Petőfi Népe, 1998. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-07 / 184. szám

1998. augusztus 7., péntek 3. oldal Nem sok jó vár a benei szövetkezet tagjaira (Folytatás az 1. oldalról) A felszámolóbiztos, Váradi Pé­ter kérdésünkre a következőket mondta el:- A felszámolási eljárás még az elején tart. Megpróbáljuk felmérni, hogy van-e, és ha igen, milyen vagyona van a szövetke­zetnek. Valószínűleg október elejére látom majd tisztán a va­gyoni helyzetet. Ezután jön a va­gyontárgyak értékesítése, a kö­vetelések behajtása. Mindenből pénzt kell csinálni, majd a csőd­törvényben meghatározott sor­rendben fel kell azt osztani. A sor végén vannak a tulajdonosok, a tagok. Már most valószínűnek látszik, hogy ők semmit sem fognak kapni. A ladánybenei önkormányzat hónapokkal ezelőtt fordult a ha­tóságokhoz. A ladánybenei és kunbaracsi gazdák alkotta szö­vetkezeti tagság ugyanis mint­egy három éve kapott utoljára meghívót taggyűlésre, amit leg­alább évente kellene tartani. Mint kiderült, jó ideje nem ké­szült mérleg a vagyoni helyzet­ről sem. Persze taggyűlési hatá­rozat nélkül az amúgy sem lett volna érvényes. Tavaly decem­berben lejárt az elnök öt évre szóló megbízatása is. Ennek el­lenére tisztújító közgyűlés sem volt. Szablics Istvánt - aki a kecs­keméti önkormányzat mező- gazdasági bizottságának kis­gazdapárti elnöke - ’92-ben vá­lasztották a ladánybenei Rákó- czi-szövetkezet elnökévé. Az utolsó taggyűlést ’95 májusában hívta össze. A községben beszé­lik, hogy az elmúlt évek során a vezetők felélték a vagyont. A felszámolás az adósságok - tb, közüzemi díjak stb. - mi­att indult el. A felszámoló cég megpróbált tájékozódni a ter­melőszövetkezet vagyoni hely­zetéről, ám már a kezdet kezde­tén falakba ütköztek. A benei Fő utca 57. alatt található köz­ponti irodát hatósági tanú jelen­létében nyitották ki. A felszá­molók az irattárban néztek va­gyoni kimutatás után - hiába. Földre dobált papírok, ha­talmas rendetlenség fogadta őket. Információink szerint Szablics István eddig nem kí­vánt együttműködni a felszá­molóval. Néhány szövetkezeti tag még reménykedik, hátha visszakaphat vagyonrészéből valamennyit. Megpróbáltuk elérni telefo­non Szablics Istvánt. A kisgaz­dapárt kecskeméti irodájában közölték, hogy tegnap reggel másfél hónapra az Egyesült Ál­lamokba utazott. Néhány héttel ezelőtt egyébként úgy nyilatko­zott, hogy egyelőre nem kíván mondani semmit sem az üggyel kapcsolatban. A megyei rendőr-főkapi­tányságtól korábban kapott tá­jékoztatás szerint Szablics el­len március elején gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásá­nak vétsége miatt indult eljá­rás, mivel a cégbírósághoz nem juttatott el különböző in­formációkat. így az elnök személyének megváltozását, a szövetkezet székhelyének megszűnését. Az ügyiratot a rendőrség a városi ügyészség­nek küldte meg vádemelési javaslattal. W. Király Ernő Gazdasarok Rózsaszaporítás cserépben Amikor kivirulnak a rózsák a kertben, egyes színeket az ember olyannyira megkedvel, hogy szeretné, ha több „pél­dánya” lenne belőle. Megesik az is, hogy valamelyik roko­nunknál, ismerősünknél bele­szeretünk egy-egy különleges rózsába, amit szívesen megte­lepítenénk saját virágosker­tünkben is. ősszel ugyan vá­sárolhatunk szaporítóanyagot, de akkor nem lehetünk bizto­sak benne, hogy éppen azt a színárnyalatot kapjuk-e meg, amelyre vágyunk. Ezért ér­demes elsajátítani a rózsadug­ványozás fortélyait. Ez sem ördöngösség. Bárkinek sike­rülhet, ha figyelmes. A dug­ványozás nagyon megbízható módszere a szaporításnak. A legjobb, ha júliusban fogunk hozzá, amikor a fővirágzás ideje befejeződik. Dugványo­zásra az a hajtás alkalmas, amelynek csúcsán virág nyílt. Ebből a csúcsból vágjunk le egy 15-20 centiméteres vesz- szőt, lehetőleg az idősebb ko­ronarészről. A metszőollóval úgy vágjuk le a kívánt csúcsot, hogy a koronaágból is marad­jon rajta egy darabka. Kopa­szítsuk le a leendő dugványt a levektől úgy, hogy csak egy levélpár maradjon legfelül. Ha a dugvány szállítása több mint fél napot vesz igénybe, cso­magoljuk be a rózsacsúcsot benedvesített újságpapírba, és így tegyük műanyag zacs­kóba. Óvjuk a kiszáradástól, de ne hagyjuk befülledni. Odahaza készítsünk ki egy nyolcas vagy tízes virágcsere­pet, töltsük fel szerves trágyá­val dúsított homokkal. A cse­répbe úgy helyezzük el a dug­ványt, hogy csak a leveles csúcsa álljon ki belőle. A talajt locsolással nedvesítsük át, hi­szen ez a gyökeresedés előfel­tétele. Ezután a dugvánnyal beültetett cserepet süllyesszük kertünk földjébe, lehetőleg félámyékos helyre. A dug­ványra felülről borítsunk há­romnegyed literes befőttes- üveget, ily módon biztosítva a kellő páratartalmú levegőt a dugvány fejlődéséhez. A gyö­keresedés 5-6 hét múlva meg­indul. Csak ezután kezdődik el a hajtásnövekedés. Ekkor ve­gyük le a befőttesüveget, és kisvártatva ültessük ki a ró­zsát. K. L. Megyei Körkép Százkét bográcsban főtt a halászlé A terepi jász-bemutató nagy sikert aratott az érsekcsanádi falunapon. Először rendeztek falunapot Érsekcsanádon, de a kedvező fogadtatás azt sejteti: hagyo­mánya lesz a községben - tá­jékoztatta lapunkat Felső Ist­ván polgármester. Az augusz­tus elsejei programokat 5-600 érdeklődő kísérte figyelem­mel, de a halászléfőző verseny vacsoráján közel kétezren vet­tek részt. Ezen 102 bogrács­ban készült a jófajta halié. A gasztronómiai megméretteté­sen Halász Gyula étke bizo­nyult a legfinomabbnak, így ő vihette haza a hallal díszített vándorserleget. A falunapra meghirdetett labdarúgókupát az Anonimus csapat nyerte. A horgászversenyre 34-en ne­veztek, a kétszer öt kilométe­res kerékpárversenyre 37-en. Látványos volt a bajai tűz­oltók bemutatója: egy égő gépkocsin demonstrálták, ho­gyan zajlik a műszaki mentés és oltás. Nagy sikert aratott a Judo Klub és a helyi iskola csapatának produkciója, va­lamint a terepíjászok kedvcsi­náló gyakorlata. Este népi- tánc-gálával, színpompás tűzi­játékkal és hajnalig tartó utca­bállal tették emlékezetessé az első falunapot Érsekcsaná­don. P.Z. Megzsaroltak egy pillangót Jövő hétfő a határidő Augusztus 10-én 16 óráig lehet bejelenteni a helyi választási irodákban a kisebbségi önkor­mányzati választáson való rész­vételi szándékot. Ehhez a tör­vény szerint legalább öt, azonos nemzetiséghez tartozó polgár akarata szükséges. A szükséges formanyomtatványokat is itt le­het beszerezni. Hajdú István, a megye nemzetiségi referense szerint örvendetes lenne, ha azokon a településeken, ahol je­lenleg is működik kisebbségi önkormányzat, ezek újra meg­alakulhatnának. Előrejelzések szerint a horvát önkormányza­tok száma a mostani választás­sal növekedhet is. P.Z. (Folytatás az 1. oldalról) A három zsaroló is megjelent, lepofozták a nőt és megismétel­ték figyelmeztetésüket. A mo- nori hölgy tántoríthatatlannak tűnt. Egészen addig, amíg egy komolyabb verést nem kapott. A trió 700 ezer forintban határozta meg a placc bérleti díját, és kiu­tasba'helyeztek további ütlege­léseket, valamint azt, hogy a nő családját is baj éri. Ez hatott. A pillangó Dunaújváros környé­kére helyezte át munkahelyét, mert féltette négyéves gyerekét. Hiába: rátaláltak. A zsarolók mérsékelték a kiszabott bérleti díjat, már megelégedtek volna 400 ezer forinttal, akár részle­tekben is. A monori „örömáru­sító” hölgy elfogadta a feltétele­ket. Kedden egy kecskeméti bárban randevúzott zsarolóival, elvitte nekik az első tízezer fo­rintos részletet. A három férfi kevesellté a pénzt, másnapra is meghívták asztalukhoz a nőt: hozzon még tízezret. Ezzel betelt a pohár. A pil­langó feljelentette szipolyozóit. A kecskeméti rendőrkapitány­ságon még az átadott bankók so­rozatszámát is elárulta. A más­napi találkára aztán a bűnügyi osztály tagjai is elkísérték a megzsarolt strichelőt. A rend­őrök láttára lezajlott a pénzáta­dás, akik aztán elkapták a zsaro­lókat. A három férfi ellen bűn- szövetségben elkövetett zsaro­lás miatt indítottak büntetőeljá­rást. A vastalanítóról Az 1998-as költségvetés módo­sítása, továbbá az arzén- és vas- talanító berendezés II. ütemére benyújtandó pályázat megtár­gyalása lesz a két fő napirendi pontja annak a testületi ülésnek, amelyet hétfőn 17 órától tarta­nak Kunszálláson. A zárt ülé­sen szociálissegély-kérelmeket vitatnak meg a képviselők. Félegyházi leszerelek Százhatvan katona mondott bú­csút tegnap a Kiskunfélegyházi Bem József laktanyának. A le­szerelés csendesen, feltűnő esemény nélkül zajlott le. Sem a laktanyában, sem a városban nem okoztak felfordulást az ilyenkor vidám fiatalok. A szo­katlanul szolid leszerelés egyik oka vélhetőleg az, hogy a kato­naviselt fiatalok majd negyven százalékának egyelőre nem lesz munkahelye. óvodakeresztelő Illik a „bokréta” szó az óvodai élethez, szerepeljen hát annak nevében is - indítványozták a tompái óvónők. A község kép- viselő-testülete elfogadta a ja­vaslatot, így az intézmény új neve Bokréta Önkormányzati Óvoda lett. Közéleti Hírek • Á Éidesz-MPP, az MDF és az FKgP halasi szervezetei az őszi helyhatósági választásokra szövetséget kötöttek. Kam­pánynyitó nagygyűlésüket au­gusztus 10-én, 18 órától tartják a halasi közösségek házában. Ezen polgármesterjelöltjük, Molnár Ferenc és a pártok kö­zös önkormányzati képviselője­löltjei is bemutatkoznak. Tízmilliós autókat fogtak a tompái határátkelőnél Huszonötmillió forintot ér az a két személygépkocsi, amelyet szerdán nem enged­tek kilépni a tompái határ­átkelőnél. A nagyértékű BMW-vel és Audival jugoszláv állampol­gárok szerettek volna átlépni a határon, de a magyar határőri­zeti szervek nem találták rend­ben a járművek okmányait. Mindkét autóval Németor­szágból igyekeztek Jugoszlá­viába. A 15 millió forintra tak­sált Audi A8-as sofőrje azt állí­totta, hogy az autót kölcsön­kapta barátjától. A 27 éves férfi azonban nem tudott fel­mutatni kölcsönadási szerző­dést. Az ellenőrzés során kide­rült, hogy az autót Németor­szágban bérelték, de a szövet­ségi köztársaságot nem lehe­tett volna a járművel elhagyni. A rendőrség lefoglalta a sze­mélygépkocsit. Hétfőn érkezett hazánkba a BMW 5D metál szürke sze­mélygépkocsival a másik ju­goszláv állampolgár. Buda­pesti és szegedi tartózkodás után a férfi Tompánál akarta elhagyni az országot. Az el­lenőrzésnél derült fény arra, hogy a jugoszláv rendszámú autó forgalmi engedélyében szereplő név nem egyezik az okmány felmutatójáéval. A le­foglalt, tízmillió forintot érő járművet a müncheni rendőr­ség már köröztette. PERFEKT, A PÉNZÜGYI SZAKOKTATÓ PERFEKT AJANLO A Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. bemutatja a VÁLLALKOZÁSI ÜGYINTÉZŐ szakképesítést Szint: középfok Időtartam: 1 év (220 óra), Előfeltétel: érettségi bizonyítvány heti egy alkalom Képzés célja: Olyan gazdasági szakemberek képzése, akik a képzés után alkalmassá vál­nak az egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozásoknál a pénzügyi, pénztárosi feladatok el­látására, analitikus nyilvántartások vezetésére. A fentieken kívül az igazgatóság pénzügyi és számviteli ügyintéző, vállalkozási ügy­intéző, tb-ügyintéző, mérlegképes könyvelő, ingatlanforgalmazó és -értékbecslő, kis­vállalkozások gazdasági ügyintézője, pénzügyi tanácsadó, adótanácsadó, általános gazdasági és statisztikai ügyintéző, okleveles pénzügyi revizor, pénzügyi számviteli szakellenőr képzéseket indítja. Egyetemi, főiskolai előkészítőt szervez matematikából és történelemből. 1998. augusztus 10-én a mérlegképes könyvelő képzést mutatjuk be. Perfekt Rt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága Kecskemét, Deák F. tér 5. sz. Tel.: 76/484-806, 76/328-190 TANULJON ... JÁTSSZON: MÁR NYERT! ozgásban a pénze! A Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár féleves hozama évi Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár

Next

/
Thumbnails
Contents