Petőfi Népe, 1998. december (53. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-02 / 282. szám
1998. DECEMBER 2., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3. OLDAL Egészséges gyerekek között gyorsabb a gyógyulás A kicsinyek így gyorsabban érik utol a fejlődésben egészséges társaikat Kalocsán buktak le GAZDASAROK Mitől romlik a télirevaló? kozik velük, hogy minél jobb eséllyel dolgozhassák le többnyire veleszületett hátrányukat. A rendszeres bölcsődébe járással a sérült kisgyerekek rengeteg pozitív mintát kapnak ép társaiktól, ami számukra húzóerőt jelent. Az egészséges gyerekek pedig megismerik a másságot, megtanulhatják tolerálni azt, így már korai életkortól kezdve természetessé válik számukra a segítségnyújtás. két már többször megfigyeltek bolti lopás közben, de nem sikerült őket lebuktatni. Most egy piros BMW-vel próbáltak meglógni, ám lefülelték őket a rend őrei. Naponta nyolcszor zárják le a bajai Duna-hidat az építők A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Aranyág Alapítvány és a Kiskőrös Városért Alapítvány is hozzájárult ahhoz, hogy az ősztől beindulhasson a korai fejlesztés a kiskőrösi bölcsődében. A csoportba járó sérült gyerekek a hét rtűndennapján együtt lehetnek ép társaikkal, de heti két alkalommal a megyei szakértői bizottság által foglalkoztatott szakképzett pedagógus foglalNégyfős, bolti lopásokra szakosodott társaságot fogtak el a múlt héten a kalocsai rendőrök. Az egyik ABC-ből jelezték a zsaruknak, hogy felbukkantak az üzletben a jómadarak, akiUgyebár azért tartósítunk, hogy minél hosszabb ideig megakadályozzuk az élelmiszerek romlását. Ismernünk kell tehát azt is, mitől romlik a télire eltett gyümölcs, zöldség, befőtt, lekvár, hús, tojás, tejtermék. A háziasszonyok rémei közül elsősorban a baktériumokat, a penészgombákat és az élesztőgombákat kell említeni. Ezek az élőlények javarészt a nagy fehérje- tartalmú ételekben okoznak rothadást. A hús megromlik, bomlásnak indul, fogyasztása ételmérgezést okoz. A tojás megzápul vagy megpenésze- dik, fogyaszthatatlanná válik. A tejtermékek megpimpósod- nak, majd bepenészednek. A főként szénhidrátot tartalmazó, cukrozott termékek és gyümölcsök megerjednek, a lekvár alkoholos vagy ecetes erjedésnek indul, a gyümölcslé zavarossá válik, felforr, megsavanyodik. A penészgombák többségében zöld, kék vagy barna színű, súlyosan mérgező penészbevonatot hoznak létre a tartósított élelmiszerek tetején, még a lezárt befőttesüvegekben is (amennyiben nem csíramentesítettünk kellőképpen, vagy a celofán nem jól zár). Nagy tévedés az, hogy a penészréteg eltávolításával és a romlásnak indult paradicsomlé vagy lekvár újraforralásával helyre lehet hozni a dolgot. Ugyanis a gombák mérgező anyagcseretermékei nem távolíthatók el. Törekedjünk arra, hogy megelőzzük a romlást. Elte- vés előtt válogassuk ki a megnyomódott, ütődött gyümölcsöt és zöldségeket. Más szóval óvatosan szedjük, és megfelelően tároljuk az eltevésre szánt élelmiszereket. A fény hatására is megváltozhat a termények színe, íze. Ezért kell sötét helyen tárolni. A meleg és a fagy gyorsítja a romlást. A hűtőházak hőmérsékletét tehát helyesen kell kiválasztani. A vákuumos csomagolás is tartósítja a húskészítményeket, gyümölcsöt, tésztafélét. A savas gyümölcs és zöldség fémmel érintkezve elszíneződik. Különösen az alumíniumedényeket kerüljük, mert az alumínium oxid- ja mérgező. K. L. A bajai Duna-híd átépítésének fontos szakaszába érkeztek az építők tegnap délelőtt. Megkezdték az összesen 30 felső kereszttartó acélgerenda beemelését. Az egyenként 6 tonna súlyú szerkezeti elemek szerepe, hogy a két szélső pályát alkalmassá tegyék - a személygépkocsik mellett - a tehergépjárművek és kamionok átbocsátáUgrásszerűen megemelkedett a félegyházi temetők vízszámlája az elmúlt hónapokban. Hetényi Zsolt, a Városfenntartó Szervezet igazgatója elmondta, a három nyári hónapban több, mint 200 ezer forint volt a vízszámlája csak a felsőtemetőnek. Az alsótemetőé is megközelítőleg ennyi volt. Az igazgató szerint ez a vízfogyasztás nagyon sok. Véleménye szerint a sírok gondozása nem igényel ennyi vizet. Hogy, mi az oka a kiemelkedően magas vízfogyasztásnak, nem- Az egészség nem magánügy, hiszen az illető családja és a társadalom fizeti a gyógyítás sok-sok milliárdját, még akkor is, ha a betegség önpusztító életmód következménye - hangzott el kedden Kecskeméten, az Egészségesebb Munkahelyért Egyesület tagtoborzó értekezletén. Kapás Zsolt, a szervezet elnöke elmondta: az egyesület az elmúlt év március 20-án alakult meg, Monspart Sarolta, a tájékozódófutás világbajnoka kezdeményezésére. Eddigi taglétszámuk 21, az ország számos nagyvállalatán kívül különböző érdekképviVálasztottak a A polgárőrség megyei szövetsége a napokban tartotta négyéves beszámoló és vezetőségi választó közgyűlését. A 85 településen működő egyesületek 3500 fős tagsága nevében a küldöttek elsősorban jogi védelmük hiányát, működésük anyagi-technikai elégtelenségét kifogásolták. Az OPSZ al- elnöke, Szatmári Gyula, valamint a megyei rendőr-főkapitányság nevében Rigó János r. A néhány héttel ezelőtt Emberi kapcsolatok címmel tartott, nagy sikerű előadás folytatódik december harmadi- kán, csütörtökön este hat órakor a kiskőrösi Petőfi Sánsára is. Tulajdonképpen ezekre függesztik majd fel az építők a jelenleg csak a konzolokon nyugvó pályatesteket. A beemelés egyébként a Clark Ádám nevű, 120 tonna teherbírású úszódaruról történik. Amint az építésvezetőség hivatalosan is közölte, keddtől december 6-ig naponta 8 alkalommal ideiglenes hídzárat rendeltek el a bajai Duna-hí- don - tájékoztatott Lakatos István, az átépítést kivitelező tudják pontosan, de a jövőben szigorításokat vezetnek be mindkét temetőben. Az ivóvizes kutakat ugyanis megszüntetik, helyettük fúrott kutakat állítanak. Ivóvíz csak a ravatalozóban lesz. Problémát jelent ezenkívül az is, hogy a temetők nincsenek bekerítve, valamint, hogy a felsőtemetőn keresztül vezet egy közút. így tehát bárki bármikor bemehet a temetőkbe. Hetényi Zsolt elmondta, mindez csak akkor fog megoldódni, ha sikerül bekeríteni a sírkerteseletek, intézmények és civil szerveződések léptek be soraikba. Az egyesület számos közhasznú szolgáltatással - a tanácsadás mellett például szociális és tudományos tevékenységgel - segíti és összefogja mindazon intézkedések érvényesülését, amelyek azt szolgálják, hogy a munkáltatók és a munkavállalók, a vezetők és a vezetettek jelenleginél jobb testi, lelki, szellemi kondícióval végezhessék munkájukat. Országos tagtoborzó kőrútjuk első állomásán - Kecskeméten - az egyesület elnöke hangsúlyosan szólt arról: polgárőrök százados elismerően szólt a polgárőrök munkájáról. A közgyűlés megválasztotta új tisztségviselőit. Az elnök, dr. Pálvölgyi István ny. r. ezredes, alelnök Szabó Mihály, titkár Naszvadi József, gazdasági vezető Tóthné Nagy Julianna, elnökségi tag Varga Béla lett. A közgyűlés minden rendőrkapitányság illetékességi területére referenseket delegált. dór Művelődési Ház kamaratermében. Az előadó most is dr. Kováts Borbála pszichológus lesz. A csütörtöki téma pedig: Szenvedélyeink, értékeink. Hídépítő Rt. munkatársa. Az arra utazók reggel 7 órától délután fél 2-ig számíthatnak forgalomkorlátozásra. Egy-egy alkalommal maximum 20 percig tartják zárva a hidat, ugyanis úszó daruval emelik és szerelik be a szükséges keresztgerendákat. Annak érdekében, hogy ne legyen nagy torlódás, jelzőőrök segítik az autósokat a hídon való gyors átkelésben. Csak a déli konzol használható. GálZ.-PappZ. GYORSHÍREK Meghalt az utas Nagybaracskán tegnap 13 órakor halálos baleset történt a Dózsa György úton. A bátmonostori Sz. István Ford Escorttal kanyarodott le a főútról, közben a szemerkélő esőben, a nyálkás, csúszós úton a kocsi kisodródott. A menetirány szerinti bal oldali sávban ösz- szeütközött a Démász Rt. szabályosan érkező terepjárójával. A Ford Escort jobb első ülésén utazó 55 éves, bátmonostori K. László a baleset után rövidesen a helyszínen életét vesztette. Az Escort vezetője, Sz. István súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Összefogás a fogyasztókért Szakmai tanácskozást rendeznek ma és holnap Kecskeméten, az Aranyhomok Szállodában A békéltető testületek feladatai és lehetőségei címmel. A leendő békéltető testületeknek lesz az a feladatuk - egyebek mellett-, hogy az eladók és a fogyasztók közötti esetleges vitás ügyeket kivizsgálják. Oktatják a polgármestereket Csütörtökön és pénteken folytatódik az a kurzus, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal szervezett a megyebeli települések polgár- mestereinek, önkormányzati vezetőinek. A kecskeméti megyeháza földszinti tanácskozótermében holnap az önkormányzatok finanszírozása, gazdálkodása, ellenőrzése lesz a téma, amelyről dr. Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium Önkormányzati és Területfejlesztési Főosztályának vezetője beszél. Majd az önkormányzatok gazdálkodásáról szól Sarkadi Nagy Sándorné, a megyei közigazgatási hivatal pénzügyi főosztályának vezetője és dr. Romhányi Éva, a hivatal Koordinációs és Szervezési Főosztályának vezetőhelyettese. Lopják a vizet a temetőkből? Borsos vízszámla Kiskunfélegyházán Az egészség nem magánügy két, és rendszeres nyitva tartás lesz. Ez azért is fontos, mert a magas vízszámla mellett gondot okoz a szemetelés is. A temetőket ugyanis sokan szemétlerakónak tekintik. Száraz koszorúk és hervadt virágok helyett háztartási hulladékkal telik meg a szemétgyűjtő. Ennek elszállítása tetemes ösz- szegbe kerül. Hetényi Zsolt szerint a kerítés megépítése hosszú távon megtérül, ha sikerül visszaszorítani a vízfogyasztást és a szemétszállítás költségeit. V. P. a társadalmi, gazdasági átalakulás jelenlegi időszaka nem igazán kedvez az egészségesebb munkahely megteremtését szolgáló törekvéseknek, célkitűzésük mégis a lehető legidőszerűbb. A dolgozók egyre nagyobb hányada hajlandó ugyanis egészségét kockáztatni vagy egészségével fizetni azért, hogy reáljövedelme ne csökkenjen, vagy munkahelye megmaradjon. Ugyanakkor a munkáltatók jelentős része véli úgy, hogy a törvényben előírt biztonsági feltételek megteremtésén kívül nincs feladata a munkavállaló egészségmegőrzésében. STANDARD-HET WJwMStoenr az Univer Standard Áruházban dks©CSíII]Ia)CM? 4k Egész napos árubemutatók, kóstolók, akciók! Akciós ajánlatunkból: nagyker. ár: Tchlbo Family őrölt kávé, 250 g 361,59 Ft Lanolinos babaszappan, 125 g 72,32 Ft Lifebuoy folyékony szappan (kék), 250 ml 241,06 Ft Biopon Automata és Automata Color, 5,4 kg 946,49 Ft ^tersil Green és Color Power, 3,6 kg 1344,88 Ft Kecskemét, Kiskőrösi u. S-9Értékekről a pszichológus BP - A Hangadó Hallotta már? Ha rendszeresen töltőállomásunkon tankol, Ön is választhat egyet fergeteges válogatáskazettáink közül! A részleteket megtudhatja a BP-töltőállomáson Kecskeméten, a Budai úton. Akciós ajánlatunk 1998. november 16-tól érvényes amíg a készlet tart.