Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-18 / 64. szám
1999. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Regionális hulladéktárolóról tárgyaltak Kiskunfélegyházán Négy kistérségi társulás - Kistelek, Klskunmajsa, Csongrád, Kiskunfélegyháza - huszonnégy településének polgármesterei és képviselői tárgyaltak kedden Kiskunfélegyházán a Homokhátsági Regionális Önkormányzati Szilárdhulladék-lerakó és -hasznosító Társulás létrehozásáról. A tanácskozás első részében a társulás 1999. évi feladatairól esett szó. Egyebek mellett a EU PHARE “Regionális szilárdhulladék lerakó megvalósíthatósági tanulmányának előkészítése” elnevezésű pályázatáról, a szervezet megalakulásának adminisztratív feladatairól és költségvetéséről. Szabó Judit, a polgármesteri hivatal településfejlesztési osztályának vezetője elmondta, a települések képviselő-testületei ugyan meghozták a hulladéktároló létrehozásához szükséges döntésüket, de a határozatok egy része ez idáig még nem érkezett meg Kiskunfélegyházára. A társulás alakuló ülését azonban csak az összes résztvevő önkormányzat jóváhagyásának birtokában lehet összehívni. A költségvetési tervezetből kiderült, az idei évben három dologra kell költeni a rövidesen megalakuló társulásnak. Meg kell vásárolni a hulladéklerakó és -hasznosító területét, el kell készíteni a szabályozási tervet, illetve közel kétmillió forint önerő kell a PHARE- pályázathoz. Ugyancsak ezen az ülésen került szóba Tömörkény község csatlakozási szándéka, melyet egyöntetűen támogattak a tanácskozás résztvevői. - gulyás -Bajának szüksége van az Ifjúsági Táborra Baján az Ifjúsági Táborban ülésezett kedden délelőtt 10 órakor a megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány kuratóriuma. Az alapító okirat szerint a városnak joga van egy tagot delegálni a kuratóriumba. A képviselő-testület februári ülésén arról döntött, hogy Széli Péter polgármester helyett a továbbiakban Hajdú Miklós képviselje a város érdekeit. Majd Hajdú István, a kuratórium titkára ismertette a bajai tábor sorsát érintő elvi megállapodást. Az egyeztetések szerint várhatóan 10 évre szóló megállapodást kötnek a kollégiumi hasznosításról. Az alapítvány 1992 óta a várossal kötött megállapodás szerint 120 diák kollégiumi elhelyezését biztosítja. A tervezett költségcsökkentő intézkedések, helyi intézményrendszer átalakítása érinti a bajai Ifjúsági Tábort is. Várhatóan hamarosan új típusú megállapodás születik a felek között, mely mind a város, mind az alapítvány részéről engedményeket követel. Az alapítvány ellátja a kollégiumi feladatokat, tavalyi áron. Cserébe a város vállalta, hogy az ágyneműk mosatását, cseréjét megoldja. A költségcsökkentő intézkedések részeként átalakítják a bajai tábor munkaszervezetét, amivel a kuratórium is egyetértett. Biogazdászok találkozója Kiskunfélegyházán rendezik meg március 26-án és 27-én a VII. Biokultúra-találkozót. A rendezvény első napja plenáris üléssel kezdődik a polgármesteri hivatal dísztermében. Előadók: Szendrőné dr. Font Erzsébet, az FVM Vidékfejlesztési főosztályvezetője, Czakó István, a Biokultúra Egyesület Településfejlesztési szakosztályvezetője, dr. Vajnáné Madarassy Anikó, a Környezetvédelmi Minisztérium, dr. Kecskés László, BKM Területfejlesztési Hivatal, dr. Kovács Ádám, a Celladam Rt. és dr. Tölgyesi István, a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai. A délután folyamán három szekcióban tárgyalnak a szakemberek a bioélelmiszerekről és azok jelentőségéről, illetve a vidékfejlesztésről és az ökoturizmusról. Ugyancsak ezen a napon választják meg az Év biogazdáját. A találkozó második napján a vendégek a Kiskunsági Nemzeti Parkba és Bugacra látogatnak el, hogy megismerkedjenek a térség őshonos állataival és tartásukkal. GAZDASAROK Vizsgáljuk meg a csemetéket! Mostanában már érezhetően hosszabbak a nappalok, és a szobanövények vegetációja is megélénkült. A levelek sokasodni kezdtek, több tápanyagot és vizet vesznek fel, öntözést igényelnek. A faiskolák a csemetéket ősszel kitermelték és elvermelték. Ez annyit jelent, hogy a gyökérzetet és a törzs alsó részét földdel takarták, gondosan ügyelve arra, hogy a csemeték ne száradjanak ki és a gyökérágak ne fagyjanak el. Mindenesetre aki tavaszi telepítésre vásárol csemetét, alaposan vizsgálja meg. Ha azt látja, hogy a koronavesszők héja kissé töppedt, ráncos, akkor valószínű, hogy á vermelő kiszáradt, tehát a csemete sok vizet veszített. Az ilyen fát legalább egy napra vízbe kell állítani, hogy a növény ültetésre alkalmassá váljék. Ajánlatos a csemetéket abból a szempontból is megvizsgálni, hogy nem fagytak-e meg a vermelőben. Ha a koronavesszőt átvágjuk és azt látjuk, hogy a fa szövetei egészben vagy részben elbarnultak, akkor a csemete bizony elfagyott és nem alkalmas ültetésre. Ha csupán egy-két vessző és annak is csak a csúcsa fagyott el, akkor állítsuk a fácskát néhány napra pincébe úgy, hogy a gyökérzete nyirkos homokban legyen. Ily módon a fagyott szövetek kiengednek. A hónap közepén el lehet kezdeni a káposztafélék (fejes, vörös, kelkáposzta, karfiol, karalábé) magvetését. A magot friss, tápdús, kerti virágföldbe vessük úgy, hogy fölöttük legalább másfél centi földréteg legyen. Az edényt állítsuk meleg és világos helyre és gondoskodjunk arról, hogy a föld mindig nyirkos legyen. A palánták hat hét alatt - április elejére - válnak kiültetésre alkalmassá. Bálint György Tovább árad az Alsó-Tisza GYORSHÍREK Tavaszi emléktúra Tószeg alacsonyabban fekvő részén a házak egy része már vízben áll. (Folytatás az 1. oldalról) Gönczöl István szakaszvédelmi vezető tájékoztatása szerint Bács-Kiskun megyében a jelenlegi árvízi helyzetben Tiszabög, Tiszakécske és Lakitelek a legveszélyeztetettebb három település. Tiszabög határában kilencvenöt százalékban készült el az ideiglenes töltések (nyúlgátak) kiépítése. A védelmi munkákban a bögiek, a kécskei városgondnokság és a környékbeli vállalkozók alkalmazottai mellett részt vettek a polgári védelem, és mint műszaki irányítók a vízügy szakemberei is. A szakaszvédelem vezetője szerint Tiszakécskén és Lakiteleken a már korábban megépített magasparti védvonalak, illetve a tavaly ősszel kiépített nyúlgát és a régi vasúti töltés is megfelelő. Tőserdőn a holtág vize ismét ellepte a partot, de a lakóházak nincsenek közvetlen veszélyben. Dr. Csikász Sándor, a tiszakécskei védelmi központban ügyeletet teljesítő nyugdíjas mérnök elmondta, lassú árle-NATO-ünnepség a reptéren Szabadszálláson is felvonták a szövetségi zászlót Angelo Arena vezérőrnagy a díszsorfal előtt. (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepélyes zászlófelvonás után Angelo Arena vezérőrnagy - a NATO déli szárnya légierejének helyettes parancsnoka - sajtótájékoztatót tartott. Ezen elmondta, hogy a mediterrán térségben a NATO déli szárnyának légiereje 3500 kilométer hosszú és közel 1500 kilométer széles területet ellenőriz. A török, görög, olasz, spanyol, portugál légierő mellett múlt hét óta a magyar katonák is bekapcsolódtak a közös munkába. A Petőfi Népe tudósítójának kérdésére elmondta, hogy a magyar légiezredektől mindenekelőtt azt várják el, hogy a saját nemzeti légterük szuverenitását felügyeljék. Emellett természetesen ha a helyzet úgy kívánja, akkor nemzetközi segítséget is kell nyújtaniuk a szövetségeseiknek. Majd elmondta, nem jelent gondot az, hogy az ország egyetlen más szövetséges állammal sem határos. Megemlítette, hogy a szlovénokkal és a horvátokkal a NATO-nak olyan kapcsolata van, hogy szükség esetén a légterüket biztosítják a szövetség gépeinek az átrepülésre. Tállá István, a magyar légierő parancsnoka a sajtótájékoztatón kérdésünkre válszolva elmondta, hogy Kecskeméten mintegy 5 millió dolláros NATO-beruházás folyik. Ennek keretében raktárbázist alakítanak ki. Ez arra szolgál, hogy szükség esetén a szövetség megerősítő erői bármikor Kecskemétre érkezve megfelelő utánpótlási bázissal rendelkezzenek. Az építkezés jövő év végére fejeződik be. Egyébként Pápán hasonló beruházást indít el a NATO hamarosan. A német és a magyar himnusz elhangzásával kezdődött kedden a NATO-csatlakozás alkalmából rendezett ünnepség Szabadszálláson az Alföldi Kiképző Központban. Hajdú Ignác alezredes köszöntője után a megyei közgyűlés elnöke, Endre Sándor méltatta a csatlakozás napjának jelentőségét. Mint mondta, történelmi pillanat tanúi vagyunk. Megérhettük azt a napot, amikor nemzetünk teljes szuverenitásának megtartása mellett a legnagyobb biztonságot jelentő katonai csoportosulás tagjává vált. Az ünnepi állománygyűlés résztvevői és a vendégek - köztük Manfréd Hoffstetter, Szabadszállás német testvérvárosának, Schönenbergnek a polgármestere - tájékoztatót kaptak a kiképzőközpont életéről, majd kiképzési és önvédelmi bemutatót tekinthettek meg. Barta-Farkas-Bán Tavaszi akció a Fagópszernél! Egyedi tervek alapján vállaljak- szoba- és konyhabútorok- irodabútorok- üzletberendezések belsőépítészeti kivitelezését. fi hirdetés bemutatói részére ingyenes- helyszíni felmérés- látványtervezés- házhoz szállítás FflGÉPSZER Faipari Gép- és Szerszámszerviz Kft. 6000 Kecskemét-Katonatelep, Úrrét 78. | Tel./fax: 76/481-759,471-600,471-693 = Különös rablási ügyben nyomoznak a kiskunhalasi rendőrök. Az áldozat egy stoppos nő volt, akit egy ismeretlen autós vett fel pénteken délután, az 55-ösön, Mélykút közelében, az Öregmajornál. Csakhogy ahelyett, hogy az illető sofőr elfuvarozta volna a hölgyet az általa megjelölt helyre, egy elhagyatott házhoz hajtott Bácsalmásnál. Itt kihasználva azt, hogy nem látta senki sem, értékei átadására kényszerítette. Egy aranygyűrű, arany fülbevalók, s egy rádiótelefon cserélt gazdát, összesen mintegy 60 ezer forint értékben. A pórul járt stoppoló hölgyet ezután az autós Tataháza határában kirakta. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest. Kirabolta a stoppoló nőt az ismeretlen autós vonulás várható. A március 23-24-ei tetőzést követően a III. fokú árvízvédelmi készültségből a II. fokúba való visszalépés előreláthatóan április 5-6. közé tehető. A teljes kilépést április 15-ére jósolják. Tiszabögön 150-200 lakóépületetet fenyeget az árvíz. Az óbögi részen a folyó már a porták végéig ér. A védműveket tegnap is folyamatosan erősítették. Az erőgépek és az emberek egy része a szomszédos tiszajenői részen is besegített. Szász András Testületi ülés Március 22-én, hétfőn képviselő-testületi ülést tartanak Kecelen 14 órai kezdettel. Az ülés a városháza tanácskozótermében lesz. Elsőként az állattartási rendeletben foglaltak végrehajtásáról tárgyalnak, ezt követően pedig több helyi ingatlan vásárlásáról döntenek. Zárt ülés keretén belül pedig polgárok támogatásáról határoznak majd. A bajai Eötvös József Főiskola vonatkerti gyakorlóiskolája túrát szervez szombaton, március 20-án az iskola sportegyesületének tömegsport akciója keretében. A jelentkezőket az egész városból várják. Az autóbusz reggel 8 órakor indul a Vonatkerttől, majd a Sötét-völgytől kezdődik a 13 kilométeres gyalogtúra. A Bogárdi József emlékére rendezendő túra az e tanévi 8 próbából álló sorozat 5. eseménye. Nyugdíjasnap Kecelen Március 21-én, vasárnap közel 1200 nyugdíjast várnak Kecelen a sportcsarnokban megrendezett nyugdíjasnapra. A rendezvény 11 órakor kezdődik. A polgármesteri hivatal dolgozói tálalják fel az ebédet a nyugdíjas keceli polgároknak. Az ebéd után pedig folklórműsorokkal szórakoztatják az egybegyűlt vendégeket. Tájékoztató iroda indult Tájékoztató iroda kezdte meg működését a Csongrád megyei Mórahalmon. Az irodát a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Egyesülete hozta létre azzal a céllal, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeihez el Magyarország integrációs törekvéseivel, kapcsolatos információk. KÖZÉLETI HÍREK • Lézsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) ma este 6 és 7 óra között Fülöpjakabon, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát.