Petőfi Népe, 1999. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-18 / 64. szám

KECSKEMET ÉS KÖRNYÉKE Szerkeszti: Mihályka Gyula Puskás Öcsi vendégeskedett kedden Kecskeméten a Széktói Stadionban, ahol a Kecskeméti FC edzőmérkőzést játszott a profi ligában szereplő Kispest Honvéddal. A 2-2-es döntetlennel végződött meccs szünetében Öcsi bácsi a kecskeméti SOS Gyermekfalu ifjú focistáival is találkozott. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Vagyon volt a kocsiban KELE-ülés A Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete ma 16 órakor tartja összejövetelét a Kápolna utca 8. szám alatt. Ezúttal dr. Feke­te László önkormányzati kép­viselő számol be a közgyűlés munkájáról. Minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. Kis híján 900 ezer forintot lo­pott el valaki egy kocsiból teg­napra virradóra. A bűncselek­ményt Hetényegyházán követ­ték el. A hosszú időn át őrizet­lenül hagyott autót feltörő tol­vajt a kecskeméti rendőrkapi­tányság keresi. Februárban vette magához a tulajdonos tudta nélkül egy kecskeméti férfi a Csongrádi utca egyik üzletének cigaretta­készletét. A 40 ezer forintos kárt okozó tolvajt elfogta a rendőrség. A férfit őrizetbe vették. A Gong Rádió és a Kecskeméti Televízió jövő heh műsora Gong Rádió 24 órában az FM 96,5 MHz-en! Stúdió, szerkesztőség: 6000 Kecs­kemét, Petőfi S. u. 1/B. Tel.: 76/414-010, 414-020. Hírek mindennap 6.30-tól 9-ig fél­óránként, 10-től 22 óráig óránként. Március 22., hétfő: 6.00-10.00: Jó reggelt, Kecskemét! Benne: 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendárium. 6.50: Úthelyzet. 7.08: Tőzsdehírek. 7.15: Bevásárlókosár. 7.22: Éjszaka történt. 7.40: Útjelző. 7.52: Napilap. 8.22: Tegnap születtek. 8.35: Tőzs­dehírek. 8.52: Hómérce. 8.55: Comer valuta. 9.10: Rizikó. 9.22: A nap eseménye. 9.52: Az orvos vála­szol. 10.00-12.00: TÉMA. Benne: 10.08: Tőzsdehírek. 10.30: Kultúr­­kép. 10.55: Comer valuta. 11.22: A nap kérdése, a nap vendége. 11.55: Comer valuta. 12.10-14.00: Sziesz­ta. Benne: 12.30: Gong Konyha. 13.05: Játékzóna. 13.30: Árfolyam. 13.55: Corner valuta. 14.00-18.00: Csúcsidőben. Benne: 14.55: Corner valuta. 15.30: Közbiztonsági per­cek. 15.55: Corner valuta. 16.30: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 17.08: Tőzsdehírek. 17.10: Holdfény. 18.00- 22.00: Karosszékben. Benne: 18.08: Tőzsdehírek, 18.30: Sport. 18.55: Corner valuta. 19.06: Tőzs­dehírek. 19.22: Autósmagazin. 19.55: Manóka - esti mese. 20.10: Szivárvány. 21.10: Nyitott világ. 22.00- 02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szia, Gabi! 02.00-5.30: Ismétlősáv. 23., kedd: 6.00-10.00: Jó reggelt, Kecskemét! (részletesen ld. a hét­főt!) 10.00-12.00: TÉMA. (részlete­sen ld. a hétfőt!) 12.00-14.00: Szi­eszta. (részletesen ld. a hétfőt!) 14.00- 18.00: Csúcsidőben. Benne: 15.30: Ingatlanmagazin. 15.55: Corner valuta. 16.30: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 17.08: Tőzsdehírek. 17.06: Aréna Top 20. 18.00-22.00: Karosszékben. Benne: 18.08: Tőzs­dehírek. 18.30: Sport. 18.55: Corner valuta. 19.06: Tőzsdehírek. 19.22: Gong kávéház. 19.55: Manóka - es­ti mese. 20.10: Szívdobbanás. 21.10: Hit és élet. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Katakomba. 02.00- 5.30: Ismétlősáv. 24., szerda: 6.00- 10.00: Jó reggelt, Kecskemét! (rész­letesen ld. a hétfőt!) 10.00-12.00: TÉMA. (részletesen ld. a hétfőt!) 12.00- 14.00: Szieszta, (részletesen ld. a hétfőt!) 14.10-18.00: Csúcsidő­ben. Benne: 14.55: Corner valu­ta. 15.55: Corner valuta. 16.15: Provipercek. 16.30: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 17.08: Tőzsdehírek. 17.22: Tükröm tükröm. 18.10-22.00: Karosszékben. Benne: 18.08: Tőzs­dehírek. 18.15: Videovilág. 18.55: Comer valuta. 19.06: Tőzsdehírek. 19.22: Aktuális. 19.55: Manóka - es­ti mese. 20.10: Élő vonal. 21.10: Jazzvonal. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Szerda éjszaka. Benne: 22.10: Kulissza. 02.00-5.30: Ismét­lősáv. 25., csütörtök: 6.00-10.00: Jó reggelt, Kecskemét! (részletesen ld. a hétfőt!) 10.00-12.00: TÉMA. (részletesen ld. a hétfőt!) 12.10- 14.00: Szieszta. 14.00-18.00: Csúcs­időben. Benne: 14.55: Comer valu­ta. 15.55: Corner valuta. 16.15: Me­zőgazdasági magazin. 16.30: Tőzs­dehírek. 16.40: Útjelző. 17.08: Tőzs­dehírek. 18.00-22.00: Karosszék­ben. Benne: 18.30: Sport. 18.55. Comer valuta. 19.06: Tőzsdehírek. 19.22: Kamarai percek. 19.55: Manóka - esti mese. 20.10: Élő vo­nal. 21.10: Rodeó. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Ma-show-ma. 02.00- 5.30: Ismétlősáv. 26., péntek: 6.00- 10.00: Jó reggelt, Kecskemét! (részletesen ld. a hétfőt!) 10.00- 12.00: TÉMA. (részletesen ld. a hét­főt!) 12.00-14.00: Szieszta, (részle­tesen ld. a hétfőt!) 14.00-18.00: Csúcsidőben. Benne: 14.55: Corner valuta. 15.30: Borstörő. 15.55: Corner valuta. 16.30: Tőzsdehírek. 16.40: Útjelző. 17.08: Tőzsdehírek. 18.00- 22.00: Karosszékben. Benne: 18.08: Tőzsdehírek. 18.15: Parla­menti tudósítás. 18.30: Sport. 18.55: Corner valuta. 19.06: Tőzs­dehírek. 19.06: Telefonbetyár. 19.55: Manóka - esti mese. 20.10: Rolling Rock. 22.00-02.00: Jó éjt, Kecskemét!: Best of. 02.00-5.30: Is­métlősáv. 27., szombat: 6.00-12.00: Lazíts velünk! Benne: 6.25: Napi mottó. 6.45: Kalendárium. 6.52: Bevásárlókosár. 7.22: Éjszaka tör­tént. 7.40: Útjelző. 7.52: Napilap. 8.52: Hómérce. 9.10: Rizikó. 9.22: Természetgyógyász. 10.30: Kultúr­­kép. 11.22: Csiperó. 12.00-18.00: Hétvégi szieszta. Benne: 12.30: Gong Konyha. 13.05: Játékzóna. 14.10: Korzó. 16.30: Játékzóna. 18.00- 22.00: Kecskeméti Est. Benne: 18.30: Sport. 19.10: Unikum. 19.55: Manóka - esti mese. 20.06: Gong Top 13. 21.10: Gong klub. 22.00- 02.00: Party Zóna. 02.00-05.30: Is­métlősáv. 28., vasárnap: 6.00- 12.00: Lazíts velünk! Benne: 6.25: Napi mottó. 6.50: Egyházi hírek. 6.52: Bevásárlókosár. 7.22: Éjsza­ka történt. 7.52: Lapszemle. 8.52: Hómérce. 9.22: Diéta. 10.30: Kultúrkép. 12.00-18.00: Hétvégi szi­eszta. Benne: 12.30: Gong Konyha. 13.05: Játékzóna. 16.30: Játékzóna. 18.00- 22.00: Kecskeméti Est. Benne: 18.30: Sport. 19.10: Telefonos kí­vánságműsor. 19.55: Manóka - esti mese. 21.10: Gong klub. 22.00- 02'.00: Borsokk. 02.00-05.30: Ismét­lősáv. Kecskeméti TV Március 22., hétfő: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap esemé­nyei. 8.00: Kitekintés (ism.). 8.30: Portré (ism.). 9.30: Kisfilm. 16.00: Felrázó. 16.30: Kitekintés (ism.). 17.00: Portré (ism.). 18.00: Kisfilm (ism.). 18.30: Mese. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Kitekintés. 20.00: Új Mezőgazdasági Magazin. 21.00: Hírős hírek (ism.). 21.30: Film. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Új Mezőgazdasági Magazin (ism.). 23., kedd: 7.00: Napóra. 7.20: Nap­tár. 7.40: A nap eseményei. 8.00: Kitekintés (ism.). 8.30: Új Mező­­gazdasági magazin (ism.). 9.30: Kisfilm. 16.00: Felrázó. 16.30: Kite­kintés (ism.). 17.00: Új Mezőgazda­­sági Magazin (ism.). 18.00: Kisfilm. 18.30: Memória. 19.00: Hírős hírek. 19.30: TV Laci. 20.00: Sportmaga­zin. 21.00: Hírős hírek (ism.). 21.30: Celeste. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Sportmagazin (ism.). 24., szerda: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 8.00: TV Laci (ism.). 8.30: Sportmagazin. 9.30: Kisfilm. 13.00: Közgyűlés közvetítése. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Razzia. 20.00: Városélet. 21.00: Hírős hírek (ism.). 21.30: Film. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Városélet (ism.). 25., csütör­tök: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 8.00: Raz­zia (ism.). 8.30: Városélet (ism.). 9.30: Kisfilm. 16.00: Felrázó. 16.30: Razzia (ism.). 17.00: Városélet (ism.). 18.00: Egészség-életmód magazin. 18.30: Mese. 19.00: Hírős hírek. 19.30: TV Laci. 20.00: Arany­homok Expo. 20.30: Házak, ottho­nok. 21.00: Hírős hírek (ism.). 21.30: Celeste. 22.30: Hírős hírek (ism.). 23.00: Sajtópáholy (ism.). 23.30: Házak, otthonok (ism.). 26., péntek: 7.00: Napóra. 7.20: Naptár. 7.40: A nap eseményei. 8.00: TV Laci (ism.). 8.30: Sajtópáholy (ism.). 9.00: Házak, otthonok (ism.). 9.30: Kisfilm. 16.00: Felrá­zó. 16.30: TV Laci (ism.). 17.00: Sajtópáholy (ism.). 17.30: Házak, otthonok (ism.). 18.00: Kisfilm. 18.30: Betűvadászat. 19.00: Hírős hírek. 19.30: Kitekintés. 20.00: Aranyhomok Expo. 20.30: KUL- túra. 21.30: Derrick. 22.30: Hírős hírek (ismétlés). 23.00: KUL-túra (ismétlés). 27., szombat: 7.00: Rajzfilm. 7.30: TV Laci (ism.). 8.00: Házak, otthonok (ismétlés). 8.30: Celeste (ism.). 16.00: Önkormány­zati ülés (ism.). 22.00: Film. 23.00: Derrick (ism.). 28., vasárnap: 7.00: Rajzfilm. 7.30: Kitekintés. 8.00: Egészség-életmód magazin (ism.). 8.30: Ifjúsági film. 16.00: Biztonsá­gi zóna (ism.). 16.30: Szivárvány sztár (ism.). 17.00: Megyei híradó. 17.40: Film. 19.30: Keresztmetszet a hét eseményeiből. 20.30: Film. 21.10: Film. Ahol a vevőnek kötelező alkudni Vasárnap átlagos volt a forgalom a kecskeméti „lengyelpiacon”, hivata­los nevén a kirakóvásár­ban. A Szent László körúti vásárté­ren azért most is több ezren fordultak meg. Kipróbáltuk az új parkolót, amit a Mindszenti körút felől lehet megközelíteni. A belváros felől autóval érke­zők így másfél kilométert spó­rolhatnak meg. Az új, 600 férő­helyes parkolótól az elárusí­tóasztalok is igen közel van­nak, nem kell több száz métert gyalogolni. A farmeringtől a műanyag vödörig továbbra is rengeteg minden kapható. A legnagyobb felhozatal a lábbelikből van: a sportcipőtől a holdjáró cipőkig minden megtalálható. A minő­séget az ár is tükrözi, általában 1700 forinttól 5000 forintig kí­nálják a lábbelik párját. Szem­betűnően kedvező áron adják a női topokat és felsőket is. A bu­tikokban kapható ruhaneműk­től szinte semmiben sem kü­lönböznek, csak az árukban. A szivárvány minden színében kaphatóak a csinos ruhadara­bok 1700-tól 3000 forintig. A márkás farmereket 3500 forint­tól kínálják, de kevésbé ismert márkájú farmereket olcsóbban is hazavihetünk. A női nadrá­gok közül a spandex nadrágok­ra érdemes odafigyelni. Míg egy belvárosi üzletben 4500-ért vásárolhatják meg, addig a pia­con már 3400 forintért adják - alku nélkül. Megéri azonban alkudni. Egy-egy termék árából több száz forintot is elenged­nek. A Levi’s farmeringért pél­dául 4500 helyett csupán 4200- at kell fizetni. A nyert 300 fo­rinton mindjárt vehetünk akár két műanyag vödröt, vagy há­rom tábla csokoládét. A kirakóvásár a közelmúlt­ban újabb épülettel gazdago­dott, ahol az italok mellett me­leg étel, hurka, kolbász és ham­burger is kapható. Az autópia­con is sokan fordultak meg va­sárnap: 700 használt jármű kö­zül választhattak az érdeklő­dők. Szombaton és vasárnap tartanak autóvásárt. Hétfőn és csütörtökön pedig nagybani zöldség- és gyümölcspiacot rendez a kecskeméti Piac- és Vásárigazgatóság. Állatvásárra is nagy szükség lenne. Egy kecskeméti képviselő a város­házán nemrégiben interpellált is az állatvásár ügyében, de mint megtudtuk: legalább 50 millió forint kellene a kialakítá­sához, ennyi pénze azonban nincs az igazgatóságnak. Kun István vásárigazgatótól meg­tudtuk, hogy idei terveik közt szerepel a Mindszenti körút bejárata felőli mocsaras terület feltöltése, ami már megkezdő­dött. A régi, Zöldfa utcai len­gyelpiac helyén épülő Prak­tiker áruház építkezéséről 30 ezer köbméter földet szállítot­tak a területre, teljesen ingyen. Várhatóan a ladánybenei út fe­lé épülő Tesco bevásárlóköz­pont építkezéséről is hasonló mennyiségű humusz érkezik a piacra. A mocsaras terület fel­töltése első lépése lehet a vá­sártér további fejlesztésének. Sebestyén Hajnalka Vasárnap is sokan megfordultak a Szent László körúti kirakóvásárban. FOTO: BANCZIK ROBERT ’48-as emléktáblát avattak Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évforduló­jának rendezvénysorozatához kapcsolódóan - a nemzeti ün­nep tiszteletére - március 15- én a kecskeméti önkormány­zat és a Honvéd Hagyomány­­őrző Egyesület Kecskeméti Területi Szervezete közös ren­dezésében emléktáblát avat­tak az egykori katonai lovar­da falán. A Czollner téren lé­vő, 1818-ban épült katonai lovardában képezték ki az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc időszaká­ban azt a több mint ötszáz kecskeméti lovas nemzetőrt, akik számos csatában bizo­nyították hősiességüket. Az avatóbeszédet dr. Jósa Iván, a Honvéd Hagyományőrző E­gyesület területi szervezeté­nek elnöke mondta, amely­ben kiemelte az itt kiképzett kecskeméti lovqs nemzetőrök helytállását. A beszédét köve­tően leplezte le az emléktáb­lát. Ezután a különböző intéz­mények és szervezetek képvi­selői elhelyezték a megemlé­kezés virágait és koszorúit. Kenyeres Dénes A Czollner téri volt lovarda falán helyezték el az emléktáblát. FOTO: K. D.

Next

/
Thumbnails
Contents