Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-03 / 52. szám

KECSKEMÉT Szerkeszti: Mihályka Gyula Megbüntetnék a társasházakat Övön aluli ütések a közös képviselőknek? A Kecskeméti Társasház­közösségek Egyesületé­nek legutóbbi összejöve­telén a lakóközösségek harmadik legköltsége­sebb szolgáltatásáról, vagyis a szemétszállítás­ról tárgyaltak a közös képviselők. Az ülésre dr. Mayer Antalt, a Városgazdasági Kft. ügyvezető igazgatóját hívták meg, akit - sajnos egészségügyi okok miatt - Fodor Frigyes, az üzemelteté­si részleg vezetője helyettesí­tett. Dr. Kői Bélának, az egye­sület elnökének első kérdé­se a közterületen elhelyezett szeméttárolókkal kapcsolatos anyagiakra vonatkozott. A kö­zös képviselőkkel a februári szemétszállítási számlán kö­zölték, hogy a folyamatosan közterületen elhelyezett sze­méttároló edényzetek ellopása esetén az anyagi felelősség a közösségeket terheli. Fodor Frigyes elmondta: egy-egy edényzet majd 70 ezer forintba kerül. A városban mintegy 5Ó0 edény van, ame­lyeket folyamatosan újakra cserélnek. A társasházak bérlik a kft.-től a kukákat, így mint bérlők vállalják is érte a felelős­séget. Kői Béla azonban nem értett egyet a válasszal, hiszen fizetnek a szolgáltatásért, rá­adásul még a felelősség is rájuk hárul. Újabb felháborodásra adott okot a közös képviselők között az az önkormányzati levél, amelyet a napokban kaptak kézhez. A polgármester hivatal városüzemeltetési osztálya fel­hívta a lakóközösségek figyel­mét, hogy amennyiben szemét­­tároló edényzeteik környéke szemetes lesz, úgy a közterület­felügyelet szabálysértési eljá­rást kezdeményezhet ellenük - akár hetente. Az ellenőrzések során maximálisan 10 ezer fo­rintig terjedő pénzbírságot ró­hatnak ki a közösségekre. A közös képviselők övön aluli ütésnek nevezték az eljá­rást, hiszen a munkakörükben nem szerepel a kukák őrzése és a közterület rendben tartása. Emellett nem is várható el, hogy a nap minden órájában szemmel tartsák az edény­­zeteket. Nem hatósági szervek, hogy bárkit felelősségre vonja­nak, aki guberál, vagy a szeme­tet mellérakja. Nagyon sok probléma adó­dik abból is, hogy a nagy rek­lámplakátok cserélésekor az el­használt plakátdarabokat a ku­kák mellé rakják. Ezek szemét­­szállítási díját szintén a társas­házak viselik, sőt gyakran na­pokig ott csúfoskodnak a ku­kák mellett, mert a plakátra­gasztók nem az edényzetbe te­szik azokat. Végül a közös kép­viselők leszögezték: ők is sze­retik a tisztaságot, de ha az ön­­kormányzat szakemberei a kö­zösségeket érintő dolgokról döntenek, hívják meg őket is a tárgyalásokra. Az ülés zárásaként az egye­sület elnöke leszögezte: az ügy­ben nem igazán sikerült előre­lépni, valószínűleg ismét asz­talhoz kell majd ülni, hogy a Városgazdasági Kft. és a társas­házak kapcsolata jól működjön a jövőben is. Sebestyén Hajnalka KECSKEMÉT Születtek: Kocsis Zsolt (anyja neve: Antal Márta Annamá­ria), Deák Sándor (Molnár Klára) Izsák, Telek Milán (Kollár Erika Irén) Lajos­­mizse, Kiss Dorina (Kucsák Judit) Ladánybene, Varró Gabriella Adrienn (Fekete Anikó) Lakitelek, Balázs Pet­ra (Bozsik Ildikó) Kerekegy­háza, Pencz Angéla (Benke Eszter) Kerekegyháza, Nagy Gergő (Juhász Mónika Kata­lin), Musza Marcell (Zana Henriette Anna), Molnár Ist­ván Márk (Horváth Mónika) Nagykőrös, Csikász Erik (Panik Piroska), Ajtai Nikolet­ta Anikó (Bodor Anikó) Ke­rekegyháza, Bari Piroska (Horváth Rita), Wu Hua Qing Melinda Klaudia (Kaposvári Éva Anita), Farkas Dominik Norbert (Tormási Mária) Vá­rosföld, Jantovics Kinga (Ká­roly Klára), Kovács Janka (Borsodi Erika), Schoblocher Krisztina (Polyákovics Ani­kó), Schoblocher Balázs (Po­lyákovics Anikó), Polgár Do­rottya (Hardi-Szabó Tünde), Veszelszki Ede (Lipták Éva), Hegedűs Máté (Poczkodi Ildi­kó), Szabó Gergő Soma (Haj­nal Viktória), Bodri Bálint (Szuromi Tünde) Lakitelek, Bállá Ákos (Mócza Tímea) Anyakönyvi hírek Lakitelek, Jámbor Norbert (Kulcsár Rózsa Ibolya), Sipos Viktor (Nagy Erika) Tisza­­kécske, Nagy Henriett (Vass Ilona) Lajosmizse, Popa Erik Roland (Szabó Gabriella), Bajzák Dénes (Szécsényi Ani­ta Eszter), Náhlich Barbara Karina (Grőb Szilvia) Duna­­egyháza, Bindics Botond (Szuromi Márta), Lór Anna (Molnár Tünde), Váradi Do­rina (Békési Borbála), Virág Vivien (Nagy Mária), Terék Szabina (Kuli Márta) Tápió­­szentmárton, Hajdú Nikolet­ta (Szpana Julianna), Szabó Bence Milán (Temesvári Krisztina), Kása József (Lovas Andrea) Tiszakécske, Perényi Adrienn (Kovács Judit), Rácz Dominik (Bárány Beáta), Ko­vács Rebeka Berta (Vágó Sára Éva), Kotroczó Dániel (Tóth Rózsa), Nagy Sándor (Oláh Anita), Kerekes Szabolcs (Fancsali Klára) Nagykőrös, Lukács Krisztián (Völgyesvári Réka) Bócsa, Terenyi Kinga (Horváth Krisztina) Lajosmi­zse. Házasságot kötöttek: Fo­dor Antal és Gortva Anikó. Meghaltak: Zsámboki Má­ria Terézia, Halász István, Jerkus Jánosné Bóbán Brigit­ta Teréz, Keresztes Bendek, Gömöri János, Blaskovics Já­nos, Törekiné dr. Sallai Éva Anna, Bányik Xavér (Buda­pest), Máté Lajos Józsefné* Hajnal Etelka, Csabai Mi­­hályné Újvári Klára Mária (Ballószög), Baranyi József, Gombkötő Lászlóné Balasi Magdolna (Lajosmizse), Bé­lák Péterné Huszák Irma Anna (Soltszentimre), Barna Antal, Szántai Imréné Ko­vács Mária (Kunpeszér), Ka­rai Miklós (Nagykőrös), Sze­der Lajosné Besenyő Rozália (Szabadszállás), Vén József, dr. Edvyné Faragó Erzsébet Ilona, Tallér Balázs (Kiskun­halas), Kocsák Istvánná Kósa Mária, Magyar Sándomé De­ák Erzsébet, Kránicz Mihály (Kunpeszér), Varga Sándor (Tass), Molnár Istvánná Virág Ilona Mária, Szlama László Károly (Kunszentmiklós), Ig­­lédi Istvánná Czégényi Julian­na (Ballószög), Hamar Mar­git, Márkus Gábor, Mag Lász­ló Mátyás, Gulyás Józsefné Hegedűs Erzsébet, Borka Juli­anna, Hortobágyi Tibor, Bak­­sa János (Ágasegyháza), Da­­nics Lászlóné Sváb-Kovács Terézia Mária, Misurák Ervin János, Kovács Ferencné Kis Jolán (Páhi), Fekete Dezső (Petőfiszállás), Tálas Károly, Kovács'János Istvánná Dégi Ilona Mária (Lakitelek). Tervek a megyei kórházban Bács-Klskun legnagyobb egészségügyi intézménye a több mint 4 milliárdos költségvetéssel gazdálkodó, 2 ezer 96 dolgozót foglalkoztató megyei kórház. Az intéz­mény szakmai szempontból sikeres, pénzügyi vonatko­zásban nullszaldós évet zárt tavaly. Mire futja idén? El­indul-e végre az évek óta tervezett kórház-rekonstruk­ció? Erről Is kérdeztük Nemes János főigazgatót.- Három éve annak, hogy a Ne­mes-csomag részeként megkez­dődött a kórházi gazdálkodás racionalizálása. Beszámolha­tunk már eredményekről?- Nagy eredménynek tar­tom, hogy a kórházcsődök ide­jén a megyei kórház megőrizte pénzügyi egyensúlyát 1998- ban. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, ezt az évet 120 millió forintos hiánnyal kezdtük. A kórház ugyanis sa­ját forrásból nem tudta előte­remteni a 13. havi bér össze­gét, így előleget volt kénytelen felvenni az egészségbiztosítási pénztártól. A gazdasági muta­tóknál kedvezőbb képet mutat a kórház tavalyi szakmai ered­ményessége: 1998-ban több mint 47 ezer beteg tisztelte meg bizalmával kórházunkat. Jelentős eredményeket ért el az onkoradiológiai centrum, jól működik a hematológiai decentrum, megteremtettük az önálló gasztroenterológiai osz­tály feltételeit. A szegedi egye­tem oktatókórháza vagyunk, s ehhez mérten több kórházi osztályunkon sikerült javíta­nunk a személyi és tárgyi felté­teleket. Ami a Nemes-csoma­got illeti: tavaly egy telephelyet megszüntettünk, a tüdő-bel­gyógyászati osztály beköltö­zött az Izsáki útra.- Mi várható az idén? Lesz-e bérfejlesztés?- A költségvetésünk a kór­házi teljesítménytől függ. Már most látható, hogy a tavasszal életbe lépő, új finanszírozási rendszer hátrányos lesz a szá­munkra. Mivel az Országos Egészségbiztosítási Alap zárt kasszaként működik, a na­gyobb teljesítmény (tehát a na­gyobb betegforgalom) csak ak­kor hoz pénzt a konyhára, ha a költségek alacsonyak. Csak­hogy a megyei kórház - éppen megyei kórházi szerepéből adódóan - nem tud olcsón mű­ködni. A modern diagnosztika drága, a korszerű műtéti eljárá­sok eszközigényesek. Paradox, de így van: minél több szakmá­ban nyújtunk csúcsteljesít­ményt, annál többe kerül a kórháznak mint egésznek a működtetése. Az üzleti ter­vünk szerint idén legalább 10 százalékkal növelnünk kell a kórház havi teljesítményét. Mindössze 10 százalékos alap­­béremelést és 3 százalékos dif­ferenciált béremelést adhatunk a dolgozóknak. Reményeink szerint elbocsátásokra nem ke­rül sor, bár az idei tervben megfogalmaztuk: ha csökken a teljesítményünk, csökkente­­nünk kell az önköltségeket is, ami adott esetben létszám­­csökkentést is magával hozhat.- Elkezdődik idén a kórház­­rekonstrukció?- Óriási gond, hogy a fenn­tartó, a tulajdonos megyei ön­­kormányzat idei költségveté­sében nem fogadta el a kórház beruházási és felújítási tervét. Céltámogatásként a minimum­­terv realizálódik, műszerbe­szerzésre pályázik a megyei önkormányzat. Az államtól 40 millió forintot remélünk, az önkormányzat ehhez 60 millió forintos kötelezettséget vállalt. A selejtpótlásra, felújításra kért 200 millió forintból mindössze 16 milliót szavazott meg a köz­gyűlés. A kórházrekonstruk­ció tervét márciusban tűzik na­pirendre, a pályázatot májusig kell benyújtani. Ha nyerünk, 2000-ben elindulhat a kórház­rekonstrukció első üteme. Ez a kórházi műtők és a központi sterilizáló felújítását, a gyer­mekgyógyászati osztály átala­kítását tartalmazza. Ehhez kapcsolódna a bőrgyógyászati és a fül-orr-gégészeti osztály elhelyezésének programja. Á terv 4 milliárdos költséggel számol.- Pénz hiányában idén min­den marad a régiben azon a gyermekosztályon, ahol ősszel a kórházi járvány több kora­szülött halálát okozta?- Nem, az őszi tragédia nem ismétlődhet meg. Ki kell alakí­tani az Izsáki úti épületben, a gyermekosztály földszintjén, a szájsebészet helyén egy inten­zív részleget. így az emeleti ré­szen is növelni tudjuk a neo­­natális intenzív centrum kapa­citását. A végleges megoldás az lesz, ha az épületből kiköl­tözik a fül-orr-gégészet, s az egész pavilon a gyermekosztá­lyé lesz. Elképzelésünk szerint - amihez a tulajdonos önkor­mányzat egyetértése szüksé­ges - a Nyíri úti telephelyen építenénk új pavilont a fül-orr­­gégészetnek és a bőrgyógyá­szati osztálynak. Ha a bőr­gyógyászat Nagykőrösi utcai épületét a megye értékesítené, az forrást teremtene a beruhá­záshoz. Ábrahám Eszter Döntések a beiskolázásról A kecskeméti képviselő-testü­let legutóbbi ülésén döntött a tanköteles korú gyermekek be­iskolázásáról. Szeptembertől mintegy 1400 kisdiák kezdi meg általános iskolai tanulmá­nyait. A beiratkozás március 18-19-én lesz. A rendelkezésre álló adatok alapján a képviselők a követke­ző határozatokat hozták. Négy, kötelező felvételt nyújtó iskolát jelöltek meg - a Móra Ferenc, a Mátyás Király, a Vörösmarty és a Tóth László Általános Iskola -, amelyek kötelesek a más is­kolából férőhely hiányában el­utasított tanulókat felvenni. Újabb kis létszámú osztály in­dítását javasolták a Hunyadi Já­nos Általános Iskolában. Az egyes intézményeknél várható létszámnövekedés, il­letve -csökkenés miatt a Béke Általános Iskolában plusz egy felsős tanulócsoport indulna szeptembertől, míg a Mórában, a Tóth Lászlóban és a Zrínyi­ben összevonásra lesz szükség a felsős évfolyamokon. A Ko­dályban a harmadik első osz­tály indítását a 7. évfolyamon történő összevonás függvénye­ként támogatják. A külterületi kisiskolák önál­ló osztályainak indításáról pe­dig az oktatási bizottság az el­sősök beiratkozásának ismere­tében foglal majd állást. Újabb könyv Kecskemétről Többéves munka eredménye­ként jelent meg 1998 végén Farkas László kecskeméti plé­bános tollából A Kecskeméti Római Katolikus Plébánia tör­ténete című könyv, amelyet a Kecskeméti Főplébánia adott ki. Az egyháztörténeti mű ala­pos kutatómunka után látott napvilágot; a hívek és a hely­­történeti munkák iránt érdek­lődők körében osztatlan sikert aratott. A könyv írója munkájának elkészítésekor arra törekedett, hogy a magyarországi török hódoltság korától kezdve egé­szen napjainkig időrendi sor­rendbe állítva és összefüggés­ben mutassa be Kecskemét vá­ros katolikus egyházának tör­ténetét. De részletesen taglalja a Kecskeméten szolgált plébá­nosok hatékony és áldásos te­vékenységét. A kötet feldol­gozza a ferences rendiek, a pi­aristák és egyéb katolikus kö­zösségek templomépítési akci­óit, illetve megtaláljuk benne templomaik felújításának rö­vid történeti leírását. A kutató A könyv borítója nem kerüli meg a hírős várost többször is sújtó pestisjárvány és tűzvész okozta sokk hatá­sát, illetve ezek leírását sem. Alapos ismeretek olvashatók a kecskeméti temetőkről is. A könyv megvásárolható a kecs­keméti plébániahivatalban. Kenyeres Dénes Lokálpatrióták összejövetele A Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete csütörtökön, 16 órától tartja soron következő összejövetelét Kecskeméten, a Kápolna utca 8. szám alatt. A találkozón többek között dr. Csatári Bálint az EU-csatla­­kozásról tart előadást, majd műsorral emlékeznek meg az 1848/49-es szabadságharc 150. évfordulójáról. A lokál­­patrióták minden érdeklődőt várnak a csütörtöki rendezvé­nyükre. Taggyűlést tart a tagozat Csütörtökön délután négy órakor tartja a Honvédszak­szervezet nyugdíjas tagoza­tának kecskeméti csoportja soron következő taggyűlését. Az összejövetelt Kecskemé­ten, a Lechner Ödön utcai helyőrségi klubban rendezik meg, amelyre várják az ér­deklődőket. A jakabszállási mazsorettek a helyi iskola 3-4. osztályos diákjai. Remek tanítómesterük s krepp-papír ruhájuk megálmodója és fő kivitelezője Szerdahelyi Andorné. A kislányok fellépéseikkel színesítik a helyi rendezvényeket. FOTÓ: PULAI SÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents