Petőfi Népe, 1998. november (53. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-11 / 264. szám

10. OLDAL OLVASÓI CSALADUNK 1998. NOVEMBER 11, SZERDA Ezüstlagzira Szabó János és Szűcs Katalin 1973-ban kötöttek házasságot Kiskőrösön. Ebből az alka­lomból gratulál két gyerekük, szüleik, testvéreik családjuk­kal, s nagyon sok boldogságot és sikert kívánnak. Aranyünnep Kecskés József és Balaton Mária 50 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Az évforduló al­kalmából sok örömet, boldog­ságot kíván négy gyerekük, ve- jeik, menyük, 8 unokájuk, 3 dédunokájuk. Szüléink boldogságára Szüléink, Valkai Imre és Gyenes Mária 25 évvel ezelőtt esküdtek örök hűséget egy­másnak. Ezúton szeretnénk jó egészséget, sok boldogságot kívánni nekik. Köszönetét mondunk kifogyhatatlan sze- retetükért és fáradhatatlansá­gukért, amivel bennünket ne­veltek: három lányuk, három vejük és unokáik, Viktória és Felicia. Felejthetetlen tanár volt Zana Dezső tanár úr, teológus egykoron Kecskemét városá­nak adományozta kalotaszegi néprajzi gyűjteményét, amit a Népi Iparművészeti Múzeum­ban állandó kiállításon láthat minden, a népművészetet kedvelő ember. A tanár úr im­máron tizenkét éve nincs köz­tünk, de húga, kollégái és ba­ráti köre, ahogy idén is, min­den évben megemlékezett róla. Zana Dezső Nemes szín az ezüst Horváth Imre és Benczik Ilo­na 25 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Ez alkalomból kö­szönti őket édesanyjuk, fiuk, Imre, lányuk, Ica, vejük, Attila és unokájuk, Lincsike. Negyven éve esküdtek Király János és felesége 40 évvel ezelőtt járult az oltár elé, s fogadott egymásnak hű­séget jóban-rosszban. Ez alka­lomból köszönti őket a Király család és munkatársaik. 20 év boldogság Ifjú Botos Józsefnek és fele­ségének Homokmégyre hu­szadik házassági évfordulójuk alkalmából hosszú életet és sok boldogságot kívánnak Ka­locsáról szüleik. Ünnep a klubban Baján, a Teles Ede utcai Idősek Klubjában nagy szere­tettel köszöntötték Dobós Józsi bácsit és feleségét, Rózsika nénit 55 éves házassági évfordulójuk alkal­mából. Az oldalt szerkesztette és továbbra is várja tisztelt ol­vasóink családi és közössé­gi ünnepekről készített fo­tóit és beszámolóit: Miklós Magda. Plusszban a kiskőrösi Mágusok A kiskőrösi Vasvári általános 5. a-sai az idén beneveztek az „Életrevaló plusssz” játékba. A Mágusok csapata nem keveseb­bet vállalt magára, mint egy he­lyi, híres személyiséggel való ri­port készítését. Czeffer Petra, Bátyai László, Gubán Béla és Prepszent Dávid Bóna Jenő amatőr festőművészt faggatta műhelytitkairól. S mint azt a fo­tó is tanúsítja, a riporterpalán­ták egészen közelről próbáltak betekinteni az olajfestés rejtel­meibe. A Máltai Szeretetszolgálat gyűjtése az árvízkárosultaknak A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat kecskeméti és Bács-Kiskun megyei szervezetei a szeretet­szolgálat országos felhívásához kapcsolódóan gyűjtést rendez­nek a kárpátaljai árvízkárosul­tak számára. A pusztítás ka­tasztrófaméretű, a kár követ­kezményeinek felszámolása hosszú távú segítségnyújtás megszervezését teszi indokolt­tá. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat kalocsai, keceli, kis­kunfélegyházi, kiskunhalasi és kecskeméti szervezetei kérik azon magánszemélyek, gazdál­kodó szervezetek segítségét, akik a szeretetszolgálaton ke­resztül kívánják támogatásukat eljuttatni a károsultakhoz. Első­sorban meleg takarókat, tartós élelmiszereket, gyógyszereket, meleg ruhákat és vízhatlan ka­bátokat gyűjtenek. Azok, akik pénzzel szeretné­nek segíteni, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Árvízkárosul­tak számára nyitott számlájára, illetve a helyi csoportok irodái­ban fizethetnek be. Őszi ünnepek Sántha Balázs és Horváth Rózsa e hónapban ünnepük 47. házassági évfordulójukat. Ebből az alkalomból köszön­tik őket gyermekeik és azok családtagjai. Az „ifjú” asszony szeptem­berben töltötte be 70. születé­si évét, a „vőlegény” pedig no­vember 25-én ünnepli 74. szü­letésnapját. A születési évfordulókra külön köszöntés jár, e fotóval kívánnak nekik sok egészsé­get és hosszú életet azok, aki­ket sok szeretetben és oda­adással neveltek fel. OTP EXPRESSZ" FIÓK Nyitás: november 19-én A PÓLUS RÓNA BEVASARLOKOZPONTBAN —Lakossági folyószámla és bankkártya Áruvásárlási hitel (azonnali ügyintézéssel!) —Vállalkozóiszámla-vezetés OTP Magánnyugdíjpénztár “► Lakástakarékpénztár Mitől más az "OTP EXPRESSZ"? ... egy olyan bank­fiók, ahol gyors, haté­kony az ügyintézés ... a lakossági és vállalkozói ügyfelek a bankkal kapcsolatos, mindenféle információ­hoz hozzájuthatnak. ÓID BANK Kecskemét^» ; Ste DUNAHOLDING BRÓKERHÁZ RT. ÉRTÉKPAPÍRPIAC 1998. 10. 30-11. 06. Karcza G. Tamás Végállomás...? Vagy csak a csatlakozásra várunk. A csaknem egy hónapja gyorsvonatként száguldó budapesti értéktőzsde a múlt hét végén kissé lelassított, ugyanúgy, mint a legtöbb vezető európai, ázsiai és tengerentúli piac. Talán nem is baj, ugyanis a szakértők véleménye szerint, - és a tapasztalat is ezt mutatja - az ilyen gyors iramú emelkedést valami­lyen mértékű korrekciónak kell követ­nie. Kevesen mertek jóslatokba bocsát­kozni a mértéket illetően, és csak a na­gyon bátrak vártak 3-5% közötti vissza­esést. Nekik már majdnem igazuk is lett, hiszen a múlt hét két utolsó napján 4,5%-kal mérséklődtek az árak. A ma­gyar nemzeti valuta folyamatos erősö­dése is arra utalt, hogy az eddigi emel­kedésben a külföldiek is kivették a ré­szüket. A hét második felében azon­ban úgy tűnt, hogy inkább a “gyorsvo­natra” felugrani vágyó új belépők lódít­ják az árakat egyre feljebb. A világ ma élő legismertebb tőzsdeguruja, André Kostolany szavaival élve: “már a házi­asszonyok is vásároltak”. Persze nem bevásároltak, hanem a tőzsde egy hó­nap alatti 50%-os emelkedését látva, értékpapírvételeikkel szándékoztak ja­vítani a családi vagyon állapotán. Va­jon sikerül-e nekik? Érdemes-e még ilyenkor is beszállni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések okoznak dilemmát a piacot naponta nyomon követő befek­tetőknek. Az emelkedés elején már 10% erősödés után is sokan a korrekciót várják, de a további töretlen optimiz­mus általában erősebb, és hajlamosak elhinni, hogy innen már csak felfelé ve­zet az út. Hogy kinek van igaza, azt a jövő dönti el, de nem szabad elfelejteni, hogy a piaci törvényszerűségeket elke­rülni nem, csak elhalasztani lehet. En­nek ellenére kétségtelen, hogy a hazai részvények nagy része még mindig ol­csó, vannak viszont olyanok, amik már a nagy zuhanás előtti árszint közelébe kerültek. Az orosz válság által közvet­lenül sújtott cégek papírjai csak éledez­nek az eddigi csúcsokhoz viszonyítva, viszont az egy hónap alatti emelkedés mértéke több esetben meghaladta a 100%-ot. A nemrég még 1000 forinton forgó Graboplastért pénteken már 2.300 forintot is adtak a befektetők, és hasonló képet mutat a NABI is azzal a különbséggel, hogy 1000 forintról a hét közepére 2.700 forintig tornászta fel magát. Ez utóbbit azonban nem érintet­te közvetlenül a válság, inkább csak a pánik nyomta le az árát. A világ vezető tőzsdéin továbbra is az optimizmus uralkodott. A csütörtöki brit, valamint az Egyesült Államokban 17-ére beha­rangozott kamatcsökkentés újabb len­dületet adott az áremelkedésekhez. Óvatosan kell azonban fogadnunk eze­ket a híreket, hiszen ugyanaz a Jegy­bank-elnök ígérte az újabb kamatcsök­kenést, aki a New York-i tőzsdét a mos­taninál 4%-kal magasabb történelmi csúcsán túlértékeltnek nevezte. Egye­dül az OTC piac maradt higgadt. Még mindig nem tért magához az ÁPTF leg­utóbbi határozata után, így igazából csak az áramszolgáltatók, és a hamaro­san tőzsdére készülő Antenna Hungá­ria papírjai mutattak némi erősödést.

Next

/
Thumbnails
Contents