Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-27 / 278. szám

1998. NOVEMBER 27., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL A helyi adók létrehoznák a megyei rádiózást Lapunk is beszámolt már ar­ról, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület frekvencia- pályázatán sikertelenül szere­pelt a Róna Rádió. A kecske­méti 96,5 MHz-es URH-frek- vencián hamarosan egyedüli­ként a Gong Rádió műsora lesz hallható - 24 órában. A Róna Rádiót az alapító Bács-Kiskun megyei önkormányzat a me­gye rádiójaként hozta létre, igaz, működése során csupán a megyeszékhelyen és szű- kebb vonzáskörzetében lehe­tett hallani adását. Most, hogy a Róna Rádió­nak el kell hallgatnia, a Bács- Kiskunban működő helyi rádi­ók egy olyan új megoldást ja­vasolnak, amellyel valóban a megye minden területén hall­hatóvá válhatnának a megyei önkormányzattal kapcsolatos hírek, információk. A Bajai Rá­dió, a Kalocsai Rádió, a félegy­házi Sirius Rádió, a kecskemé­ti Gong Rádió, a Majsa Rádió 88 és a kiskőrösi Fresh Rádió vezetői levélben keresték meg Endre Sándort, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnökét. Ebben javaslatot tesznek ar­ra, hogy hogyan lehetne előse­gíteni, megteremteni a Bács- Kiskun megyei önkormányzat és a választópolgárok közötti kapcsolattartást, az informá­cióáramlást. Véleményük szerint a me­gyei önkormányzati rádió ele­ve hibás elképzelés. Indoklá­sul említik többek közt, hogy a rádióhullámok nem közigaz­gatási határok mentén terjed­nek, valamint a törvény nem engedi meg, hogy bármely ön- kormányzatnak saját rádiója legyen. Ez a törvény ugyan ki­játszható, ha intézményi for­mában működik a rádió, de ez hosszú távon igen költséges mulatság, s ráadásul az intéz­mény a mindenkori politikai ellenfelek támadásának van kitéve. így a helyi rádiók által java­solt megoldás az lenne, ha a rádiók a megyétől kapott éves támogatás segítségével hírmű­sort készíthetnének, amelyben a megyei önkormányzat hírei is rendszeresen helyet kapná­nak. Ezzel a hallgatók napra készen értesülnének települé­sük és megyéjük híreiről is, rá­adásul a törvény betűje ellen sem vétenének a rádiók. Sőt, annak sincs akadálya, hogy a pénzügyi támogatással beindí­tott térségi krónikák anyagai a rádiók között cserélődjenek, megvalósítva így a tényleges megyei rádiózást. Az elképze­lés takarékos, politikasem­leges, törvényes és megbízha­tó - írják levelükben a helyi rá­diók vezetői. Kosa Gy. Négyszer árasztotta el a víz a Tisza-parti pavilonokat (Folytatás az 1. oldalról) A tiszakécskei szabad strand árterületnek minősül, ezért a pavilonokra nem köthető biz­tosítás. így a tulajdonosok jog­gal félnek, hogy amennyiben a hetek óta vízben álló épületek átázott farészeit, falait a téli fa­gyok szétmállasztják, helyreál­lításuk nemcsak jövedelmü­ket, hanem a más forrásokból származó megtakarításaikat is felemészti. Néhány vállalkozó szerint a szabad strand nem is az ön- kormányzaté. A gáton belüli terület inkább a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság vagy a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdona. Ha pedig így van, az önkormányzat nem is jogosult a bérleti díj beszedé­sére. Kovács Ernő kécskei polgár- mester szerint a képviselő-tes­tület - épp a rossz időjárásra tekintettel - idén nyolcvan szá­zalékkal csökkentette a pavilo­nok bérleti díjait. Ezt minden vállalkozónak kötelessége kifi­zetni. Amennyiben a tulajdo­nosoknak panaszaik vannak, forduljanak az önkormányzat­hoz: a képviselő-testület - a szakbizottság és a hatóság vé­leménye alapján - újratárgyal­ja a szabad strandi pavilonok ügyét. Szólsz András GAZDASAROK Tanácsok nyúltartóknak Egyes nyúlállományokban e- lőfordul, hogy a nyúl vakaró- dzik, füle időnként kisebese­dik. Ezt majdnem minden esetben a nyulak rühössége okozza. A rühatka a fertőzött állatokról kerülhet a tenyé­szetbe. Ezek a paraziták fél- és egy milliméter közötti nagyságú kártevők. A fül­kagylóban, a külső hallójá­ratokban telepednek meg, ahol a szívószervük révén viszketést okoznak. Gyógy­kezelésre régebben a terpen­tint is használták - a nyúl fü­lébe öntötték -, vagy kénvi­rágporral behintették a rühös nyúl fülét. Ma a Tetramet- rin+Transzmix készítményt lehet használni 0,0125%-os oldatban, a külső hallójárat­ban elosztva. Védekezni vi­szonylag könnyű, mert az at­kák már fagypont alatt, illet­ve a 70 foknál melegebb víz hatására elpusztulnak, így a ketrecek, eszközök megtisz­títása könnyű. A felpuhult pörköket csipesszel el lehet távolítani. A kezelést egy hét után meg lehet ismételni. Ha a be­tegséget elhanyagoljuk, ab­ból állományunkban sok kár származhat. Nyúltenyésztők többször tapasztalhatják, hogy a nyúl könnyen felfúvódik. Ennek oka az, hogy ha a nyúl példá­ul rossz takarmányt fogyaszt, nem tudja kiköhögni, ki­hányni - ellentétben sok más állattal (pl. sertés). Ha egy­szer lenyelt egy takarmányt, az már csak a belek felé távo­zik a szervezetből. A nyúl emésztőszerveze­tének sajátossága még a kicsi gyomor, és a nagy, renyhe mozgású vakbél. Ezért a ta­karmány emészthetetlen ré­szei csak 5-6 nap múlva ürül nek ki a szervezetből, s ha még a kokcidiózis a tápa­nyag-felszívódást végző boly- hokat is károsítja, nemcsak felfúvódik a nyúl, hanem a mérgező anyagok a véráram­ba is bejuthatnak, ami már komolyabb problémát is o- kozhat. Mivel tehát a nyúl e- mésztőrendszerének műkö­désmechanizmusa más mint a többi háziállaté, ezért csak kifogástalan minőségű takar­mányt etessünk nyulainkkal. Mit tegyünk, ha nyúlunk felfúvódik? Egy-két kanál ri­cinust vagy keserűsót itas­sunk vele, a hasfalát enyhén masszírozzuk, s kényszerít- sük mozgásra. Ezt minél sür­gősebben tegyük meg, mert ha késünk a beavatkozással, elhullás lehet a vége. A fejlesztésről tárgyaltak Az ivóvízhálózat bővítése cél­jából Tiszaalpáron új községi kút fúrását tervezik. Az új kút mintegy tízmillió forintjába kerül az alpári ön- kormányzatnak - hangzott el azon a tanácskozáson, ame­lyet a Bácsvíz Rt. képviselője és a környező települések polgármestereinek részvéte­lével tegnap tartottak Tisza- kécskén. Szekeres István, a rész­vénytársaság vezérigazgatója ismertette Nyárlőrinc, Szent­király, Lakitelek, Tiszaipár és Tiszakécske polgármesterével a cég jövő évi fejlesztési és be­ruházási terveit, amelyek e te­lepüléseket érintik. A tanácskozás végén a Bácsvíz Rt. vízellátási és szennyvíz-elvezetési koncep­cióját ismertető íveket osztot­tak szét a résztvevőknek. A szolgáltató ugyanis az önkor­mányzatok véleménye alap­ján kívánja elkészíteni jövő évi terveit. (- ász) A kivitelező cégek december közepéig vállalták a bajai belvárosi utcák bur­kolat-rekonstrukcióinak befejezését. A legnagyobb ráfordítást igénylő Tóth Kálmán utca (32,1 millióért újítják fel) kivételével valamennyit átadták már a forgalomnak, de minden jel arra mutat, hogy az utolsó helyszínen sem lesznek gondok. FOTÓ: LŐRINCZI CSABA Furcsa vizsgálat a repülő­szerencsétlenség ügyében A rendőrség szerint nem náluk történt a vérmintacsere Valószínűnek látszik, hogy a július 4-én, Sza­badszálláson lezuhant Zlin 142-es oktatógép utasának, Jaskó Attilá­nak a vérmintáját elcse­rélték a baleset vizsgála­ta során. Ráadásul egy olyan vérmintával, amely­ben alkoholt mutatott ki az orvos szakértői vizs­gálat. Mint annak idején hírt adtunk róla: idén július 4-én Szabad- szállás polgárai egész napos program keretében ünnepelték a várossá avatás évfordulóját. Háromnegyed kettő előtt öt perccel Félegyházáról megér­kezett a város légterébe egy Zlin 142-es motoros kisgép, fe­délzetén a huszonnégy éves szabadszállási E. Kovács Imré­vel és a kecskeméti illetőségű, harmincöt éves Jaskó Attilával, aki a félegyházi repülőklub vi­torlázó szakosztályának veze­tője volt. A pilóta - azóta a vizsgálat során kiderült, hogy E. Kovács Imre vezette a gépet - a viharos erejű szél ellenére vállalta a bemutató manővere­ket. A Szabadszállás légterébe érkező kétüléses sportrepülő­gép három kört tett meg, majd függőleges állásban ezerméte­res magasságig emelkedett. A következő manőver már nem sikerült. A gép Szabadszállás központjától néhány száz mé­terre egy útkereszteződés sar­kán csapódott be. A Zlin földet érésekor a szárnyakban lévő benzintartályok azonnal fel­robbantak, a két férfi a gép­ben égett. A légibaleset körülményei­nek vizsgálata még most is tart. Információink szerint a vérmintacsere Jaskó Attila öz­vegyének tűnt fel. Pontosab­ban ő ragaszkodott ahhoz, hogy újra vizsgálja meg szak­értő férje vérét. Az újabb vizs­gálat során kiderült, hogy a férjnek tulajdonított vérmintán jelzett vércsoport nem egyezik Jaskó Attila vércsoportjával. Tehát valószínűvé vált, hogy valahol valakiével elcserélték. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az aláb­bi tájékoztatást adta az üggyel kapcsolatban: „A Szabadszálláson 1998. július 4-én bekövetkezett légi­baleset vizsgálatával kapcso­latban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság állam- igazgatási eljárás keretében Gergényi Péter dandártábor­nok, megyei rendőrfőkapitány vizsgálja az 1998. július 4-én, 13.45 órakor Szabadszállás tér­ségében bekövetkezett légibal­eset okát és körülményeit. Az államigazgatási eljárást szak­értői vélemény bekérése miatt felfüggesztették, és jelenleg is fel van függesztve. A légibal­esetben életét vesztett két sze­mély boncolása során a véral- kohol-vizsgálat céljára vett hul­lai vérminták szakértői vizsgá­lata során az egyik hullai vér­mintában a szakértő alkoholt mutatott ki. Az elhalt hozzátar­tozója panaszt jelentett be, mi­szerint a vizsgálatra küldött vérminta nem az elhalt férjéé. A panasz alapján a rendőr-fő­kapitányság vezetője azonnali vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat során megállapí­tást nyert, hogy a rendőr-főka­pitányság részéről mulasztás nem történt, a vért előírássze­rűén vették le, előírás szerint kezelték, azt sorszámmal lát­ták el, és az érvényes utasítá­soknak megfelelő módon küld­ték fel a Szakértői Kutatóinté­zetbe. Tekintettel arra, hogy az egyik vizsgált vérmintánál a szakértői véleményben vércso­porteltérést mutattak ki, a rendőr-főkapitányság vezetője annak kivizsgálására, mi o- kozhatta a vércsoporteltérést, illetve ott történhetett-e esetle­gesen véletlenül vércsere, vagy szakértői véleménycsere, illetve elgépelés, az intézet vezetőjét kéri fel. A vizsgálat azt is meg­állapította, hogy a hullai vér­mintákat nem azonnal, ha­nem késedelmesen küldték meg az intézetnek, ezért Gergényi Péter r. dandártábor­nok fegyelmi vizsgálatot ren­delt el a mulasztókkal szem­ben. Tény, hogy senki részéről semmilyen érdek nem fűződött és fűződik a vérminta esetleges kicseréléséhez, hisz nem közle­kedési balesetről, nem bűncse­lekményről, hanem egy sajná­latos légibaleset vizsgálatáról van szó, ahol nincsenek érdek- ellentétek. Az elhaltak hozzátartozói­nak fájdalmában osztozunk, azonban azt határozottan és egyértelműen le kell szögez­nünk: a rendőr-főkapitánysá­gon senkit semmiféle felelősség nem terhel a vérminta esetleges elcserélésében, és bizonyítható, hogy itt csere nem történt, sza­bályszerűen jártak el munka­társaink. Ferenczi László r. alezredes, sajtószóvivő” Gergényi tábornok lapunk kérdésére elmondta, hogy két héttel a baleset után küldték el a mintát. Megtudtuk a főkapi­tánytól, hogy az ő utasítása szerint a mintavétel után rög­tön el kell küldeni a levett vért a szakértői intézetbe. (Általá­nos szabályok ugyanis nem vo­natkoznak a minták elküldésé­nek határidejére.) A főkapitá­nyi utasításnak tehát nem tet­tek eleget. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a tábornok nem titkolta: nem volt rend a rend­őrségen. A mulasztók ellen fe­gyelmi eljárás indul, amely leg­alább három személyt érint. W. Király Ernő - Ökrös Csaba GYORSHÍREK Egészségügyről Petőfiszálláson A község egészségügyi helyzetéről tárgyal egye­bek mellett a petőfiszállási képviselő-testület ma 13 órától. A közgyűlésen szó ; lesz még a védőnő munká- j járói és a fogászati ellátás­ról. Tárgyalnak a költség1 vetésről és várhatóan alpol­gármestert is választanak. Falugyűlés Bugacon Falugyűlést tart Bugac és Bugacpusztaháza közös képviselő-testülete hétfőn 16 órától a bugaci művelő­dési házban, kedden 16 órától Bugacpusztaházán, az önkormányzati irodá­ban, szerdán pedig a szö­vetkezeti irodában (Rózsa u. 6.). A polgármester könyvei Három könyv bemutatója lesz ma 16 órakor a kecske­méti Katona József Könyv­tár kávézójában. Mind­egyik kötet szerzője dr. Szécsi Gábor, a hírős város polgármestere. A Tudat, nyelv, kommunikáció című könyvet egyedül jegyzi. A filozófia keresztútjaint dr. Szabó Tiborral, a Szóbeli­ség és írásbeliséget dr. Nyíri Kristóffal közösen szerezte. Több autónyi adomány A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ a vö­röskereszt támogatásával gyűjtési akciót indított a kárpátaljai árvízkárosultak javára. Áz akció eredmé­nyeként - amelyen a kecs­keméti központ és a tíz ki- rendeltség munkatársain kívül a társszervezetek, a munkaügyi központtal kapcsolatban álló cégek, vállalatok is részt vettek - két hét alatt több teherau­tónyi adomány gyűlt ösz- sze, főképp élelmiszer és ruhanemű. Az adományt a Bács-Kiskun Megyei Vörös- kereszt segítségével juttat­ják el a rászorulóknak Kár­pátaljára. közéleti hírek Dr. Boda Ilona, az FKgP or­szággyűlési képviselője pénteken 14 órától tart fo­gadóórát Kecskeméten, a Bánk bán u. 9. szám alatt. © jr w a . m PALYAZAT VEZETŐI MUNKAKOR " betöltésére Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Kecskeméti Üzleti Igazgatósága (6000 Kecskemét, Csányi J. krt. 14.) pályázatot hirdet kunszentmiklósi és kecskeméti székhellyel működő üzleti csoportjainak vezetésére irányuló munkakörök betöltésére. Várjuk minden, vállalkozó szellemű, minimum középfokú végzettségű, személygépkocsival rendelkező érdeklődő pályázatát. A középvezető munkakörben 100.000 Ft bérezést, támogatott, magas színvonalú képzést nyújtunk. A csoportépítéshez és munkaszervezéshez kedvet, ambíciót érzők szakmai önéletrajzát, fényképpel ellátva kérjük benyújtani a fenti címre. Időpont-egyeztetésre a következő telefonszámon lehet jelentkezni: 06-76/487-397, Bodáné Józsa Krisztina. A pályázat benyújtásának határideje: 1998. december 4. (48401)

Next

/
Thumbnails
Contents