Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-02 / 282. szám
\ NÉZŐPONT Géczy Zsolt Baja emlékszik még a jeges árra Nem meglepő, hogy Baja és a bácskai térség polgárai az elsők között jelentkeztek, hogy szívesen segítenének á kárpátaljai árvízkárosultakon. Érthető, hogy jóval többet szeretnének adni, mint az ország más települései. A gyűjtőakciók természetesen itt is megtörténtek, és zajlanak mindmáig. Elképesztő mennyiségű tartós élelmiszer, meleg ruha és takaró került a vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat bajai szervezetének irányításával Kárpátaljára. Hogy miért nem meglepő a Az összefogásra bajaiak segítőkészsége? A vá1 ° rosban még sokan vannak, nem lehet panasz akik képtelenek kitörölni emlékezetükből 1956-ot. Nem politikai okokból, hanem a Duna kegyetlensége miatt. A Bácska és a Sárköz vidékén akkor mindenki megtapasztalta, mi az az árvíz. Akiknek pedig nem lehet erről megélt élménye, azok szüleik, nagyszüleik elbeszéléséből vagy írott beszámolókból tudják, milyen pusztítást végez egy megáradt folyó. Az ’56-os jeges ár Baján több mint háromszáz házat döntött romba, míg a Mohács-szigeten például tizennyolc települést tépázott meg. Akkor 1033 centiméterrel tetőzött délen a Duna. Összefogott, segített az egész ország, hatezernél is több teherautó fordult meg a városban. Az összefogásra most sem lehet panasz, felajánlások Magyarország minden területéről érkeztek, érkeznek. Pedig a Tisza hazánkban sem vált kezes báránnyá. Nem kímélte a falvak házait, az ott élő gazdák földjeit, az egész évi, kétkezi munka eredményét. Az országos összefogás mellett is példaértékű a bajai református gyülekezet szervezőmunkája, melynek nyomán nincstelen, hajléktalanná vált gyermekek érkeztek Kárpátaljáról tegnap este Bajára. Nem kétséges, hogy valamennyien jól érzik majd magukat a városban, vendéglátójuknál. A beszélgetések során nyilván felemlegetik majd a bajai jeges ár és a mostani katasztrófa pusztító hatását ugyanúgy, ahogy a közösségek segítőkészségét is. 2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 1998. DECEMBER 2„ SZERDA 0 JÓ NAPOT! December 2., szerda Névnap: Vivien Kárpátaljai gyerekek érkeztek tegnap Kunszentmiklósra is A Vivien a Viviána angol változata. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő Melinda, Aranka, Dénes, Zoárd nevű olvasóinkat is! Napkelte: 7 óra 12 perc Napnyugta: 15 óra 55 perc Hoidkelte: 15 óra 34 perc Holdnyugta: 5 óra 08 perc Közlekedés Megvannak A kunszentmiklósi rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek három tassi férfit. M. A.-t, Sz. Z.-t, és K. A.-t azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy ők pakolták ki néhány napja a tassi művelődési házat. Az intézményből - miután az ablakon bemásztak - egymillió forint értékű szórakoztató elektronikai felszerelést loptak el napokkal ezelőtt. Mint Pásztor Attila, kunszentmiklósi rendőrkapitány elmondta, a három férfi egyéb vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is alaposan gyanúsítható. Járőrök fogása Kunszentmiklóson a tető kibontása után mentek be a tolvajok a Rákóczi úton lévő élelmiszerdiszkontba. Két csomag chips-et vittek el. Ám a csekély zsákmánnyal sem jutottak messzire. A rendőrjárőrök az üzletnél tetten érték a két gyermekkorú betörőt. Ablaktörő Az ablak betörése után jutott be a tolvaj Apostagon az általános iskolába, ahonnan használati tárgyakat vitt el. Az elvitt holmik értéke nem jelentős, a rongálási kár azonban tízezer forintra rúg. Video, telefon Egy tassi lakásba az ajtót betörve jutott be a tolvaj. Videót, rádiótelefont, fúrógépet, fényképezőgépet, zsebórát lánccal és arany ékszereket vitt el. A tulajdonos kára 668 ezer forint. Önbíráskodók Önbíráskodás miatt rendelt el nyomozást a rendőrség J. I. és társa, szabadszállási lakosok ellen. A két férfi egy állítólagos tartozás fejében néhány napja erőszakkal vett el egy személyautót egy fülöpszállási polgártól. Nem sikerült megcsapolni Kunszentmiklóson, egy a Vasút utcán parkoló Volvo homokrakodó munkagép üzemanyag- tartályának fedelét feszítette le ismeretlen. A műanyag fedél lefeszítése után a szűrőt is kivette, ám még így sem tudott hozzáférni az üzemanyaghoz. A rongálással tízezer forint kárt okozott. Tegnap a Duna Budapestnél 248 cm (apad), Bajánál 372 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 760 cm (apad), Csongrádnál pedig 695 cm (apad) magas volt. A kárpátaljai gyerekek a Baksay Sándor Református Gimnázium vendégeiként érkeztek Kunszentmiklésra. Kárpátaljai gyerekek negyvenkét fős csoportja érkezett tegnap reggel Kunszentmiklósra, a Baksay Sándor Református Gimnázium és Kollégium vendégeként. Az árvíz sújtotta Visk településről érkező általános iskolás gyerekeket három pedagógus kísérte el, és mint Fodó Pálné kísérő tanárnő elmondta, a szülők örömmel és köszönettel bocsátották útra csemetéiket. Elmondta azt is, hogy falujukban a rászorultak rendben és tisztességesen megkapták a magyarországi adományokat, nagyban enyhítve ezzel a tragédia súlyos következményeit. Mint Szabó Sándor, a vendéglátó intézmény igazgatója elmondta, a csoportból tizenöt gyerek marad a városban, a többieket Bajára viszik, és őket az ottani református gyülekezet fogadja be kollégiumokban és segítőkész családoknál. Biztosítják a gyerekek tanulását, és a szabadidő eltöltésére külön programokat és helytörténeti felzárkóztató foglalkozásokat szerveznek. A diákok és kísérőik karácsonyig maradnak Magyarországon. Farkas Pál Bál az ovisokért Lajosmizsén A novemberi hideg idő ellenére is fergeteges hangulatú bált rendezett néhány napja a lajosmizsei óvoda szülői munkaközössége. A bál a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő központi óvoda jubileumi rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseménye volt. A fennállásának szintén 25. évfordulóját ünneplő Tanyacsárdában megrendezett bálon több mint háromszáz vendég szórakozott. Közel kétszáz szponzor - egyéni és társas vállalkozások,- családok, üzemek, kereskedelmi egységek - ajánlotta fel segítségét a bál anyagi sikere érdekében. A bevételt az óvoda a gyermekek ajándékozására fordítja. Egy nagyobb összeget pedig az árvízkárosult, magyarországi Zalkod községben élő gyermekek részére utaltak át.. /I íóÍaA bál sikeréért dolgozók önzetlen segítségét ezúton is köszönik az óvoda dolgozói és a szülők. Kiskőrösi rendezvények Az alsó tagozatosok után december harmadikán, azaz csütörtök délelőtt a felsősök városi mesemondó versenyére is sor kerül a kiskőrösi könyvtárban. Az 1-4. osztályosok a napokban megtartott városi döntőjén a Vasvári Pál Általános Iskola diákja, Weiszhaupt Dóra lett az első, másodikként a szintén vas- váris Mészáros Nóra végzett, a harmadik pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola első osztályos tanulója, Zoltán Eszter lett. A Petőfi-iskola diákja, Boldog Anni szép előadásáért különdíjat kapott a zsűritől. A Détári Ferencné által vezetett Kiskőrös és Környéki Mozgáskorlátozottak Egyesülete december 4-én, azaz pénteken délután 2 órakor tartja soron következő gyűlését a helyi evangélikus imaházban. A mozgáskorlátozottakat é- rintő kérdéseken túl szó lesz a helyi cukorbetegek klubjának létrehozásáról is. Keddi számunkban tévesen jelent meg a másik kiskőrösi mozgáskorlátozott egyesület összejövetelének időpontja. A Béleczkiné által vezetett csoport jövő héten, 11-én, délután 4 órakor találkozik a kollégium ebédlőjében. Átadják a sold csomópontot Bár már hetekkel ezelőtt üzembe helyezték, hivatalosan csak jövő hétfőn adják át Solton az új körforgalmi csomópontot. Az 51-es és 52-es főút kereszteződésében korábban sok baleset történt a nagy forgalom miatt. A körforgalmi csomópont megépítésétől azt várják a városban, hogy csökken a balesetek száma. A közel százmillió forintos beruházással épült körforgó ünnepélyes átadására hétfőn reggel 9 órakor kerül sor. A forgalomba helyezés előtt Somogyi Ferenc plébános és Szűcs András lelkész áldják meg a csomópontot. SUZUKI '7-------------——;---------— £4 4. ■ A I* , - •. SU2UK,UJ^Mk . ; .un~tt ’• f-J JANSIK Autóház Kft. 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. Km. Tel.: 76/498-555 Tel:/fax: 76/498-554 2700 Cegléd, Körösi út 28. Tel./fax: 53/314-005, 53/316-495 ZafaktTájgp' wJXZAXSW VoSfyú falicsémpe f I. olgáfoüWvallo padlólap l/01ápfőpofólíánlap Jk\ További akcióink felől érdeklődjön csempemárkaboltjainkban: m Kecskemét, Vacsi hegy 1. Tel./fax: 76/412-272 Kiskunhalas, Székely u. 31 Tel./fax: 77/425-943 »Éjpr— fi Akciónk a készlet erejéig érvényes! BALTEX KERÁMIA KFT Az 5-ös főút 113,5-114,5. km-ében, valamint az 52- esen a kecskeméti Szil- Coop áruháznál csomópontépítés folyik. A duna- földvári hídon építési munkák miatt 8-17 óráig félpályás hídzár, a bajai Duna- hídon pedig 7-13 óráig esetenként 20 percre teljes útzár lesz. Az 55-ös út 59-69. km-ében vezetőoszlopok mosását végzik. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyháza lakott területén, a 44- es számú főúton, Kiskőrösön, délután Kiskunhalason, Solton számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Lézeres sebesség- mérés ma Baján és Bácsalmáson lesz. Ml, Hol, Mikor? •Ma délután 5-kor kezdődik a Magyar Veterán Repülők Egyesületének találkozója a kecskeméti helyőrségi klubban. •Nagykőrösi alkotók kiállítása látható december 21-éig a nagykőrösi Arany János Művelődési Központban. • December 3-án, csütörtökön délután 5-kor irodalmi teadélután lesz a kecskeméti szakszervezeti könyvtárban. Babits Mihályról írott új könyvét Kelevéz Ágnes mutatja be. • December 6-án, délelőtt 9- től születésnapi malombajnokság lesz a kecskeméti Szóra- katénusz Játékházban. Jelentkezni még lehet telefonon (76- 481-469) vagy személyesen a Gáspár András utca 11. szám alatt. • A kecskeméti Kodály Iskolában a 15 éves oboatanszak jubileumi hangversenye 18 órakor kezdődik. • A gyengénlátók klubjának tagjai december 5- én, szombaton délután 14.30- kor találkoznak Kecskeméten, a Katona József tér. 8. szám alatt.