Petőfi Népe, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-03 / 153. szám
JÓ TANÁCS ■ 4 URAK Az egykori tornász SZILAGYI TIBOR: Újabban „sportos” lettem Izomlazítás - férfiaknak Nyújtózkodni mindenki szokott. Az ilyen mozdulatokat leginkább automatikusan tesszük, holott tudatosan is lazíthatjuk izmainkat. A gyakorlatok nincsenek korhoz, helyszínhez kötve, és a hatásuk pompás közérzetet biztosít. A nyár egyik „férfias” tevékenykedése, ha a kiskertben ásót-kapát ragadunk. Ha a szokatlan munkától megfájdul a hátunk, vagy „el- macskásodik” a nyakunk, emelkedjünk fel, ragadjuk meg két végén a kerti szerszám nyelét, majd vízszintesen vigyük a nyakunk mögé, és a vállunkat, illetve a könyökünket teljes erőből szorítsuk hátrafelé. Egyenletes légzés közben hat másodpercig maradjunk így, utána elernyedhetünk, majd ismételjük meg többször a mozdulatot. (Ezt a gyakorlatot mosakodás, borotválkozás után egy törülközővel is elvégezhetjük!) Autóvezetés közben is lazíthatunk, főként, hai zsúfolt úton csak araszolgatunk. torkoljuk meg a kormánykereketés mintha kétfelé akarnánk tépni, lat másodpercig teljes erőből húzzu szét. A közlekedési dugó arra i alkalmas, hogy közbn/ mindkét tenyerünkkel - kissé behajlított kö- ^ nyökkel . megpróbáljuk felfelé nyomni a r kocsitetőt. Hat másodperc után ellazulva mindaddig ismételjük ezt, amíg szabad lesz az út. Izmainkat tankolásnál is dolgoztathatjuk: próbáljuk két tenyerünkkel teljes erőből lenyomni, majd elengedni a csomagtartó tetejét. Ha nagyon igénybe vette a folyamatos pedálkezelés a lábainkat, a pihenőhelyen váltogatva hol az egyiket, majd a másikat akasz- szuk be a lökhárító alá, mintha meg szeretnénk emelni vele a kocsit. A lábizomzatunk ettől felfrissül, és rugalmasabbá válik. Tévés sportközvetí- m tés vagy egy izgalmas akciófilm közben annyira figyelünk, hogy közben minden izmunk megmerevedik. Szünetben vagy a film után feküdjünk hasra, a lábunkat toljuk be egy súlyos bútor alá, és két kezünket a tarkónkra szorítva, ujjainkat összekulcsolva, felsőtestünket próbáljuk többször is hátrafelé megemelni. Ha fáj a nyakizmunk, a fejünket hajtsuk oldalra, tegyük rá az egyik kezünket, majd próbáljuk erőből egyenesbe visszanyomni a kobakunkat. Boros- vagy sörösüveggel is tornázhatunk! Álljunk szálfaegyenesen és a kinyújtott kezünkben tartott üveget igyekezzünk összenyomni. Kérdezhetné valaki, hogy ivás előtt vagy ivás után? A válaszunk: leginkább helyette! (s-á) „Mérgezett” személyiségek A pesszimizmus beteggé tesz Ha ön pesszimista, zárkózott, és gyakran vannak negatív gondolatai, akkor a „mérgezett" személyiségek csoportjába tartozik, akik hajlamosabbak a betegségekre, mint más emberek. A brit üni York pszichológusai egy hosszú távú vizsgálatban bizonyították az emberi tulajdonságok és a betegségek gyakorisága közötti összefüggést. Diákok ezreit figyelték meg 13 éven keresztül. Kiderült, hogy főleg azok egészségét fenyegeti veszély, akik saját magukat állandóan stresszes állapotban tartják. A nyíltság az egészség egyik előfeltétele. Az olyan „mérgezett” magatartásjegyek tesznek beteggé, mint amilyen a zárkózottság, a gátlásosság. Bizony beteggé tehet a múltunk is: számtalan kór keserítheti azoknak az életét, akiknek érzelmei és gondolatai állandóan a múlt negatív és bosszantó történései körül forognak. Ez a „mérgezett” személyiség egyik jelzése. Vannak, akik képtelenek a segítség elfogadására, akiknek nehezére esik segítő gesztusokat, egy baráti kéznyújtást elfogadni. Az ilyen magatartásnak különféle okai lehetnek, a beteges bizalmatlanságtól a szégyenlőssé- gig. Ezekből lesznek általában a magányos, a gyűlölködő és ingerlékeny emberek. A csak a munkára koncentrálok, a munka fanatikusai keményen és túl sokat dolgoznak. Arról lehet őket felismerni, hogy legtöbbször az íróasztaluk mellett fogyasztják el az ebédjüket és alig szánnak időt arra, hogy valóban lazítsanak. Többnyire ingerlékenyek, türelmetlenek, a tökéletesség megszállott keresői. De közben gyakran a minőséget feláldozzák a mennyiség oltárán, egyre többet és többet akarnak, ám valójában nincsenek tisztában azzal, tulajdonképpen mit is akarnak elérni az életben. A túlzottan érzékenyek a stressz- és szükséghelyzeteket túlreagálják. Nagyon hamar meglepődnek és legyőzetnek az élet napi ütközeteiben. Erősen érzelmi alapon reagálnak mindenre. Ők azok, akik a legnehezebben élik meg a mindennapos megpróbáltatásokat, a válsághelyzeteket, például egy válást. Holott az érzelmi távolságtartás éppen az ő esetükben sokszor gyógyszer lehetne egészségük szempontjából. Ferenczy Europress A szándék rettenetesen megvan bennem az egészséges életmódra, de nem könnyű a lustaságot legyőzni. Az ember kifárad egy-egy nehéz évad után, és olyan csábító kiülni Balatonkenesén a teraszra, olvasni vagy csak bámulni a nagy vizet. Most nyáron sokat vagyok itt, mert a veszprémi Petőfi Színházban a Charlie nénje című komédiát rendezem, ami ősztől majd bekerül a kőszínházba is. így aztán gyakran erőt veszek magamon, eljárok a kellemes fűzfői uszodába, de megnyugtathatom a versenyúszókat: nem kell tartaniuk a konkurenciától! Újabban határozottan „sportos” lettem. Komolyan mondom. Még pünkösdkor vettem egy kerékpárt, kényelmesebb kormányt, nyerget és jól tapadó gumikat szereltettem rá, mert ugyebár már nem vagyok huszonéves! Negyven éve nem ültem biciklin, újra meg kellett tanulnom az egyensúlyozást, de határozottan élvezem, hogy reggel a nyeregbe pattanva száguldók el a pékhez vagy a postára. Utoljára főiskolásként vitorláztam a Velencei-tavon, most mégis úgy döntöttem: leteszem a vitorlásvizsgát! Szorgalmasan járok a tanfolyamra, és nagyon remélem, hogy július 20-án nem fognak megbuktatni. Jó érzés lesz, hogy ezt is tudom, erre is van hivatalos papírom, habár saját vitorlásom még a messzi távolban sincs. Vannak viszont vízimádó barátaim, kollégáim, akik biztatnak és drukkolnak nekem. Nem éghetek le előttük! Sajnos az evés a gyengém, habár a nagy zabálások után próbálom kissé visszafogni magamat. Egy színésznek, akár fiatal, akár már eljártak felette az évek, adnia kell a megjelenésére! Köztudott, hogy igen jó vendég vagyok, mert mindent megeszek, amit elém raknak. Otthon a feleségem vigyáz az alakomra, és nem vesz sertéshúst, csak csirkét, halat. Sok salátát készít, meg főzelékeket, mert azokat imádom. A friss gyümölcsöket is szeretem, de bevallom, nincs türelmem, hogy elpiszmogjak velük. Ha valaki megpucolja és a tányéromra teszi, az más! Most itt ülök Kenésén egy nyugágyban, és nagyon szépnek látom a világot! Azt vallom, hogy az egészséghez elsősorban nyugalom és lelki béke kell. A többi? Az minden embernél azon múlik, hogy mennyire tud uralkodni magán. (s. á.) fitnessdubot vezet Egyre többen hódolnak nnap. ság az aerobic és a fitnessyúj. tóttá örömöknek. Gu>0gi György tornász olimpiai b«,0k lassan tíz éve nyílt szalonján is sokan megfordulnak naptfa az efféle sportot kedvelők köj|.- Honnan jött az ötlet, hogy fitness-y. Iont nyiss, és miért éppen ezzel fogi kozol?- Amikor 1989-ben abbahagytam a vt senysportot, sokat gondolkoztam, mihe kellene kezdenem. Az aerobic és a fitnesi nagyjából akkoriban kezdett „beszivárogni” az országba. Közben egy aerobic-világkupá- ra is kijutottam, ahol nagyon megtetszett ez a sport. Pillanatok alatt szimpatikussá vált, mert nem kell olyan véresen komolyan csinálni, mint a versenytornát. Nem titok az sem: anyagi szempontból is láttam benne lehetőséget.- Ha jól tudom, a feleségeddel, Sinkó Andreával közösen működtetitek a szalont. Hogyan osztjátok meg a munkát? Ki mivel foglalkozik?- A párom sokkal jobban ért a aerobichoz, mint én. Ő állítja össze a gyakorlatokat és az ő feladata a zenei anyagok kiválasztása is. Én az akrobatikus elemeket tanítom be a versenyzőknek, valamint az üzleti ügyeket intézem.- Most itt álldogálsz a büfépult mögött. Ez is a te posztod? Egyáltalán, mit fogyasztanak itt az emberek? Mennyiben más az idejárok táplálkozási szokása, mint az átlagembereké?- Néha beugróm kiszolgálni a vendégeket, de azért nem viszem túlzásba. Hogy mit esznek? Nem olyan szigorúak a szabályok, mindenki vigyáz a súlyára, a bevitt kalóriák mennyiségére, arra, hogy ne hízzon el.- Sokat hallani arról, hogy egyes sportolók mindenféle erősítőszereket szednek. Különösen a testépítők között terjedt el, hogy minél előbb megizmosodjanak. Mi a helyzet nálatok? Ti is árultok ilyen szereket?- Nálunk olyan szerekkel, amilyenekre te ondolsz, nem él senki. Persze a mozgás so- n kiürülő fehérjét az aerobicban is pótolni Hl. A sok munkához - a többórás edzések- ngondolok - sokkal több ilyen jellegű táp- iákra van szükség. Erre kiváló a csupán fisa tojásfehérjéből álló SÁTÓ. Ezt én is sokasak javasoltam már itt a klubban.-Azért ajánlottad, mert te is kipró- báltd?- Ign, régebben szedtem, de most éppen nem 'ek vele. Nincsenek rossz tapasztalataim a SÁTÓ-val kapcsolatban, csak most nincs szükségem rá. Fittnek érzem magam, ilyenkor nem feltétlenül kell a többletfehérje. Annak idején reggelente megittam egy-két kanálnyit tejben feloldva, és délig nem volt gondom az evéssel. Energikusabbá is teszi az embert, ha éppen „padlón van”, vagy fokozott a terhelése. A SÁTÓ-nak nagy előnye az is, hogy nincs telenyomva mindenféle mesterséges anyagokkal, amelyekről az ember azt sem tudja, hogy micsoda. Csupán természetes fehérjéből áll, nem úgy, mint más „csodaszerek”. (h. gy.) <r*atta A K N E S ÓIT Pattanás elleni ecsetelő Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény Kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény szaküzletekben. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, ______vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! T örökbálint, (Depot Pf S. Tel: Oft (23) 33ft-BÍ:06 (23) 336-333 Te sem hagyhatod ki ezt a ziccert!