúsági és Sportminisztériumtól 1,5 mil­lió forintot kapott a város, így kiírtuk a pályázatot a beruhá­zás megvalósítására, elkezd­tük a leendő játszótér új, kor­szerű technikai elemeinek be­szerzését. Ez a felújítási mun­ka többütemű lesz, összesen 20-22 millió forintba kerül. Emellett már a következő év­ben szeretnénk rendbe tenni a Lánchíd Utcai Általános Is­kola mellett található, jelen­leg elhanyagolt - egykoron KRESZ-parknak készült - köz­területet. Egy korszerű, lakos­sági igényeket kielégítő sport- és szabadidőparkot szándéko­zunk itt megvalósítani. Elkészült a Klauzál Gábor téri játszótér kertészeti-mű­szaki terve, így az anyagi le­hetőségektől függően a közel­jövőben megkezdődik a fel­újítása.- Hol tart a következő év költségvetésének előkészítése?- November végére a pénz­ügyi osztály elkészíti a kon­cepciót, s ezzel párhuzamosan a városvezetés még ebben az évben közgyűlés elé terjeszti gazdasági programját. Kecs­kemét város központi támoga­tása összességében kb. 8,5 %- kai nőni fog, az eddiginél je­lentősebb mértékű anyagi tá­mogatást kap a város intéz­ményrendszere. Változni fog a jövőben az önkormányza­tok anyagi támogatása. A nor­matív támogatás jelentős mér­tékben nő, a személyi jöve­delemadó helyben maradó ré­sze tizenötről öt százalékra csökken. Az önkormányzat kötelező feladatainak ellátása biztosí­tott lesz. Összesen körülbelül ötszázmillió forinttal több pénzből gazdálkodhatunk. Vigyázat, csúszik! Zsúfolt autóbusz az árokban Javában itt a tél. A közlekedést azonban érezhetően meglepte a nagy erejű havazás. A kecskeméti tűzoltók a teg­napi nap folyamán egyik hely­színről a másikra jártak, hogy elakadt, árokba csúszott gép­járműveket, teherautókat húz­zanak vissza az útra. A legko­molyabb munkát egy jugo­szláv turistabusz okozta La- josmizsénél. Az utasokkal teli jármű az oldalára borult, ezt kellett talpra állítaniuk a tűz­oltóknak. A baleset meglepő­en szerencsés kimenetelű volt, mert csupán néhány személyt kellett könnyebb sérülés miatt ellátni. Dr. Mayer Antal, a kecskeméti Városgazdasági Kft. igazgatója lapunknak el­mondta, hogy nincs ok az ag­godalomra. A cég autói folya­matosan takarítják az utakat, rengeteg magánsofőr is fel­ajánlotta teherjárművével a mentésben, takarításban való részvételét. Ezt azonban a szűkös pénzkeret miatt nem tudják teljes mértékben ki­használni. Nagyobb gondot okozhat azonban az - mondta Mayer Antal, hogy nem sóz­hatnak minden utat. Ugyanis létezik egy önkormányzati rendelet, amely csak a tömeg- közlekedési útvonalak sózá­sát engedélyezi. Ezért a mel­lékutcákban továbbra is nagy a csúszásveszély. Lakossági fórum Dr. Gombás Tiborné önkor­mányzati képviselő lakossági fórumot tart november 23-án kedden 17 órakor a Mária- városi iskolában. Téma: a kör­nyék problémái. A fórumon részt vesznek a polgármeste­ri hivatal városüzemeltetésé­ért és beruházásaiért felelős szakemberei is. Tárlatnyitó A reménység 2000. éve című kortárs képző- és iparművé­szeti kiállítás-sorozat megnyi­tója november 21-én, délelőtt 10-kor lesz a kecskeméti Pia­rista Gimnáziumban. A tárla­tot Jeleníts István piarista ta­nár nyitja meg. Közreműkö­dik Ittzés Tamás és Tur- pinszky Béla. Hétvégi kecskeméti piaci körkép Már csak 35 nap, és Itt a karácsony. A kecskeméti Budai utcai piacon Is lá­zasan készülődnek az ünnepekre. Megjelentek a karácsonyi ünnepi bó­dék. A Mikulás-csokolá­dék, szaloncukrok mel­lett szebbnél szebb ün­nepi asztali díszek vonz­zák a sok vásárlót. A hideg idő beálltával a piac arculata is gyorsan megválto­zott. Korábban a csarnokban üres asztalok tátongtak. Teg­nap azonban minden asztal megtelt virággal, zöldséggel és sok-sok déligyümölccsel. A piac külső részére beköltöztek a bódék, ahol a ruhaféléktől a különböző ajándéktárgyakig mindenféle apróságot árusíta­nak majd az elkövetkező he­tekben. A bátor árusok a hideggel dacolva, meleg kabátokban fo­gadták a vásárlókat. Kevesebb asztalon, de továbbra is friss árukat kínáltak. Megugrott a karfiol ára, 120-200 forint kö­zött adták. A vöröshagymát és a burgonyát' 40-60 forintért mérték kilónként. Fejes ká­posztát 70-ért, paradicsomot 80-250-ért, míg a céklát 60 fo­rintért kínálták. Paprikaféléket is több helyen árultak. A fe­hérpaprikát 80 forinttól mér­ték, a paradicsompaprikát 120-tól. Az erős paprikákat pe­dig 5-30 forintért adták dara­bonként. Az Erzsébet és Kata­lin névnap környékén a virág­árak az egekbe szöknek. Teg­nap a tetszetős csokrokat 600 forinttól adták. A rózsát 120-300, a gerberát 160-210, a szegfűt 40-90, a tuli­pánt 240 forintért adták. Tegnap a következő árakkal találkoztunk: banán 155-165 Ft/kg, narancs 220-250 Ft/kg, naspolya 120-160 Ft/kg, tojás 13-16 Ft/db, zöldségzöldje 20 Ft/csomó, retek 40 Ft/csomó, saláta 50 Ft/kg, fokhagyma 250-300 Ft/kg, körte 80-250 Ft/kg, gomba 250-320 Ft/kg, birsalma 80-120 Ft/kg. Vadonatúj Opel személygépkocsi-motort kapott a kecskeméti Gáspár András-szakiskola a németországi, villingeni partner- intézménytől. A német város egyik autószalonja pedig egy Volkswagen-motort küldött ajándékba. Ezekkel együtt már minden modern motorfajtával rendelkezik a kecskeméti tanműhely. Felvételünkön a villingeni és a kecskeméti iskola igazgatói, diák­jai, tanárai az Opel-motorral. FOTÓ: KOVÁCS JUDIT Drogos telefonbetyárok Fülkefosztogatók a Széchenyivárosban (Folytatás az 1. oldalról.) A két fiatalkorú törvénysértő eltömítette a készülékek pénz­visszaadó nyílását. A sikertele­nül telefonálók némi mérgelő- dés és csapkodás után azt mor­mogták: „Már megint elnyel­te”. A tömítők ezután bepat­tantak a fülkébe, eltávolították az akadályt, és zsebre tették a pénzt. Hogy egy év alatt meny­nyit hozott a házhoz a trükk, azt pontosan megbecsülni igen nehéz lenne. A bűncsé- lekmény-sorozat ügyiben szü­letett akták 20 ezer forintban határozták meg a zsákmány értékét. Ennyi volt bizonyít­ható. A két fülkefosztogató a pénz egy részét drogra költöt­te. Marihuánát vásároltak. Azt - természetesen - nem tudhat­ta a két fiú, hogy figyelik őket. Amikor az egyik érmeszerző túrájuk után otthon megpihen­tek, alig szívtak néhányat a ká­bítószer-pipából, már jöttek is a rendőrök. A kiszabott több hónapos fogházbüntetés jog­erősedé* nem kell'letölteniük^ Hírek Bibliai előadások A Szeretet himnusza cím­mel bibliai előadássoroza­tot indított a közelmúltban a TIT Bács megyei szerve­zete Kecskeméten. Az elő­adásokat dr. Reisinger Já­nos irodalomtörténész szer­vezésében a Tudomány és Technika Házában tartják hétfőnként. November 22- én, hétfőn 18 órakor ezút­tal a Szeretet - aki támogat­ja, és megvalósulását segí­ti 'Címmel hallhatnak elő“ adást. Kiváló testnevelők A hagyomány szerint minden év januárjában fogadást ad Kecskemét polgármestere a vá­ros kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóinak. A sport- bizottság legutóbbi ülésén ez az ünnepség is szóba került. Emellett eldőlt az is, hogy új előterjesztés kerül a közgyűlés elé a sportigazgatóság szerve­zeti átalakításával kapcsolat­ban. Ezután Szűcs Tibor ismer­tette azoknak a testnevelőknek a nevét, akik elismerésben ré­szesülnek a diákolimpiákon szerzett kiváló helyezéseikért. Ők a következők: Adamik Zoltán, Simity László, Ábel József, Dunszt Ferenc, Nagy Péter, Szabó István, Czagány Károly, Zsámboki Anna, Szap­panos Tibor, Vrabély Győző, Nagyné Adamik Csilla, Sán- dorné Kormos Edit, Szabó Lászlóné, Boiler Péter, Feke­te Béla, Szabó László, Bereg­szászi Szabolcs, Kovács Ger­gely, Dunszt Istvánná, Ker- tészné Kalics Margit, Kósa János, Csaba Attila, Balzsay Károly, Kasza György, Bíróné Farkas Márta, Kiss Pál. Kelta zenét játszanak Kelta és IX-XV. ázázadi eu­rópai zenét játszik a német Tippelklimper együttes. Ma este 7-kor a Kecskeméti If­júsági Otthonban lépnek fel. A népzenét középkori hangszereken ádják elő, és a korhűség kedvéért közép­kort idéző ruhákat öltenek magukra. A kelta népzene, amelyet játszanak, Íror­szágból, Skóciából, Bre- taigne-ból és Galíciából való. Zenéjükkel bejárták már az egész világot. Vydareny Iván. Az építész, festő, fényképész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. A 2000. február 20-ig látható tárlatot ifj. Vydareny Iván ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents