Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-03 / 52. szám
1999. március 3., szerda Hazai tükör - Világtükör 5. oldal Az Országgyűlés újrafogalmazza a szabálysértési kódexet Adómentes milliók bankvezetőknek Az Országgyűlés tegnap egy igen gyors törvénymódosítással (előterjesztve hétfőn, megszavazva kedden) úgy döntött, hogy a hitelintézetek felszámolásakor nem kell alkalmazni a csődtörvénynek az egyszázalékos nyilvántartásba vételi díj megfizetésére vonatkozó részét. Már a Realbank kisbefektetői is visszakapják 1000-100 000 forint közötti befizetéseiket. A Ház megkezdte a szabálysértési törvény újrafogalmazását. Pintér Sándor belügyminiszter a leglényegesebb változásként kiemelte, hogy ezután bírósághoz lehet fordulni a szabálysértési hatóság határozata ellen. A szabálysértést 1000-től 100 000 forintig terjedő pénzbírsággal vagy 1 naptól 60 napig terjedő elzárással lehet büntetni. A helyszíni bírság összege 500 forinttól 10 ezer forintig terjed, fizetni csekken kell. A helyszíni készpénzfizetés kizárásával azt akarják meggátolni, hogy a bírságolok saját zsebre dolgozzanak. Valamennyi párt szónoka megállapította, hogy a korábbi szabálysértési normákhoz képest erősödött a büntető jelleg, a kormánypártiak ezt a törvény előnyeként, az ellenzékiek a hibájaként említették. A kérdések és interpellációk délutánján Herényi Károly (MDF) az 1999. augusztus 11- én bekövetkező teljes napfogyatkozás idegenforgalmi vonatkozásaira hívta fel a kormány figyelmét. Fónagy János gazdasági államtitkár beszámolt arról, hogy folyamatosan reklámozzák külföldön is ezt a speciális „terméket”, amely a Szombathely-Székesfehérvár-Siófok-Szeged sávban lesz látható. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) azt tette szóvá napirend előtt, hogy az OTP elnöke és vezető munkatársai összesen 400 millió forint értékű részvényt osztottak ki maguknak az elmúlt év végén, természetesen adómentesen; miközben óvták az országot a fokozott jövedelemkiáramlástól, saját dolgozóiknak pedig még a túlórákat sem fizették ki. S. Á. NATO: történelem dióhéjban (3. rész) Az 1950-ben kitört koreai háború fordulatot hozott a NATO-tagállamok külpolitikai gondolkodásában. Általánossá vált az a vélekedés, miszerint az ázsiai összecsapás nem más, mint a kettéosztott Németország erőszakos egyesítésének lehetséges főpróbája. A szövetség tagállamai látták, hogy az USA nélkül nem tudnák magukat megvédeni egy a Szovjetunióval és szövetségeseivel vívott háborúban. Amerika pedig - érezve vezető szerepét-javaslatot tett az NSZK felfegyverzésére, illetve a NATO-ba történő beillesztésére. 1954 októberében Nyugat-Németország pedig beleegyezett egyebek mellett abba, hogy nem fog erőszakhoz folyamodni az egyesítés érdekében, s belépett a NATO-ba. A nyugati védelmi szövetség lépését nem hagyta válasz nélkül a keleti tömb sem, s a Szovjetunió vezetésével megalakítottták 1955. május 14-én a Varsói Szerződést. A katonai tömbhatárok ezzel megszilárdultak. A következő évtizedek alapvetően a két szövetség katonai rivalizálását hozza. Ugyanakkor tiszteletben tartják egymás érdekszféráit. így a szovjetek nem avatkoztak be 1956-ban a szuezi válság nyugati kezelésébe. Cserébe pedig a NATO a szovjet érdekszféra belügyének tekintette az 56-os magyar forradalmat, szabadkezet biztosítva a Vörös Hadsereg magyarellenes intervenciójához. Az 50-es és 60-as években új védelmi politikát alakított ki a nyugati katonai szövetség. Ennek az volt a lényege, hogy a hagyományos fegyverzet mellett a nukleáris fegyvereknek nagyobb szerepet szántak. A szovjeteknek volt, míg a NATO európai államainak nem volt atombombája. így alakult ki az az atomernyő, melyben az USA mellett a britek és a franciák kifejlesztették atomcsapásmérő fegyvereiket. A 60-as évek végére a nukleáris fegyverek terén egyensúly alakul ki a két nagyhatalom között. Részben ennek köszönhető, hogy a 70- es évek elejére a két tömb között a politikai enyhülés időszaka köszönt be. (Folytatjuk.) Barta Zsolt A kecskeméti reptér felett emelkedik fel az F/A-18 Hornet. A képen látható amerikai gyártmányú harcászati gép két hajtóműves repülő. Repülőgép-hordozóról és szárazföldi légitámszpontról egyaránt bevethető. Eddig világszerte 1400 Hornetet állítottak harcrendbe, többek között az USA, a kanadai, az ausztrál, a spanyol, a kuvaiti, a finn légierőnél is. RGONCÁK tU N G H E IN R IC H EFG ELEKTROMOS 2040 BUDAÖRS, IPAROS U. 8. Tel.: 23/501-051, 23/501-031 DFG/TFG DÍZEL-GÁZOS Hibás kódkönyv - borsos számlák A kiskunhalasi Semmelweis-kórházban feltűnően sokat tévedtek Az ország huszonhárom kórházáról derült ki, hogy nem valós teljesítményeket jelentettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP), s így jogosulatlanul többletbevételekhez jutottak. A Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzési és felügyeleti főosztálya valamennyi kórház ügyében feljelentést tett a rendőrségen, de büntetőeljárás feltehetően csak a kiskunhalasi Semmelweis-kórház ügyében indul. Dr. Szabadfi Árpád, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg a huszonkét kórházban 100-300 ezer forint körüli, „kódhibára” visszavezethető téves elszámolás történt, addig Kiskunhalason, a Semmelweis-kórház 17,1 millió forinthoz jutott jogtalanul. A főosztályvezető hangsúlyozta: elképzelhető, hogy néhány százezer forintos tévedés gondatlanságból fakadt, de a többmilliós tételeknél már felmerül a szándékosság, azaz a csalás alapos gyanúja is. A rendőrségen bejelentést tettek valamennyi kórházról, tehát a nyomozóhatóság vizsgálata a kiskunhalasin kívül más kórházakra is kiterjed. Tanúkat fognak kihallgatni és fel kívánják tárni a téves kódoláshoz vezető eljárás minden részletét. Dr. Szabadfi Árpád szerint a rendőrségi feljelentés célja az, hogy elejét vegyék az egészségügyi intézmények ilyen jellegű „ügyeskedésének”, amelylyel a társadalombiztosítás kasszáját rövidítik meg. Dr. Lampé Zsolt, az OEP főigazgató-helyettese elismerte: az elszámolást segítő kódkönyv hibás volt. Állítása szerint azonban az orvosok számára „szarvashibának” számított az eltérés, amelyre elszámolást alapozni képtelenség. A kiskunhalasi Semmelweiskórházban ugyanis olyan kezeléseket tüntettek fel a számlán, amelyek csak nyitott szívműtétek közben alkalmazhatók, tehát csak a szívsebészeti centrumok kérhetnek érte az OEP- től pénzt. Konkrétan egy úgynevezett oxygenerátoros kezelésről van szó, amit csak laikus téveszthet össze a lényegesen olcsóbb oxigénterápiával. Az oxygenerátor annak a szívmotornak a része, amely a szívműtétek alatt biztosítja a vér oxigénellátását. Újságírók felvetették, hogy míg korábban a téves elszámolások esetében azonnal figyelmeztette az egészségbiztosító az intézményeket, most ez elmaradt, s a hibákat sem tudták időben korrigálni. A kórháztól elvonták a 17,1 millió forintot, és ugyanennyit büntetésként még egyszer. A Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője elismerte, hogy bejelentés nyomán kezdődött el a vizsgálat Kiskunhalason, egyúttal cáfolta, hogy a büntetőeljárás megindításának politikai indítékai lennének. Szintén újságírói felvetésre dr. Szabadfi Árpád megerősítette, hogy a kiskunhalasi Semmelweis-kórházban a kódhibás elszámolások mellett más pénzügyi szabálytalanságokat is feltárt a vizsgálat. Ezek azonban a járulékmentes donordíjakkal összefüggésben merültek fel, így az ügyben a megyei adóhatóság hivatott eljárni. Németh Zsuzsa Áremelkedések Romániában Romániában keddtől mintegy 60 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak, s a „drága benzin” azonnal éreztette hatását más termékek áraiban is. A szakszervezetek kemény ellenállást ígérnek, de még a kormánykoalíción belül is megkezdődött a felelősség elhárítása a várható tiltakozások miatt. Heves harcok Koszovóban Koszovói helyszíni jelentések szerint a jugoszláv hadsereg kedden nagyarányú csapatöszszevonást hajtott végre a jugoszláv-macedón határ közelében, és Kacanik térségében tüzérség bevetésével heves harci tevékenység folyt. A tartomány albán lakossága menekülésnek indult a harcok sújtotta körzetekből. Bombariadó Pozsonyban Bombariadó volt kedden az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségén. Egy ismeretlen férfi telefonon jelentette be, hogy az amerikai nagykövetség épületében hamarosan bomba robban. A rendőrség a diplomáciai képviselet kérésére alaposan átvizsgálta az épületet, de bombát nem talált - közölte a TASR szlovák hírügynökség. _ 0660 Otthon - újabb intelligens tarifakedvezmény A WESTEL RÁDIÓTELEFON Kft. a 0660 Otthon szolgáltatással a Partner Számok, a Beszédes Délután és a Beszédes Hétvége után újabb, intelligens tarifakedvezménnyel állt elő. A 0660 Otthon szolgáltatással tovább bővült azon kedvezmények köre, amelyek segítségevei az alap díjcsomagokból és a fent említett kedvezményekből olyan, személyre szabott portfolió alakítható ki, amely leginkább figyelembe veszi az előfizetők beszélgetési szokásait, és így a legköltségkímélőbb megoldás választható. Először a nyugat-európai vezetékes telefontársaságok vezették be sikeresen azt a fajta kedvezményt, amelyben az ugyanazon vezetékes körzetben élők kedvezőbb tarifával hívhatják egymást. A legnagyobb tapasztalattal rendelkező hazai mobilszolgáltató saját vizsgálatai is azt támasztják alá, hogy a mobilosok is igen gyakran azokat a közeli hozzátartozókat, családtagjaikat, barátaikat, üzletfeleiket hívják, akik velük egy körzetben élnek. A Westel 0660, mint ahogy eddig is élenjárt az újítások bevezetése terén, a körzetekhez kapcsolódó kedvezményrendszer lehetőségét is először vezeti be mobiltelefonelőfizetőinek. A 0660 Otthon az az új szolgáltatás, melyben a 0660-as előfizetők kiválaszthatnak egy tetszőleges vezetékes körzetszámot, és az oda irányuló hívások teljes díjából 20% kedvezményt kapnak. A 20% kedvezmény nem vehető igénybe 20-as, 30-as, 60-as mobilszolgáltatásoknál, 50-es személyhívó hívásakor, 90-es emelt díjas szolgáltatások tárcsázásánál, illetve 40-es, 80-as körzetszámú telefonszámok hívásakor, hiszen azok már eleve kedvezményesen, illetve díjmentesen hívható számok. 10063