Petőfi Népe, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-11 / 186. szám

1999. AUGUSZTUS 11., SZERDA HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL Napfogyatkozás - körkép A bolgár rendőrség hétfőn azzal a kéréssel fordult a gép­kocsivezetőkhöz, hogy ma a balesetek elkerülése végett csak akkor induljanak útnak, ha az halaszthatatlan. A je­lenség alatt a gépjárművek­nek tilos lesz leparkolni az úttesten, de ha már leparkol­tak, kötelező lesz bekapcsol­ni a fényszórót. A bolgár védelmi miniszté­rium szerdán kivételesen két­órás ebédszünetet engedélyez alkalmazottai számára, hogy megnézhessék a napfogyatko­zást - jelentette be a miniszté­rium sajtószolgálata. Bosznia-Hercegovinában kereskedelmi forgalomban nem kapható olyan szem­üveg, amellyel biztonságosan szemlélhető a napfogyatko­zás, és a televízió sem közve­títi a jelenséget, pedig az or­szágban 96 százalékos lesz a Nap lefedettsége. A szarajevói meteorológiai intézet csillagásza hétfői saj­tóértekezletén elmondta, hogy a boszniai hatóságok is figyelmeztették a lakosságot, megfelelő védőszemüveg nél­kül ne nézzék a napfogyatko­zást. A boszniai nemzetközi békefenntartó erők (SFOR) parancsnoka, David Scanlon közölte, hogy az SFOR 30 ezer katonáját semmilyen módon külön nem figyelmez­tették a napfogyatkozással kapcsolatban.’ ■ 1 " Augusztus 9-étől szeptember 15-éig a tanévkezdéshez kedvezményes hitelt nyújtunk ügyfeleinknek, 1 éves időtartamra. Folyószámlás ügyfeleinknek kezes nélkül is. Számoljon velünk! Pl. 20.000 Ft hitel havi részlete 2.000 Ft 50.000 Ft hitel havi részlete 4.900 Ft 100.000 Ft hitel havi részlete 9.700 Ft Keresse fel kirendeltségeinket, mert érdemes! Fülöpszállás, Soltszentimre, Csengőd, Akasztó, Tabdi, Páhi, Kiskőrös, Kecel, Imrehegy; Kecskemét, Kőhíd u. 6. szám. Nehéz az iskolatáska? Tegye könnyebbé a Rónasági Takarékszövetkezettel! kozott figyelmet kér­nek a közlekedőktől. Ugyancsak számítani kell a háziállatok visel­kedésének megválto­zására, ezért tanácsos az autóban utazó ku­tyákra szájkosarat ten­ni, illetve a sétálta­tott ebeket pórázon ve­zetni. Vonatok A MÁV mentesítő és különvonatokat indít a teljes napfogyatkozás sávjába utazók és az onnan hazatérők szá­mára, ez a szokásos­hoz képest 120-130-cal több személykocsi forgalomba állítását je enti. A rendőrségi szak­emberek a közlekedés veszélyeinek elkerülé­sére, valamint arra intenek, hogy fokozottan vigyázzunk tulajdonunkra. A sötétség leple alatt... Ajánlják, hogy a napfogyat­kozás időszakában mindenki a belső zsebeiben tárolja értékeit és fokozottan ügyeljen a kame­rákra, a fényképezőgépekre és a mobiltelefonokra. A teljes napfogyatkozás nyo­mán beálló sötétség idején a te­lepüléseken automatikusan be­kapcsolják a közvilágítást. Az üzletek, éttermek, ven­déglátóhelyek teljes nyitva tar­tással működnek majd, de mi­vel vásárlóra, vendégre a teljes sötétség idején úgysem szá­míthatnak, a déli órákban nagy valószínűséggel a leg­több zárva lesz. ♦»“'S Századunk nagy érdeklő­déssel kísért rendkívüli csillagászati eseménye következik be ma: a tel­jes napfogyatkozás. Magyarországon a nappali sö­tétség körülbelül 11 óra 30 perckor kezdődik és 14 óra 15 percig tart majd. A Napot 12 óra 50 perckor takarja el teljes egészében a Hol'd. A különle­ges természeti jelenségben 2 percig és 22 másodpercig gyö­nyörködhetünk, ez az időszak azonban az ország különböző részein egy-két perces eltérés­sel következik be. A teljesség sávja A teljes napfogyatkozást Ma­gyarországon a Szombathely- Siófok-Szeged tengely men­tén, mintegy 112 kilométer széles sávban figyelhetik meg az érdeklődők. A „teljesség sávján” kívül fekvő országré­szekben csak részlegesen fedi el a Napot a Hold, ennek mér­téke a fővárosban 99,3 száza­lékos lesz, az ország más régi­óiban pedig 95 százalékos. A napfogyatkozás fokoza­tos sötétedéssel, hőmérséklet­csökkenéssel, azt követően pedig kivilágosodással és me­legedéssel jár együtt. életre szóló, súlyos látáskáro­sodást okoz. A szemüvegek eredetiségé­ről engedélyszámuk alapján lehet meggyőződni, amit az Országos Sugárbiológiai és Sugár-egészségügyi Kutatóin­tézet ad. Az elsötétedés alatt a felnőttek megfelelő szem­üveggel is egyfolytában legfel­jebb csak öt - egyes szemé­szek szerint három -, a gyere­kek pedig egy percig nézhetik veszélytelenül a Napot. A két megfigyelés közötti szünet időtartamát a szakemberek egy része három, más részük pedig tíz-tizenöt percben ha­tározta meg. A jelenség időszakában ajánlatos, hogy minden gyer­mek mellett egy felnőtt vi­gyázzon a szemüveg-haszná­lati szabályok betartására, mert a kicsik még nem értik annak fontosságát, a serdülők pedig sokszor akarattal állnak ellen a szülői tanácsnak. Bíz­va az emberek körültekintő magatartásában, a kórházak - ezen belül a szemészetek - hi­vatalból nem tartanak foko­zott ügyeletet a napfogyatko­zás miatt, de vannak önkor­mányzatok, amelyek az álta­luk fenntartott egészségügyi intézményeket rendkívüli ké­szültségre kérik fel. Mentősügyelet A mentősök a „teljesség sáv­jában”, azaz Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson- Sopron, Tolna és Veszprém megyében tartanak megerősí­tett szolgálatot a várható je­lentős idegenforgalom miatt, BÁCSVÍZ KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk „ „ .. a Kecskemét, Hegedűs koz tersegeben élő Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a közterületen megépült szennyvízcsatorna üzembe helyezése megtörtént. A közműre való csatlakozási igények bejelentését várjuk a BÁCSVÍZ Rt. Ügyfélszolgálati Irodájában Kecskemét, Izsáki út 13. szám alatt. Tel.: 76/482-392/130-131 Zöldszám: 06-80/201-141 s BÁCSVÍZ Rt. | A veszélyek Az utóbbi hetekben számos szakember hívta fel a figyel­met a természeti tünemény él­vezetének veszélyeire. Ezek között első helyen szerepel, hogy a napfogyatkozást csak az erre a célra gyártott szűrő- szemiivegen keresztül bizton- ságosi-nézni, ellenkező eset­ben a jelenség megfigyelése Ne feledjék: még védőszemüveggel sem érdemes négy öt percnél tovább nézni a fogyó napot! Szemünk fénye a Hold mögül kibukkanó nap fényénél is sokkal fontosabb! Külö­nösen figyelnünk kell a gyermekekre! A Duna-Tisza közén szinte mindenütt élvezhetjük a teljes napfogyatkozás látványát. A felső és alsó csík a teljes fogyatkozás határa. A következő zó­nahatár az 1 percig látható teljes fogyatkozást, míg a következő a 1,5, míg a negyedik a két percig tartó teljes fogyatkozás határát jelöli. Leghosszabb ideig a középső „csík” mentén élők élvezhetik a látványt. mivel tömegben könnyebben előfordulhatnak nagyobb számban rosszullétek. A közle­kedési hatóságok és a rendőr­ség erőik összpontosításával készülnek fel arra, hogy a szo­kásosnál lényegesen nagyobb lesz a gyalogos- és gépjármű- forgalom a teljes napfogyatko­zás sávjában lévő városok kö­rül és a Balaton partján. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nappali szürkület miatt az autóvezetőknek feltétlenül be kell kapcsolniuk a tompított fényszórókat, megálláskor pe­dig a vészvillogót. Az állatok viselkedése Hangsúlyozzák: a ritka termé­szeti jelenség az állatokra is különös hatással lesz, ezért a vadveszélyes területeken fő­Ma elfogy a Nap! Napok óta mindenki a rend­kívüli csillagászati jelenség­ről beszél. Ma végre szemta­núi lehetünk (ha az időjárás is ügy akarja), hogy milyen is egy teljes napfogyatkozás!

Next

/
Thumbnails
Contents